Hadtörténelmi Közlemények, 22. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1975)

1. szám - Csujkov, V[aszilij] I[vanovics]: A fasiszta fészek ostroma. A 8. gárdahadsereg volt parancsnokság visszaemlékezéseiből. – 1975. 1. sz. 3–45. p.

V. I. CSAJKOV* A FASISZTA FÉSZEK OSTROMA A 8. gárdahadsereg volt parancsnokának visszaemlékezéseiből A berlini támadó hadművelettel befejeződött a háború Európában. E hadműveletnek a berlini irány­ban védő hatalmas ellenséges csopor­tosítás szétzúzása, Németország fővárosának — Berlinnek — a bevé­tele, a szovjet csapatok Elbához való kijutása és a nyugati szövetsé­gesek csapataival való egyesülés volt a célja. Az volt az elgondolásunk, hogy a hadművelet során széles arcvo­nalon néhány egyidejűleg mért hatalmas csapással bekerítjük és ré­szekre bontjuk, majd részenként meg is semmisítjük az ellenség ber­lini csoportosítását. 1945. március végén, április elején, miután szétvertük a pomerá­­ t A visszaemlékezés szerzője, a Szovjetunió kétszeres hőse, Vaszilij Ivanovics Csujkov, a Szovjetunió marsallja, 1975. február 12-én töltötte be hetvenötödik életévét. Ebből több mint 57 évet a Szovjet Fegyveres Erők szolgálatának szentelt. A 19 éves Vaszilij Csujkov, sikere­sen harcolva Kolcsak admirális fehérgárdista csapataival, a Keleti Fronton már ezredet ve­zetett. A polgárháború küzdelmeiben való részvételéért V. I. Csujkovot az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság kétszer tüntette ki a Vörös Zászló érdemrenddel és arany­órával. A polgárháború befejezése után a fiatal vörös parancsnok tanulni ment. Elvégezte az M. V. Frunzéról elnevezett Katonai Akadémiát. 1938-ban lövészhadtest-, majd hadseregcsoport­parancsnok lett. Az 1939/40-es években hadseregparancsnoki beosztásban vett részt Nyugat-Belorusszia felszabadításában és a szovjet—finn háborúban. A Nagy Honvédő háború előtt V. I. Csujkov katonai-diplomáciai megbízatással Kínában tartózkodott, és 1942 júliusában nevezték ki összfegyvernemi hadsereg parancsnokává. Ettől kezdve válik legendássá. A V. I. Csujkov által vezetett 62. hadsereg csapatai, a 64. és más hadseregekkel, valamint a Volgai Katonai Flottillával együttműködve, a szülőföld min­den utcáját, minden házát, minden méterét védelmezve, önfeláldozó hősiességgel megvédték Sztálingrádot. A sztálingrádi csata befejezése után a V. I. Csujkov vezette 62. hadsereg részt vett a Do­nyec-medence felszabadításában, a Nipokol—Krivoj Rog-i és más támadó hadműveletekben, fontos szerepet játszott a 6. német-fasiszta hadsereg (amelyet Hitler a „bosszúállók hadse­regének" nevezett) szétverésében Nipokol—Krivoj Rog térségében, és Odessza felszabadítá­sában.­­ A 62., majd később a 8. gárdahadsereg, más szovjet csapatokkal együtt, az 1. Belorusz Front állományában felszabadította Belorusszia nyugati részét és Kelet-Lengyelországot. 1945-ben ez a hadsereg részt vett a Visztula—Odera-i hadműveletekben, és a berlini hadmű­veletben a főirányban tevékenykedett. V. I. Csujkov, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború veteránja, most is szolgálatot teljesít, a Szovjetunió Polgári Védelmének parancsnoki posztján. Az olvasók előtt jól ismertek V. I. Csujkov memoárkötetei. Ez a visszaemlékezés új köny­vének a Nagy Honvédő Háború befejező szakasza eseményeit életrekeltő néhány fejezete.

Next