Néplap, 1947. november (4. évfolyam, 249-272. szám)

1947-11-01 / 249. szám

/ . 14 néplap A nagy falopásokat elnézik,* —--------—■——,—— és a munkásokra hárítják a felelősséget az erdőigazgatóság főtisztviselői, akik pontosan megkapják a sok illetményfát Hosszú ideje folyik a vita a város és az erdőigazgatóság között a téli tüzelő leszállítása körül. Azok a vádak, azonban úgy látszik, inkább megállják helyüket, melyeket a város közellátási ügyosztályának vezetői mondanak, mi it az előigazgatóság kiküldötteié, akik minden tárgyaláson új kifogásokkal húzzák-halasztják a szállítást. Végül is tiszta képet, akarunk látni, kinek a hibájából kell a hideg novemberi napokon fűtetlen szobában dideregni? Elsősorban meg kellene vizsgálni az erdőigazgatóság egész múltévi és idei tevékenységét. Kik dolgoznak ebben a nagyfontosságú állami hivatalban? Amilyenek a sok száz alkalmazottat foglalkoztató hivatal főtisztviselői olyan a munkájuk eredménye is. Nem véletlen hogy a munkások az alacsonyabb fizetési kategóriákba tartozók igen komoly sérelmeket sorolnak fel. Munka küldöttség adta elő azt is, 'o£j Csery Géza érd. tanácsút»a (!egutóbbi közellátási értekezleten azt mondta róluk: „nem hajlandók 7.10-es árban a fát kitermelni'' A tanácsos úrnak biztosítva van az évi 550 mázsa illetményfag. Ha azt értékesíti a mai irak melett, akkor nem fáj a feje a megélhetésént. De a szegény műnk kakinek csak 5.70 et fizet egy mér fáért s amiből naponta cse két métert tud kitermelni, az mit kevésbbé tudja a maga és családi élelmét biztosítani. Már pedig „méter fa“ azt jelenti, hog 1.30-szor 1.30-as lakást kell készíteni és a ruha ebben a munkábalemállik az emberekről. Ami pedig azt a kijelentését teti, hogy messze vidékekről, drága költségen kell fatermelőket hozatni, ez még ennyire sem állja meg a helyét. Igaz, hogy dolgoznak a Bánkon Szoboszlóra, meg környékre való munkások, dte eddig még egyetlen egyszer sem kapták meg az útiköltségüket. Vagy talán valaki elszámolta azt magának? Aki így nyilatkozik a munkásokról, annak a munkája sem lehet sokkal különb. Miért nem néz szét, hogy mi történik az erdeiben a falopások körül? Pikó Zsigmond Mikepércsen fel tudja jelenteni a szegény parasztokat legeltetés miatt, akikre aztán kemény bírságot vetnek ki. De a falopásban ő maga is részes! Miért van az, hogy a büntetések során derül ki, hogy 16, meg több holdas gazdák is részt vesznek a lopásban? Viszont a szegény ember, akinek két kis tehénkéje van, egyet a bírságokra fizethet, mert az erdőbe tévedt a jószág. Ha utána néznének jobban, nem fordulna elő, hogy 10—12 éves fiatalosakat irtanak, 'iminek a hozama; ma 5 -6 méter ■la elérné a kitermelési időt, ugyanez 70—80 métert tenne ki. Erre azonban kevés a gondjuk. A fontos az, hogy adnaguk ügyét, IV, illetmény fát, meg a terményeket behajtsák. Ugyancsak furcsa Osváth Mihály enyőgondnok kijelentéséig, hogy nem enged tuskózni, míg a szálfákat ki nem vágták. Tudvalevő, hogy a tuskózás a fagy beálltával nem folytatható. Ha pedig ezt, a szegény lakosság számára olyan fontos olcsó tüzelő kitermelését leállítják, akkor éppen azok nem jutnak tüzelőhöz, akik a legjobban rászorultak. Míg egy űrméter — négy mázsa — tuskó 85 forint, addig egy mázsa fa 27 forint, tehát háromszor annyiba kerül. Ha még hozzávesszük azt i®, hogy 1.500 méter tuskóhoz 500 méter gyökér is jár, akkor tudjuk igazán felmérni, hogy mennyivel olcsóbb a szegényember számára ez a tüzelő. Márpedig igen nagy terület van még az erdőigazgatóság területén tuskózás sziénára, sok száz embernek adna kenyeret ez a munka egészen