Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 262-286. szám)

1954-11-02 / 262. szám

* Párt és pártépítés • Az alsófokú pártoktatás Debrecenben is megkezdődött Az elmúlt héten a megye köz­ségeiben megkezdődött a párt­­oktatási év, megtartották az első foglalkozásokat. Tegnap délután és este ünnepélyes keretek kö­zött Debrecenben is megtartot­ták az alapfokú pártoktatás (po­litikai iskola I—II.) első foglalko­zásait. Az idei pártoktatási év, a Központi Vezetőség határoza­ta alapján a III. pártkongresszus tanulmányozásának az esztende­je. Ebben az oktatási évben a párttagok százai, a legkiválóbb pártonkívüliek fogják tanulmá­nyozni a pártkongresszus i­ényt­­mutató tanításait. A tegnap meg­kezdődött alapfokú pártoktatás az első lépés Debrecenben a kon­gresszusi anyag szervezett tanul­mányozásának. A kezdeti tapasz­talatok jó eredményekkel biztat­óak a jövőt illetően. Lássunk néhányat a tegnap megkezdődött fizikai iskolákból. Gördi kócsapágygyár Más délutánokon, ha vége volt a műszaknak, a gyár dolgozói hazafelé igyekeztek. Tegnap ez valahogy nem így volt. A mun­kások, művezetők, mesterek egy része a tantermekbe igyekezett, ahol a politikai iskolák első fog­lalkozásait tartották. Kulcsár József elvtárs II. éves politikai iskolát vezet. A techno­lógiai osztály egyik termét már jóelőre berendezték a délutáni ünnepélyes megnyitóra. Tábla az ajtón, jelszavak a falon, a terem­ben a hallgatók számára elkészí­tett székeik, jegyzetpapír arról ta­núskodtak, hogy az alapfokú pártoktatás első foglalkozásaira külsőségekben jól­­készült a párt­­bizottság, jól készült az alapszer­vezet. Később kiderült, hogy nemcsak külsőségekben, de tar­talomban is általában jó volt ez a foglalkozás. A 15 hallgatóból 13 megjelent. A két hiányzó mű­szakban dolgozott, mert nem tud­ták erre az időre mentesíteni. De a többi három politikai isko­láról is hiányzott néhány elvtárs, így ezek számára külön foglalko­­zást tartanak majd. Az első foglalkozáson csak elő­adás volt. De az előadás előtt Kulcsár elvtárs ismertette az idei pártoktatási év feladatait, ismer­tette azokat a szervezeti, gya­korlati kérdéseket (foglalkozások ideje, szemináriumi füzetek ki­­f­osztása), amelyek szükségesek ahhoz, hogy a hallgatók ismerjék az idei pártoktatási év rendsze­rét, a tanulás, szeminárium ve­zetés módját. A gyárban két másodéves és egy elsőéves politikai iskola in­dult. Az elsőéves iskolát Kiss Zoltán elvtárs, művezető vezeti. A többi politikai iskolán, de ezen is volt néhány olyan hallgató, mint például Németh­ András vagy Parti György, akik először tanulnak szervezett pártoktatás­ban. Művezetők, sztahanovisták, esztergályosok, segédmunkások fogtak ceruzát és jegyzetpapírt, a kezükbe és jegyezték figyelme­sen Kiss elvtárs előadását. A munkaügyi osztály egyik termé­ben, ahol ezt az iskolát tartották, „A tudás hatalom“ című felirat háromszavas mondata arany igazságot hirdet. S a fegyelme­zett légkörben lefolyt első fog­lalkozás azt bizonyította, hogy a hallgatók érzik is ezt, és tudásuk legjavát akarják adni az idei pártoktatási évben a párt tanítá­sainak az elsajátítására. Ruhagyár Az alsófokú pártoktatás első foglalkozásait itt is ünnepélyes keretek között nyitották meg. A pártbizottság tagjai mindenhol rövid bevezető beszédben mél­tatták a tanulás fontosságát, a pártoktatásban tanulók felada­tait. Az oktatás területén meg­lévő többéves problémát oldott meg a pártbizottság azzal, hogy a szemináriumokat külön műsza­konként szervezték meg, így vá­logatták ki és osztották be a hall­gatókat és a propagandistákat. Az első foglalkozásokon több hallgató felszólalt. A felszólalók ünnepélyes ígéretet tettek arra, hogy a kongresszus anyagát szorgalmasan, elmélyülten tanul­mányozzák. 