Hadtörténelmi Közlemények, 112. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1999)

1. szám - Tanulmányok - Hermann Róbert: Görgei Artúr, a hadvezér. – 1999. 3. p.

TANULMÁNYOK HERMANN RÓBERT GÖRGEI ARTÚR, A HADVEZÉR Perjés Gézának tanítványi tisztelettel Amikor az idős Görgei valamikor a múlt század kilencvenes éveiben felkereste Mik­száth Kálmánt, az akkor már igencsak nevezetes író nem állhatta meg, s megkérte az ősz tábornokot, mondana valamit a gyermekkoráról: „Miben nyilvánult például az Ön kato­nai talentuma, mielőtt katonává lett volna?" A tábornok elmosolyodott s szerényen eny­nyit mondott: „Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legen­da, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók dere­kasan viselték magukat néhányszor. A többi láb­ fari". Mikszáth azonban nem elégedett meg a válasszal, mondván, hogy a Simonyi óbesterek és Moltkék között ő is meg tudja húzni a határvonalat, mert „az üsd-vágd metódussal lehet talán csinálni egy-két bravúr­stiklit, de bányai hadjáratot nem". Görgei végül kibökte, „hát az bizonyos, hogy a félel­met sohase ismertem. Ezzel az egy érzéssel kevesebbet adott a természet, mint a többi embernek."­ A válasz kétségkívül tükrözte Görgei hadvezéri egyéniségének egyik fontos vonását. De - mint ez közismert - a bátorság kevés az üdvösséghez a hadvezéri pályán. 1848-49 történetében tucatjával találunk olyan katonákat, akik halált megvető bátorsággal küz­döttek az ütközetekben, de ha vitézségük révén magasabb beosztásba jutottak, ott csődöt mondtak. Az igazi hadvezérnek - Clausewitz szerint - a bátorságon kívül szüksége van a ma­kacsságtól távol álló határozottságra, lélekjelenlétre, a gyors döntés képességére, hadve­zéri szemmértékre, tehát az ellentmondó hírek közötti gyors és helyes elhatározás képes­ségére, megfontoltságra, tájékozódási képességre, képzelőtehetségre, s végül a mindezen képességeket és tulajdonságokat szintetizálni képes intellektusra. A clausewitzi meghatározás egyszerre egyedi és általános; megmutatja, hogy a XIX. század közepén a napóleoni háborúk tapasztalatai után a hadtudomány művelői milyen követelményeket támasztottak a hadvezérekkel szemben, ugyanakkor szinte minden kor­szak hadvezérei számára elérendő normát állít.­ A hadvezér azonban mindig az adott korszak gyermeke is, s így tevékenysége nem értékelhető attól elválasztva, mintegy időtlenül. Görgei hadvezéri működése sem vizs­gálható anélkül, hogy figyelembe vennénk képzettségének és felkészültségének mérte- Mikszáth Kálmán: Az öreg diktátor. In: Töviskes látogatóban. Budapest, é. n. 177-178. o. Carl von Clausewitz: A háborúról. (Fordította: Réczey Ferenc) Budapest, 1961. I. k. 75-95. o. V. ö. Per­jés Géza: Clausewitz. Budapest, 1983. 379-398. o.

Next