Hadtörténelmi Közlemények, 34. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1987)

3. szám - Vita - Sárhidai Gyula: A tények makacs dolgok… Válasz Kopeczky Győzőnek. – 1987. 514. p.

öbölbe és az álló hajóra két torpedót lőtt ki, majd távozott. A parancsnokokat a hadbíróság ugyan elmarasztalta és leváltották őket, ez azonban a WIEN helyzetén és a kötelességmulasztáson nem változtatott. Viszont ennek az ügynek a flotta kifutásaihoz semmi köze nem volt. A 12. Isonzó-csata sikerének elősegítése elsőrendű fontosságú feladat volt, amelynek során a flotta távolról sem tett meg mindent, ami elvárható lett volna. A „fleet in being" elve igen szép, de háborút egy hatalom sem nyert meg azzal, hogy a hajók horgonyon álltak. A brit Grand Fleet esetében dokumentálható, hogy Jellicoe, majd Beatty parancsnoksága alatt majd 50 esetben futottak ki, ha volt értelme, ha nem, pusztán az állandó harckészültség fenntartása és legénység háborús stresszben tartása miatt. 1917 nyarától az amerikai flotta 25%-a is angol vizeken hajózott és állandóan szántották az Északi-tenger és Atlanti-óceán vizeit, ütközetre készen, holott a parancsnokok jól tudták, hogy a német Hochseeflotte nem futott ki Wilhelmshafenből. A bevetések alkalmával pár hajó mindig elveszett aknárafutás és német tengeralattjárók torpedói miatt, a háború végére a brit flotta 254 elsővonalbeli és 815 segédhajót vesztett el, legnagyobbrészt ezen akciók közben, a flotta 30%-a a tenger fenekére vándorolt, de a háborút megnyerték. A francia tengerészet kisebb mértékben, de ugyanezt tette, a német flotta 1914—1916 között szintén. A horgonyon álló hadiflotta „eredményességével" nem lehet egyetérteni. Egy megállapítás H. H. Sokol műveiről. Csonkaréti Károly és Kopeczky Győző is Sokolbv őzetekre hivatkozik A. Haus tengernagy tevékenységének megítélésénél, csakhogy ez nem minden. Szakkörökben köztudott, hogy Sokol annak az elvnek képviselője volt, hogy az a tökéletes amit Haus tett, minden későbbi dolog kontármunka volt, s ezért az ebbe a vonalba nem tartozó tényeket, eseményeket le sem írta. Pedig volt jó pár. Ezért nem véletlen, hogy Sokol alapvető munkáját (de másikat sem), az 1920-as és 1930-as években nem fordították le magyarra és nem adták ki, pedig semmi akadálya nem volt; a túlélők és résztvevők nem értettek egyet ezzel a felfogással, már akkor sem. 1955 után jó pár újabb munka íródott, nem is beszélve a „Marine, Gestern—Heute" c. folyóiratban megjelent számos cikkről, amelyek bátorkodtak ízekre szedni a korábbi anyagokat és kritika tárgyává tenni Sokol, Gogg és Breyer munkáit — újabb adatok alapján és birodalmi nosztalgia nélkül. Ezeket mindenesetre figyelembe kéne venni. Mit kockáztatott Anton Haus? Számomra nyilvánvaló, hogy alapvetően nem értünk egyet az előbb említett szerzőkkel a tengeri stratégia megítélésében, de a tényeken ez nem sokat változtat. Engedtessék meg egy pár stratégiai kérdés felidézése. 1914 végén már nyilvánvaló volt, hogy a Monarchia a létéért harcol, mivel az Antant hadicéljai nyilvánvalóvá tették, a „status quo" nem lesz elfogadható, az ellenfelek a felosztására törekednek. Olaszország és Románia hadbalépésével a Monarchia feldarabolási szándéka egyértelművé vált. Már 1914-ben minden magas katonai vezető előtt ismert volt Szerbia és a mögötte álló cári Oroszország célkitűzése Ausztria—Magyarországgal szemben, így Haus előtt is. Mivel a Központi Hatalmak a belső fronton vívták a háborút, ellenségeiket gyors átcsoportosítással egyenként verhették csak meg, az erőviszonyok más megoldást nem is adtak. A haditervek 1914-ben erre is épültek, előbb a nyugati front, majd a keleti front vonatkozásában. A Monarchia flottája nem önállóan működött, a döntés a szárazföldi frontokon volt, a haditengerészet feladata ennek maximális támogatása, mivel önmagában semmiféle döntést elérni nem tudott. 1914-ben a számszerű erőviszonyok még a legkedvezőbbek voltak, mert csak a francia egységekkel kellett számolni, az olaszokkal még nem. Ezért ha Cattaro használható lett volna, mindjárt a háború elején csapást lehetett volna mérni a francia flottára, később ez már reménytelen volt. Ezt a lehetőséget nem használták ki, pedig az ellenfél flottájának csak egy részével álltak szemben, a francia flotta alig 1/4-ét lehetett csak bevetni az Adrián. 1915-ben a Déli Front döntő kérdéssé vált. Törökország igen kevés hadianyaggal harcolt, a Dardanellák ostroma a Központi Hatalmak számára létfontosságúvá vált. Ha elesik, Törökország kilép a háborúból, vagy kormányváltozás után az Antant oldalára áll. Ez esetben a hadianyagszállítás a Fekete-tengerre zavartalan, a szerb erők és orosz erők bevetése akadálytalan lesz, ezzel az erővel a Monarchia erői nem tudják felvenni a harcot. Ebben a szituációban Románia és Görögország már 1915-ben belép a háborúba az Antant oldalán, ami a front összeomlásában ugyanazt jelenti, ami 1918 szeptemberében bekövetkezett Bulgáriában. 4 British Vessels Lost at Sea 1914—18. (Reprint) Cambridge, 1979. Közli minden brit hajó elsüllyedési körülményeit, 254 hadihajóra 815 segédhajóra, 2479 kereskedelmi és 675 egyéb hajóra vonatkozólag. 5 Pl: Paul Schmalenbach; Ernst Legahn; von Bardolff; Bayer von Bayersburg ; Nikolaus von Martinu; Friedrich Wattisch; Bodo Herzog; René Greger; Wladimir Aichelburg; Peter Schupita; Lothar Bdumgartner; Matti E. Makela; Peter Meyer; Reinhard Keiméi munkáira kívánok utalni, de lehetne sorolni tovább is, pl. a folyóiratokban megjelent számos cikk szerzőjét is.