Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)
1. szám - Tanulmányok - Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p.
menetrendjét a hadjárattal nem érintett földrész javadalombirtokos, fél- és irreguláris hadai zárták. Mögöttük a gabonabiztosok (mubajadzsik) gyakran 40 000 tevéből és ugyanannyi öszvérből álló iszonyú csordái és a főmészáros (kasszabbasi) vágóállat nyájai verték az égig a port. A hadat több nap járóföldnyi hosszúra nyúlt „hívatlan" gyülevész népség is követte.131 Az oszmánok éjfélkor kezdték a menetelést és délben táboroztak le. Az oszmán csatarend fejlődésében több korszak különböztethető meg. Bertrandon de la Brocquière burgundiai lovag 1433-ból származó útleírásában feltehetően a gázsportyán folytatott harcmódot írja le. A derék lovag kiemeli, hogy az ellenség meglépése céljából csendben három napi járóföldet tesznek meg, melyet derék lovaiknak 132, és könnyű fegyverzetüknek köszönhetnek. Hegyes vidéken és erdőkben csoportokra oszolva, több oldalról támadnak (az ilyen harcmód klasszikus példája volt Szirpszindijinél 1364-ben,a,,Szerbek veszedelme" nevű ütközet, melyben Hadzsi Ilibek határbég az övénél nagyobb létszámú sereget semmisített meg.)133 Ha az ellenség hadrendben van, akkor körülnyargalászva megbontják, futást színlelnek és oly ügyesen lőnek, hogy szinte soha sem tévesztik el a lovast, vagy lovát. „Tobolkán" van a nyergükre kötve, amivel jelt adnak és vezéreik köré gyülekeznek. Ütközetben a lovak fölé tüzet hajigálnak, a had élére tevéket állítanak és a lovak felé kergetik, miáltal azok megvadulnak.134 A teve-probléma minduntalan felbukkan a török krónikákban. A ló ugyanis irtózik a tevétől, így megvadul és menekül előle. (Bár az 1389-i rigómezei csatában sem állították élre a tevéket, mert attól tartottak, hogy az ellenség visszafelé is űzheti azokat; a teveprobléma csak a várnai csatától kezdve oldódott meg úgy, hogy a csúnya állatokat a janicsár négyszög mögé állították — állítólag azért, hogy a janicsárok ne tudjanak szökdösni, valójában a kézi tűzfegyverek elterjedése miatt, hogy ezek használatát a tevék ne gátolják). Nicolae Iorga, kitűnő román turkológus szerint a csatarend magva a körülárkolt szultáni tábor volt, ezen belül helyezkedtek el a janicsárok is. A jáják, műszellemek, dzserehorok vonalát hasonló árok fedezte. Az árkokban hegyes karók voltak leütve és vaslánc szegélyezte. A tartományi lovasság a két szárnyat képezte. A csatát a lesállásba helyezett aszabok és akindzsik vezették be, utánuk a szipáhik támadtak. A sikertelenség — írja Khalkokondülasz — nem jelentette az ellenség győzelmét, mert gyors visszavonulás közben nyílzáport lőttek rájuk. A nyilak nem egymásután jöttek — tudósít Alexius, Gallipoli püspöke — hanem „mint a felhő, mely az eget sötétbe borította. Ilyen nyílzápor után a föld ... fanyelekkel és vashegyekkel volt betakarva." A lovasság az ellenség körülzárására törekedett; támpont a janicsárok vasfala volt.135 Osztrovicai Konsztantin, sok csatát megélt egykori janicsár, híres „Emlékiratában" a közkatona szemével magyarázza az eseményeket. Szerinte az őket övező mély árok éles fegyverekkel volt teledobálva (mások szerint óriási pajzsokat tűztek az árok elé). Várnánál sok janicsár megszökött a magas hangafűben, a szultán is csak azért nem tudott „elillanni", mert körbe volt véve kapikulákkal. A janicsároktól és az udvari csapatoktól jobbra és balra a béglerbégek hűbéres és vadász (dzserehor) lovassága, a vezérek mellett a vojvodák (szandzsákbégek) és 50—50 szubasi állt (?). A továbbiakban érzékletesen ír a dobok földrengető pörgéséről és a gyűlölt csausokról, akik pálcával és buzogánnyal „terelték harcba" a katonákat. Már mint újra keresztény azt javasolja az olvasónak, hogy csatában tüzes nyilakkal vadítsák meg a janicsárok mögötti tevéket, továbbá óvja a lovagokat a nehéz fegyverektől és 131. Zinkeisen: i. m. III. k. 268-272 o. 132 Magyarországi György barát, adatait a török had kerélt lovairól. Tardy: i. m. 78. o. 133 A régi Oszmán Névtelen két változatban is előadja a szirpszindiji csatát. 1. Giese: Anonym... 33—34. o. 134 A burgundi lovag útibeszámolóját közli Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. Bp., 1891. 85—86. o. 135 lorga: i. m. I. k. 485—486. o.