Hadtörténelmi Közlemények 1892. évfolyam (5. kötet. Budapest, 1892)

I. Értekezések és önálló nagyobb dolgozatok - Thury József: A várnai csatáról 636. p.

E fényes győzelem és a bálványimádók hajóinak elpusztítása után Edirnébe jött. Ezt nagyszámú seregével elhagyva s a környék hitetleneivel nem törődve, egyenesen a pokolravaló csapatok vezére, a gaz király ellen ment. A­mint öt állomásnyi távolságot meghaladott, egy reggelen egyszerre szemben állt egymással a két hadsereg és megtörtént a csatarendek összeütközése. A hit harczosai és a feslett életű gyaurok megrohanták egy­mást. A kék színű lándfák szúrásai, a buzogányok és kardok csa­pásai, a golyók és nyilak számtalan sok fejet választottak el a törzstől és lelket a testtől s a mezőn akkora vérfolyam folyt, mint a Csihun A két sereg küzdelme és csatározása késő délutánig így folyt. Este felé, mikor Mohammed vallása diadalának szellője lengedezni kezdett, a felséges padisah, csekély számú környezetével, oly sebe­sen, mint a hulló csillag, megrohanta az ördögfajzatú ellenséget és szétszórta nyomorult seregüket, sőt a királyt is a pokolra küldte Kelt az áldott Ramazán hó végén, a 848. évben. * * * : Vegyük már most sorba az egyes, eddigelé eldöntetlenül ma­radt kérdéseket, utoljára hagyván azt a kérdést, hogy mikor kelt át a szultán ? a­melynek — mint előadásunkból ki fog tűnni — vol­taképen semmi fontossága sincs. Az első kérdés az, hogy hol kelt át a szultán, seregével együtt, Ázsiából Európába ? Halljuk először a közvetlen forrásoknak, vagyis maguknak az érdekelt feleknek vallomásait. II. Mohammed leveleiből minden kétséget kizárólag azt ért­jük meg, hogy atyja ott kelt át seregével, a­hol a keresztyén hajó­had állomásozott. Ezzel egy értelemben vall a másik fél is, mert úgy Condelmieri Ferencz bíbornoknak Juliánhoz küldött levele, mint a velenczei senatus jegyzőkönyve és a hajóhad parancsnokai­tól értesült doge levelei szerinti) a Hellespontuson, Gallipoli mel­lett kelt át a szultán.­ ­) Fraknói V. A várnai csata előzményei. «Hadtört. Közi.» 1889 évf. 378., 379., 380. Hadtörténelmi Közlemények. V. 42

Next