Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-01 / 27. szám

2 Párt és pártépítés­z Küldöttek a Postaigazgatóság pártértekezletén SZÉKELY ANTAL ELVTÁRS Székely Antal elvtárs neve nem ismeretlen a posta dol­gozói előtt. Nemcsak közvetlen munkatársai ismerik, hanem azok is, akikkel ritkán találko­zik.­Halk szavú, csendes em­ber, de a fiatalok figyelnek szavára, mert mint mondani szokás, mindig „fején találja a szeget“. Székely elvtárs a Postaigaz­gatóság műszaki alapszerve­zeteihez tartozik, s a vezető­ségválasztó taggyűlésen a tag­ság bizalmából rész­t vehet a Postaigazgatóság pártértekez­letén. Székely Antalt küldött­nek választották meg. Harmincöt éve dolgozik a postán. Kezdetben a távírda, telefon-vonalépítésnél dolgo­zott s ez pedig a múltban nem volt öröm. Székely elvtárs a múltba visszapillantva sok-sok keserves napról emlékezik. Hideg, sáros, latyakos időben is kint aludtak az árkokban, csupán egy szegényes sátor­ponyva védte őket az idő vi­szontagságaitól. Ezek a rossz körülmények lettek okozói be­tegségének, úgyhogy ma már csak belső szolgálatot végezhet. Szereti a pártot, amelynek 1945 óta tagja , minden igye­kezete arra irányul, hogy a párt határozatait munkatársai­val, a többi párttaggal együtt végrehajtsa. Nemcsak közvet­lenül azok a problémák érdek­lik, amelyek szorosan a posta munkájához tartoznak, hanem éles szemmel veszi észre az olyan jelenségeket is, amelyek hátráltatják építőmunkánkat. Szinte nincs is olyan taggyű­lés, amelyiken ne nyilvánítaná véleményét. Nemcsak a párt­vezetőség, a munkatársak munkájában található ered­ményekről, vagy­­ hiányossá­gokról szól, hanem intézkedést kér olyan észlelt jelenségek megszüntetésére, amit munká­ja végzése közben, vagy éppen az utcán tapasztal. Egyik tag­gyűlésen például elmondta, hogy a traktorvezetők az ut­cán hosszabb időre megáll­nak, feleslegesen járatják a gépet s ezzel pocsékolják az üzemanyagot. Arra is van gondja, hogy a munkahelyén figyelmeztesse a munkafegye­lem ellen vétőket. Ezt teszi szép szóval, úgy mint jó párt­tag és népnevelő. Amikor az alapszervezet ve­zetőségválasztó taggyűlésén küldöttnek javasolták, a tag­ság örömmel és bizalommal adta rá szavazatát. Debrecen 2-es posta alap­ szervezetében választották meg a pártérte­kezletre küldöttnek. Ferge elvtárs kézbesítő bri­gádvezető, 1947 óta látja el be­csülettel a postánál feladatát. A hajnal már ébren találja s igyekszik be munkahelyére, hogy brigádja tagjainak ide­jében á­tadja a hírlapokat, s azok késedelem nélkül megér­kezzenek az előfizetőkhöz. Szereti munkájáit, szívvel és lelkesedéssel intézi a kézbesí­téssel járó ügyeket. Ferge elvtárs árva gyermek, szüleit jóformán nem ismerte. Kora ifjúságától — mint any­­nyian a Horthy-Magyarorszá­­gon — cselédkedésből tengette életét. Az új élet új embert formált belőle is. Bizakodással beszél a jövőről, hatéves gyer­mekéről. Nyílt és őszinte em­ber, aki nem takargatja a hi­bákat­­ a taggyűléseken, de még személyes beszélgetése­ken is elmondja a pártvezető­ség munkájának hiányosságait. Őszinteségével, segíteni akará­sával megbecsülést vívott ki magának a párttagság és mun­katársai előtt is. Ezért választották meg kül­döttnek a Postaigazgatóság pártértekezletére, ahol Ferge elvtárs elmondja majd mind­azt, amit alapszervezete tagsá­ga a posta üzemi pártvezető­ségétől a jövőben elvár. Beszél majd a hírlapterjesztésről is, amit brigádja, de a többi bri­gád is nagy gonddal és fele­lősséggel végez. Nem