Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)
3. szám - Tanulmányok - Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437.) – 1973. 3. sz. 403–444. p.
A török elleni összefogás gondolatát a johannita nagymester Philibert des Noilles és II. Mánuel bizánci császár tartotta ébren. 1404-ben Noilles Európa valamennyi udvarába követet küldött egy újabb keresztes hadjárat megszervezése érdekében, ám még a schizma zavaraiban elmerült pápák sem mutattak érdeklődést a terv iránt.154 Passzívnak ítélhetjük Zsigmond török politikáját is. Számára — és az ország számára is — valóban nagy lehetőségeket teremtett Timur angorai győzelme, mivel ha a török győz, a pártviszályokban süllyedt ország aligha lett volna képes arra, hogy elhárítsa Bajazid újabb támadását. A veszély elmúlása azonban nem serkentette Zsigmondot aktív török politikára. Még híres és ügyes diplomáciai játéka is abbamaradt. Csupán néhány levelében utal arra, hogy „Magyarország a kereszténység védőpajzsa", ezekben is csak kizárólagosan propagandisztikus szempontból; egészen 1407-ig egyetlen olyan írását sem ismerjük, amelyben akárcsak megemlítené a törökellenes szövetség lehetőségeit.155 Pedig Zsigmond nagypolitikai ambíciói éppen a belső viharok lecsillapodása után kezdtek kivirágozni. Eleinte családján belül kívánt érvényt szerezni akaratának, ezért 1402-ben és 1404-ben is hadat viselt testvérei, Vencel német-római császár és cseh király és Jodok morva őrgróf ellen. A következő években pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Zsigmond többre törekszik: német királlyá kívánja magát választatni. Ez a törekvése később az igazságtalan és minden szempontból káros cseh kalandba sodorta. Részben hódító szándék, részben a déli határ biztosítása hajtotta Zsigmondot egy aktívabb boszniai politika felé. Bosznia Tvartko tehetséges kormányzata alatt lényegében megszabadult a magyar hűbéruraság terhétől. A nápolyi párt Zsigmond-ellenes törekvéseit politikája szolgálatába állította, s ily módon kiegyensúlyozta az erősebb szomszédok — Magyarország, Velence, a török birodalom és Szerbia hatását. Tvartkót gyenge kezű uralkodók, Osztoja, Dabija és II. Tvartko követték a trónon. Zsigmond a boszniai belviszály okát felhasználva újból megerősítette a magyar befolyást. De csak átmeneti sikereket ért el. Legnagyobb diadala, az 1408-as doboji győzelem s főleg az azt követő kegyetlen mészárlás 156 teljesen elfordította a bosnyák népet és az uralkodó osztályt a magyar uralomtól. A leghatalmasabb bárók: Hrvoje, a Radinovicsok és Sandalhumi vajda Velence, majd a török segítségét keresték Zsigmond ellen. Hrvoje 1415-ben török segítséggel leverte Maróti János és Csupor Pál bánok hadát, s ezzel Bosznia lényegében török hűbérbirtokká vált.157 A bosnyák politika és kudarca Zsigmond egész ötletgazdag, ám a realitásokkal nem mindig számoló politikájának hű képét adja. Ha a török elleni védővonal kialakítása szempontjából vizsgáljuk a kérdést. 154 Barker: i. m. 248—249. o. 155 1404. június 12-i levelében pl. arról panaszkodik, hogy bár országa a kereszténység pajzsa, IV. Bonifác pápa mégis ellene van. (Zsigm.okr. II. 3251.) 156 Iorga: Notes I. 149. o.; Klari: i. m. 254—256. o. 157 .o. 269—272. o.; Niedermann: i. m. 89—91. o.