Néplap, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

TISZÁNTÚL! 1949 IX­­. CSÜTÖRTÖK VI. évf. 202 Ara 60 fillér ! Egyre több dolgozó paraszt teljesíti túl a termény begyűjtést Hajdú megyében Ujjongó örömmel fogadták a debreceni üzemek dolgozói tMTSZI-T ") a kenyérjegy eltörlését Moszkvából jelenti a TASZSZ- iroda. A jugoszláv kormány augusztus 20-án jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz. Ez a jegyzék a jugo­szláv kormány válaszát tartal­mazta a szovjet kormánynak augusztus 11 -i jegyzékére, amely­ben a szovjet kormány kifejtette álláspontját az osztrák szerződés megvitatása kapcsán, Ausztriával szemben támasztott jugoszláv igé­nyeket illetően. A szovjet kormány jelen, augusz­tus 29-i jegyzékében a következő tartalmú választ közölte Jugoszlá­via kormányával: A szovjet kormány augusztus 20-án jegyzéket kapott a jugoszláv kormánytól. A jugoszláv kormány új jegyzéke újabb pletykák és lég­ből kapott rágalmak halmaza, ame­lyekkel a jugoszláv kormánynak az a célja, hogy álcázza kétkulacsos politikáját és becsapja Jugoszlávia népeit. A jugoszláv kormány, amelyet a szovjet kormány augusztus 11 -i jegyzéke, mint a karintiai szlové­nek érdekeinek és Jugoszlávia nemzeti jogainak árulóját megcá­folhatatlan tényekkel leleplezett — igyekszik eltüntetni árulásának nyomait, igyekszik kibújni a fele­lősség alól és a tőle nár meg­szokott hazug és rágalmazó fogá­sokhoz folyamodik. A szovjet kor­mány nem azért tartja szükséges­nek az alábbi megjegyzések közlé­sét, hogy meggyőzze a jugoszláv kormányt, amely már régóta meg­győződések nélkül él és csak nyu­gati gazdáinak utasításait követve működik, hanem azért, hogy le­rántsa róla a leplet és hozzásegítse Jugoszlávia népeit, hogy megpil­lanthassák a mostani jugoszláv kormány valódi arculatát. CD A jugoszláv kormány azt állítja, hogy Sztálin Renner osztrák kan­cellárhoz intézett levelében ,,ga­rantálta az 1938. évi osztrák hatá­rokat" (augusztus 3-i jugoszláv jegyzék), hogy Sztálin „ígéretet tett, hogy az osztrák határok vál­tozatlanok maradnak”, hogy Sztá­lin „minden segítséget megígért az osztrák-jugoszláv határ válto­zatlanságának megőrzésére”, hogy tekirktettel erre a szovjet kormány nem támogathatta Jugoszláviának az osztrák határok oly értelemben történő megváltoztatására vonat­kozó követelését, hogy Szlovén- Karintiát a Jugoszláv Köztársaság­nak adják át. Idézzük Sztálinnak Renner oszt­rák kancellárhoz 1945 májusában intézett levelét: „Karl Renner úr őméltóságá­nak, Ausztria kancellárjának. Köszönöm Önnek, igen tisz­telt Elvtársam, április 15-i le­velét. Bizonyos lehet afelől, hogy az ön gondja Ausztria épsé­gét és jólétét illetően az én gondom is. Kész vagyok az erőinkhez és lehetőségeinkhez mérten bármily szükséges se­gítséget nyújtani Önnek Auszt­ria számára. Elnézését kérem a késői vá­laszért , Sitália." Mnt látható, Sztálin levelében egyetlen szó sincs sem „Ausztria határairól”, sem „az 1938. évi osztrák határok garantálásáról”, sem „Ausztria határainak változat­lanságáról”, sem pedig arról, hogy „Ausztria határai változatlanok ma­radnak”. Mindezt a jugoszláv kor­mány találta ki és hazudta össze. Sztálin levelét két olyan körül­mény idézte elő, amelyek szétszakí­tással és függetlensége elveszté­sével fenyegették Ausztriát. Egy­részről, egyes angol körökben terveket szőttek, hogy Ausztriát, Magyarországot és Dél-Németor­­szág egyes részeit dunai monar­chiává egyesítik. A szovjet kor­mány határozottan ez ellen a terv ellen foglalt állást, kijelentve, hogy ez Ausztria függetlenségének el­vesztésével fenyeget, hogy Auszt­riának