31/4 Építőipari Vállalat A vállalat jellegéből adódik, hogy a dolgozók több munkahe­lyen dolgoznak. Mégis a délután 5 órára hirdetett kezdésikor a má­sodéves politikai iskola hallga­tói jórészt együtt voltak. Ki mo­torkerékpáron, ki villamossal, ki lovaskocsival érkezett a vállalat Béke útjai központjába, hogy je­len legyen a pártoktatási év ün­nepélyes megnyitásán. Itt is, mint Debrecen többi üzemében, pártonkívüli segédmunkások, kommunista művezetők, együtt kezdték meg Kinizsi István pro­pagandista bevezető előadásá­nak jegyzetelését. Az előadás után egyhangúlag választották meg szemináriumi bizalminak Papp Katalint, ő fogja a párt­­oktatási évben eljuttatni a pro­paganda anyagot a hallgatókhoz, ő lesz segítségére a propagandis­tának, a hallgatókkal való kap­csolat fenntartásában. Értelmiszerkiskereskedelmi Vállalat Már háromnegyed hatkor teljes létszámban jelen voltak az ünne­pélyesen feldíszített helyiségek­ben a politikai iskola első és má­sodik évfolyamának hallgatói, pe­dig a kezdés 6 órára volt kitűzve. Az ünnepélyes megnyitót össze­vontan tartották. Zsula István elvtárs, a pártszervezet ágit. prop. felelőse mondott bevezetőt. Utána Fodor József elvtárs, a városi pártbizottság tagja figyelmeztette a hallgatókat a tanulás fontossá­gára és felhívta a figyelmet, hogy az előttünk álló feladatok végre­hajtásának sikere elsősorban a kommunisták elméleti felkészült­ségétől függ. A propagandisták bevezető elő­adása után számosan felszólaltak, melyben kifejezésre juttatták a tanulás iránti lelkesedésüket, fe­lelősségérzetüket. nárium rendjének felsorolása, bi­zalmi választás, bevezető előadás. Nagyjából ilyen mozzanatokból áll az első foglalkozás. A propa­gandisták, a megyei pártbizottság kiküldöttei a szorgalmas tanulás­ra kérik a hallgatókat. A hallga­tók pedig ünnepélyesen ígérik, hogy egész évben lelkiismeretesen tanulnak. Annyi meggyőződés, annyi lelkesedés van a szavuk­ban, hogy nem igen férhet kétség hozzá: be is váltják ígéretüket. Néhány tanulság Az alapfokú pártoktatás első megnyitó foglalkozásai arról ta-­­núskodnak, hogy a debreceni pártszervezetek kommunistái megértették milyen jelentőséggel bír a tanulás, a harmadik párt­­kongresszus útmutatásainak elmé­lyült, alapos­­tanulmányozása.­­ Számos jel mutatott arra is, hogy a pártbizottságok igyekezzenek alaposan és körültekintéssel el­lenőrizni az első szemináriumo­kat. A Gördülőcsapágygyárban például az alapszervezeti titkárok végigjárták a politikai iskolákat, ellenőrizték a hallgatók megjele­nését. A városi párt-végrehaj­tó­bizottság számos helyre küldött ki ellenőrt. Ezek után az szüksé­ges, hogy nemcsak az első hetek­ben, hanem állandóan ilyen ala­pos és ilyen lelkiismeretes legyen az ellenőrzés. Sajnos többéves ta­pasztalatok bizonyítják, hogy a kezdeti fellángolásokat nagyon hamar követte a visszaesés, az el­lenőrzés elhanyagolása. Nemcsak a következő foglalkozáson, hanem az egész oktatási évben tartson ez a nagy buzgalom és akkor ke­vesebb lesz vagy egyáltalán nem lesz az annyit hangoztatott: „le­morzsolódás’. Már az első foglalkozásoknál jelentkeznek olyan hibák, hogy a propagandisták nem készítik el alaposan a bevezető előadásokat. Bár a szervezeti előkészítés álta­lában jónak mondható, de az elő­adások tartalmával már a kezde­tén baj van. A legtöbb propagan­dista csak a brossura bevezetőjét vagy a bevezető előadás vázlatát olvasta fel a hallgatók előtt. Erre semmi szükség nincs. Az előadás vázlata, a nevében is benne van, csak vázlat, amire fel kell építeni a propagandistának az előadását. Erre a hibára szükséges már most a kezdetén rámutatni és egyben felhívni a pártbizottságok, pártvezetőségek figyelmét : tá­mogassák a propagandistákat az előadások elkészítésében, hogy ne csak az előadás elkészítéséhez megadott „szempontokat" sorol­ják fel, hanem a legfontosabb el­méleti kérdéseket magyarázzák meg előadásukban a hallgatók­­­­nak. Dohánygyár Fél ötkor vége a műszaknak. Fürge női kezek viszik a virágot, díszítik a termeket, ahol a politi­kai iskolák első foglalkozásait tartják majd. Még nincs öt óra, még nem jött el a kezdés ideje, de már mindenki bent van a te­remben, nem hiányzik senki, aki a névsorban szerepel. Pontosan öt órakor megkezdő­dik az első foglalkozás mind a két iskolában. Ismerkedés a szem.