Hadtörténelmi Közlemények, 118. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2005)

1-2. szám - Tanulmányok - Hermann Róbert: Egy szerencsés város a hadak útján. Nagykanizsa 1849-ben. - 2005. 3. p.

rítva Horvátországra vetheti magát," arra indította, hogy a II. tartalékhadtesttel bevonul­jon Zala megyébe, és egy, a célnak megfelelő állást foglaljon el." Röviddel ezután azon­ban azt a hírt kapta, hogy az orosz főerők július 3-án még csak Forrón állomásoznak, s Grabbe tábornok orosz hadosztálya is messze van még az orosz főseregtől. Mindez óva­tosságra intette Nugent-t, aki ezért elhatározta, hogy egyelőre Horvátország és Stájeror­szág fedezésére korlátozza ténykedését, távolabbi hadműveletekbe nem bocsátkozik. Ezért Nugent és Dahlen úgy döntöttek, hogy Knesevich ezredest három zászlóaljjal, a topolóci szerezsánokkal, 30 könnyűlovassal és egy üteggel Nagykanizsa megszállására küldik, két zászlóaljjal és egy könnyűlovas osztaggal Letenyén foglalnak állást, a többi csapatot pedig részint a Muraközben, részint stájer területen hagyják. Este 6 órakor meg­érkezett Kellner vezérőrnagy, a császár hadsegédje, az uralkodó azon szóbeli utasításá­val, hogy „nem kell előnyomulni, hanem a II. tartalék hadtesttel a Friedau és Luttenberg közötti állásban maradni. Knesevich ezredest három határőrzászlóaljával Kanizsáig lehet előretolni, amely esetben támogatására a Muraközben egy csapat felállítandó." Ez az utasítás lényegében megfelelt az aznapi megállapodásban foglaltaknak.134 Nugent és Dahlen ennek megfelelően intézkedett, hogy Knesevich dandárja (három határőrzászlóalj, a topolóci szerezsánok, 50 könnyűlovas és egy hatfontos gyalogüteg) július 11-éről 12-ére virradó éjjel keljen át Letenyénél a Murán, s Nagykanizsa felé nyomuljon előre, Zalaegerszeg felé pedig portyáztasson. A kiadott diszpozíció szerint Karl Zeisberg vezérőrnagy dandárjának (két határőr- és egy vadászzászlóalj, egy gya­logüteg, 80 könnyűlovas) pedig Letenyén és környékén kellett állást foglalnia. Mivel a beérkezett hírszerzői jelentések szerint Nagykanizsán és környékén nem volt reguláris katonaság, a hadmozdulat elsődleges célja csupán az ellenséges felállásáról való ismeret­szerzés és a népfelkelés szétszórása volt.135 Július 12-én a 2500 főnyi Knesevich-dandár meg is indult Nagykanizsa felé, s miután elűzte a Letenyén lévő, általa 900 főnyire becsült, „jól felfegyverzett" felkelőt (valójában önkénteseket és nemzetőröket), további útját „gyújtogatás és pusztítás"136 jelezte. Az akkor Letenyén lévő Csertán Sándor az ott állomásozó nemzetőrökkel Bánokszentgyörgy felé vonult, Nagykanizsa környékén 150 honvéd, 11 huszár és két kis űrméretű ágyú állomáso­zott. A határőrök a Letenyéről visszavonulókat üldözve felgyújtották Pólát és Becsehelyt. (A kihágások elkövetőit Knesevich állítólag július 13-án kivégeztette). A támadás hírére Albanich Flórián városbíró az Iharosberényben lévő somogyi nemzetőrparancsnokoktól, Csertán magától Noszlopytól kért segítséget. Csertán futára összesen 1600 gyalogosra és 260 lovasra becsülte az előnyomuló csapatok létszámát; az Iharosberénybe érkező nagyka­nizsai utazók tízezer főről beszéltek.137 Noszlopy úgy vélte, hogy ekkora erővel az ő 800 - Dahlen - Jellačič, 1849. júl. 9-10. Közli Hermann - Molnár II. 164-166. o. L. erre a hírszerzői jelentéseket és Nugent júl. 11 -i intézkedéseit, közli őket Hermann - Molnár II. 161-162., 164-165. és 167-170. o. Burits altábornagy szavai a július 13-án a II. tartalék hadtest parancsnokságához intézett jelentésből, közli Hermann - Molnár II. 176. o. 137 A Knesevich előnyomulásáról szóló jelentéseket közli Hermann - Molnár II. 171-174. o. Létszámára 1. a II. tartalék hadtest létszámkimutatását, KA M­. NI. Karton 11. 1849-7­43.­­ Letenyénél Cser- Könczöl 31. o. szerint „a Mura-vonalt őrző népfölkelőket, csekély számú honvédet, kanizsai nemzetőröket, pandúrokat és Csontos N. vadászcsapatát" nyomta vissza Knesevich. Csertán szerint 70 honvéd, uradalmi vadászok és nem­zetőrök alkották a letenyei csapatot. L. Noszlopyhoz írottjuk 14-i levelét, közli Hermann - Molnár II. 179. o. L. még Novák Mihály 200-201. és 209. o. (bár az előbbi helyen összecsúszik a júl. 12. előtti letenyei és a júl.

Next