Haditechnika 35. (2001)

2001 / 4. szám - E. Sieche: Őfelsége SZENT ISTVÁN nevű hadihajója III. rész

hányan tudtak erről, ha még ez az öreg, nyugdíjas kapi­tány is tudott róla? Érzésem szerint ő nem volt kém, más­képp nem mondta volna el nekem... ” Figyelembe véve, hogy Horthy rendkívül hiú ember volt, nem vitás, hogy memoárjában hangsúlyozta volna, ha a terv a saját agyszüleménye. Másrészt abszolút sem­mi utalás sincs arra, hogy az időzítés megváltozott volna. Ily módon az AOK-nak igaza lehetett abban, hogy kétel­kedett a haditengerészet ama képességében, hogy be­tartsa a biztonsági előírásokat. De az is lehet, hogy ez a megtévesztés része volt, amellyel el akarták vonni az el­lenség figyelmét a hadsereg készülődéséről. Már 1924- ben Handel-Mazzetti azt állította, hogy természetesen egész Bécs tudott róla, amikor Horthyt május 27-én a császár audienciáján fogadta, és persze a hír elterjedt a dalmát tengerparton, amikor június 4-én, 5-én és 6-án a legénységeket eltávozásról visszahívták, valamint amikor a nagyhajók elkezdték kirakodni az éghető és felesleges anyagokat. Ez felkeltette az emberek érdeklődését és megkezdődött a spekuláció. Ennek ellenére a koordinálatlan támadás ténye a hadi­­tengerészet számára olyan terhelő tény, amelyet azóta minden haditengerészettel foglalkozó szerző diszkréten elhallgatott. Az alapos gyanú ellenére, hogy az egész akció az el­lenség tudomására jutott, a tényleges események lánco­lata arra enged következtetni, hogy a dreadnoughtok fa­tális találkozása az apró MAS-csónakokkal a június tize­dikei hajnali ködben, egy sor előre nem látható esemény­re vezethető vissza. Az utolsó bevetés Ennek az utolsó bevetésnek az eseményláncolatát sok­szor leírták már részleteiben, ezért csak röviden vázoljuk a történteket, rámutatva néhány kevésbé ismert eseményre. A négy dreadnoughtnak kellett a fő támogató erőt alkot­nia. A legnagyobb titoktartásnak megfelelően, két csoport­ban „tűntek” volna el Polából. Az 1918. június 18-án, déli 12- kor kiadott rádióparancs a titkossági előírásokról így szólt: Szigorúan titkos­­ Ma este és holnap este a nagyha­jók délkeleti irányban kifutnak. A következő három éjsza­kát a Viribus Unitis vízen tölti, napközben 9-én [június] Tajer és 10-én [június] Llano közelében tartózkodik. Hogy a téves riadókat elkerüljük, az egységek azonosító jeleket adnak le, amikor jelzőállomások mellett haladnak el. A jelzőállomások nem fognak válaszolni. Ezek - szókódot használva - csak a hírszolgálatnak jelentenek (Sammels­­telle). Ha lehetséges, ne használjanak rádiót. Minden, a flottaparancsnokságnak szóló üzenetet a Telegraphenbu­reau (távirati iroda) főnökének kell címezni, aki azt a 3. számú jelzőállomáshoz, valamint a 25. számú optikai adóállomáshoz továbbítja. Csak nagyon sürgős üzenete­ket szabad rádión leadni, rejtett rádióadással, »fátyol« fo­galmazással. (Schleierverkehr, azaz értelmetlen szöveg közé rejtett üzenettel, és megfordított aláírással; a hajók mint földi állomás, a földi állomások hajó-hívókódokkal és így tovább). Ha cím szükséges, használja a »Cyclop«jelet a hívójel és az aláírás helyett. Csak olyan mértékben ér­tesítse a jelzőállomásokat, amennyire szükséges. Tel Bureau vezetője” [21] Az első csoporthoz tartozott a flotta zászlóhajója, a Viribus Unitis, amelynek parancsnoka