­ nép­l­­a­p 1954. NOVEMBER 2. KEDD Meghalt Fruzsina Mihály, a Szocialista Munka Hőse A szénbányászati minisztérium és a bányaipari dolgozók szak­­szervezete mély megrendüléssel jelenti, hogy Pruzsina Mihály elvtárs, a Szocialista Munka Hőse, 1954. október 31-én bányaomlás követ­keztében életét vesztette. Pruzsina Mihály elvtársban a szocializmus építésének hős kato­náját gyászolják. Kora ifjúságától lent dolgozott a lámák mélyén, ra­jongott hivatásáért és a felszabadulás után a legjobbak között is az élre állott. Hazánkban és az ország határain túl is megbecsülést szerzett a magyar bányászatnak. Ember volt a szó legteljesebb, leg­mélyebb értelmében: szerető férj és apa, jókedvű segítőkész barát, a fiatalok gondos nevelője. Kommunista volt: a párt hűséges és bá­tor katonája, az igazság harcosa, a haza hű fia, a szocialista Ma­­gyarország fáradhatatlan építője. A munka hőse volt, s a munka front­ján halt hősi halált. Emlékét megőrzik a magyar bányászok, s szí­vébe zárja őt egész dolgozó népünk. A szénbányászati minisztérium és a leányipari dolgozók szakszer­vezete Pruzsina Mihály elvtársat saját halottjának tekinti és temeté­séről gondoskodik­ » Frédéric Joliot-Curie nyilatkozata Frédéric Joliot-Curie, a Béke-Vál­ágtanács elnöke nyilatkozott a londoni és párizsi egyezményekről, amelyeknek célja Nyugat-­ Németország felfegyverzése. A nyilatkozat többek között a­­kö­vetkezőképpen hangzik: A londoni és párizsi egyezmények óriási veszélyt jelentenek a béke fenntartására. Éppen ezért égetően szükséges, hogy a vi­lág közvéleménye hatalmas mozspalomiban keljen fel ezekkel az­ egyezményekkel szemben. Különösen a közvetlenül érdekelt or-­­szágok polgárainak kell haladéktalanul cselekedniük, mert az­ egyezményeket megkötő kormányok sürgősen ratifikálni akarnak. Érthető ez a sietségük, mert ha a közvéleménynek elegendő ide­­ je van arra, hogy felhívja a figyelmet az egyezmények veszé-­ lyességére, akkor szembeállítja velük azokat a lehetőségeket is, amelyeket a Szovjetunió javaslatai nyújtanak. Frédéric Joliot-Curie nyilatkozata végén rámutatott, hogy napjainkban minden feltétel adva van ahhoz, hogy Németorszá­got békés és demokratikus úton egyesítsék; létrehozzanak olyan kollektív biztonsági rendszert, amelyben, kivétel nélkül és gazdasági, valamint társadalmi rendszerétől füg­­­getlenül minden európai állam részt vehetne; elérjék az általános leszerelést; megmentsék az emberiséget a tömegpusztító fegyverfajták al­kalmazásának szörnyű veszélyétől; és hogy az atomerőnek békés célokra történő felhasználása révén lényegesen jobb életkörülményeket teremtsenek a népek­nek. Adenauer elutazott Amerikából Lapjelentések szerint Aden­­auernek vasárnap Newyorkban átnyújtották a Columbia-egyetem díszdoktori oklevelét. A bonni kancellár hétfőre virradóra egy amerikai katonai repülőgépen elindult Newyorkból és előrelát­hatólag kedden délután érkezik. Nyugat-Németországba. A kancellár, aki két nappal előbb utazott el Amerikából, mint ahogy tervezte, szerdán részt vesz Ehlersnek, a bonni par­lament elhunyt elnökének teme­tésén. Eisenhower szokatlan kortesfogása Az „AFP“ jelenti: Eisenhower amerikai elnök szomba­ton reggel új és eredeti választási propagan­damódszerhez folyamodott, hogy szavazókat toborozzon a köztár­sasági pártnak. Telefonált tíz személynek az Egyesült Államok különböző vidékeire, s arra kérte őket, hogy kedden okvetlenül járuljanak az urnákhoz. Felkérte