Néplap, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-22 / 18. szám
1949 JANUÁR 22. SZOMBAT A debreceni földbérlőszövetkezet vasárnap délelőtt 10 órakor szövetkezeti nagygyűlést tart Előadók: Cifra Sándor és Szilágyi Kálmán országgyűlési képviselők Őrizetbe vette a rendőrség K Kövendy Gyulát, a nyírábrányi kiskirályt A gazdasági rendőrség a közellátás érdekeit veszélyeztető szabotázcseekmény miatt őrizetbe vette Kövendy Gyula nyírábrányi nyugalmazott őrnagyot. Kövendy 98 hold saját földje melett 7 hold szőlőt is bérelt és azt kommencósokkal dolgoztatta meg. Ezenkívül olajmánia van, amelynek felelőtlen vezetése miatt indul most meg ellene az eljárás. Kövendy 30 vagon napraforgót gondatlanul kezel, a tárolást nem szabályszerűen végezte s ennek következtében csaknem az egész mennyiség megdohosodott. Az Országos Vegykísérleti Intézet szakvéleménye szerint a magvak túlnyomó része penésszel fertőzött, tehát teljesen használhatatlan. Ezenkívül Kövendy malmában közel 300 mázsa megkeseredett, romlott olajat taáltak, amelyet már penészes magvakból ültetett. Ezt az olajat adta a község dolgozóinak, akik a MOSZK-nál beadott napraforgótermésükért kapott olajutalvánnyal jelentkeztek nála Kövendy ügye a munkásbíróság elé kerül. II minisztertanács rendelettervezete a korszerű tanyás településekről Veres Péter országos fásítási felügyelő lett A kormány pénteken reggel Dobi István miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tartottak. A G. F. főtitkárának előterjesztésére rendelettervezetet fogadott el a tanyás települések korszerű kialakításáról. Az igazságügyminiszter előterjesztésére a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy a családi hitlázományok végleges megszüntetésre törvényjavaslatot terjesszenek az országgyűlés elé. Hozzájárult a minisztertanács ahhoz, hogy a tiltott levélhasználat és tiltott határátlépés esetében az elkövetés helye szerint illetékes bíróságon kívül az eljárásra illetékes legyen az a bíróság is, amely területén a terheltet elfogták fogvatartják vagy ahol a tárgyalás kitűzését az államügyészség kéri. A közellátási kormánybiztosok intézményének fenntartására jelenleg már nincsen szükség és ezért a minisztertanács kimondja, hogy a közellátási kormánybiztosi megbízatásokat megszünteti. A földművelésügyi miniszter előterjesztésére hozzájárult a minisztertanács ahhoz, hogy Veres Pétert az Alföld-fásítás és egyéb közérdekű erdőtelepítések országos felügyelőjévé nevezzék ki. Kimondotta a miniszteranács, hogy február 1-én az OTBA biztosított tagjainak ellátását minden fornil nv DT’s cffrcy'. at MA NYÍLIK MEG a szakmaközi bizottság faliújságversenye A szakmaközi bizottság által randizett faliújságverseny kiállítása ma délután 2 órakor megnyílik a magának a mázoltók szakszervezetének nagytermében. Ma délelőtt 10 óráig mindazok az üzemek, amelyek még eddig nem adták be falújságjukat, behozhatják, ha részt akarnak venni a versenyben. A falújságverseny elbírálásának zsűrije az MDP, a Szaktanács és a szakmaközi bzottság képviselőiből fog állni. A kiáltást 22-én délután 2 órától 8-ig és 23-án reggel 8-tól este 8-ig lesz nyitva. Megtekintése díjtalan. Az „Új Magyarország" díszbemutatója Szerdán este mutatták be Budapesten ünnepélyes keretek között az „Új Magyarország“ című filmet, a szovjet és magyar filmművészet első közös művét. Az ünnepélyes bemutató előtt Ries István igazságügyminiszter hangsúlyozta, hogy ez a film a Szovjeúnió dolgozóinak ajándéka és elismerése a magyar dolgozóknak. A film közös megalkotása legyen a két nép elszakítatatlan barátságának és