Hadtörténelmi Közlemények, 24. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1977)
1. szám - Tanulmányok - Dombrády Lóránd: Adalékok a magyar uralkodó osztályok katonapolitikájához
Olaszországban vélte feltalálni. Az olaszok délkelet-európai aspirációi ugyanis ekkor Jugoszlávia elszigetelésére és felbomlasztására irányultak, mivel benne látták terjeszkedési politikájuk első számú akadályát. E politikához óhajtották megnyerni Romániát és Magyarországot. Romániával szembeni magatartásuk kezdetben óvatosságra intette a magyar kormányt. Az 1926 szeptemberében aláírt olasz—román szerződést, majd a besszarábiai egyezmény olasz részről történő ratifikálását ugyanis úgy értékelte, mint ami „Romániának oly jelentős súlyt adott, amely közte és Magyarország között felmerülő vitás kérdésekben Magyarországgal szemben előnyhöz juttatja"." Az olasz lépések Jugoszláviához közelítették a magyar külpolitikát, remélve, hogy az ily módon izolálódó Jugoszlávia hajlandó lesz a fennálló függő kérdések rendezésére. Ez vezetett Horthynak a mohácsi csata 400. évfordulóján elmondott beszédében meghirdetett magyar—jugoszláv közeledéshez. Az olaszok azonban csakhamar megtorpedózták az ez irányú magyar törekvéseket, az olasz—magyar kapcsolatok szorosabbá tételét és revíziós törekvések támogatását ajánlva cserébe. A magyar kormány örömmel fogadta a várt közeledést, és gondolkodás nélkül szakított a jugoszláv orientációval. Megnyugvással töltötte el, hogy ezáltal mód nyílik az olaszoknál szerzett román előny semlegesítésére is. Az olasz—magyar tárgyalások hamar sikerre vezettek. Bethlen miniszterelnök 1927. április 5-én aláírta az olasz—magyar barátsági és együttműködési szerződést. A tárgyalások során Bethlen kifejtette Mussolininak, hogy Magyarország legfőbb célja a közép-európai újjárendezés, amihez elsősorban Olaszországban lát politikai és katonai szövetségest. Áttekintették Magyarország hadászati helyzetét és katonai felkészültségét. Megállapították a kétségbevonhatatlan tényt, hogy Magyarország még a jelenleginél sokkal jobb katonai felkészültség esetén sem képes többfrontos akcióra, ezért csak úgy kezdhet bármilyen hadműveletet, ha a kisantant államokat megosztja, egységes fellépésüket elkerüli. Az olasz diktátor a Magyarországra nézve legveszélyesebb ellenfelet, annak katonai felkészültségét és politikai szerepét figyelembe véve, Csehszlovákiában látta. Ezzel szemben a Romániához való közeledést ajánlotta Bethlennek, Jugoszlávia semlegesítését pedig magára vállalta. Bethlen az eredményes együttműködés legfontosabb feltételét a hadsereg felfegyverzésének támogatásában látta. Elsősorban a zsákmányként olasz kézen maradt volt osztrák—magyar fegyverek átadását kérte, de fontosnak tartotta a két vezérkar sokoldalú együttműködésének kialakítását is. Katonai szempontból is nagy fontosságot tulajdonítottak a tárgyaló felek az Ausztriával szembeni közös politikai irányvonal kialakításának. Elhatározták, hogy támogatják a Heimwehrt és élesen fellépnek az Anschluss-törekvésekkel szemben. Közös érdekük volt, hogy a Heimwehr segítségével végrehajtott puccs jobboldali kormányzatot segítsen a hatalomra Ausztriában, amely aztán erőszakos úton megszünteti az erős szociáldemokrata befolyást. A magyar kormány ettől nemcsak Ausztria jelenlegi csehszlovák orientációjának megszüntetését, hanem az országot körülvevő gyűrű felnyitását, s ennek nyomán az osztrák szociáldemokraták által akadályozott, Ausztrián keresztüli olasz fegyverszállítások zavartalan lebonyolítását várta. Bethlen magára vállalta az olaszok és a Heimwehr vezetői közötti közvetítést. A bécsi magyar katonai 3. HL. HM. Ein. VI—2. biz. 1927/15816.