független államnak kell maradnia. Másrészt a szláv álla­mok, köztük Jugoszlávia, bizonyos nacionalista köreiben felvetették azt a tervet, hogy osszák fel Ausztriát a szomszéd államok kö­zött. A szovjet kormány éppoly határozottan állást foglalt ez ellen is, d jelentve, hogy Ausztria fel­osztása reakciós intézkedés lenne, amely ellentmond a demokratiz­mus elveinek, hogy Ausztriának egész államnak kell maradnia. Ezen az alapon jött létre Sztálin levele. A jugoszláv kormány azt tartja, hogy a nemzetek önrendel­kezési elve csupán Jugoszláviára és a győztes nemzetekre alkalmaz­ható. Így azonban csupán olyan emberek gondolkozhatnak, akik az imperialista hódításvágy szellemé­ben nevelkedtek. A demokratizmus ezzel szemben abból indul ki, hogy a nemzetek önrendelkezésének elvét alkalmazni kell minden nemzetre, köztük a legyőzött nemzetekre is. Éppen ebből indult ki a szovjet kormány, amikor elvetette mind a dunai monarchia megalakításának tervét, mind pedig Ausztria felda­rabolásának tervét. Vajjon ez azt jelenti-e, hogy a szovjet kormány azzal, hogy Ausztria feldarabolása ellen és Ausztria függetlensége mellett fog­lalt állást, elismerte Ausztria „ha­tárainak megváltoztathatatlansá­­gát", hogy nem engedhető meg Ausztria határainak módosítása Jugoszlávia javára? Természetesen nem. Egyik vagy másik állam ép­ségére vonatkozó kérdés és ennek az államnak „határai megváltoztat­­hatatlanságára” vonatkozó kérdés két teljesen különböző problémát jelent. Csak olyan emberek, akik a marxizmus utolsó maradványait is elvesztették, keverhetik össze ezeket egy halomba és tehetnek közéjük egyenlőségjelet. A szovjet kormány állást foglalt Lengyelor­szág felosztása ellen és amellett, hogy minden lengyel földet egy egységes teljes államba egyesítse­nek. Jelenti-e ez azt, hogy a szov­jet kormány ezzel ugyanakkor Lengyelország határainak a megvál­­tozhatatlansága mellett foglalt ál­lást, hogy nem tartotta akkor le­hetségesnek Lengyelország hatá­rainak kiigazítását egyik vagy má­sik oldal felé? Természetesen nem jelenti. Az ezután következő té­nyek ezt teljes világossággal mu­tatták meg. Amikor az amerikai politikusok egy része előállt azzal a tervvel, hogy részben osszák fel Olaszországot és azt követelte, hogy válasszák el Szicíliát Olasz­országtól, a szovjet kormány ez ellen a terv ellen foglalt állást és megvédelmezte Olaszország épsé­gét. Azt jelenti-e ez, hogy a szov­jet kormány Olaszország határai­nak megváltozhatatlanságáért szál­lott síkra, hogy nem tartotta lehet­ségesnek Olaszország határainak kiigazítását Jugoszlávia javára? — Természetesen, nem azt jelenti. Az ezt követő tények egész vilá­gosan megmutatták ezt. Ugyanezt kell elmondani Ausztriáról is. A szovjet kormány Ausztria épsége mellett állott és áll továbbra is. Azt jelenti-e ez, hogy ezzel együtt Ausztria határainak megváltoztat­­hatatlansága mellett nyilatkozik, hogy nem találta lehetségesnek Ausztria határainak kiigazítását Jugoszlávia javára? Világos, hogy nem ezt jelenti. Az ezt követő ese­mények teljes világossággal meg­mutatták ezt, mert a szovjet kor­mány Ausztria épségét védelmezve ugyanakkor az osztrák határoknak Jugoszlávia javára történő kiigazí­tásának szükségessége mellett fog­lalt állást. Nem lehet kétséges, hogy Jugo­szlávia megkapta volna Szlovén- Karintiát, ha a jugoszláv kormány nem viselkedett volna gyáván és gyávasága következtében nem árulta volna el Jugoszlávia nem­zeti jogait. A jugoszláv kormány, felismer­ve, hogy Sztálinnak Rennerhez in­tézett leveléről hangoztatott rá­galmazó kitalálásai tarthatatlanok, a rágalmazó