Hadtörténelmi Közlemények 1927. évfolyam (28. kötet. Budapest, 1927)

Hadtörténelmi irodalom - Pivány Jenő: Magyar–amerikai történelmi kapcsolatok (Ism. Sz. – ő) 121. p.

János pedig mint őrnagy harcolt Washington hadseregében. Az előbbi Charlestownnál esett el 1779 május 11-én, az utóbbi állítólag még 1828 nyarán is élt a Maine állambeli Dresdenben. Részt vett a forradalmi háborúban gróf Benyovszky Ferenc, a híres Benyovszky Móric unokaöccse is, aki Amerikában halt meg 1789-ben. Gróf Benyovszky Móric szintén be akart állani Washington hadseregébe s felajánlotta az amerikai kongresszusnak, hogy Németországban 3483 embert toboroz s átszállítja őket Amerikába. A kongresszus azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot. Jóval több magyar szerepelt az északamerikai polgárháború­ban (1863—65). A körülbelül 4000 főre tehető ottani magyarságból mintegy 800 fő szolgált az Unió hadseregében. Közöttük Számvald Gyula altábornagy, 1863-ban a XI. hadtest parancsnoka, Asbóth Sándor c. altábornagy (Frémont tábornok, hadseregparancsnok, vezérkari főnöke), továbbá Schoepf Albin, Knöpfler Frigyes, Kozlay Jenő, Mundee (Mándy?) Károly és Pomucz György tábor­nokok. Ezredesek voltak: Albert Anzelm, Fiala János, Figyel­messy Frigyes, Fornet Kornél, Korponay Gábor, Mihalóczy Géza, Németh József, Perczel Miklós, Rombauer Róbert, Szabad Imre, Utassy Frigyes, Vándor József, Wagner Gusztáv, Zágonyi Károly és Zulawsky László. Alezredesek: Dobozy Péter és Pokorny Antal. Őrnagyok: Csermelyi József, Décsy Ede, Gálffy Endre, Haraszthy Gyula, Kovács Ágost, Kuné Gyula, Mészáros Imre, Petri Károly, Rombauer Rafael, Ruttkay Béla, Semsey Károly és Vékey Antal. (A déli konföderált államok hadseregében csupán egy magyar tisztet talált Pivány s ez Están B. lovasezredes volt.) A „Garibaldi-Gárda" néven ismert newyorki 39. sz. gyalog­ezred csaknem felerészben magyarokból állott. Első ezredese Utassy Frigyes lett. Tisztjei közül Vékey Antal őrnagy, Sándory Viktor, Takács Ferenc és Utassy Antal kapitányok, továbbá Tenner Lajos, Utassy Károly és Zerdahelyi Károly hadnagyok voltak magyarok. A másik félig-meddig magyar csapattest az ú. n. „Lincoln-Puskások" csapata, melyet Mihalóczy Géza magyarokból és csehek­­ből alakított. Mihalóczy később ezredes s az illinoisi (24. sz.) gyalogezred parancsnoka lett, amelyben Kovács Ágost és Kuné Gyula őrnagy, valamint Jekelfalussy Sándor kapitány is szolgált. Mihalóczy 1864-ben Buzzard Roost Gap-nél esett el. Nagy hírnévre tett szert Zágonyi Károly, a későbbi ezredes, aki mint őrnagy és Frémont tábornok lovastestőrségének parancs­noka, 1861 október 25-én Springfieldnél, vakmerő lovastámadással verte szét a sokkal erősebb ellenséget. Ebben a rohamban egy másik magyar, báró Majthényi Tivadar hadnagy, is kitüntette magát. Pivány Jenő sok érdekes adatot tartalmazó tanulmányát melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Sz.6.

Next