decemberig. Volna tehát fa is, munkaalkalom is, ha az erdőigazgatóság néhány alkalmazottja szívén viselné ezt a kérdést és nem igyekeznének egészen másról beszélni, amikor Debrecen faellátásáró van szó. Miután Papolczy József igazgató hosszú betegségi távollét után elfoglalta hivatalát, reméljük, erélyesen ki f ’ v *. r 1 vizsgálja az erdőigazgatóság dol- [ gai.. v Csattád veset a gsbpigyőjtés! vrrs*nyben Ate, mény forga''•■m miniszter: ■ rósa most adta k, 4. közemnéét az országsáéi te nagy érdekléssel kísért gabonagyűjtésű vereny álláséiról. Eszerint október Szépén első Csanád vármegye ■2 4 kg, 2. Vas vármegye 479 kg, Sopron vármegye 453 kg, 4ovin vármegye 44.3 kg, 5. Bácsdrog vármegye 436 kg, 6. Zala .megye 41-9 kg, 7. Torna vá-rme■yi. 41.6 kg, 8. Baranya vármegye 39.7 kg 9 BŐV's vármegye 37 1 kg, ,10. Csongrád vármegye 37.5 kg fizán,óholdankénti teljes,''iménynyel- Ismeretes, hogy a miniszteri biztos az öt első vármegye jutalmazásira szánt másfélmillió forintot csak akkor adhatja ki, ha a gabonagyűjtés országos eredménye a 40 ezer súlyvagont elérte. Ennek a mennyiséginek a 70 százalékát az országos eredmény október közepén már meghaladta. A rány 1918 május 31-én zárul. A száműzött bosszúja irta: Budoso a ua i. Az erdő szürke ködöt pöfékelt a korahavaszi reggelen, amikor a vén respete ott fönn a hegyháton, a forrás töviden felcihelődött, hogy leindul a faluba. A lábára nyugrórba vart bakancsot húzott, egy szakadozott bársony nadrágot kötött a derekára és fölibe még a régi ünneplő kabátot vette, amit talán huszonöt éve nem visel. A kunyhója ajtajára reteszt tett, és faszénnel azt is kiírta, hogy a „Faluba mentem, ha netán nem térnék vissza, ne keressen senki. A kunyhót ki nem adom, el nem adom, át nem adom, szóval fönntartom?" Az aláírás így állt: „A rcripte“. Az írást mégegyszer átböngészii,«,köpött egy nagyot, azután lassan elindult az erdei ösvényen. Huszonöt éve először ment ki az erdőből, le a fanba. A fák úgy álltak körülötte, mint feszesen pallost tartótestőrök, a fűszálakon csillogó izzadságként csurgott a harmat, a napiny it-ott betört a lombok közé és vigyorogva csapott le az avarra. A délelőtt már közel balogott a harangszóhoz, amikor a Betyárcsúcshoz ért ,és ebbe tárult a völgyben elterülő falu. Avén öreg itt megállt és szótlanul bámult lefeé. Sorra, vette a szalmateleket és megállt, az egyiknél, ott a túlfején a falunak. A kéményből hiányzott a gólyafészek, de más változást nem látott. Egyáltalán nem vett észre sok újat, hacsak az '-tin, hogy a jWUUUOHI tetejéről telefújt* a* "idit a kupoa, és most úgy áll a tömpe torony, mint a fejé vesztett hsivo, a la.u megszaporodot, eztá a, hozzá ragasztottak néhány házikó, a szó.Ahegy alján is kinőtt a földből egy kis te ep. Egyébként mindeninas úgy állt, ahogy huszonöt évvel ezelte, egy korai hajnalon, amikor tarisznyával a hátán, mezítláb és futva menekült a faluból. II. Ez jutott most az eszibe, ahogy a Tatárok útján megindult a falu felé: a menekülés. A háború, a ferencjózsefi háború, ami után hirtelen kirobbant valami különös szabadság. Nem sokan értették, mit jelent az, nem sokan tudták, mit akarnak a pesti utcák forradalmárai, a vakság ütött béklyót az emberekre és a hatalom adot fegyvert a kezükbe, testvérnek a testvér ellen.