Hadtörténelmi Közlemények, 12. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1965)

1. szám - Hadtörténelmi okmánytár - Magyar antifasiszták Európa népeinek szabadságharcában. Közli: Gazsi József és Harsányi János. (Okmánytár.) – 1965. 1. sz. 177–189. p.

Trepsa István, 1927. évi presaci születésű, volt gaciscei la­kost 1943 nyarán Gacisce községben horvát partizánok több társával együtt besorozták és Vucsinba, majd Drenovác köz­ségbe vitték. Drenovácon felszerelték és a Kis József­ volt cabunai lakos parancsnoksága alatt álló „Petőfi Sándor parti­zán brigád"-ba osztották be. Beosztása után vele és társaival Kis József fogadalmat létetett. Ezután Vucsin és Drenovác kör­nyékén út- és vasútrobbantásokat végeztek. 1943 decemberében Cabuna környékén egy német katonai alakulat ellen végrehaj­tott támadás alkalmával Trepsa a brigádtól megszökött és Ma­gyarországra jött. Itt a barcsi menekülttáborban helyezték el, majd kérésére a már előzőleg átmenekült szüleihez telepítették le Belcsakpusztára. Trepsa előadása szerint a Petőfi Sándor brigád létszáma kb. 150 fő volt.­ Valamennyien horvátországi magyarok. Ma­gyarországról átszököttek nem voltak köztük. A brigád az éjsza­kákat az erdős hegyekben töltötte, nappal pedig vállalkozásokat hajtva végre, élelmet harácsolt. A brigád tagjai között fiatal nők is vannak.7 A miniszter rendeletéből­v. Kudar alez. s. k­OL­ME 2. oszt.­­—18066. sz. 1944. — Eredeti tisztázat. (1944. március 3.) A BM átirata a miniszterelnökhöz. Közli a jenőfalvai határszéli rendőri kirendeltségtől kapott jelentést a jugoszláviai „Petőfi Sándor" magyar partizánbrigádról A Nasice környékén levő magyar partizánok, az úgyneve­zett Petőfi-brigád, még mindig működik. Legutóbb Gyakovó tájára vetődtek el és az úton egy autóbuszt tartóztattak fel. A kocsira több lövést adtak le, majd amikor az megállt, az utaso­kat kiszállították és magukkal hurcolták. A gépkocsi magyar vezetőjét elengedték azzal, „hogy minden magyarért kár". A többieket részben levetkőztették és jó ruhájuk helyett rongyo­sat adtak rájuk, de cipőt nem kaptak, így mezítláb hajtották 5 A magyar zászlóalj parancsnoka Kiss Ferenc volt. 6 A közölt létszámadat helyesnek látszik.­­ Az irat eredeti száma: BM. 1032. evi. évk. 1944. Megküldték a Miniszter­elnökség 2., a Külügyminisztérium politikai és a VKF 2. osztályának.

Next