Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)
3. szám - Tanulmányok - Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437.) – 1973. 3. sz. 403–444. p.
lemségeknek, amelyek kisebb-nagyobb rablóvállalkozásaikkal zavarták ugyan a velencei és genovai kereskedőket, s elvétve megtámadták a Lusignanok ciprusi királyságát, vagy a Rhodosz-i lovagok birtokait, ám egészében véve kívül estek az európai nagypolitika látóhatárán. Még az óvatos és figyelmes Velence is csak a kilencvenes években vette észre, hogy most már minőségileg más problémával került szembe. Az oszmán sikersorozatot nem tekintjük a véletlen játékának. Kis-Ázsiába tömegével érkeztek harcias és fanatikus török törzsek, harci dicsőségre és zsákmányra szomjas vezetőkkel és gházikkal. Mindezek egyfelől óriási emberanyag-tartalékot biztosítottak az anatóliai emírek és bégek seregei számára, másfelől állandó hódításokra kényszerítették e fejedelmeket. Az oszmánok elsősorban azáltal emelkedtek kisázsiai vetélytársaik felé, hogy az egyetlen anatóliai mohamedán „állam" urai voltak, amely közvetlenül érintkezett keresztény területekkel, a bizánci állam megmaradt néhány városával. (Brussa, Philadelphia stb.) így a vitézek, a gházik legjava Oszmánhoz és utódaihoz csatlakozott, őket hajtotta „szent" háborúra a hitetlenek ellen. E mérhetetlenül felfokozott hódítási kényszer éles kardja a hadsereg volt. A korábbi török—mongol nomád seregekkel ellentétben, a természetesen főerőnek számító mozgékony könnyűlovasság mellett, a török hadak tekintélyes számú gyalogsággal is rendelkeztek. A katonai demokrácia, majd a romjain kifejlődő sajátos feudalizmus eleve vitathatatlanná tette a tehetséges szultánok tekintélyét, ami önmagában is magasan az európai átlagszínvonal fölé emelte a török hadsereg harcértékét. Hódításaikat az európai, közelebbről a délkelet-európai politikai és katonai problémák is megkönnyítették. Már utaltunk a balkáni államok belső gyengeségére. Nem sokkal kedvezőbb körülmények uralkodtak Középkelet-Európa legtekintélyesebb országában, a balkáni hatalmi viszonyokban közvetlenül érdekelt Magyarországon sem. A luxemburgi Arlon-házból hazánkba került Zsigmond király trónja még nem szilárdult meg, az ország belső harcai megnehezítették a török elleni védekezést, s a későbbiekben pedig látjuk majd, hogy a magyar hadsereg sem érte el az oszmán hadak effektivitását. A többi európai országban is hasonló viszonyokat találunk. A német-római császárság büszke, ám roskatag trónján Zsigmond bátyja, Vencel ült, aki sem Németországban, sem szűkebb királyságában — Csehországban — nem tudott rendet teremteni. Angliát és Franciaországot kimerítette a százéves háború első menete, ehhez járult még . Silberschmidt, M.: Das orientalische Problem zur Zeit der Entstehung des Türkischen Reiches. Berlin, 1923., 97—99. o.; Thiriat, P.: La Romanie vénitienne au moyen age. Paris, 1959. Flammarion. 254. o. 4 Werner: i. m. 93—97. o.; Giese, F.: Das Problem der Entstehung des Osmanischen Reiches. Ztschr. f. Semitistik und verwandte Gebiete. 1923., 246—271. o.; Atiya, A. : The Crusades. Paris, 1954. 5 Delbrück, H. : Geschichte der Kriegskunst in Rahmen der politischen Geschichte. Bd. 3. Berlin, 1908., 344—352. o. ; Papoulia, B. D.: Ursprung und Wesen der „Knabenlese" in Osmanischen Reich. München, 1963.; Razin: A hadművészet története. Budapest, 1961. 2. k. 215— 219. o.; Elekes L.: Hunyadi. Budapest, 1952. 7—19. o.; Perjés G.: Az oszmán birodalom európai háborúinak katonai kérdései. (1356—1699.) Hadtörténelmi Közlemények (továbbiakban HK.) 1966. 863—864. o.