Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)

1. szám - Tanulmányok - Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p.

menetrendjét a hadjárattal nem érintett földrész javadalombirtokos, fél- és irregu­láris hadai zárták. Mögöttük a gabonabiztosok (mubajadzsik) gyakran 40 000 tevé­ből és ugyanannyi öszvérből álló iszonyú csordái és a főmészáros (kasszab­basi) vágóállat­ nyájai verték az égig a port. A hadat több nap járóföldnyi hosszúra nyúlt „hívatlan" gyülevész népség is követte.131 Az oszmánok éjfélkor kezdték a menete­lést és délben táboroztak le. Az oszmán csatarend fejlődésében több korszak különböztethető meg. Bertrandon de la Brocquière burgundiai lovag 1433-ból származó útleírásában feltehetően a gázs­portyán folytatott harcmódot írja le. A derék lovag kiemeli, hogy az ellenség meg­lépése céljából csendben három napi járóföldet tesznek meg, melyet derék­ lovaiknak 132, és könnyű fegyverzetüknek köszönhetnek. Hegyes vidéken és erdőkben csoportokra oszolva, több oldalról támadnak (az ilyen harcmód klasszikus példája volt Szirpszin­dijinél 1364-ben,a,,Szerbek veszedelme" nevű ütközet, melyben Hadzsi Ilibek határ­bég az övénél nagyobb létszámú sereget semmisített meg.)133 Ha az ellenség hadrendben van, akkor körülnyargalászva megbontják, futást színlelnek és oly ügyesen lőnek, hogy szinte soha sem tévesztik el a lovast, vagy lovát. „Tobolkán" van a nyergükre kötve, amivel jelt adnak és vezéreik köré gyülekeznek. Ütközetben a lovak fölé tüzet hajigálnak, a had élére tevéket állítanak és a lovak felé kergetik, miáltal azok meg­vadulnak.134 A teve-probléma minduntalan felbukkan a török krónikákban. A ló ugyanis irtózik a tevétől, így megvadul és menekül előle. (Bár az 1389-i rigómezei csatában sem állították élre a tevéket, mert attól tartottak, hogy az ellenség vissza­felé is űzheti azokat; a teve­probléma csak a várnai csatától kezdve oldódott meg úgy, hogy a csúnya állatokat a janicsár négyszög mögé állították — állítólag azért, hogy a janicsárok ne tudjanak szökdösni, valójában a kézi tűzfegyverek elterjedése miatt, hogy ezek használatát a tevék ne gátolják). Nicolae Iorga, kitűnő román turkológus szerint a csatarend magva a körülárkolt szultáni tábor volt, ezen belül helyezkedtek el a janicsárok is. A jáják, műszellemek, dzserehorok vonalát hasonló árok fedezte. Az árkokban hegyes karók voltak leütve és vaslánc szegélyezte. A tartományi lovasság a két szárnyat képezte. A csatát a lesállásba helyezett aszabok és akindzsik vezették be, utánuk a szipáhik támadtak. A sikertelenség — írja Khalkokondülasz — nem jelentette az ellenség győzelmét, mert gyors visszavonulás közben nyílzáport lőttek rájuk. A nyilak nem egymásután jöttek — tudósít Alexius, Gallipoli püspöke — hanem „mint a felhő, mely az eget sötétbe borította. Ilyen nyílzápor után a föld ... fanyelekkel és vashegyekkel volt betakarva." A lovasság az ellenség körülzárására törekedett; támpont a janicsárok vasfala volt.135 Osztrovicai Konsztantin, sok csatát megélt egykori janicsár, híres „Emlékiratában" a közkatona szemével magyarázza az eseményeket. Szerinte az őket övező mély árok éles fegyverekkel volt teledobálva (mások szerint óriási pajzsokat tűztek az árok elé). Várnánál sok janicsár megszökött a magas hangafűben, a szultán is csak azért nem tudott „elillanni", mert körbe volt véve kapi­kulákkal. A janicsároktól és az udvari csapatoktól jobbra és balra a béglerbégek hűbéres és vadász (dzserehor) lovassága, a vezérek mellett a voj­vodák (szandzsákbégek) és 50—50 szubasi állt (?). A továbbiakban érzékletesen ír a dobok földrengető pörgéséről és a gyűlölt csausok­ról, akik pálcával és buzogánnyal „terelték harcba" a katonákat. Már mint újra keresztény azt javasolja az olvasónak, hogy csatában tüzes nyilakkal vadítsák meg a janicsárok mögötti tevéket, továbbá óvja a lovagokat a nehéz fegyverektől és 131. Zinkeisen: i. m. III. k. 268-272 o. 132 Magyarországi György barát, adatait a török had kerélt lovairól­­. Tardy: i. m. 78. o. 133 A régi Oszmán Névtelen két változatban is előadja a szirpszindiji csatát. 1. Giese: Anonym... 33—34. o. 134 A burgundi lovag útibeszámolóját közli Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán fél­szigeten. Bp., 1891. 85—86. o. 135 lorga: i. m. I. k. 485—486. o.

Next