Hadtörténelmi Közlemények, 129. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 2016)
2016 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Krámli Mihály: A Skagerrak-misszió. Osztrák-magyar haditengerészeti jelentés az 1916. május 31-június 1-i skagerraki csata német tapasztalatairól
A Skagerrak-misszió flotta (Channel Fleet), az északi kijáratát a Scapa Flowban állomásozó Grand Fleet őrizte. A németek számítottak a brit távoli blokádra. Frugo von Pohl tengernagy, a haditengerészeti vezérkar (Admiralstab) főnöke úgy vélte, az adott erőviszonyok között a német flotta nem kockáztathat meg egy Scapa Flow elleni támadást, ezért tengeralattjárók és aknarakók alkalmazását tartotta célravezetőnek. Emellett azt gondolta, hogy Helgoland előtt a britek valamiféle blokádot fenn fognak tartani, és ennek eróziójával valamennyire csökkenthetik a brit fölényt. Arra azonban nem volt a németeknek terve, hogy mit tegyenek, ha a britek távol maradnak.13 A német Nyílttengeri Flotta (Hochseeflotte) számára kiadott háborús parancs egyébként úgy szólt, hogy ne kockáztassák a flottát és csak olyan körülmények között vállaljanak csatát, amikor valószínűnek látszik a győzelem. Miután a britek sem szívesen kockáztatták a Grand Fleet-et a Helgoland közeli veszélyes vizeken, úgy tűnt, a főerők közti összecsapásra kevés lesz az esély, ha csak a véletlen másképp nem hozza. Röviden szólni kell a haditengerészeti vezetésben mindkét oldalon bekövetkezett változásokról. Azt már fentebb említettük, hogy 1914 augusztusában Sir John Jellicoe lett a Grand Fleet parancsnoka. 1914 októberében az első tengeri lord, Louis Battenberg herceg német neve miatt kénytelen volt lemondani. Helyére Churchill reaktiválta Lord Fishert, akit még 1910-ben nyugalmaztak, ellenségei nagy örömére. A Gallipolinál elszenvedett kudarcba mindketten belebuktak 1915 tavaszán. Az Admiralitás első lordja Arthur Balfour, az első tengeri lord Sir Henry Jackson lett. A háború kitörését követően Tirpitz befolyása csökkent, majd a tengeralattjáró-háborún összekülönbözve a császárral, 1916 márciusában lemondott. Utódja Eduard von Capelle lett. A Nyílttengeri Flotta parancsnoka a háború kitörésekor Friedrich von Ingenohl tengernagy volt. Az 1915. januári dogger banki ütközet után a császár menesztette, és februárban Hugo von Pohl tengernagyot nevezte ki a helyére, aki előtte a haditengerészeti vezérkar főnöke volt. Pohl helyét Gustav Bachmann altengernagy vette át. Pohl 1916 januárjában májrákkal kórházba került, ahol februárban elhunyt. 1916. januárban a Nyílttengeri Flotta parancsnokságát Reinhard Scheer tengernagy vette át. Az Északi-tengeren a háború jellege másként alakult, mint azt korábban elképzelték. Az aknarakók és a tengeralattjárók alkalmazása mellett kisebb, gyors összecsapások jellemezték ezt a hadszínteret a háború elején. Az összecsapások közül egyet, a legjelentősebbet emeljük ki, ahol a két fél legnehezebb egységei először kerültek szembe egymással és csaptak össze:14 az 1915. január 24-i (első) dogger banki ütközetet. Ezt követően a skagerraki csatáig nem történt újabb összecsapás a nehéz egységek között. A németeknek feltűnt, hogy a briteknek milyen pontos információik vannak a német flotta mozgásáról. Miután nem is sejtették, hogy a britek fel tudják törni a kódjaikat és megfejtik a rádióüzeneteiket,15 erős kémtevékenységet gyanítottak a háttérben. Franz Hipper altengernagy, a német csatacirkálók (I. felderítő csoport) parancsnoka úgy vélte, 13 Halpern 1994. 23. o. 14 1914. december 16-án a Scarborough elleni német támadás során a német Nyílttengeri Flotta majdnem összefutott egy nála gyengébb brit kötelékkel, de Ingenohl korábban visszafordult, tartva attól, hogy az egész Grand Fleettel kerül szembe. 15 Az Admiralitás 1914 októberében alapított kódfejtő szervezetének fedőneve Room 40 volt. Munkája alapját a megszerzett német kódkönyvek és egyéb titkos dokumentumok jelentették. Ezek közül a legfontosabbak az észt partok előtt 1914 augusztusában zátonyra futott MAGDEBURG cirkálóból kiemelt anyagok voltak.