kitalálásoknak más faj­tájához folyamodik és jegyzékében azt állítja, hogy a szovjet kormány nem látta már tovább lehetséges­nek Jugoszláviának a Szlovén-Ka­­rintiára vonatkozó régi igényei vé­­delmezését — amelyekről a jugo­szláv kormány lemondott — állító­lag azért, mert ennek fejében még külön 50 millió dollárt kapott ak­kor, amikor az ausztriai szovjet vagyont az osztrák kormánynak eladták. Amint ismeretes, a Szov­jetunió a postdami értekezlet dön­téseinek megfelelően tulajdonjogot kapott a Kelet-Ausztriában talál­ható német vagyontárgyakra, épp­úgy mint Anglia, az USA és Fran­ciaország tulajdonjogot kapott a Nyugat-Ausztriában, Nyugat-Euró­­pában és az amerikai országokban található német vagyontárgyakra. A szovjet kormány Ausztria kí­vánságának megfelelően beleegye­zett, hogy megfelelő kompenzáció ellenében eladja Ausztriának ennek a vagyonnak egy részét. És íme, a jugoszláv kormány azt állítja, hogy „a szovjet kormány bele­egyezve abba, hogy a karintiai szlovének osztrák kormányzat alatt maradjanak, saját hasznára kivívta, hogy az Ausztriában található né­met tulajdonért neki járó kárpót­lást 50 millió dollárral felemelték”, hogy ezzel kapcsolatosan a szov­jet kormánynak az említett va­gyonért nem 100 millió dollárt kell kapnia, amint ezt a szovjet kor­mány állítólag követelte, hanem 150 millió dollárt. Nem gondoltuk, hog­y a jugo­szláv kormány oly mélyre süllyed­het, hogy a Szovjetunióról ennyire ocsmányul és aljasul vélekedjék. Kétségtelen, hogy csak a szocia­lizmus és demokrácia árulói és minden emberségből kivetkőzött féktelen fasisztákká vált emberek képesek a Szovjetúnióról és kor­mányáról ennyire pimaszul és za­bolátlanul fecsegni. A jugoszláv kormány állításai­nak minden szava hazugság. Nem igaz, hogy a szovjet kormány 100 millió dollárt követelt kárpótlásul a vagyontárgyakért. A valóságban a szovjet kormány 200 millió dol­lárt követelt. Nem igaz, hogy a szovjet kormány 50 millió dollárral többet kap a megállapított árnál. A valóságban a megállapított ár­nál 50 millió dollárral kevesebbet kap. Nem igaz, hogy Karintia kér­désének valamilyen köze van az ausztriai szovjet vagyon eladásá­hoz, mert még a jugoszláv kor­mány aljas feltételezése mellett sincs itt helye Szlovén-Karintia kérdésének. Mindezt a jugoszláv kormány agyalta ki és hazudta ösz­­sze. Nem, Urak! Nem a szovjet kor­mány, hanem a jugoszláv kor­mány árulta el a karintiai szlové­nek érdekeit, minthogy még 1947- ben lemondott minden területi igényről Ausztriával szemben. Van egy okmány — Kardeljnek A. J. Visinszkijhez 1947 április 20-án in­tézett levele —, amelyben a jugo­szláv kormány lemond Szlovén-Ka­­rintiáról és csupán arra szorítko­zik, hogy két vilamoserőtelep igaz­gatásában különleges jogokat kap­jon. Az okmány a következőket mondja: „A kérdést kisebb határkiigazí­tással el lehet intézni. Erre vonat­kozólag két változatot terjesztek Ön elé. A végső esetben ezt meg lehet oldani azáltal, hogy a Jugo­szláv Szövetségi Népköztársaság­nak különleges jogokat biztosíta­nak ezen erőmírtelepek igazgatá­sában.” Ez elől az áruló okmány elől a jugoszláv kormány éppúgy nem térhet ki, ahogy nem térhet ki sa­ját árnyéka elől. Figyelmet érdemel, hogy ugyan­­akkkor, amikor a jugoszláv kor­mány Kardeli levelében lemondott Szlovén-Karintiáról, a szovjet kül­döttség a külügyminiszterek taná­csának moszkvai ülésszakán 1947 április 21-én, egy nappal később Kardelj levelének vétele után ki­jelentette: „A szovjet küldöttség indokolt­nak ismeri el a jugoszláv kormány­nak azt a javaslatát, hogy egyesít­sék Szlovén-Karintiát Szlovéniával, amely