könnyű a kézbesítők munkája. Naponta háromszor fordulnak a Debrecen 2-es posta és a kijelölt terület kö­zött. Nemcsak a hírlap és leve­lek pontos­­kézbesítéséből éli feladatait, hanem a nyugdíjak kézbesítése, rádió- és telefon­díj beszedése is az ő gondjuk. De mégis a sajtóterjesztésre fordítanak, legtöbb időt s min­den lehetőséget felhasználnak arra, hogy egyre növeljék az előfizetők létszámát. Ferge elvtárs jól ismeri körzetét, munkatársait s minthogy jól működik náluk a pártcsoport is, a taggyűlés mellett a párt­­csoportértekezleteken is meg­beszélik a legfontosabb fel­adatokat. Vasárnap a Postaigazgatóság párt­értekezletén Székely Antal és Ferge József elvtársak is ott ülnek majd a küldöttek között s hallatják majd sza­vukat a pártélet s a munka további megjavítása érdekében. A két elvtárs és a többi küldött bátor bírálata, ja­vaslataik segítséget nyújtanak majd ahhoz, hogy a pártértekezlet jó mun­kát végezzen s e munkának az elkövet­kezendő időben kézzel fogható ered­ménye is legyen. Németi Éva FERC­E József elvtárs a vezetőségvelesztés hírei A Textil- és Szőrmeipari Vállalat pártvezetőségének be­számolója 2 órás volt. Több esetben ismételték a már el­mondottakat. A gazdasági ve­zetők munkáját, magatartását nem bírálták. A felszólalók elmondották, hogy a pártveze­tőség nem foglalkozott rend­szeresen a tagjelöltekkel. Van olyan elvtárs, aki 3 éve tag­jelölt. ★ A XIII. számú Autójavító Vállalatnál a párttagság tel­jes számában megjelent a ve­zetőségválasztó taggyűlésen. A beszámoló nem foglalkozott a munkafegyelemmel, bár a múlt év decemberében 101 ké­sőn jövő volt a vállalatnál. Az Új pártvezetőségnek sokkal nagyobb figyelmet kell fordí­tania a termelés pártellenőr­­zésére. ★ A Cementárui­pari Vállalat párttagsága bírálta a műszaki vezetőket, mivel a fizikai dolgozókkal szemben több esetben durvák. ★ A bonyári területi alap­­szervezetnél a beszámoló rész­letesen ismertette a politikai munka során elért eredmé­nyeket. Hatvan egyénileg dol­gozó parasztnak segített a tagság a nagyüzemi gazdál­kodás útjára lépni. Keveset foglalkoztak a tavaszi mun­kára való felkészüléssel. A taggyűlésen felvettek egy tag­jelöltet. ★ A Nagylétai Gépállomás pártvezetősége név szerint is bírálta a vezetőségi tagokat, párttagokat, gazdasági vezető­ket. A gazdasági munka érté­kelése túlsúlyban volt, a po­litikai munkáról kevés szó esett. A hozzászólók bírálták a párt­ti­­tkár elvtársat, mivel keveset tartózkodik a trakto­rosok között. Nem bízott elég­gé a pártvezetőség a pártcso­­port-bizalmiakban, nem kap­tak feladatokat, nem számol­tatták be őket munkájukról. A vezetőség több határozatot nem hajtott végre. A jelöltek felett élénk vita alakult ki. ★ A Berettyóújfalui Állami Gazdaság I. sz. alapszerveze­tének taggyűlésén a tagok mind megjelentek — írja Zengő Mária levelezőnk. — A hozzászólók foglalkoztak a pártoktatásban jelentkező le­morzsolódással. Több hozzá­szóló foglalkozott a munka­­fegyelem megszilárdításával, az önköltség csökkentésével. Az új pártvezetőségbe válasz­tották Máté József elvtársat, az állami gazdaság kiváló dolgozóját, Kiss István elv­társ, kiváló dolgozót és Erdei Imre elvtársat, a legjobb aratógépvezető kitüntetés tu­lajdonosát. ★ A Kossuth Gyakorló Gimná­zium pártvezetőségének be­számolója megállapította, hogy a pártszervezet munkájából hiányzik az önálló kezdemé­nyezés. Nem adtak kellő segít­séget ahhoz, hogy egyes elvi kérdésekkel behatóbban fog­lalkozzanak. A