- j És a röpke Szabadság, ami felröppent a felhős égre, ogy hirtelen hullt le, ahogy jött. A faulton is kihirdették a szabadságot. Boros Túri András volt a szószólója, de ő lett volna a vesztese is. De nem lett. Az utolsó hajnalon bevette magát az irdatlan rengetegbe, betyárok és szabadlegények harlangjai közé. Úgy hagyta el a faluját, ahol harminc évet élt meg, munkában és becsületben, mint a tolvaj. Valóban tolvajként ment el: a szívében vitte magával a szabadságot, a hitet és az akaratot, nem hagyott martaléknak belőlük egy szikrányit sem. Ott fönt az Isten-csúcs közeliben •teS*- Majtát magának. A föld és az együzm , egy tenyokn-yibaban. Itt élt ez a szabadság. Sokan kerestek fel, titokban ela agató emberek, munkások, egykét paraszt, zsebérel, úgy vasárnap délutánonkint. Meroyan szép dolgokat mesélt a remete szabadságról, új világról, szeretetről és békéről, amelyben egyforma esz minden ember. De az utolsó tavaszon elmaradtak az emberek. Heteken át nem jött senki: a remete egyedül maradt. Az időt nem tudó, az éveket nem tartotta számon, ami az erdőn túl történt, nem igen jutott el hozzá. A háborúról hallott és ez igen mély nyomokat hagyott benne. Azt érezte, hogy közeleg az idő, amikor ő és a szabadsága ismét visszatérhet a faluba. Hát ezért indult el huszonö év után. III. A faluban furcsa arcok meredtek rá. A füvég tornácos háza előtt, amelyben Felvégi Szabó András, a bíró lakóút, hangos jónapot csengett feléje, pedig valamikor itt fogtak perbe és itt hoztak gyűlöletes sentenját felette. A vén Szabó András a Kútnál áll, bizonytalanul meredt rá, azután mintha százéves barátság fűzte volna őket össze, megemelte a fekete kalapját: — Aggyisten András, hát visszajöttél? — Vissza! — Hét hozott Isten — és*indult feléje. De András már a másik háznál járt, különös gondolatokkal az agyában és különös fényekkel a mélyenülő szemében. A régi községháza előtt csoportban álltak a gazdák, amikor meglátták, elhallgatak és megnémultak egyszerre. A vén remete kihúzott tel ttel, magasra tartott fővel közeledett. — Jónapot emberek! A bámészkodóscban elállt, a szívverés. Azt hitték, most a bosszú ért hozzájuk. A vén remete, akit száműztek, kegyetlenül ad vissza minden keserű napot. Ott volt közötük a kisbíró, aki kihirdette a községi testület döntését „Boros Túri András, kiüzenik a faluból, ingósága és jószágai ebek harmincadjára vettetnek, házát felperzselik és még a nevét is kitörlik a községi lakók névjegyzékéből, így bűnhődnek, akik a forradalom betegségét zúdították a falura.“ — Hát hogyan áll « termanjkui újság a faluban, megvannak-e békében és lakik-e az új világ? A hang a forró víz volt a jégre: egyszeriben felolvadtak a körülállók, mindenki szólni akart, hosszú kezeket ráztak és a csendőr még a válót is megveregette Andrásnak. Invitálék házukhoz, ebédre hívták, meg uzsonnára, de András nem fogadott el meghívást. — Sok dolgom van, sokkal több, mint eddig volt! És ment tovább: a falakon öles plakátokat látott: „Föld, kenyér, szabadság“ és mindenütt barátságos arcokat . A főutcai legényegylet épülete előtt nagy tömeg várja; itt széked a komunista párt helyi szervezete. Az elvtársak nevében egy zsellér köszöntötte aki huszonöt év alatt egy vasárnap sem hiányzott a remete lakból. A vén András nem sokat hallott a mondatokból. A szeme könnyes lett, a füle mintha bedugult volna, nagy kalapáccsal vert Szívében az öröm. Nem látta, hogy az egész falu ott tolong az utcán, mindenki ránevet, őt ünnepli és neki örül. így múlt el az egész nap, de «*Jene mar úton találta Andrást. A termetelak felé vezető úton. — És most mit csinálsz Andrá« — kérdezte a zselér elvtárs, aki az erdei útig kísérte. András ránézett, és a szemébe» furcsa fénnyel válaszolta: — Bosszút állok! És eltűnt az erdőben. IV. A hajnalra vörös fénybe borult az ég a remetelak fölött. A kalyiba a lángok, a vörös nyelvek méterekre csaptak és a fényük