Jugoszlávia területéhez tar­tozik, továbbá Stájerország szlo­vénlakta területeire vonatkozó ja­vaslatait és azt a javaslatát, hogy adjanak a burgenlandi horvátok­­nak különleges szabályzatot, amely biztosítja ezek nemzetiségi jogait, miként ezt a jugoszláv küldöttség­nek az emlékirata fejtette ki, ame­lyet 1947 január 22-én terjesztet­tek Londonban a külügyminiszterek helyetteseinek értekezlete elé. A szovjet küldöttség támogatja a fent említett javaslatokat.” Mint ismeretes, a szovjet kül­döttségnek ezt a nyilatkozatát a továbbiakban belevették a Külügy­miniszterek Tanácsának az auszt­riai szerződés ügyében 1947 októ­berében készített jelentésébe. Van egy másik okmány is. A jugoszláv kormány 1949 augusz­tus 3-án kelt jegyzékében kijelen­tette, hogy „a jugoszláv kormány­nak azokról a javaslatairól, ame­lyeket 1947 június 14-én f ejtettek ki Noel Baker angol miniszter előtt, a Szovjetúnió kormányát még 1947 április 20-án tájékoz­tatták abban a levélben, amelyet A. J. Visinszkij miniszternek küld­tek”, azaz Kardelj fentebb emlí­tett levelében. Ily módon a jugoszláv kormány augusztus 3-i jegyzékében elis­merte, hogy az angol kormányt a jugoszláv kormány 1947 júniusá­ban tájékoztatta arról, hogy le­mond Szlovén-Karintiát illetően mindennemű területi igényéről Ausztriával szemben. Ezzel nem­csak Anglia kormánya, hanem az Egyesült Államok és Franciaor­szág kormányai is, amelyek az Ausztriával szemben támasztott jugoszláv igényekre vonatkozólag közös elutasító vonalat követtek, értesültek arról, hogy a jugoszláv kormány — a látszat kedvéért fenntartva a külügyminiszterek ta­nácsában Szlovén-Karintiára vonat­kozó területi igényeivel kapcsola­tos formális kijelentéseit —, való­jában lemondott ezekről az igények­ről és elárulta a Karintiában élő szlovének érdekeit és Jugoszlávia nemzeti jogait. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy hazug a jugoszláv kormány­nak augusztus 20-i jegyzékében tett kijelentése, amelyben azt mondja, hogy „mindenki előtt is­meretes, hogy Jugoszlávia kormá­nya sohasem mondott le Szlovén- Karintia visszacsatolásáról és nem szűnt meg ezért harcolni.. A jugoszláv kormány hazugsága és kétkulacsossága annál nyilván­valóbb, minthogy az angol minisz­terekkel az említett tárgyalásokat a szovjet kormány elől­­eltitkolva, a Szovjetúnió háta mögött folytat­ták. Mint ismeretes, Kardelj ápri­lis 20-i levele egy szót sem szól arról, hogy a jugoszláv kormány tájékoztatni szándékozik Anglia kormányát a Szlovén-Karintia kér­désében tett engedményeiről. A szovjet kormány előtt semmi sem volt ismeretes ezekről a tárgyalá­sokról egészen addig a pillanatig, amikor 1947 júliusában Jugoszlá­via egyik képviselője Bécsben az ausztriai szovjet politikai tanácsos helyezésével folytatott beszélgetés során el nem szólta magát erről. Csak ezután fordult a szovjet kor­mány belgrádi nagykövete útján kéréssel a jugoszláv kormányhoz, hogy teremtsen világosságot ebben a kérdésben. 1947 augusztus 5-én beszélgetés folyt le. A. I. Lavren­tyev szovjet nagykövet s Tito miniszterelnök és helyettese, Kar­delj között. A szovjet nagykövet kérésére, hogy tájékoztassák a szovjet kormányt azokról a tár­gyalásokról, amelyeket Noel Ba­­kerral folytattak Belgrádban, Tito eleinte kijelentette, hogy ezeken a tárgyalásokon a jugoszláv kor­mány kitartott a Szlovén-Karintiá­­val kapcsolatos hivatalos javaslatai mellett, amelyet a Külügyminiszte­rek Tanácsa elé terjesztett, me­m. A SZOVJETUNIÓ ÚJABB JEGYZÉKÉBEN leleplezte Titóék hazugságait, légből kapott rágalmait, kétkulacsos politikáját és árulását

Next