Szovjetunióban tanult pedagógusoktól még többet várnak a párttagok. Az Állategészségügyi Intézet taggyűlésén a beszámoló fel­hívta a tagság figyelmét, a pártpolitikai munka fokozá­sára az értelmiség körében. Ehhez több segítséget várnak a városi pártbizottságtól is. ★ A Debreceni Faipari Válla­lat pártvezetősége a beszá­molóban nem foglalkozott a kommunisták helytállásával a gazdasági munkában. A városi pártbizottságot bírálták, mert két év óta nem ellenőrizte a helyszínen a pártszervezet munkáját. Határozatba foglal­ták a DISZ-szervezet megala­kítását. ★ Az Autóközlekedési Igazga­tóság pártvezetőségének be­számolója nem adott a tagság­nak megfelelő tájékoztatást a kétéves munkáról. Egyetlen vezetőt sem bíráltak meg sze­mély szerint. Általánosak vol­tak a hozzászólások is.­­ A Mechanikai és Műanyag­­gyártó Vállalatnál a beszámoló helyesen elemezte azokat a hi­bákat, melyek a vezetőség munkájában jelentkeztek. Nem érvényesült a kollektív vezetés. NÉPLAP Dísz-szervezet Pipóhegyen Több mint 30 fiatal részvé­telével az elmúlt napokban DISZ alakuló ülés volt Pipó­­hegyen. Debrecen tanyavilá­gának ezen a részén eddig nem volt DISZ-szervezet, nem volt egy olyan szervezet, amely egységbe tömörítette volna az itt élő fiatalokat. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége megalakulását örömmel fo­gadták a tanyavilág dolgozói. Már a megalakuló ülésen el­határoztuk, hogy szórakoztat­ni, nevelni fogjuk a kívülálló fiatalokat. A Sárga csikó cí­mű vígjáték bemutatására ké­szülünk. Az utóbbi napok­ban estéről estére szorgalmasan tanuljuk a darabot, hogy a DISZ-szervezet tagjainak első bemutatkozása jól sikerüljön és ezáltal még több fiatal keresse fel új, fiatal szerve­zetünket. Pataki Eszter Pipőhegy Központi kultúregyüttes alakult Ba­l­mazújvá­roson Balmazújvároson az elmúlt napokban központi kultúr­együttes alakult. Az együttes 18 tagú vonós, 17 tagú fúvós, 24 tagú tánc és 30 tagú ének­karból áll. A zenekart K. Nagy József igazgató és Túri Bernát tanár, a táncegyüttest Kal­már Zoltán igazgató vezeti, az énekkart pedig Kuvikli Péter igazgató irányítja. A Központi Vezetőség hatá­rozata értelmében az ifjúság nevelése szempontjából je­lentős esemény ez Balmazúj­városon. Az együttes helyi, né­pi eredetű dalok és táncok stb. gyűjtésével is foglalkozik. A most megalakuló együttest nemcsak a debreceni járási tanács népművelési csoportja, hanem a Debreceni Népi Együttes is segíti, támogatja. Az együttes tagsága DISZ fia­talok és a tömegszervezetek, valamint a népkörök fiatalsá­gából tevődik össze. A 70 tagú szabó-varró tanfo­lyam leányai a foglalkozás után szívesen ottmaradnak a kultúrotthonban és részt vesz­nek a munkában. A Táncsics Tsz fiatalsága együttesen jár el a próbákra, de ugyan­így a többi tsz fiatal is. A központi kultúregyüttes rövi­desen bemutatkozik Balmaz­újváros dolgozói előtt. Az együttes előtt nagy terv és feladat áll. A párt, a tanács, a DISZ, a tömegszervezetek segítségével komoly eredmé­nyeket fogunk elérni. Ferenc Balmazújváros Megjelent a Pártélét első száma Megjelent a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezető­sége új folyóirata, a Pártépí­tés és a Propagandista egye­süléséből született Pártélet el­ső, januári száma. A folyóirat szerkesztőségi cikket közöl „A politikai szervező- és nevelő­munka egységéért“ és „Az 1956 évi terv és a pártszeve­­zetek feladatai“ címmel. Ne­mes Dezső az internacionaliz­musról, Kovács Sándor a munkásosztály szakmai