együttműködésének jelképe. Puskin nagykövet rámutatott arra, hogy ez a film igaz történelmi dokumentum, amely a magyar népi demokrácia keletkezéséneke és megerősödésének időszakát világítja meg. Holnap Ungár Imre Debrecenben hangversenyez Debrecen zenekedvelő közönsége nagy várakozással tekint Ungár Imrének, a világhírű vak zongoraművésznek vasárnap esti hangversenye elé. A Mesterbér.dh egyik legszebb és legnagyobb sikerű estjének ígérkezik Ungár Beethoven, Chopin, Muszorgszkij zongoraestje vasárnap este 8 órakor az Arany Bika dísztermében. Ungár legutóbb 1946 folyamán volt Debrecenben, ezt megeőzően már többször járt nálunk. Valamennyi esetben osztatlan elismerés illette kiváltságos művészetét, bármilyen műsorral is lépett a hangversenydobogóra. Ungár Imre azok közé a művészeink közé tartozik, aki viszonylag keveset szerepel a közönség előtt, ami bizonyos mértékig vakságával magyarázható. De éppen ez az oka annak, hogy kivételes mélységet tud adni minden egyes műnek, amely ujjai alatt szinte megelevenedik, életté válik. Bámulatos technikai felkészültségével sohasem marad a felszínen, mindig a mélységekbe hatóva gyökerénél keresi minden műnek átfogó, nagy értelmét. Az elmúlt évben Hollandiában, Törökországban, Angliában és Palesztinában hangversenyezett hosszabb időn keresztül. Lapunk hasábjain már közölt műsora nagyon érdekes, a nagy művészhez mindenben méltó műsor. Küönösen érdeklődéssel várjuk Muszorgszkij: „Egy kiállítás képei” című sorozatát. Olaszországi sikerei után, ahol szintén ezt a műsort játszotta, itt is nagy sikert jósolunk hangversenyének. A Mesterbérlet szokott jegyirodáin kívül vasárnap délben és délután 5 órától az Arany Bika szálló halljában is lesz pénztár. TISZÁNTÚLI NÉPLAP SZÍNHÁZ MŰSOR: Szombaton délután fél 4 órako: Piroska és a farkas — Gyermek előadás. Szombaton este fél 8 órakor: Egy bolond 100-at csinál — A-bérlet. Vasárnap délután fél 4 órakor: Egy bolond százat csinál. Vasárnap este fél 8 órakor: Egy bolond százat csinál. Hétfőn este fél 8 órakor: Hamlet — B-bérlet. Kedden este fél 8 órakor: Egy bolond százat csinál — Ady-bérlet. Ma délután fél 4 órakor minden jó gyermek a színházban lesz a „Piroska és a farkas” meseoperett bemutató előadásán. Főszereplők: Oláh Klári, Mihályi Vilcsi, Jáky Bily, Ujvárossy Kató, Haraszthy Irén, Papp István, Solti Bertalan, Kormos Ferenc, Pagonyi János. Sok-sok ének, tánc és móka! Gyermekeknek feledhetetlen élmény, felnőtteknek vidám szórakozás! Jegyek: 1-től 5 forintig. A jegyváltás gyermekeknek korra való tekintet nélkül kötelező. (x) Az „Egy bolond százat csinál” c. kacagtató operettet szombaton este mutatja be a színház Kertész Sándor rendezésében, aki a budapesti bemutató előadáson is rendezője volt a darabnak. Az előadás külön érdekessége Zia és Dora akrobatikus táncospár duettje az I. felvonásban. Az idény legmulatságosabb operettje az „Egy bolond százat csinál” vasárnap délután és este is műsoron van. (x) Hétfőn este mutatja be a színház Shakespeare: Hamet c. drámáját Markovits Endre rendezésében elsőrendű szereposztásban. A teljesen új díszeteket Básthy István tervezte. IPAR KIOSz A KIOSz helyi csoport vasár- nap délelőtt 10 órai kezdettel ipa- rosnapot tart a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság helyiségében. Kérjük az iparostársaink pontos megjelenését, mivel a helyiség használata időhöz van kötve. A Vízverőékszerelő szakosztály ma délután 4 órakor ülést tart. — A kocsmárosok szakosztálya hétfőn 3 órakor az Ipartestület dísztermében a most megjelent átalános jövedelemadó rendelet tárgyában