Hadtörténelmi Közlemények, 120. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2007)

2. szám - Vita - Gyáni Gábor: A csatatörténettől a történelem terhéig 687-693

Kilenc alkalommal említi R. Várkonyi Ágnes White-ot, és persze gyakran idéz is tő­le; ehhez képest ritkán, kétszer jelöli meg csupán egyértelmű módon az idézetek (utalá­sok) forrását. Ily okból nem tudjuk, hogy miképp idézheti White-tól a Napóleon történet­írói szerepeltetésére vonatkozó kijelentést, hiszen forrásként Roger Chartier Négy kérdés Hayden White-hoz című írását tünteti fel, amiben azonban nem szerepel a White-nak tu­lajdonított mondat. Sőt, White e kritikára adott válaszában­­ sem olvasható a kijelentés. Hasonló filológiai pontatlanság továbbá, hogy Deák Ágnes írását tünteti fel egy állítólag White-tól származó idézet forráshelyeként (a történészek „éppoly szabadok szövegeik készítésénél, mint a költők vagy más szépírók"), holott ilyen idézet nem szerepel az írás 155. oldalán, ami helyénvaló is, hiszen a szerző sem itt, sem cikke más helyén egyáltalán nem foglalkozik White elméletével. A további White idézetekhez, sajnos, olykor még helytelen forrásmegjelölés sem tar­tozik, ezért homály övezi, hogy honnan veszi őket a szerző. Ez a helyzet azzal az idézet­tel is, melyben arról beszél White, hogy a modern irodalom célja a nyugati ember felsza­badítása a történelmi tudat uralma alól. Két alkalommal jelöli meg csupán R. Várkonyi Ágnes az idézetek forráshelyét, mindkét esetben White korai, A történelem terhe című tanulmányáról van szó. Kár, hogy ezúttal viszont végzetesen félreérti az esszéből kimet­szett gondolattöredéket. Vélhetően azért bírálja R. Várkonyi Ágnes White idézett megállapítását, miszerint a történészek azt vallják, hogy a „történelem tanulmányozásához nincs szükség sem külön módszertanra, sem sajátos szellemi vértezetre", mert úgy véli, a kijelentés a történetírás nem kifejezetten tudományos volta melletti érvként szolgál White kezében. Holott a tá­gabb szövegösszefüggésből kiderül, hogy a tudományos megismerés szakszerűsödését kárhoztatja ezúttal White, azt ami miatt fel sem merül a historikusokban az az igény, „hogy hogyan kellene tanulmányozni a múltat".­­ Hadd világítsam meg e gondolatot egy másvalakitől származó idézettel: „A filozófia viszonyát az ún. pozitív tudományokhoz az alábbi képletbe sűríthetjük: a filozófia épp azokat a kérdéseket veti fel, amelyeket a szak­tudományos módszer a siker érdekében megkerül. Ez tehát aligha jelent mást, mint hogy a tudomány többek közt épp annak köszönheti sikerét, hogy bizonyos kérdések felveté­séről lemond."­ Ez a fajta lemondás, White szerint, azzal a szomorú eredménnyel jár, hogy a történelem mint szaktudomány elveszti a tágabb közösségi célokkal és szándé­kokkal fennállót szoros összhangját, következésképpen nem veheti ki többé a részét a je­lennek a történelem terhe alól történő felszabadításából.­­ Pontatlan jelentést tulajdonít R. Várkonyi Ágnes White egy másik, szintén ugyaneb­ből az írásból vett megfogalmazásának is, amely a valóságreferencia és a történetírói megismerés közti törés (diszkontinuitás) felfogását taglalja. Úgy értékeli ugyanis, hogy White és a hozzá hasonló posztmodernek „a történelmi jelenségeket környezetükből ki­metszve, elszigetelt fejleményeknek tekintik". White azonban, tegyük világossá, nem ' Vö. Hayden White: Előszó. In: Uő: A történelem terhe. Budapest, 1997. 7-23. o. Ez utóbbi írásra R. Várkonyi Ágnes nem utal. 4 White: A történelem terhe. i. m. 49. o. 5 Carl Friedrich von Weizsäckert idézi Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába. Budapest, 1993. 25. o. 6 A Nietzsche-i eredetre valló emez elgondolását alaposabban is kifejtette White egyéb írásaiban, vö. A tör­ténelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása. In: Uő. i. m. 205-278. o.

Next