Haditechnika 42. (2008)

2008 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Hadfi Örs Tamás: Partraszállás az SS RIVER CLYDE-ról II. rész

Tanulmányok­ ból álló „pontonhíd” összerakása, illet­ve egyben tartása, melynek folyosót kellett volna alkotnia. Ráadásul az uszályok sora még a gőzhajók beállí­tásával sem érte el a partot, a távolsá­got rosszul számolták ki. Pedig csak ez az egyetlen út volt járható, mert a víz túl mély volt a katonáknak. Sokan, akik vízbe ugrottak, megfulladtak fel­szerelésük súlyától. A gyilkos tűzben emberfeletti teljesítmény kellett az uszályok pozícióba juttatásához. A RIVER CLYDE parancsnoka, Edward Unwin személyesen vezette embereit, hogy kézi erővel, szállítócsónakok be­állításával teremtsék meg az utat a csapatok számára. Sokan hihetetlen bátorságról és bajtársiasságról tettek tanúbizonyságot. A „pontonhíd” össze­állításáért és egyben tartásáért, vala­mint a sebesültek mentéséért hatan kapták meg, köztük Unwin kapitány, a legmagasabb brit katonai kitüntetést, a Viktória-keresztet (volt, aki posztu­musz). Közben több századot is ro­hamra vezényeltek, hiszen a támadás nem állhatott le. Először a Királyi Münsteri Lövészezred katonái indultak meg a kitörési pontokon keresztül, de a védők tűzvihara, akár csak a dubliniakat, őket is lekaszálta. A táma­dás azonban folytatódott. A rohamcsa­patok borzasztó veszteségeket szen­vedtek, a tisztek is igen nagy számban estek el. Akkora volt a veszteség, hogy később a münsteriek és a dubliniak alakulatait össze kellett von­ni. Az 1100 dublini közül csak 11 tudta a gallipoli hadjáratot sértetlenül túlélni.9 A rossz kommunikáció miatt a támadást senki sem állította le, a part­tól távolabbi hajókon lévő harcállás­pontokon nem is tudták pontosan, mi történik a „V” parton.10 Ezúttal is bebizonyosodott az, ami még oly sokszor fog ezt követően a hadtörténetben, hogy a tüzérségi tűz, legyen az bármilyen erős is, nem ké­pes az összes védőt eliminálni. Ez tör­tént Sedd-el-Bahr-nál a „V” szektorban is. A partot eleve nem védte néhány szakasznál (!) nagyobb erő, mely a ha­jóágyúk tüzében meg is fogyatkozott. Mégis, a tüzérségi előkészítés vége és a landolás között eltelt idő a török vé­dők számára felkészülési időt biztosí­tott. Bár az állásaikba visszatérő török katonák nem lehettek sokan, s nehéz­­fegyvereik sem maradtak, de a né­hány (a legtöbb forrás szerint 4 darab) géppuska is elég volt, hogy a támadó­kat szinte leborotválják. Az első világ­háború katonai újdonsága, a „pergő­tűz”, itt is a védelemnek kedvezett a támadással szemben. A törökök dol­gát nagyban megkönnyítette, hogy a tüzet egyetlen pontra koncentrálhat- 9. ábra. A RIVER CLYDE mint a mesterségesen kialakított kikötőrendszer része. A hajót már kiépített móló köti össze a parttal 10. ábra. A RIVER CLYDE az elfoglalt Sedd-el-Bahr erődjéből nézve. A védőknek kitűnő rálátásuk volt a célpontra 11. ábra. A MARUJA Y AURORA (ex RIVER CLYDE) spanyol lobogó alatt az 1930-as években 12. ábra. A „V” part egykori hőse az 1960-as években, nem sokkal lebontása előtt 16 * HADITECHNIKA 2008/4

Next