Janko Vukovic de Podkapelski [22] sorhajókapitány volt. A fedélzeten tar­tózkodott a főparancsnok, nagybányai Horthy Miklós el­lentengernagy és teljes vezérkara. Szintén a fedélzeten tartózkodott az újságírók egy csoportja, hogy megörökít­sék Horthy várható győzelmét, köztük volt a híres „szá­guldó riporter”, Egon Erwin Kisch és minden valószínű­ség szerint egy filmes csoport is. Ennek az első csoport­nak a második dreadnoughtja a Prinz Eugen volt. A hajók 8-án délután hagyták el Pola kikötőjét, mintha lőgyakorla­­tra mennének a Fasana-öbölbe. Éjszaka a dalmát tenger­part mentén haladtak Tajer távoli, nagy öble felé, ahol 9- én, a nappali órákban elrejtőztek. A következő éjjel to­vábbhaladtak egy Stano nevű eldugott kis öbölbe, Ragu­­sától északra. A második csoport a Szent Istvánból és a Tegetthoffból állt, amelyet egy romboló és hat torpedónaszád kísért. Egy nappal később, június 9-én, 22.15-kor futottak ki Polából, ugyanazt az utat követve. Amikor a polai kikötő ki­járatához értek, kiderült, hogy elfelejtették kinyittatni a kikötő védelmi zárát. Ez körülbelül 45 percnyi késést oko­zott. Mire végre elhagyták Polát, a csoport sebességét le kellett csökkenteni 16 csomóról 12 csomóra, mert a Szent István kormányoldali fő turbinatartója felforrósodott.* Min­dent megtettek, hogy lehűtsék, és mikor ez némileg sike­rült, a sebességet megnövelték 14 csomóra. Mindez azt eredményezte, hogy a csoport - váratlanul! - 90 perces késésben volt, mikor keresztezték az olaszok útját. Jegyzetek a 3. részhez 18. Lásd „Ernest Bauer, Der Löwe von Isonzo” - Feld­marschall Svetozar Boroevic von Bohna, Graz 1985., 84. old. 19. Lásd Erich Heyssler, „Erinnerungen" gépelt memoár, 438. old.; a szerző gyűjteménye. 21. Dr. Peter Freiherr von Handel-Mazzetti oki. mérnök, „Kriegstagebuch”, 5. kötet, 1. rész, 1918 első fele, ma­gángyűjtemény. Ez egy fantasztikus, első rangú kor­dokumentum, el kell gondolkodni a hátteréről. Handel- Mazzetti kódfejtő és rádiós tiszt volt a Grossradiopola Sammelstelle adatgyűjtő­ helyen. Naplót vezetett, amelybe bejegyezte mindazokat a szigorúan titkos rá­dióközleményeket, amiket aznap hallott. Mi történt vol­na, ha egy másik tiszt ugyanezt egy idegen hatalom számára tette volna meg? Nem vet-e ez fényt egy le­hetséges biztonsági résre az osztrák információs szol­gálat legbelsőbb körein belül? 22. Janko Vukovic de Podkapelski horvát születésű volt. Nem annyira jugoszláv nemzeti érzései miatt, inkább a haditengerészeti szakemberek iránti szükségből vá­lasztotta őt a Jugoszláv Nemzeti Tanács 1918. október 30-án, Zágrábban a jugoszláv flotta főparancsnokává. 1918. október 31-én átvette a parancsnokságot a ko­rábbi osztrák-magyar zászlóshajó, a Viribus Unitis fe­lett, miután elődje, Horthy eltávozott. Másnap reggel a dreadnought elsüllyedt Polában, egy olasz akna okoz­ta robbanás miatt. Vukovic a felborult hajó fedélzetén maradt és életét vesztette. Ma plakett őrzi emlékét a polai haditengerészeti kápolnában. Sokat beszéltek arról, hogy a hajót átnevezték Jugoslaviá­nak de erre egyszerűen nem volt idő. Az átnevezés feltételezése a tengerész tanács egyes tagjainak kézzel készített ten­gerészszalagjaiból eredhet. (Folytatjuk) * Horthy emlékirataiban (lásd idézett mű) a Tegetthoffot emlí­ti! (A fordító megjegyzése) 2001/4 HADITECHNIKA 9

Next