Haditechnika 44. (2010)
2010 / 4. szám - FÓKUSZBAN - Hadfi Örs Tamás: Adalékok a Wehrmacht kétéltű páncélosainak fejlesztéséhez I. rész
rejlő lehetőségeket, mely adott esetben az első generációs „amtrac”, vagyis az amerikai tengerészgyalogság második világháborús partra szállásainak egyik fő eszközének német megfelelőjévé válhatott volna. Ezzel szemben a fegyverzet nélküli LWS-t az OKH (a szárazföldi hadsereg főparancsnoksága) a hidászfeladatokon túl csak vontatásra találta alkalmasnak, bevetési lehetőségét motoros vontatóhajóként (Motorschleppboot) partra szállásoknál adódó különféle vízi és a parti vontatási feladatokban jelölte ki, s nem adott jelentősebb megrendelést a típusra. Talán azért sem, mert az LWS-t nem úgy tervezték, mint egy vízen is úszó szárazföldi járművet, hanem mint egy úton is mozgó hajót. A páncélozáson, hajószerű LWS-en kívül más, harci körülmények között is bevethető eszköz, különösen egy kétéltű rohamjármű létrehozása tehát elmaradt, s Németország 1939-ben úgy kezdte meg a háborút, hogy nem álltak rendelkezésére úszóképes harcjárművek. Ennek oka az ipari kapacitás teljes lekötöttsége mellett főleg abban keresendő, hogy a német stratégák partra szállási műveletekkel tehát nem számoltak, az erőszakos folyami átkelések megvalósítására pedig teljesen új receptet kívántak alkalmazni. Az új harcászati elgondolás a folyami hidak deszanterőkkel történő meglepetésszerű elfoglalását igazodva a hadműveletek tervezett gyors és mindent elsöprő általános alapkoncepciójához, vagyis a mozgáscentrikus német hadikultúrához - jelentette, ahol pedig ilyen mesterséges tereptárgyak nincsenek, vagy gyors elfoglalásuk valamilyen okból nem sikerült (és a hidak megsemmisültek), ott a hagyományos, motoros csónakokkal felszerelt rohamcsapatok, illetve pontonhidak alkalmazását tervezték. Előbbire a kiváló német ejtőernyős-, utóbbira a jól kiképzett utász- és hidászcsapatok álltak rendelkezésre. A háború első hadjáratai a fenti elgondolás jegyében teltek, sőt bizonyosságot nyert a kialakított módszer életképessége, melyet a hollandiai, belga és franciaországi hidak ejtőernyős deszantegységekkel történt villámgyors elfoglalása és a mintaszerűen végrehajtott folyami átkelések fémjeleztek.10 KÉNYSZER SZÜLTE MEGOLDÁSOK Az amfíbikus harcjármű szükségessége, így az addig jól működő „deszanthidász alapelv” fogyatékossága először 1940 nyarán, a franciaországi hadjárat befejezését követően bizonyosodott be. Anglia elfoglalásának terve (Seelöwe-hadművelet) ugyanis, melyet a La Manche-csatornán keresztül kellett megvalósítani, nem nélkülözhette úszó vagy merülőképes páncélozott jármű bevetését. Ezért 1940 során egy kísérleti teszteléssel megbízott alegységet (Waffenprüfamt 6) állítottak fel a Balti-tenger partján található Patlosban.11 A Waprüf. 6-ot önkéntesekkel töltötték fel, feladata a várható angliai invázióra készülő haderő számára megfelelő járművek) létrehozása volt. Az alakulat által folytatott kísérletek arra irányultak, hogy a rendszerben álló harckocsik közül a súlyuk alapján számításba vehető Panzerkampfwagen (a továbbiakban Panzer ll-es és lll-as típusokat hogyan lehet(ne) nagyobb átalakítások nélkül viszonylag könnyen és gyorsan úszóképessé tenni. A fejlesztők figyelme főleg a Panzer ll-es (Sd. Kfz. 121) felé irányult, melynek 10 t-t nem meghaladó tömege még alkalmasnak tűnt az úszóképesség megteremtéséhez. Ezt egy olyan úszótest (tartály) felszerelésével kívánták elérni, amely a páncélost a víz felszínén tartja, és segítségével képes megtenni a partra szállító hajók és a part közötti legfeljebb néhány száz méteres távolságot. A kialakítás elve egyébként megegyezett a Straussler Miklós által az 1930-as évek közepén létrehozott magyar V-3-as könnyű harckocsi úszóképes változatával, melyet itthon sikeresen teszteltek a Dunán.12 Minthogy a németek az úszóképes Panzer II-est (Schwimmpanzer II) elsődlegesen nem folyami átkelésre, hanem tengeri partra szállásra szánták, az általuk egy német cégtől megrendelt úszótesteknek el kell viselniük hármas és négyes erősségű hullámzást. Az e kritériumnak megfelelően legyártott szerkezetekből 52 darabot szállítottak tesztelésre Put 5. ábra. Az LWS járművek éles bevetésére 1941-ben a Balti-tenger szigeteinek megszállásakor került sor. Bár a kép nem ekkor készült, jól érzékelhető, hogy az LWS-eket miként alkalmazták volna egy invázió során lábra. A hátulról készült felvételen jól látszanak a jármű vízi mozgásáért felelős hajócsavarok és kormánylapátok. A kipufogóberendezést a hajóknál megszokott módon alakították ki