vörösre festette a hajnalt. András bódultan állt a hőségben és a fényben. Az arca is vörös lett tőle, a szeme is vörösen csillant és a szája szélén vörös foltok ütöttek ki. A huszonöt év szám*üzetése égett itt most, a huszonöt év keserű sors, de most bosszút áll. És még a kanyiba tüzének fénye mellett nekilátott a munkának. A szekercéje beleszaladt az első fenyőbe, azután a másodikba és a harmadikba és istentudja irányba még. Egy hónapig dolgozott éjjel- nappal, látástól vált ülésig. Nem fáradt belé, nem dőlt le egy órára sem; a hosszú fűtötte. Egy óriási csillagot épített, méteres állványra, a remetelak fölötti csúcsra. A csillagot vörösre festette friss vadkanyérrel. A negyedik hét végére befejezte a munkát, letette a szekerét, megtörölte a homlokát, fölnézett az óriási csillagra, amely vörösen villogott,a délelőtti napfényben és csak ennyit Suttogott maga elé: — A száműzött bosszúja! A falu ettől a reggeltől kezdve minden nap arra ébredt, hogy a „vörös csillag“ int feléje az erdei csúcsról és minden este úgy tért nyugovóra, hogy a hegy mögött lebukó nap a „Vörös parlag“ árnyékát vetette rá. 1917 november 1. szombat A disznó feltúrta a veteményest, összeverekedtek a szomszédok Somogyi Sándor vámospércsi lakosnak volt egy nagyon szép mangalicája, amit saját maga etetett, gondozott. Délutánonkint kiengedte futkározni a karámból. A disznó élvezve szabadságát vígan túrta fel az udvari férgek után. Legutóbb olyan nagy lyukat ásott, a Szomszéd Molnár József kerítése tövében, hogy annak tartóoszlopa kihűlt. A résen keresztül a sertés behatolt a kertbe és nagy pusztítást végzett a veteményesben. Molnár érmen akkor érkezett haza. Mikor meglátta a sertés garázdálkodását, tehetetlen düh fogta el és egy szőllőkarót a földből kirántva fejbevágta a disznót úgy, hogy az hörögve elnyúlt a földön. A visítozásra átrohantak a szomszédból, Somogyi és Somogyiné és nekiestek Molnárnak, össze-vissza verték. Molnár is védekezett a karóval, úgyhogy a verekedés során Somogyinénak 20 napon túl, Somogyinak pedig 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott. SOK A HALÁLESET mégis ráfizet a köztemetőre a város A városi tanács legutóbbi ülésén Szendrey Sándor polgármesterhelyenes részletes jelentést tett a köztemető ez.évii forgalmáról és az ott lévő állapotokról. 1047 január 1. és július 31. között a köztemetőben 1100 temetés volt. Az ebből -.yámazó bevételek 26.701 forintót tesznek ki. Sírgondozás és temetőgondfortás fejében 91 060 forint folyt be. 3472 azoknak a síri.ik a száma, melynek külön frandozását kérték a hozzátartozók - az e címen beszedett pénz 104 ezer forintot jövedelmezett. A köztemtő fenntartására a város annnek ellenére is rásiet, mert az kivonazottak fizetése lényegében többet emésztett fel. A köztemető allerkvzottainak száma jelenleg 90 fő, holott a szükséges munkát 50 ember is el tudná látni. A város természetesen nem akarja elbocsájtásokkal szaporítani az amúgy is súlyos munkanélküliséget. A leépítést fokozatosan kívánja megvalósítani olymódon, hogy több olyan alkalmazottat, aki 70 éves koráit befelölte, a jövő költségvetési évn ül kegydíjat szándékoznak biztosítani. Javaslat hangzott el arra vonatkozólag is, hogy a sírgondozást a város ne folytassa tovább saját alkalmazottaival, hanem adják át azt hadigondozottaknak. Ezzel elérhető, hogy számos keresőképtelen hadigondozott néma jövedelemhez jut. javítson legolcsóbban az Ernyőszalonban Női ernyők már 36 forinttól — PIAC-0. 77 FABIAN modellházban PIAC-UTCA 43. SZÁM kert aratott tazos Szalon: Bajcsy Zsilinszky-u. 6. DOkból váI°gataal