tájékoztató taggyűlést tart. —, Felhívjuk a fodrász szakosztály forgalmiadó közösségi tagjait, hogy hétfőn este 0 órakor fontos értekezleten jelenjenek meg. — Cukrászok, mézeskalácsosok a lisztkiutaláshoz a december havi forgalmiadó nyugtáikat feltétlenül vigyék magukkal. Adóhátralékát a szakosztály minden tagja a legsürgősebben rendezze. — Sakkszakosztályunk felkéri összes tagjait, hogy vasárnap a KIOSz dísztermiben (Kossuth u. 28.) a DDSE-vel való viszszavágó sakkversenyen jelenjenek meg — A kultúrszakosztály felkéri az iparosokat és hozzátartozóit, akik a kultúr- és vigalmi alosztály színjátszó csoportjában szerepelni óhajtanak, nyilvántartás végett mielőbb jelentkezzenek a szakosztály jegyzőjénél, az Ipartestület hivatalában. Minden KIOSz-tag számbavétel végett saját érdekében jelenjen meg az ipartestületen lévő KIOSz helyiségében, tekintet nélkül arra, hogy van-e tagkönyve, vagy nincs. A nyugtákat mindenki hozza magával. Árverési hirdetmény. Pk. 23573— 1948. Közhírré teszem, hogy 1949 január 25-én délután 1 órakor Ft 4.760.— becsértékű bútorok, ruhafélék, edények Debrecenben, Piac utca 14—16. számú háznál a legtőbbet ígérőnek eladatnak. Vannay András bír. végrehajtó. (x) ! HÍREK VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Időnként élénk nyugati, északnyugati szél, felhőátvonulások, többfelé kisebb futó eső, a hőmérséklet egy-két fokkal csökken. A népjóléti miniszter az állami gyermekotthonok személyzeti létszámába Bodnár Imre hajdúhadházi lakost az egészségügyi rendszerű 9. munkaköri csoport 30. fokozatába altisztté kinevezte. A bíróság négyhónapi fogházra ítélte Vasvári Lajos piricsei fuvarost, aki demokráciaellenes kijelentéseket tett. Tettét beismerte s az ítéletet helyesnek tartva, megnyugodott. Erdőgondnokság, Kartács u. 1. szám. Kettőezeregyszáz kéve tengeriszárat január hó 25-én d. e. 10 órakor nyilvános árverésen elad. _ (x) A bíróság felmentette Tándor Zsigmond debreceni postasegédtisztet, aki azzal volt vádolva,hogy a múlt év folyamán több ajánlott küldeményt felbontót és azokból több értékcikket, többek között Nylon harisnyákat tulajdonított el. A vád nem nyert bebizonyítást. A Kollégiumi Kórus vasárnap d. u. 5 órakor az egyetem dísztermében hangversenyt adó egyetem dolgozóinak 2 forintos betyárral. A kórus a december 12-iki hangversenyre műsorát ismétli meg javarészben, de a Palesztrinamise helyett a szomszédos népek modern zeneszerzői szerepelnek műsoron. Református istentiszteletek január 23-án. Nagytemplom 8 ó: Szenes L., 10 ó: Ferenczy K. Kistemplom 9 ó: Király 7 5 ó: Evangélizáció, Kistemplom 11 ó: Uray Kossuth u. tempom 10 ó: dr. Tamás F„ 4 ó: Birányi J„ Károlyi Gáspár téri templom 9 ó: Berényi J„ 5 ó: Evartgélizáció, Mentzely tér 4 ó: Kis S„ Ispotály téri templom 10 ó: dr. Farkas P„ Árpád téri templom 9 ó: dr. Hegyaljai Kiss G., 3 ó: Kürthy K„ Homokkert 10 ó: Cs. Kis A., 5 ó: Szendrey S. Szabadság telep 10 ó: Kovács J„ 4 ó: Sipos K„ Csapókert 10 ó: Szabad B., 4 ó: Mió M„ Kerekes telep 10 ó: Dusicza F., 3 ó: Dusicza T„ Egyetemi templom is ó: dr. Kalmár L„ Kórház és klinikák Pógyor és Gacsályi, Szécheny kert 9 ó: Koncz, Nyulasi isk: Szilágyi Gy„ Auguszta negyed 10 ó: Gacsályi G., Tégláskert 10 ó: Zsíros J., Szoboszlai út 3 ó: Zsíros J , Rákosi telep 9 ó: Pá. A . _ Wolffka telep 2 ó: Szendrey L„ Fogház 10 ó: Magyar J. — Tanyai istentiszteletek. Szikgát 2 ó: Fábán L„ Újlétai úti isk. 2 ó: Molnár Gy„ Haláp 10 ó: Armós Zs„ Pallag 9 ó: Dombos tanya 2 ó: dr. Révész Imre, Diószegi út 10 ó: Erdei K„ Ondód I., Kádár dűlő 115: Nagy S. Nyilas-tanya 9 ó: Csökmei L„ Hegyes 10 ó: dr. Rápolty A„ Szepes 9, Polgári-tanya 11, Szováti isk. 3 ó: Kálmán I. — Ifjúsági istentiszteletek. Baltazár terem 4 ó: ifjúsági evangálizáció. — Gyermekistentiszteletek. Ispotály 9 ó: dr. Farkas P., Tégláskert fél 10 ó: Zsíros J., Csapókert 9 ó: Guti D, Károlyi Gáspár téri templom fél 11 ó: Gáli M., Homokkert 9 ó: Kovács J. Istentiszteleti rend az evangélikus templomban. (Miklós u. 5. sz.) Vasárnap reggel 9 órakor ifjúsági istentisztelet, d. e. 10 órakor istentisztelet a templomban, d. u. 5 órakor istentisztelet a vagongyári állami iskolában, 5 órakor bibliaközösségi összejövetel a tanácsteremben. D. e. 10 órakor Berettyóújfaluban szórvány istentisztelet lesz. Baptista gyülekezet (Szappanos u. 23. istentiszteletei.) Vasárnap délután 9 ó: imaáhitat, 10 ó: istentisztelet, 11 ó: vasárnapi iskola, bibliaóra, 5 ó: istentisztelet, utána az ifjúság vallásos estje. Szerda délután fél 6 ó: bibliaóra. Péntek d. u. fél 6 óra imaáhitat. Éjjeli ügyeletes szolgálatot teljesítő gyógyszertárak január 22-től 28-ig: „Arany Angyal”, Vörös Hadsereg útja 50. és „Sas”, Hatvan utca 66. A kultuszminiszter felhívja dr. Péntek Ilona mátészalkai állami gimnáziumi tanárnőt, hogy 8 napon belül a debreceni tankerüeti főigazgatóságon szolgálattételre jelentkezzék. A rendőrség őrizetbe vette Nagy Erzsébet, Teleki utca 6. szám alatti lakost, bejárónőt, aki Doma Béla kőművesmester Zöldfa utcai lakásából egy télikabátot és egy piaci, kosarat lopott el. . Igazolványképeket a hároméves terv keretében leszálított árban készít Gisser-fotó, Piac u. 43. (xi írógépszalag, Carbon H U R A Y — Telefon; 6-66 PEHELYPAPLANT legfinomabb kivitelben készíttessen készítőnél, Vargáné, Hatvan u. 68. (x) Feljelentést tett a rendőrséget Mester Jánosné, Gyár utca 6. sz alatti lakos, hogy Vámosi József pápai lakos 150 forintot kért tőle kölcsön arra hivatkozva, hogy pénzét ellopták és nem tud hazautazni, azonban azóta sem adta vissza a pénzt. Meghívó rendes évi közgyűtésre. A Debreceni Fuvarosok Munka- Szövetkezete 1949 január 30. 10 órakor a Piac u. 42. sz alatti irodahelységében évi rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat megtekinthető a Szövetkezet irodájában a hivataos órák alatt. Igazgatósig. ix) ANYAKÖNYV Színezések: Molnár Béla ny. honvédalhadnagy, Keresztesi... 8: Heia; Visier Ferenc rendőrhadnagy, Karna-u. 17: Piroska; Nagy János villanygyári alkalmazó:., Poroszlay-út 89: Magdolna; Zolnai Lajos cipészmester, Erzsébet-u. 109: Lili; Nagy Gyula kisbirtokos Be,legelő 542. Erzsébet. Eljegyzések: Molnár Imre fm. m.sz. Haláp 19. és Miskolc« Er?..:ébd Haláp 23. Mezei István bérli» Péterfia-dűlő 33. és Kelemen Mária Macs, újosztás: Halász István fm. npsz Szepes 52. és Nagy Mária Ebes 15. Miklósi Gábor fm. Jancsika 18. és Fulika Margit Fancsika 16. Házasság: Klein Zoltán szabósegéd Bajcsy-Zsilinszky-u. 36. és Steiner Berta Bajcsy-Zsilinszkyutca 36. Halálozások: Csiszár János MÁV nyugdíjas 65 éves, Bégány-u. 14. Lovász Gábor világítási vállalati alkalmazott 85 éves, Székelyhadosztály-u. 18/a; Méhész György bt. őrmester 36 éves, Varga-u. 17; Nagy Ferenc ny. honvédtörzsőrmester 60 éves, Lónyai-u. 8; Fábián Ferenc hentesmester 61 éves Irimai-u. 5 Gigászrovat Köszönetnyilvánítás Szeretett édesanyánk és? anyósomnak özv. Karsai Istvánnénak az elhunyta alkalmával megnyilvánult részvétért, a ravatalára küldött virágokért rokonainknak, jóbarátainknak ismerőseinknek és mindazoknak, akik nagy bánatunkban velünk együtt éreztek, ezúton se háli a köszönetünket fejezzük ki. Bánhegyessy Lajos és fele,sége és Dr. Karsai Endre. 5