Hadtörténelmi Közlemények, 6. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1959)
2. szám - Tanulmányok - Bulharyn tábornok emlékiratai a magyar szabadságharcról. Összeáll. Divéky Adorján. – 1959. 2. sz. 86–129. p.
Ezen emlékiratok közül a legterjedelmesebbek Bulharyn tábornok emlékiratai, melyek 1852-ben jelentek meg Párizsban (Martinet nyomda) és 420 nyomtatott oldalt tesznek ki.a Bulharyn emlékirataiból az 1849 február végétől március közepéig terjedő időre vonatkozó részt közöljük, amely sok értékes és érdekes adatot tartalmaz. Most röviden ismertetjük Bulharyn tábornok életrajzát. Bulharyn György (1792—1885) a lengyel hadsereg őrnagya, később a magyar hadsereg tábornoka, 1798. április 23-án született Plaskowceban, az egykori augustówi vajdaságban. Atyja Joachim, a lengyel hadsereg ezredese, a kovnói huszárok parancsnoka volt. Bulharyn elvégezte a líceumot Sejnyben, azután pedig atyjának és két bátyjának példáját követve a katonai pályára lépett. 1817 március havában a 2. ulánus ezredbe lépett, mely Dwerniczki József ezredes parancsnoksága alatt állott. 1818-ban altiszt lett, 1820-ban pedig Konstantin nagyherceg alatt szolgált mint zászlós, majd pedig a felsőbb lovassági iskolába lépett. 1822-ben alhadnagynak nevezték ki. 1826-ban családi okokból kilépett a hadseregből hadnagyi fokozattal és családi birtokukon telepedett le. Az 1830—31-i felkelés kitörésekor Varsóba ment. Chlopicki tábornoktól azt a megbízatást kapta, hogy az augustówi területen két lovas ezredet szervezzen meg. A szervezés kedvező eredménnyel járt és e csapatokból alakult az első augustowi lovasezred és a 7. ulánus ezred. Ez utóbbiban Bulharyn az 1. lovasszázad parancsnokságát vette át. Az orosz seregnek Varsó felé való közeledésekor Bulharyn az Ostrolckában maradt orosz helyőrség ellen lovassági támadást intézett, mely teljes sikerrel járt. Jutalmul őrnaggyá léptették elő. A 7. ulánus ezred visszavonult Wroclawekbe, ahol Bulharynt Oborski ezredes lemondása után ezred parancsnokká léptették elő. Kicki tábornokkal együtt részt vett az összes katonai műveletekben 1831 április végéig. Május elején Lubieński tábornok hadtestével együtt küzdött Zambrównál és Ostrolekánál. Ebben az időben a virtuti militari keresztjével tüntették ki, mert a visszavonuláskor megmentette az ágyúkat. Júniusban részt vett a Rüdiger és mások elleni harcokban. Augusztusban lemondott az ezred parancsnokságáról és Franciaországba emigrált, hol Besançonban telepedett le. Itt mindjárt élére került az emigránsok csoportjának, főképp pedig a litvániai fiatalságnak. Bulharyn 1833 elején Zaciński akciójával kapcsolatban Galíciába került. Az elfogatás elől menekülve Magyarországon rejtőzködött, hol gazdálkodással foglalkozott, mint bérlő. Az 1848-as magyar szabadságharc kitörése után előadta Kossuthnak a lengyel fegyveres erő megszervezésének tervét Magyarországon. 3 Bulharyn nevét lengyelül áthúzott l-lel (1) írják, de a magyar szövegben csak 1 betűvel írják. Bulharyn emlékiratainak lefordítása sok munkát adott, mert mondatszerkezetei nagyon komplikáltak. Előfordulnak 12—14—16 soros mondatok, sőt előfordul 22 soros mondat is. Ezeket csak több mondatra szétbontva lehetett magyarra fordítani.