Hadtörténelmi Közlemények 1935. évfolyam (36. kötet. Budapest, 1935)

Hadtörténelmi okmánytár - Lebstück Mária honvédfőhadnagy emlékirata 1848–49-ből (Közli Dr. Hegyaljai Kiss Géza) 130. p.

használtam az általános kavarodást és déli 12­ órakor sikerült meg­szoknom. Este 6-kor­ba érkeztem, ahol két úrral találkoztam. Ezek is Sopronból léptek meg. Érdeklődtek, hogy hova igyekszem útlevél nélkül ezekben a kritikus időkben. Győrbe­n feleltem. Minthogy ők is oda szándékoztak, együtt mentünk C­sornáig. Csor­nánál átkeltünk a befagyott Rába folyón. A jégtakaró beszakadt a kocsi terhe alatt, de hála Istennek, már egészen közel a parthoz, így is térden felül ért a víz. A parton a honvédek előőrsei tartóz­kodtak. Ők húztak ki bennünket kötelekkel, meg hosszú rudakkal, aztán elvezettek a honvéd táborba, ahol nedves ruháinkat meg­szárogattuk az őrtűznél. Az egyik altiszt adott egy kevés pálinkát és egy katona köpenyt. A két úrral azután tovább folytattuk az utat Győr felé, ahova déli 12 órára meg is érkeztünk. Elbúcsúz­tam útitársaimtól, és rögtön felkerestem Johanna nővéremet, aki­­egy gazdag mészáros mesternél volt férjnél. Johanna nagyon el­csodálkozott az öltözékemen: fátyolos kalap és katonaköpeny volt rajtam. De miután mindent elmondtam neki, azonnal adott új ru­hát. Másnap első utam Giron őrnagyhoz, a német légió parancs­nokához vezetett, aki a Fehér Hajó szállodában lakott. Giron mindjárt megismert és ezekkel a szavakkal fogadott: „Gr­iss Gott Bruderherz!" Azonnal felvett újra a német légióba, mindjárt meg­kaptam az egyenruhát, amit azonnal hazavittem. Otthon átöltöz­tem. Mikor készen voltam, kimentem nénémhez a konyhába és odaadtam neki a szobám kulcsát. Johanna nem ismert rám azon­nal és nagyot bámult a megjelenésemen. Közöltem vele, hogy el­határozott szándékom a szabadságért harcolni. Haladéktalanul szolgálatra mentem és eléli 12 órakor a Fehér Hajó előtti piacon felesküdtem az ágyúnkra, mivel lobogónk nem volt. Délután 2 órakor őrszolgálatra osztottak be, a püspöki palotába, ahol Gör­gey tábornoknak volt a főhadiszállása. December 25-ike volt, ke­gyetlen hideg tél. Azt hittem, lefagynak a lábaim őlállás közben. Ez volt az első szolgálatom Magyarországon. December 26-án visszavonultunk Győrből, mint hogy Win­disch-Griitz herceg egész seregével közeledett. Bábolnáig vonultunk vissza, ahol nagyobb csatát álltunk az osztrákokkal. Ez volt az első ütközetem Magyarországon. Itt fogták el az egész Prinz von I­reussen zászlóaljat. Gyanútlanul pihentek, még a fegyverük is gúlában volt, amikor hirtelen rajtuk estek az uklánusok. Én né­hány társammal együtt ebédnél ültem a vendéglőben. Az ajtón már nem juthattunk ki, hát az ablakon keresztül kellett meglép­nünk. Végre összeszedelőzködtünk és a csata után a Vértes-hegy­ségen keresztül vonultunk Péteri­­g. Itt megint összecsaptunk a lovassággal. Svalizsérek, meg gránátosok voltak. Az erdő szélén­­egy kisebb gránátos osztag állott. Jelekkel integettek, hogy át akarnak pártolni hozzánk. Minthogy a légionisták nagyon gyáván viselkedtek és egyik sem akart közeledni a gránátosokhoz, hát én vettem magamhoz 5 embert és átmentem hozzájuk. Lerakták a fegyverüket és úgy nyilatkoztak, hozzánk csatlakoznak. Átvezet­tem az osztagot a mi táborunkba és átadtam őket a parancsnok­ságnak. Petényből tovább húzódtunk Budapestre, ahová estére meg is érkeztünk. A Lipótvárosban szállásoltak el. Itt jelentkez­tem Sell­e­italis őrnagynál, aki az István főherceg-szállóban la-

Next