Hahota, 34. (1988)

lőtt azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna. — Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Sí­posra, hogy int-e? A Sipos nem intett. Tehát nem sípol­tam. A bíró ebben a pillanatban kezdett papírrepülőket hajto­gatni az aktákból. — Hát nem magánál volt a síp? — kérdezte, de más­hol járt. —• A síp nálam volt. A Sí­posnál zászló van. A Sipos nem sípolhat. Ő csak inthet. Mert ő a partjelző. Világos? Na, és akkor a Bíró úr elkez­dett ordítani. — Én...?! — tért vissza a valóságba a bíró. — Még­­hogy én ...? — Természetesen a vádlott. Erre én félbeszakítottam a já­tékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és... — Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait — pattant fel a vádlott —, ne­hogy botrányt csináljon. De elhajolt, így történhetett, hogy a bíró sporttárs képét illettem a tenyeremmel. — Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? — kérdezte a bíró­tól a bíró. — Kérem, engem azon a délutánon többen is megpo­foztak. Hogy a Bíró úr is köz­tük volt-e...? — Én...?! — sikoltozott hisztérikusan a bíró. — Még­­hogy én ...? — ön tudtommal Lakatos. — Én vagyok a lakatos! — mondta vicsorítva Bíró úr. — És Bíró is vagyok!... És Le­vente is...!! — Nono! — intette a já­tékvezető a vádlottat. — Én vagyok a bíró. És a Levente is. Levente Konrád. — Őrség ! — süvöltött a bí­ró. — Máglyára velük! Én va­gyok a bíró! Én vagyok a bí­— Én...!! — Én ...!! A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválaszta­ni. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csak­ugyan nehéz lett volna meg­mondani, hogy melyikük a bí­ró, a lakatos vagy a játékve­zető. Ezt még a Suszter se tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt...1 87

Next