Hadtörténelmi Közlemények, 103. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1990)
4. szám - Andrássy Gyula gróf halálának 100. évfordulójára - Hermann Róbert: ‘A szép akasztott’. Andrássy Gyula 1848-1849-es szerepéről. – 1990. 3. p.
De mi is volt az oka annak, hogy azon a szeptemberi napon Andrássy nevét a korábbi reformellenzék több vezetőjével együtt szögezte bitófára a hóhér? Az eddigi életrajzi munkák — érthető módon — inkább Andrássy 1867 utáni tevékenységével foglalkoztak, s viszonylag röviden szóltak Andrássy korábbi, így 1848—49-es működéséről is. Nem csoda hát, hogy pályájának e szakaszával kapcsolatban e munkákban olyan sok a téves vagy kétes megbízhatóságú adat, holott e korai pályaszakasz ismerete ugyanúgy hozzátartozik az életút egészének értékeléséhez, mint pl. Andrássy miniszterelnöki, vagy közös külügyminiszteri tevékenységének feltárása. Az utolsó rendi országgyűlésen Gróf Andrássy Gyula családi hagyományai elég vegyesek voltak ahhoz, hogy az ifjú grófot akár az udvarhűség, akár a rendi ellenzékiség felé orientálják. Felmenői között voltak kuruc tisztek és cs. kir. generálisok egyaránt; dédatyja, Andrássy Károly a hétéves háborúban szerzett tábornoki rangot, s 1780-ban, háborús szolgálatai jutalmául is, kapott grófi címet Mária Teréziától. Az ifjú Gyula grófra azonban igazán komoly hatással nem a családi hagyomány, hanem inkább édesapja, Andrássy Károly lehetett. Ez a nagy műveltségű, liberális gondolkodású arisztokrata 1825-től valamennyi reformországgyűlés munkájában részt vett, eleinte az alsóházban Gömör, majd Torna vármegye követeként, később a főrendi liberális ellenzék tagjaként. Előfizetője volt Kossuth Törvényhatósági Tudósításainak. Széchenyivel szemben Kossuth pártját fogta a Pesti Hírlap ügyében, s belépett a Kossuth által alapított Védegyletbe is. 1845-ben bekövetkezett halála majdnem egybeesett fia politikai pályájának kezdetével. Az ifjú Andrássy Gyula első politikai jellegű felszólalása Zemplén megye 1844. szeptember 25—27-i közgyűlésén hangzott el. „Ha a közjóról van szó — mondta —, akkor nem szabad provinciális szempontoknak hódolni, mert különben lehet ugyan az ember jó zempléni, de sohasem jó hazafi." November 13-án a pozsonyi országgyűlésen már azzal döbbentette meg Széchenyit, hogy „jónak tartaná, ha Károly főherceget kifütyülnék". 1845. szeptember 6-án, az adminisztrátori rendszer bevezetése után, Zemplén vármegye egyik táblabírájává választotta. A következő év tavaszán a Csengery Antal szerkesztette Pesti Hírlapban a konzervatív párt egyik vezérének, gróf Dessewffy Emilnek Deák Ferenc és az ellenzék politikáját bíráló írását részesítette megsemmisítő bírálatban. Dessewffy a Budapesti Híradóban megjelent írásában arra igyekezett rábeszélni az ellenzék tagjait, hogy hagyják ott Deák zászlaját, s csatlakozzanak a kormányzat reformokra kész irányzatához. Andrássy kijelentette, hogy az ellenzék néhány odavetett engedmény miatt nem fog megtántorodni, hanem továbbra is kötelességének tarja a nemzet jogainak védelmezését. Ha az ellenzék átáll a kormány oldalára, akkor azt már mi sem fogja akadályozni a korlátlan uralkodásban, ezért is van szükség a létjogosultságát már igazolt ellenzékre. „De ne feledjük azt sem, hogy azon nemzet, mely már a hatalmában levő előnyeit nem tudja megőrizni, nem érdemes és nem képes újakat szerezni. Ne felejtsük, hogy azon nemzet, mely csakhogy e percben valami előnyben részesülhessen, kész lemondanijövőjéről.