Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)
2. szám - Vita - R. Várkonyi Ágnes: Történetírás, kritika és emlékezet 623-648
természetéről mond újat, a poltavai csata minden addig ismertnél részletesebb narrációja olyan jelenségekről is tájékoztat, hogy a XVIII. század elején hol lehetett a nagyléptékű hadjárat és az emberi teljesítőképesség határa, s hogyan született az orosz nagyhatalom. A höchstädt-blenheimi csata következményeivel az általános európai hatalmi erőegyensúly Közép-Európával szorosan összefüggő kérdéseit is exponálta. Ha töredékesen és szétszórtan is, a mohácsi csatáról is rendelkezünk egyéni élményekben gazdag és távolabbi összefüggésekre utaló forrásokkal. Például egy cseh úr, aki azt állítja, hogy jelen volt a mohácsi síkon, 1526 novemberében keltezett levelében ír élményeiről. Igaz, leírását megtűzdelte novellisztikus elemekkel és alig hihetően elhangzott párbeszédekkel is, a borzalmakra hegyezte ki az átélt eseményeket, hiszen beszámolóját a Santa Clara-kolostor főnöknőjének küldte, de olyan mozzanatokat is leír, amelyekben Fehérhegynél vagy Poltavánál is részük volt a harcoló katonáknak: „az ágyúkkal azután a király seregébe lőttek. Micsoda zűrzavar támadt, itt egy fej repült, ott egy kar, amott egy kettétépett le..." 61 A mohácsi csata újabb történeti feldolgozói sem hagyatkoznak egyedül Brodaricsra, a fellelhető források köre kevéssé bővült ki, az oszmán források kritikus felhasználása viszont több eredménnyel járt, s a különböző módszereket együtt alkalmazzák a pszichológiai szempontokkal. 62 Nagyobb problémakörökre keresik a választ. Milyen állapotban volt a középkori magyar állam, társadalmi szerkezete mennyiben volt működőképes, hogyan csapott össze két értékrend, két mentalitás, miként volt éppen változóban az ország, milyen következménnyel járt Európa megosztottsága, a keresztény egység elmúlása, és mi a magyar politikai és katonai vezetés felelőssége? Az egyik, a csatatér határain meszsze túlmutató kérdést Kubinyi András tette fel: „elkerülhető volt e a mohácsi katasztrófa? A kérdésre egyszerű igennel vagy nemmel nem válaszolhatunk..." 63 A másikkal Fodor Pál foglalkozott: Szulejmán világuralmi tetteiben miért vallott mégis kudarcot: a társadalmak nem roppannak össze „az államok vagy a politikai hatalmak bukása után, hanem ellenállnak", s Európa nagy anyagi és politikai tartalékokkal rendelkezett. 64 Ha ezek a mohácsi csatát elemző munkák nem lennének meggyőzőek, az újszerű csatafeldolgozások eleve cáfolják Hayden White kijelentését, hogy a történészek azt vallják „a történelem tanulmányozásához nincs szükség sem külön módszertanra, sem sajátos szellemi vértezetre." 65 Annál is inkább, mert Gyáni Gábor vitaindító előadása befejező részében elismeréssel méltatja, sőt például állítja Dubynek a csata eseményét elmondó „helyénvalóbb megismerési módszerét" és azért „különösen gyümölcsöző... egy ilyesfajta történészi érzékenység és eljárásmód", mert nagyobb problémát is felvet. 66 Ez a nagyobb probléma a történelmi folyamat kérdéskörébe tartozik. 61 Mohács, 2006. 124. o. Vö: B. Szabó, 2006. 153. o. 62 Jellemző B. Szabó János észrevétele, hogy a magyar katonaság itt hallott először egyszerre háromszáz ágyút. B. Szabó, 2006. Továbbá Uö: A mohácsi csata és a „hadügyi forradalom". Hadtörténelmi Közlemények, 117 (2004). 2. sz. és 118. (2005). 3. sz. 63 Kubinyi, 1981. 107. o. 64 Fodor Pál: A Bécsbe vezető út. Az oszmán nagyhatalom az 1520-as években. In: Uő: A szultán és az aranyalma. Tanulmányok az oszmán török történelemről. Budapest, 2001. 391. o. és Mohács, 2006. 407. o. 65 ' Harden White: The Burden of Histoiy. History and Theory, 5 (1966). 111-134. o. Uő: A történelem terhe. In: White, 1997.49. o. 66 Gyáni, 2006. 133.0.