őket arra is, hogy mindegyikük telefonáljon saját ismeretségi kö­réből további tíz személynek, s adja át nekik az elnök üzenetét. Az Eisenhower által felhívott személyek azok közül valók, akik az elmúlt hetek során le­vélben közölték, hogy támogatni kívánják az elnök által javasolt választási programot. Az „Eisenhowert támogató ál­lampolgárok“ nevű társaság ve­zetői telefonáltak a társaság mintegy 150 helyi szervezeti ve­zetőjének, s arra kérték őket, hogy továbbiak az elnök üze­netét. A „Reuter“ iroda jelenté­se szerint ezzel a „hólabda“-moz­galommal minden olyan ameri­kai állampolgárt el akarnak érni, akiről feltételezhető, hogy elmegy szavazni. ISMERED- E VÁROSODAT, MEGYÉDET? A megyei tanács és a városi tanács felszabadulási rejtvénypá­lyázatának második kérdéscso­portja is nagy érdeklődést keltett. Itt közöljük a megfejtéseket: 1. Irinyi János, a gyufa feltalá­lója Nagylétán született 1817-ben. 2. 1906 január 2-án a debreceni nagyállomáson nagy tömeg várta Kovács Gusztávot, akit a dara­bont-kormány nevezett ki főispán­nak. A „hazaáruló pribéket“ meg­verték, halottas kocsiba ültették, s úgy vitték végig a városon. 3. 1944 november 15-én jelent meg a Néplap első száma. 4. 1865. október 7-én nyitották meg a Csokonai Színházat a „Bánk bán“-nal, Jókai Mór mon­dott bevezetőt. 5. 1925 augusztusában volt a nemzetközi sakkverseny Debre­cenben. 6. 1807-ben Fazekas Mihály és Diószeghi Sámuel adták ki az első magyar füvészkönyvet. 7. Boka Károly volt Kossuth híres debreceni cigányprímása. 8. Huszár Gál volt az első deb­receni könyvnyomdász, tudós, pap, agitátor és könyvnyomtató egyszemélyben. 9. A „dübögő“ bihari néptánc, de magát a tánc alkalmat is így nevezik. 10. Tóth Árpád a Debreceni Nagy Újság című lap munkatár­sa volt. 11. A Sestakert nevét a Sexta­­dombról­­kapta. 12. 1949 július 10-én volt Deb­recenben a magyar—lengyel mér­kőzés. 8:2-re győzött a magyar csapat. 13. Hajdúszoboszlón a „kongó­zás,, vagy „csergetés“ szilveszteri népszokás. Eredete a török időre nyúlik vissza, amikor csergetve, kolompolva riasztották vissza az ellenséget, amely azt hitte, erős csapatok vannak Szoboszlón. 14. 1925-ben tört fel a szobosz­­lói hévíz. 1927-ben kezdték kiépí­teni a fürdőt. 15. 1899-ben volt az első debre­ceni kőművessztrájk. 16. 1897. június 8-án Nádudva­ron véres összetűzés volt a csend­őrök és a sztrájkoló aratómunká­sok között, egy aratómunkást megölt a csendőrök golyója. 17. 1844-ben írta Petőfi „Egy terem Debrecenben“ című versét, visszaemlékezve nyomorúságos debreceni telére. 18. 1836 március 3-án az „ördög Róbert“ előadásán lépett először színpadra Debrecenben Arany Já­nos. 19. Móricz Zsigmond „Légy jó mindhalálig“ című regényében te­remtette meg Nyilas Misi alakját. 20. 1949-ben a hároméves terv keretében épült a hatalmas ki­­lencemeletes hajdúnánási gabo­­naraktár. 21. A polgári hidat 1950. október 1-én adták át a­ forgalomnak. 22. Ebes, Nagyhegyes, Hajdú­­vid a megye legfiatalabb közsé­gei. 23. 1739-ben alapította Maróthi György a Kollégiumi Kántust. 24. Bocskai István 1605-ben 9254 hajdú vitézt telepített le. 25. A Guth nevét a Guth-Keled nemzetségtől kapta. A kínai népszámlálás hivatalos adatai A Kínai Népköztársaság Álla­mi Statisztikai Hivatala hétfőn hivatalos adatokat tett közzé Kí­na első országos népszámlálásá­nak eredményéről. Ezek szerint Kína lakossága 1953. június 30-án 24 órakor 601.938.035 fő volt. Ebből a számból 574.205.940-et közvetlen népszámlálás eredmé­nyeként állapítottak meg, a töb­bit közvetett számlálás útján. Ebbe tartozik Tajvan még fel nem szabadult tartomány 7,591.298 lakosa, 11,743.320 kül­földön lakó vagy tanuló kínai és 8,397.477 lakos olyan távoli ha­tárterületeken, ahol még nem tartották meg a helyi választá­sokat, vagy ahol a közlekedési viszonyok rendkívül nehezek.

Next