Hadtörténelmi Közlemények, 124. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2011)

2011 / 1. szám - SZEMLE - Kemény Krisztián: Kedves Gyula - Ratzky Rita: Csataterek Petőfije. Dokumentumok, Petőfi-művek hadtörténeti és irodalomtörténeti-poétikai elemzésekkel

tól, ugyanis elsősorban a költő és a katonaság viszonyát igyekszik bemutatni korabeli hivata­los iratok, levelek és természetesen költemé­nyek segítségével. Azt elemzi tehát, hogyan viszonyult a kötöttségeket nehezen viselő és a személyes szabadságát mindennél többre érté­kelő költő a zárt, hierarchikus szerkezetű had­sereghez az 1839-1841 között, valamint a „nagy év” során betöltött katonai szolgálata alatt. Milyen pozitív és negatív hatások érték a szabadságharc csataterein és a hivatalok út­vesztőiben, és mindez milyen hatással volt éle­tére, meggyőződésére és természetesen költé­szetére. Olyan, az előszóban feltett kérdésekre keresik a szerzők a választ, amelyek máig nin­csenek teljesen tisztázva a Petőfi-életrajzban. Valóban meggyőződésből vette-e fel a hon­védtiszti egyenruhát, vagy csak a közvélemény nyomására, esetleg jelmezként? Valóban olyan összeférhetetlen személyiség volt, ahogy nem egy magas beosztású katonatiszt lefestette em­lékirataiban, vagy nemegyszer a kölcsönös fél­reértés és a balszerencse is szerepet játszott a költő és a katonai vezetés viszonyának elmér­gesedésében? Vagyis: milyen katona volt is valójában Petőfi Sándor? A kötet első fejezete, mintegy bevezető­ként, Petőfi alig több mint egyéves katonai szolgálatát mutatja be 1839. szeptember 6. és 1841. január 31. között. A szerzők tisztázzák, hogy milyen okok vezették a mindössze 16 éves fiút, hogy magát két évvel idősebbnek vallva belépjen a soproni székhelyű cs. kir. 48. (Gollner) sorgyalogezred kötelékébe önkén­tesként, hat évi szolgálatra. A továbbiakban megismerkedünk a korabeli cs. kir. gyalogság szervezetével, a gyalogosok kiképzésével és általános életkörülményeivel, valamint az ez­red tisztikarával, akik közül többen majd a magyar oldalra állnak 1848-ban. Barátainak és ismerőseinek visszaemlékezései, valamint sa­ját korabeli és későbbi megnyilatkozásai alap­ján a poézissal ekkor már próbálkozó Petőfi (akkor még, mint Petrovich) nehezen viselte a szigorú fegyelmet, a katonaélet kietlenségét, és csak a soproni evangélikus líceumban tanuló ismerősei körében és a könyvtárban érezte magát otthon. 1840 márciusában egy menet­oszloppal Tirol felé indították, de csak Grazig menetelt, ahol súlyosan megbetegedett. Ezután Zágrábig még eljutott, de az őszi hadgyakorlat után betegsége kiújult, ezért orvosi vizsgálatra rendelték, majd katonai szolgálatra való al­kalmatlanság miatt visszaküldték Sopronba, ahol 1841. február végén leszerelték. Obsitle­­vele szerint „tisztességesen és becsületesen szolgált”. A fejezet zárásaként az ebben az idő­szakban írott verseivel ismerkedhetünk meg. A második fejezet az 1848 márciusától szeptemberig tartó időszakot dolgozza fel. Pe­tőfi, mint a márciusi forradalom vezető szemé­lyisége, teljesen természetesen vállalt szolgála­tot az új nemzeti kormány által felállított belső rendvédelmi testület, a nemzetőrség köteléké­ben. Míg azonban tavasszal még vezető szere­pet vitt a pesti nemzetőrségnél, 1848 nyarán radikális nézetei miatt már csak mint köznem­zetőr szerepel a Pest városi nemzetőrség IV. zászlóaljának 4. századában. A szerzők itt be­mutatják Petőfi korabeli álláspontját a magyar hadsereggel és hadügyminisztériummal kap­csolatban megnyilatkozásain és versein keresz­tül, valamint részletesen elemzik a katonaállí­tási törvényjavaslat kapcsán atyai jó barátjával, Vörösmarty Mihállyal kirobbant hírlapi vitáját, ami a költő további elszigetelődéséhez veze­tett. A háborús veszély növekedésével Petőfi már tudatosan készült az esetleges fegyveres szolgálatra: látogatta az Újépületben folyó tü­zérkiképzést, majd az Egyenlőségi Társulat ál­tal felállítandó önkéntes alakulat századosává választották. (Ez a csapat végül nem alakult meg.) Végül azonban Erdélybe sietett, hogy csatlakozzon a román felkelők ellen szervező­dő nemzetőri táborhoz és biztonságba helyezze várandós feleségét. A szerzők szerint itt győzte meg régi barátja, Teleki Sándor, hogy vállaljon szolgálatot a felállítandó honvédzászlóaljak egyikében. A harmadik fejezet az 1848 októberétől 1849 januárjáig tartó időszak eseményeit elem­zi. A szerzők itt bemutatják, milyen elvek sze­rint állították össze az újonnan szervezett hon­védzászlóaljak tisztikarát és milyen kritériu­moknak kellett megfelelnie egy tisztnek. Azon­ban a szervezés meggyorsítása érdekében több, jelentősebb katonai előképzettséggel nem ren­delkező nemzetőrtisztet, majd civilt is nevez­tek ki honvédtisztté, így, bár Petőfi sem ren­delkezett magasabb katonai ismeretekkel, mégis honvéd századossá nevezték ki a Debrecenben szerveződő 28. honvédzászlóaljhoz. A szerzők itt elemzik a zászlóalj tisztikarát, majd meg­mutatják, milyen nehéz körülmények között kezdhette meg a legénység kiképzését és fel­szerelését tiszttársaival Petőfi. Majd bemuta­tásra kerül a „koszorús költő” első összetűzése a katonai vezetéssel. 1848. november közepén 273 .

Next