Hahota, 34. (1988)
lőtt azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna. — Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Síposra, hogy int-e? A Sipos nem intett. Tehát nem sípoltam. A bíró ebben a pillanatban kezdett papírrepülőket hajtogatni az aktákból. — Hát nem magánál volt a síp? — kérdezte, de máshol járt. —• A síp nálam volt. A Síposnál zászló van. A Sipos nem sípolhat. Ő csak inthet. Mert ő a partjelző. Világos? Na, és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani. — Én...?! — tért vissza a valóságba a bíró. — Méghogy én ...? — Természetesen a vádlott. Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és... — Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait — pattant fel a vádlott —, nehogy botrányt csináljon. De elhajolt, így történhetett, hogy a bíró sporttárs képét illettem a tenyeremmel. — Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? — kérdezte a bírótól a bíró. — Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is köztük volt-e...? — Én...?! — sikoltozott hisztérikusan a bíró. — Méghogy én ...? — ön tudtommal Lakatos. — Én vagyok a lakatos! — mondta vicsorítva Bíró úr. — És Bíró is vagyok!... És Levente is...!! — Nono! — intette a játékvezető a vádlottat. — Én vagyok a bíró. És a Levente is. Levente Konrád. — Őrség ! — süvöltött a bíró. — Máglyára velük! Én vagyok a bíró! Én vagyok a bí— Én...!! — Én ...!! A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter se tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt...1 87