Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
2. szám - Vita - R. Várkonyi Ágnes: Történetírás, kritika és emlékezet 623-648
Külön elemzést érdemelne, hogy a XIX. század második felében a magyar történelmi festészetben hogyan jelenik meg a katonai történet mellett vagy ellenében a civil történelem, olyan művek, mint „Bethlen Gábor tudósai között" vagy „Zrínyi Ilona bírái előtt" s a „Rákóczi induló" különböző felfogású mester műve, közös talán annyi, hogy miként Madarász Viktor hiába nyerte el a párizsi Salon aranyérmét, itthon ugyanúgy nem értették meg, mint Dósa Elek festményét vagy Holló Simon művét, az évtizedeken át 1898-1918 között több kíséret során kiküzdött korszerű Rákóczi-élményt. Különösen fontos a források felhasználásában és a múlt építőköveinek tekintett tényeknek felfogásában kimutatható felfogásbeli különbség a romantikusok és a pozitivizmusra jellemző társadalomtörténeti felfogás hívei között. Az előbbiek inkább elszigetelt adatokkal dolgoztak, és nagyon nagy gondot fordítottak a külsőségekre, a pozitivisták az adatok halmazából állították össze az ún. „tényeket". Igaz, hogy vulgáris művelői szorgalmasan rakták egymás mellé az adatokat, és a szemlélet vértezetében dolgozók is sokszor elmerültek a részletekben, a jelenségek felszínén maradtak, de hozzájárultak, hogy a hadtörténet külön szaktudománnyá alakult, külön folyóiratokkal, miként Magyarországon is a kicsit megkésetten indult Hadtörténelmi Közlemények nagyon sok pozitivista tudós írásának adott helyet. 19 Messzire vezetne, ha összevetnénk a különböző történetszemléleti irányzatok viszonyát a forrásokhoz. Már csak azért is, mert nagyrészt a források és történetszemlélet kölcsönhatásán fordul meg az értelmezések minősége a múlt eseményeiről. Gyáni Gábor már 2003-ban megállapította: a mohácsi csata az értelmezés függvénye. Ez önmagában aligha vitatható. A történetíró mindig értelmez. Értelmez, amikor a forrásokat kiválasztja, minősíti, kritikával megvizsgálja, belehelyezi az adott történelmi kontextusba, és kibontja a benne rejlő jelentést, tartalmat, üzenetet. A hangsúly az értelmezés fogalmi meghatározásán van. Tekinthető úgy, mint a történelemről nyilatkozó merőben szubjektív, önhatalmúlag kiválasztott jelenség alapján kialakított véleményalkotása, esetleg érzelmei vezérelte felfogásának kreációja. A történészek többsége azonban kora tudományos elvárásai alapján összegyűjt minden lehetséges forrást, s ellenőrző szűrésekkel jut el egyfajta értelmezéshez. Előfordult, hogy a történetíró a maga elvei szerint hozott létre korabelinek álcázott dokumentumot, majd ennek a hamisított forrásnak bizonyító erőt tulajdonítva beépítette azt a históriai narrációjába, s hatásos, jól hangzó értelmezéssel manipulálta a múltja ismeretére vágyó tömegeket. Ezzel szemben más történetíró a hamisított forrásokat elvetette, és a korfölötti szférákba emelt történelmi személyiségeket visszahelyezte a korabeli társadalmi, kulturális valóságba. A csaták eseményeit egyfelől a historizmus jegyében saját koruk elképzeléseit visszavetítve értelmezték. Másfelől a pozitivisták mereven ragaszkodtak a hadiparancsok, létszámok, fegyverek, kémjelentések összevetéséből leszűrhető értelmezéshez, és boldogan hittek a történelem törvényszerű menetében. Mivel úgy vélték, hogy a természettudományok egzaktságához hasonló felismerésekre juthatnak, ez meghatározta a folyamatok átfogó megértésére törekvő Ez nem zárta ki, hogy Thaly Kálmán több csatatörténete és a Rákóczi-szabadságharc katonai történeteinek közleményei a Hadörténelmi Közleményekben láttak napvilágot. Gyáni Gábor: A történetírás fogalmi alapjairól. Tény, magyarázat, elbeszélés. In: Bódy Zsombor - O. Kovács József (szerk): Bevezetés a társadalomtörténetbe. Hagyományok, irányzatok, módszerek. Budapest, 20003. 25. o.