Hadtörténelmi Közlemények, 112. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1999)
4. szám - Vita - Pollmann Ferenc: Nyugati szemmel a ‘keleti végekről’. A Halvány Folt szindróma. John Keegan: The First World War c. könyve apropóján. – 1999. 881. p.
ben Keegan-re látszólag nem lehetne panasz, hiszen ő több ízben is említi az osztrák világháborús szereplést tárgyaló „hivatalos" szakmunka egyes köteteit. Ha azonban valaki veszi magának a fáradságot, és visszakeresi a konkrét hivatkozások eredeti helyét, meglepődve tapasztalja, hogy azok egy kivétellel hadrendi táblázatokra utalnak, melyek megértéséhez aligha van szükség komolyabb nyelvtudásra. A kivétel ellenben az eredeti német szövegben szereplő idézet korrekt angol fordítása, csakhogy a neves szerző nem vette észre (?), hogy két különböző személytől származó részleteket olvasztott össze eggyé. Felmerül a gyanú, hogy a német szöveg fordítását esetleg valamely asszisztens készítette Keegan számára, akinek aztán nem volt módjában kontrollálni a szöveget. Mindez azonban igazából nem is fontos. Sokkal árulkodóbb, hogy milyen irodalmat használt a szerző akkor, amikor - példának okáért - a szerb hadjárat eseményeit tárgyalja. Itt már hiába keresnénk osztrák munkákat, hogy a magyarokról már ne is beszéljünk. A honi tudományosság csekély jelenlétét a világnyelveken alig-alig hozzáférhető publikációink kellőképpen megmagyarázzák. Vajon ezzel függ-e össze, hogy - a Halvány Folt szindróma egyik markáns megjelenési formájaként - az első világháborút mintha a magyarok nélkül harcolták volna végig a küzdő felek? Keegan-től jóformán csupán annyit tudhat meg az olvasó rólunk, hogy „harciasak" (warlike) vagyunk. Háborús részvételünk méreteihez és a magyarság súlyos véráldozatához képest tulajdonképpen tragikus, milyen kevés figyelmet kaptak a magyar csapatok ebben a kötetben. Lényegesen kevesebbet, mint például finn nyelvrokonaink, akiknek szereplése inkább megragadta a neves szerző figyelmét. (Vagy csak angolul könnyebben hozzáférhető Mannerheim hadműveleteinek története?) Ha a tisztelt olvasó valamiféle sértett nemzeti önérzet védelmében síkra szálló „középeuropéer" morgolódásának véli az eddigieket, akkor bizonyára téved. A Halvány Folt szindróma ellen szót emelni önmagában természetesen kevés. A magunk részéről nem tehetjük meg, hogy dacolunk az angol nyelvi imperializmussal, azaz nekünk kell lehetővé tennünk, hogy a hazai tudomány eredményei angolul is hozzáférhetőek legyenek. Ebben az esetben ugyanis legalább felkínáltuk az esélyét annak, hogy az ilyen, a szaktudományos és a népszerűsítő jellegű irodalom mezsgyéjén lavírozó művek szerzői valamivel reálisabb képet rajzoljanak történelmünkről. Bizonyos azonban, hogy a korszakkal kapcsolatos valamennyi dokumentum soha sem lesz Shakespeare nyelvén tanulmányozható. A források használata azonban - úgy tűnik - nem alapvető követelmény manapság ebben a műfajban. Igaz, a szóban forgó művek tulajdonképpen már nem is a szakmai közönségnek, hanem a fogyasztóknak íródnak. (A szaktörténészek szűk köre bizonyosan nem képez jelentős felvevő piacot.) Ez a fogyasztó azonban meglehetősen kritikus: az Internet tanulsága szerint Keegan könyvének amerikai fogadtatása eléggé vegyes volt. Sajátos módon az elmarasztaló kritikák sokkal több konkrétumot tartalmaztak, mint a legtöbbször csupán általánosságokat ismételgető elismerő vélemények. A szakmai igényesség rovására tett engedmények megtérülése tehát rövid távon is kérdéses, hosszabb távon pedig még inkább az. A Halvány Folt szindróma eltüntetésében a legfőbb szövetségesünk minden bizonnyal az igényes olvasó lehet, aki kimozdíthatja abból a kényelmes önelégültségéből az érintett szerzőket, mely végső soron a „halvány folt" igazi és legfőbb forrása. 3 . Österreich-Ungarns letzter Krieg. Hrsg. vom österr. Bundesministerium für Landesverteidigung u. vom Kriegsarchiv. Bd. I-VII., Wien, 1930-1938.