Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)

1. szám - Tanulmányok - Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p.

szipáhik mögé azok lovaira és a tábormesterek által előkészített terepszakaszon nyíl- és golyózáporral fogadták az üldöző ellenséget. Előfordult, hogy a látszólag megfutamodott seregtest ellenlökéssel semmisítette meg a tábort fosztogató ellen­séget. Ezért írja sok keresztény szerző, hogy az oszmánok visszavonulás közben a legveszélyesebbek.141 A várostrom XV. századi módjára szintén Konsztantin janicsár nyújt felvilágosí­tást. Szerinte az ostrom kezdete előtt a helyszínen hatalmas ágyúkat öntenek, sok lőport gyártanak, majd megkezdik a vár, vagy város falainak rombolását. Mikor a szultán úgy látja, hogy a roham ideje elérkezett, elrendeli, hogy a barmokat a lege­lőkről tereljék a táborba (azért, hogy tulajdonosaik roham idején az ellenséggel, s ne azokkal foglalkozzanak). Ezután a kikiáltók hírül adják a roham időpontját, leg­inkább egy pénteki napot, továbbá a béreket is meghirdetik: aki a zászlót először tűzi ki egy vajdaságot (szandzsákot), a második egy szubasilikot, a harmadik egy cseri­basi beosztást kap. Vecsernye idején tudtul adják, hogy másnap estig böjt van , mindenütt sűrűn egymás mellé rakott gyertyákat égetnek. Az éjszaka folyamán megszállják az árkokat, mindenki rőzseköteget és olyan létrákat hoz előre, amelyek­nek mindkét oldalán mászni lehet. A janicsárok a réseknél állást készítenek és hajnalig csendben várnak. Ekkor minden ágyú tüzet nyit, melynek befejeztével a létrákon a leggyorsabban a falakra kúsznak. Midőn a városlakók a janicsárokat megpillantják, vitézül küzdenek ellenük. A janicsárok egymást tolják felfelé, a többiek pedig heves nyíl- és golyózáporral támogatják őket. Ehhez a dobok borzalmas lármája, s az emberek kiáltozása vegyül. Egy ilyen csata egy-két óráig tart. Ha a keresztények a pogányokon ez idő alatt felülkerekednek, a csata heve lassan elalél. A roham délig tarthat, mert a lőszer addig elfogy, egyesek meghalnak, mások megsérülnek és min­denki kimerül. Ha a szultán megértette, hogy a rohammal nem boldogult, parancsot ad a felmálházásra és elvonulásra. A sérülteket előreküldi, de a sereg csak éjjel vonul el, hogy ne gúnyolhassák őket. Egy osztag hátramarad, melynek foglyokat kell ejteni, a szultán rajtuk áll bosszút. A keresztények ilyenkor legyenek óvatosak, mert előfordult, hogy az oszmánok, keresztényekre vadászva, birtokba vettek meg­erődített városokat (pl. Nikápoly). A szultán ígéreteit kudarc esetén is betartja; aki vitézül küzdött, az megkapja a jutalmát. A rokkantak a szultántól élethosszig tartó jó ellátást kapnak.142 Az oszmán haderő XVI. századi várvívásának kérdései vitathatóak.143 1. A vár­vívás első mozzanata: a vár (város) gyors lerohanása vagy körülzárása. Ha a helyzet lehetővé tette, akkor a várat „kardcsapás nélkül", ígérettel vagy csellel vették birtokba (Biledzsik, Harmankaja, Gallipoli, Drinápoly, Buda). A viadalt az először megjelenő száguldozók kezdték azzal, hogy megkísérelték a várost (sőt a vá­rat!) „menetből" elfoglalni. Ha ez nem sikerült, akkor a főerők élén haladó tarto­mányi lovasság a várnak az érkezéssel ellentétes oldalán — lőtávolságon kívül — letáborozott. A szultán (fővezér) megszállta a meterdzsik által olyan helyen elő­készített vezetési pontot, ahonnan át lehetett tekinteni az ostrom részleteit. A tüzér­ség állásokat foglalt és — az aknászokkal, bomba vetőkkel együttműködve — hozzá­látott a vár rombolásához. A vár védelmi képességét korábbi kémjelentések vagy 141 A csata lefolyását v. ö. Decsy: i. m. II. k. 365—372. o.-on írtakkal. 142 Lachmann: Memorien... 167—170. o. 143 A XVI. századi várostromok technikájával utólag foglalkozó szerzők — de az írók és költők is — hajlamosak arra, hogy az ostromműveletek „virágkorát" élő XVII. század várharcainak mechanizmusát, melyet Sébastien de Vauban szinte tudománnyá művelt ki, vissza­vetítsék a XVI. század várháborúira. Rázsó írja a lektori jelentésében : ,,A korszerű ostrom­techniká­val először 1645-ben Candia ostrománál próbálkoztak az oszmánok, a párhuzamos és megközelítő árkok rendszere is csak ezután vált általánossá a török ostromtechnikában." Az alapos kutatás során valóban sem a mindenre felfigyelő Tinódinál, sem Istványnál, sem Zay­ nál vagy Verancsicsnál, sem a többnyire bőbeszédű XVI. századi oszmán történészeknél nem találkozunk a ,,parallel"-nek, ,,circumvallatio"-nak, „contra­vallatio"-nak stb. megfelelő kifejezésekkel és a számos ostromrajz sem mutat tüzérségi lőállásoknál egyebet. Ezzel kapcsolatban 1. még ifj. Barta János: Budavár visszavétele. Bp., 1985. 82—87. o.

Next