Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)
1. szám - Tanulmányok - Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p.
Hiszár"-nak (Birkavár) nevezett helyiségnél — aratott a bizánci zsoldosok felett (von Hammer óta ezt ,,Bapheon"-i csatának nevezik)48. E csatáig talán a hagyományos gázi-portyák voltak a jellemzők, melyek célja a zsákmány és a dzsihád volt. A bapheoni csata idején Oszmán kíséretében már jelesebb sejkek, bizánci tisztek (pl. Kösze Mikhál, Szamszama csaus), szeldzsuk akhik és iszlám írástudók is voltak. Ezek „kollektív bölcsessége" bizonyára elősegítette, hogy merészebb célokat tűzzenek maguk elé. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy a jürükök szállásterületének kiszélesítése után a hutbát (pénteki ima) a fővárosnak számító Karahiszárban 49 Oszmán nevére kezdték mondani, ami mindenekelőtt a felségjogának elismerését jelentette. Ettől kezdve tehát valamiféle olyan osztályjellegű államképződményről beszélhetünk, melyben a főszerepet a rokonok, a betársult szomszéd bégek, s a renegát katonai parancsnokok vitték, miközben a fegyveres kíséret az oszmán határkörzet (udzs) adminisztrációját is végző katonai rabszolgákból állott (a kapikullák őse).50 Mindezek egy olyan hadászati szakasz kezdetét jelenthették, melyet — jobb híján — az oszmán állam létének megszilárdításáért, hatalmi térségük (ül) kiszélesítéséért folytatott haditevékenységek jellemeztek. Ebben az első hadászati szakaszban (1301—1361) a következő feladatok merültek fel: a katonapolitikai szempontból létrehozni egy olyan haderőt, mely — a többi emirátus látókörén kívül esvén — képes és kész is az oszmán fejedelmek zászlói alá felsorakozni ; b) katonatechnikailag e haderő struktúráját, felszerelését, képzését és ellátását úgy megoldani, hogy az képes legyen nyílt ütközetekben és megerődített helységek ostromában is sikeresen helytállni; e célból minél több anatóliai harcost megnyerni és a rabszolgákat harci feladatokra alkalmazni; c) egy keleti jellegű javadalombirtokos haderő alapjait lerakni úgy, hogy ezek a már birtokba vett területeken, központosított, katonai jellegű közigazgatást is biztosítsanak; és végül d) Bithynia teljes meghódításával olyan területi alapot teremteni, melyről a Bizánc elleni támadást át lehet tenni Európába és ott más országokra is kiterjeszteni. A haditevékenységek színtere Oszmánnál nem lépte túl a kisázsiai térségeket. Hadereje a fegyverbíró lakosságból, a gázikból, a harcos dervisekből (abdaláni) és a harci nőszövetségből (badzsaláni) állott. Fia, Orhán gázi környezetében — a források szerint — azonban már sok olyan személyt találunk, akik képesek lehettek a következő hadászati elgondolást kidolgozni és megvalósítását irányítani: 1. Brussza fővárosból — Iznik és Izmit birtokbavételével — kijutni a Boszporusz keleti partjára és valamiféle hajóhad igénybevételével északkeletről veszélyeztetni Konstantinápolyt; 2. Gallipoli birtokba vételével elérni Konstantinápoly déli és nyugati, vízi és földi falait; 3. minden lehetséges eszközzel kiszélesíteni a bizánci főváros körüli gyűrűt, majd megostromolni és birtokba venni a metropoliszt. E terv végrehajtója Orhán szemefénye, Szulejmán „herceg" lett volna. Időközben azonban a többi emírek — akik Orhánt csak „primus inter pares"-nek, Szulejmánt pedig csupán az oszmán kontingens parancsnokának tartották — felfigyeltek és saját szakállukra kezdtek hódítgatni.51 Orhán legnevezetesebb politikai és katonai tisztségviselője az öccse, Alaeddin, az első oszmán vezír és pasa volt, aki olyan állami és katonai reformokat vezetett be, melyek behozhatatlan előnyt jelentettek az oszmánok számára. Hadvezérei Kodzsa Akcse, Kodzsa Ilibeki, Turahán, Evrenosz — Brussza átállt bizánci parancsnoka — és Lala Sahin, kisebbik fiának és utódjának, I. Murádnak a nevelője (az első ruméliai béglerbég) voltak. Orhán olyan haderőt örökölt apjától, melynek csapatai a sejkek és a törzsek bégjei által vezetett 48 Enziklopäedie... III. k., 1080. o.; Inalcik: i. m. 6. o. 49 Enziklopäedie... III. k. 108<>—1087. o. 50 Uo. 51 Werner—Markov: i. m. 34—35. o.