Hadtörténelmi Közlemények, 103. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1990)

4. szám - Andrássy Gyula gróf halálának 100. évfordulójára - Hermann Róbert: ‘A szép akasztott’. Andrássy Gyula 1848-1849-es szerepéről. – 1990. 3. p.

De mi is volt az oka annak, hogy azon a szeptemberi napon Andrássy ne­vét a korábbi reformellenzék több vezetőjével együtt szögezte bitófára a hó­hér? Az eddigi életrajzi munkák — érthető módon — inkább Andrássy 1867 utáni tevékenységével foglalkoztak, s viszonylag röviden szóltak Andrássy ko­rábbi, így 1848—49-es működéséről is. Nem csoda hát, hogy pályájának e sza­kaszával kapcsolatban e munkákban olyan sok a téves vagy kétes megbízha­tóságú adat, holott e korai pályaszakasz ismerete ugyanúgy hozzátartozik az életút egészének értékeléséhez, mint pl. Andrássy miniszterelnöki, vagy kö­zös külügyminiszteri tevékenységének feltárása. Az utolsó rendi országgyűlésen Gróf Andrássy Gyula családi hagyományai elég vegyesek voltak ahhoz, hogy az ifjú grófot akár az udvarhűség, akár a rendi ellenzékiség felé orientálják. Felmenői között voltak kuruc tisztek és es. kir. generálisok egyaránt; dédatyja, Andrássy Károly a hétéves háborúban szerzett tábornoki rangot, s 1780-ban, háborús szolgálatai jutalmául is, kapott grófi címet Mária Teréziától. Az ifjú Gyula grófra azonban igazán komoly hatással nem a családi hagyomány, ha­nem inkább édesapja, Andrássy Károly lehetett. Ez a nagy műveltségű, libe­rális gondolkodású arisztokrata 1825-től valamennyi reformországgyűlés mun­kájában részt vett, eleinte az alsóházban Gömör, majd Torna vármegye követe­ként, később a főrendi liberális ellenzék tagjaként. Előfizetője volt Kossuth Törvényhatósági Tudósításainak; Széchenyivel szemben Kossuth pártját fogta a Pesti Hírlap ügyében, s belépett a Kossuth által alapított Védegyletbe is. 1845-ben bekövetkezett halála majdnem egybeesett fia politikai pályájának kezdetével. Az ifjú Andrássy Gyula első politikai jellegű felszólalása Zemplén megye 1844. szeptember 25—27-i közgyűlésén hangzott el. „Ha a közjóról van szó — mondta —, akkor nem szabad provinciális szempontoknak hódolni, mert kü­lönben lehet ugyan az ember jó zempléni, de sohasem jó hazafi." November 13-án a pozsonyi országgyűlésen már azzal döbbentette meg Széchenyit, hogy „jónak tartaná, ha Károly főherceget kifütyülnék". 1845. szeptember 6-án, az adminisztrátori rendszer bevezetése után, Zemp­lén vármegye egyik táblabírajává választotta. A következő év tavaszán a Csen­gery Antal szerkesztette Pesti Hírlapban a konzervatív párt egyik vezérének, gróf Dessewffy Emilnek Deák Ferenc és az ellenzék politikáját bíráló írását részesítette megsemmisítő bírálatban. Dessewffy a Budapesti Híradóban meg­jelent írásában arra igyekezett rábeszélni az ellenzék tagjait, hogy hagyják ott Deák zászlaját, s csatlakozzanak a kormányzat reformokra kész irányzatá­hoz. Andrássy kijelentette, hogy az ellenzék néhány odavetett engedmény miatt nem fog megtántorodni, hanem továbbra is kötelességének tarja a nem­zet jogainak védelmezését. Ha az ellenzék átáll a kormány oldalára, akkor azt már mi sem fogja akadályozni a korlátlan uralkodásban; ezért is van szükség a létjogosultságát már igazolt ellenzékre. „De ne feledjük azt sem, hogy azon nemzet, mely már a hatalmában levő előnyeit nem tudja megőrizni, nem érde­mes és nem képes újakat szerezni. Ne felejtsük, hogy azon nemzet, mely csak­hogy e percben valami előnyben részesülhessen, kész lemondani (jövőjéről, — 4 —

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék