Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
2. szám - Vita - R. Várkonyi Ágnes: Történetírás, kritika és emlékezet 623-648
Szekfű Gyula az első feltétellel foglalkozott sokat, mert éppen ennek a hiányában látta a közönség történeti érzékenységét megrontó tragikus következményeket. Ha a híd építője nem ismeri a statikát, a híd látványosan összeomlik, ha a történelemről szakmai felkészültség nélkül nyilatkozik a jószándékú szerző, akkor is bekövetkezik az összeomlás, csak kevésbé látványosan, s amikor már nyilvánvaló lesz, hogy a társadalom soha nem létezett történelmet hurcol magával, és öncsalások áldozata lett, annak helyrehozása rendkívül nehéz. Tehát tudnunk kell, mielőtt egy szöveg tartalmáról bármit is mondunk, ki, mikor, milyen céllal és kiknek írta a szöveget. Milyen műveltségi szinten, milyen eszközöket, eljárásokat, fogalmakat, toposzokat használt, hogy szándékát érvényesítse. Milyen fogásokkal operál, hogy olvasóit, hallgatóit, bíráit, társait tájékoztassa, meggyőzze, mozgósítsa, esetleg félrevezesse. Brodarics De conflictu Hungarorum cum Sulymano Turcorum imperatore ad Mohach história verissima című munkáját (továbbiakban História verissima) Gyáni Gábor a többször utánnyomásban kiadott 1903. évi Szentpétery Imre fordításban használta, amely a kritikai kiadást készítő Kulcsár Péter szerint hiányos latin szöveg alapján készült. 35 Ez még nem különösebb tévedés forrása. Az sem, hogy az író személyiségével, képzettségével, hivatalával nem foglalkozik. Komoly problémát okoz azonban, hogy a História verissima műfaját „króniká"-nak, „emlékező króniká"-nak definiálja, amely bizonyos pontokon „eltolódik a történetírói beszéd irányába". Krónikája „valójában a Mohács körüli események fictiós elbeszélése". „Irodalmi köntösben megírt elbeszélés." Majd Brodaricsot korabeli szemtanúnak és „krónikás"-nak mondja. 36 A huszadik század kiváló szakértőjének XVI. századi műről vélt hiányos vagy téves információja hibául aligha róható fel. Igaz meríthetett volna mélyebben a szakirodalomból. Annál inkább illeti elismerés, hogy így is ráérzett a szöveg problémáira. Brodarics műve történeti feldolgozásával a magyar tudományt nem kis adósság terheli. Műfajáról különböző vélemények élnek. Bartoniek Emma történetírói munkának minősíti, Kardos Tibor polemikus műnek. Klaniczay szerint: „történeti emlékirat", „szigorú történetírás, de egyúttal személyes emlékezés". Kulcsár Péter a humanista történetírás kiváló ismerője, nagyléptékű áttekintésében hangsúlyozza, hogy Brodarics nagyobb irodalmi alkotást nem hagyott maga után, de „a levélírás mestere volt. Az a levele, melyben I. Zsigmond lengyel királynak a mohácsi eseményekről számol be, a magyar történetírás nagyjai közé emeli őt, és iskolát teremtett." Szakály Ferenc „beszámoló"-nak nevezi Brodarics művét, Perjés Géza: „közlés"-nek, „leírás"-nak, „króniká"-nak, „irodalmi mű"nek. Kubinyi András „a csata egyik legfontosabb forrásá"-nak mondja, amit a szemtanú kancellár írt. 37 Abban minden szerző véleménye megegyezik, hogy Brodarics műve rendkívül fontos forrás, s ha műfaját különbözően határozzák is meg, egyértelműen írói Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Humanista történetírók. (A válogatás, szöveggondozás, és a jegyzetek Kulcsár Péter munkája.) Budapest, 1977. 1087. o. 36 Gyáni, 2006. 124-125., 129. o. Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI-XVII. századi magyarországi történetírás történetéből. Kézirat gyanánt. (S. a. r. Ritoók Zsigmondné.) Budapest, 1975. 823. o.; Kulcsár Péter: Humanista történetírók, i. m. 1086., 1175. o.; Szakály Ferenc: A mohácsi csata. Budapest, 1975. 131. o.; Perjés Géza: Mohács. Budapest, 1979. 286. kkv., 453. o.; Kubinyi András: A mohácsi csata és előzményei. Századok, 115 (1981), 1. sz. 67. o.