Hadtörténelmi Közlemények, 111. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1998)
3. szám - Szemle - Ladányi Erzsébet: Az önkormányzat intézményei és elméleti alapvetése az európai és hazai városfejlődés korai szakaszában (Veszprémy László). – 1998. 745. p.
SZEMLE LADÁNYI ERZSÉBET AZ ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEI ÉS ELMÉLETI ALAPVETÉSE AZ EURÓPAI ÉS HAZAI VÁROSFEJLŐDÉS KORAI SZAKASZÁBAN Studia Theologica Budapestinensia, vol. 15. (Budapest, Márton Áron Kiadó, 1996. 194 o.) A folyóirat olvasói által már jól ismert Szerző művének első, meghatározó része várostipológiai bevezetőt nyújt, valamint azt követi nyomon, hogy milyen úton próbálkoztak a várostörténészek a jogelemek-intézmények-város kapcsolatrendszer megfejtésével és értelmezésével francia, angol, itáliai és német területen. Ladányi Erzsébet találóan idézi Karl Kroeschell frappáns szavait „a jognak társadalmi realitása van". Felfogása szerint a várostörténet esetében e realitás nyomába a jogi rendező elv rekonstruálásával és nyomon követésével juthatunk. Az első rész széles látókörű és mély nyelvi ismereteket eláruló fejtegetései bevezetik az olvasót az európai várostörténeti irodalom legfontosabb munkáiba, a várostörténeti kutatás módszertani problémáiba, így fontos megjegyzéseket olvashatunk arról, hogy a libertás a szó középkori értelmében nem egyszerűen kiváltság, hanem a lex által meghatározott (társadalmi) állapot, ami által a polgárlét fogalma a szabadsághoz kapcsolódott (M.Q. Chédeville). E szabadság pedig a tulajdon és a személy szabadsága, mely szabadságoknak a Szerző által tovább folytatandó gondolatmenetben fontos szerep juthat a XIV. századi hazai civitasok és oppidumok közötti jogi különbség megragadásában is. A könyvnek ebben a részében megismert terminológiai vizsgálódások eredményei közül legyen elég csak azokra a francia példákra utalnunk, amelyek a burgusok és városok szabadságainak jogi vizsgálatára vonatkoznak. A francia példák nyomon követése rendkívül fontos magyar vonatkozású eredményt hoz, amikor a soproni katonai kommuna normann párhuzamairól olvashatunk. E katonai kommunákat II. Henrik angol király honosította meg először francia földi birtokain, amit azután később Fülöp Ágost is folytatott. Pl. a XII. század második felében Tournai városának szabadsága fejében 300 jól felfegyverzett gyalogost kellett kiállítania, sőt szükség esetén teljes mozgósításra volt kötelezve (Petit-Dutaillis). Általában megállapítható, hogy a könyv vonatkozó részei a korai hazai városok katonai kötelezettségei európai mintáinak eddigi legteljesebb összefoglalását nyújtják. A kötet második, terjedelmében rövidebb, ám hazai vonatkozásaiban annál jelentősebb része a római- és kánonjognak a hazai városprivilégiumokra gyakorolt szerepét vizsgálja-Le Goff szavaival - a város jogilag konszolidált fejlődésének időszakában. A jogforrások alapos ismerete révén az oklevelek egyes kifejezéseivel - pl. Patak, 1201: „universitas bonorum"; Nagyszombat, 1238: „lis civilis vei criminalis", „maior et sanior pars"; Körmend, 1244: communitas kapcsolatban meggyőzően utal az egész Európai jogfejlődést meghatározó jogi iskolákra, kézikönyvekre és stúdiumokra. A műben immár hazaérkeztünk Magyarországra, de az európai városfejlődés mintáihoz megannyi jogtörténeti szállal való kötődés meggyőzően igazolja a Szerző szándékait, amikor könyvének első felét az európai minták bemutatásának, tárgyalásának és megértésének szentelte, így követhetjük az Amiens és Nagyszombat, vagy a soproni katonai kommuna és Rouen jogi helyzete közötti hasonlóságokra vonatkozó fejtegetéseket. A Szerző nem kis jelentőségű megállapítása, hogy városaink egy részénél a város lét megelőzte a királyi kiváltságlevél elnyerését, midőn igen szemléletesen utal az itáliai, bene