Hadtörténelmi Közlemények, 108. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1995)

4. szám - Műhely - Hermann Róbert: A Görgey-kérdés mai állásáról. Gondolatok és megjegyzések Kosáry Domokos 'A Görgey-kérdés és története' című kötete kapcsán. – 1995. 116. p.

HERMANN RÓBERT A GÖRGEY-KÉRDÉS MAI ÁLLÁSÁRÓL• Gondolatok és megjegyzések Kosáry Domokos „A Görgey-kérdés és története" című kötete kapcsán A magyar történeti köztudatnak vannak olyan gumicsontjai, amelyeken nemzedékek rágódtak, s hihetőleg fognak is rágódni. Olyan kérdések ezek, amelyeket nehéz érzelemmentesen, csupán a tények alapján megközelíteni. Éppen ezért racionalitás, érzelmi és erkölcsi szempontoknak a politikaiakkal történő keverése jellemzi tárgyalásukat. Érdekes módon, ahogy a jelenkor felé közelítünk, egyre több ilyen kérdéssel találkozunk. Az őstörténet többfajta megközelítését magyarázhatja az elbeszélő források szegénysége és megbízhatatlansága; a Mohács-komplexus leírható úgy is, mint a magyar nagyhatalom hirtelen - noha nem megmagyarázhatatlan - megszűnése fölötti csodálkozás. A polgári nemzetté válás korszakától, attól az időszaktól kezdve, amikor a szereplők már-már személyes ismerőseink lehetnek, viszont egyre nő az olyan jellegű kérdések száma, mint hogy mi lett volna, ha Széchenyi Kossuth fölé kerekedik híres vitájukban; ha Kossuth szebben beszél az újvidéki szerbek küldöttségével 1848. április 9-én, ha Lamberget nem lincselik meg a hajóhídon, ha Görgey nem ostromolja Budát, vagy nem teszi le a fegyvert Világosnál. A Görgey-kérdés - némi képzavarral élve - az az állatorvosi ló, ami az ilyen történeti problémák összes lehetséges tünetét produkálja, az érzelem és az értelem konfliktusától a közvélemény és a tömegek politikai indíttatású manipulációján át a tényszerű megközelítés és az erkölcsi példabeszédek feloldhatatlan ellentétéig. Megérte tehát, hogy Kosáry Domokos 1936-ban egyetemi doktori értekezésében - első megjelent kötetében - próbálta meg felfejteni a kérdés bonyolult szálait, s hasonlóképpen csak örülhetünk annak, hogy a Szerző közel hat évtized után újra elővette, kibővítette s alaposan átdolgozta könyvét. (Osiris-Századvég, Budapest, 1994. 388+388 o.) Kosáry 1936-os kötetét a szakmai kritika egyöntetű elismeréssel fogadta. A szakmán kívüli kritikát két szélsőség, illetve egy szélsőség és egy másik szélső pólus jellemezte. A kiérdemesült függetlenségi publicista, Kacziány Géza érzelmi és tekintélyérvekkel támadta a szerzőt. A Görgeyt tisztelő Altmann J. Gyula pedig számon kérte rajta, hogy csak megírta, de nem oldotta meg a Görgey-kérdést. Kosárynak és munkájának „jót tett" ez utóbbi szemrehányás. Az 1936-os kötet higgadt, távolságtartó, inkább leíró jellegű tárgyalását ebben az új kötetben szenvedélyesebb hangvétel jellemzi, s a Szerző nemcsak ismerteti a Görgey-kérdéssel kapcsolatos fontosabb történeti problémákat, de rendre állást is foglal bennük. A szenvedélyes hangvételt pedig az magyarázza, hogy - mint ez a II. kötet 22-23-24. fejezetéből kiderül - az 1936-os kötet és a téma meghatározó jelentőséggel bírt a Szerző életének elkövetkező két évtizedére. 1936-ban a Görgey-kérdés Kosáry számára csupán történeti probléma volt, 1994-ben, a kötet megjelenésekor saját sorsának része is. Mennyiben új és más ez a kötet, mint az 1936-ban megjelent? Az olvasó röpke összehasonlítás alapján is meggyőződhet arról, hogy Kosáry nem csupán az elmúlt hat évtized historiográfiájának történetét illesztette a kötet végére, hanem a megelőző fejezeteket is alaposan átdolgozta és kibővítette. Az 1936-os kötet nyolc fejezetében foglaltakat itt huszonegy tárgyalja, ezen belül az első, Görgey 1848-49-es működését tárgyaló fejezet terjedelmében közel háromszorosára növekedett. De - amint ezt Kosáry az előszóban érthetően elégedetten állapítja meg - az 1936-os kötet fő konklúziói „alapjában véve ma is megállják helyüket". (I. 7. o.) Mik ezek a fő következtetések? Az első az, hogy Görgey „a magyar szabadságharcnak nem árulója, hanem kitűnő és a hazájához mindvégig hű hadvezére volt", aki politikával „csak akkor foglalkozott, amikor a hadi helyzet szempontjából hibásnak találta a politikai vezetés egyes lépéseit, és azokat utólag, elkésve, sikertelenül próbálta korrigálni anélkül, hogy megkísérelte volna a politikai vezetést egy határozott ellenkoncepció jegyében magához ragadni". A másik ilyen következtetés az volt, hogy „1848/49. a magyar forradalom és szabadságharc nagy történelmi fordulóját a maga bonyolult összefüggéseivel, amelyek közt meghatározó szerepe volt a nemzetközi politikai erőviszonyoknak.­ ­ Egy előzetes megjegyzés: Kosáry Ipszilonnal írja Görgey nevét, jómagam az i­s írásmód híve vagyok. A Szerző iránti tiszteletből és a nyomda iránti kíméletből azonban, ebben az írásomban, magam is az ipszilonos írásmódot használom.

Next