Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
2. szám - Vita - Gyáni Gábor: A csatatörténettől a történelem terhéig 687-693
tét.". S éppily jogon jelentheti ki az irodalomtörténész, hogy: „A XVI. században a latin nyelvű történetírás által rögzített Mohács-kép, feltételezésem szerint, a XVII. század során kulturális emlékként az emlékező közösségek eltérő befogadásaiban némiképp szétkomponálódik. Mivel... a latin nyelvű történetírói diskurzus egyeduralma... véget ér, számomra érthető a Mohács-élmény »inflálódása«". Hiszen a XVII. század erdélyi emlékírói/történészei számára mintha már nem is létezne Mohács. 10 S végül még valami: úgy emel szót R. Várkonyi Ágnes Mohács hermeneutikai megközelítésmódja mellett, hogy eközben félreérti Gadamer és az általa egy bizonyos gondolati összefüggésben idézett Droysen hermeneutikai álláspontját. A hangsúly ez esetben ugyanis nem azon van, hogy a történésznek - a természettudóstól eltérően - nincs más eszköze, mint kutatni, „csakis kutatni", hiszen mi egyebet csinál a természettudós is. Gadamer valójában azt állítja: „Droysen formulája a történeti megismerés számára úgy hangzik, hogy »kutatva megérteni«". Majd így folytatja: „a történeti kutatás [Droysen szerint] csak úgy tud megismerni, hogy megkérdez másokat: a hagyományt, mindig újat, újból és újból. [...] A hagyományt szüntelenül kutatva sikerül végül újból és újból a megértés."" Megértés és magyarázat áll ily módon szemben egymással, legalábbis a hermeneutika idézett álláspontja értelmében. Fordítsuk végül figyelmünket a történelmi tanúságtétel, különösképpen Brodarics mint korabeli tanú kérdésére. R. Várkonyi Ágnes furcsállja, hogy Marc Bloch megállapításait hívom segítségül a történelmi tanúságtételek viszonylagosságát bizonyítandó. Hiszen, „ezzel akaratlanul téves látszatot kelt [a szerző]. Mintha az Annales egyik alapítója lenne a posztmodern szemlélet elődje." Megvallom, erre a hamis látszatkeltésre egyáltalán nem gondoltam, hiszen magam is úgy tartom, hogy „a tény annyi, mint konstrukció" formulája nem a posztmodern találmánya. Ezt, úgy tűnik, vitapartnerem is hasonlóképpen gondolja, hiszen egyetértően idézi Carr tényfogalmát vagy Lukianosz történelemírást illető megfogalmazását. 12 Ami pedig magát Blochot illeti, így adtam hangot egy máshol megjelent írásomban ezzel kapcsolatos véleményemnek. „Marc Blochtól sem állt nagyon távol a megbízható történelmi tanúbizonyság fogalmával szembeni indokolt pesszimizmus. [...] Ugyanakkor fenntartotta, hogy a minden magyarázattól mentes tények bizonyosságán túl elengedhetetlenül szükségesek további biztos tények is, mert a történelem különben csak hozzávetőleges megjegyzések sorozatából állna. Az Annales tradícióját tovább éltető mentalitástörténet azonban jócskán túllépett ezen az állásponton." 13 Nem tekintem tehát Blochot a posztmodern előfutárának, sőt. Viszont: mindenki figyelmébe ajánlom azt a történészi óvatosságot, amely Blochot a múltbeli tanúbizonyságok autenticitásával kapcsolatban mindig vezette. Sinkó Katalin: Elfeledett történeti képeink. In: Boros Géza (szerk.): Az emlékezésről... Kiállítás és szimpozion. Budapest, 2000. 83. o. Tóth Zsombor: The Making of... hogyan készül(t) Mohács? In: Uő: A történelmem terhe. Kolozsvár, 2006. 22. o. 10 .o. 37-41.o. " Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Budapest, 1984. 160. és 161. o. 12 A történetírói megismerést korábban is övező szkepticizmus történeti bemutatásához vö. Beverley Southgate: History: What and Why? Ancient, Modern, and Postmodern Perspectives. London, 2001. 13 Gyáni Gábor: A megtapasztalt és elbeszélt múlt. In: Uő: Relatív történelem. Budapest, 2007. 192. o.