Hadtörténelmi Közlemények, 106. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1993)
1. szám - Tanulmányok - Domokos György: Buda visszavívásának ostromtechnikai problémái. Az ostrom előzményei és menete a döntés időszakáig. – 1993. 3. p.
TANULMÁNYOK DOMOKOS GYÖRGY BUDA VISSZAVÍVÁSÁNAK OSTROMTECHNIKAI PROBLÉMÁI Az ostrom előzményei és menete a döntés időszakáig* BEVEZETŐ A török korral foglalkozó magyar szakirodalom örvendetesen gazdag és színes, számos politikai, katonapolitikai, gazdasági és hadtörténeti művet mondhat magáénak. A korszak hadieseményeinek technikai vonatkozásairól azonban vajmi keveset olvashatunk. Buda visszafoglalásának 300. évfordulója ismét reflektorfénybe állította a török háborúk történetét, az utóbbi években számos új könyv látott napvilágot e témakörben. A budai ostrommal is több történeti munka foglalkozik, ám ezek nem tekintették feladatuknak a küzdelem módszereinek elemzését. A Budáért vívott harcokat csak az európai, pontosabban a nyugat-európai haditechnikai színvonal ismeretében lehet helyesen megítélni, minthogy az ostromló sereg döntő többségében onnan érkezett, ott szerezte hadi ismereteit, a közkatonától a tábornokig. E korszak haditechnikájáról azonban mindezidáig alig néhány magyar nyelvű leírás született. Ezért véltem szükségesnek, hogy a Hadtörténelmi Közlemények egy korábbi számában, röviden áttekintsem a XVII. század várépítészetét, ostromtechnikáját. Az ott elmondottak kapcsán először az a kérdés merült fel, hogy Magyarországon a várépítészet területén mindebből mi valósult meg. * A magyarországi végvárrendszer a XVI. század második felében, a folyamatos török támadások elhárításának szükségességétől kényszerítve, korábbi önmagához képest, viszonylag jelentős fejlődésen ment keresztül. Kulcsfontosságú váraink döntő többsége ekkor épült át magas falú, tornyos, vagy jobb esetben rondelles várból bástyás erőddé. Az itt alkalmazott óolasz, majd új olasz rendszer nagyjából megfelelt a korabeli európai színvonalnak. Lényeges különbség azonban, hogy Magyarországon az újjáépített váraik közül alig-alig találkozunk elővédművekkel. (A XVI. században olasz rendszerben, részben, vagy egészen kiépült jelentősebb váraink Komárom, Győr, Érsekújvár, Kanizsa, Várad, Eger, Gyula, valamint Pápa, Pattak, Ónod, Tata, Sárvár, Arad, Székelyhíd, Szendrő, Szatmár stb.). Ugyanakkor a várak nagy részén csak hevenyészett erősítéseket végeznek. Széles körben használták a földtöltéseket és a palánkot (pl. Tokaj). Emellett a meglevő szilárd építményeket (kolostorokat, templomokat, kastélyokat) próbálták meg védelmi feladatok ellátására átalakítani (Tihany, Pannonhalma). • A tanulmány második, befejező része (Harcok a felmentő sereg ellen és a győzelem kivívása) az írts/1. számban jelenik meg. Domokot György: Várépítészet és várharcászat Európában a XVI—XVI. században. Hadtörténelmi Közüemények (a továbbiakban: HK) lit», «—110. o. (a továbbiakban: Domokot).