kép­zettségének növeléséről írt cik­ket. A Pártélet napi kérdései ro­vatban közli a folyóirat Szűcs Lajos: „A vezetőségválasztás a pártdemokrácia fejlesztésé­nek fontos állomása“, Vértes Imre, Garai Vera: „Használ­juk fel a téli hónapokat a fa­lusi pártoktatás megjavítá­­sára“ és Feke­te János: „A gépállomások gépjavítási ter­veinek teljesítéséért“ című írását. A népnevelők és propagan­disták munkájához Görög László: ,,Az ipar területi elhe­­­­lyezkedésének megváltozása hazánkban". Szatmári István: „A szocializmus építésének dicsőséges útján“, „A Román Munkáspárt II. kongresszusa“ és Kenyeres Júlia: „A jobb­oldali szociáldemokraták ideo­lógiája és politikája“ című cikke nyújt segítséget. A pártmunka tapasztalatai­ból című rovatban többi kö­zött megjelent Simó Géza: „A Klement Gottwald-gyár pártszervezete a Központi Ve­zetőség novemberi határoza­tának végrehajtásáért“, Ko­vács Sándor„Színvonalas tá­jékoztatás a népnevelőknek — eredményes agitáció“, Vi­rágos Mihály: „A termelőszö­vetkezeti mozgalom néhány kérdése a békési járásban“, Horváth Jánosné: „Vándor­madarak“ és Radnai György: „A Magyar Dolgozók Pártja Története, budapesti tanfolya­mainak tapasztalataiból“ cí­mű írása. A Pártélet végül pályázati felhívást közöl a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Veze­tősége mellett működő Párt­­főiskolára való felvételre. 1956. TCTffiUAfi 1., StTOOX * isz­én, 1946. február 1-én a ma­gyar nép történelmének egyik legjelentősebb állomá­sához ért el. Büszkeséggel, örömmel adta hírül az egész világnak, hogy Magyarorszá­gon megalakult a köztársa­ság. Ezzel formálisan is meg­szűnt a királyság. Évszáza­dos harcok eredményekép­pen jutott el dolgozó népünk a dicső naphoz. A Kommu­nisták Magyarországi Párt­ja megalakulásától kezdve ápolója, hordozója volt azok­nak a haladó eszméknek, melyért Martinovicsék, a magyar jakobinusok ontot­ták vérüket. Kossuth Lajos, Táncsics Mihály és a dicső múltunk legnagyobb költője Petőfi Sándor harcoltak. Szilárdan, következetesen vezette pártunk a harcot. Bebizonyította, hogy méltó örököse történelmünk leg­igazibb haladó hagyományá­nak. ,*A köztársaság megalko­tása csak az első lépés —■ a munka neheze az, hogy a fiatal magyar köztársaság formáját valóban népi tar­talommal töltsük meg“ — mondotta Rákosi elvtárs a köztársaság kikiáltása alkal­mával. Ezzel a lépéssel mind közelebb jutottunk a prole­tárdiktatúra megvalósításá­hoz. A volt földbirtokosok, Horthy bérencei és a nyuga­ti országok burzsoá vezetői minden erejüket a magyar nép édes gyermeke, a köz­társaság leverésére össz­pontosították. Mint szülő édes gyermekét, úgy védel­meztük meg minden aljas kísérlettel szemben köztár­saságunkat. Minden tettünk tudomásukra adta: soha többé a régi rendet! A há­rom- és az ötéves terv ered­ményei nagyszerű példái an­nak, mire képes egy nép, mely lerázta magáról a kapi­talizmus bilincsét. Eredményeink elérésében testvéri segítő kezek nyújtot­tak segítséget. Éreztük min­den lépésünknél, hogy a Szovjetunió és a népi de­mokratikus országokkal va­ló szoros barátság békénk biztosításának legdöntőbb záloga. Sikereink, eredmé­nyeink minden lépésénél tá­mogatásukkal segítették a magyar dolgozó nép szebb, boldogabb életét. A Magyar Nép­köztársaságnak az ENSZ- be való felvétele elismerés nemzetközi viszonylatban — így a Magyar Népköztár­­társaság nemzetközi életben is komoly tényezővé vált, és az is marad ! „A magyar nép soha olyan indokolt bizakodással nem nézhetett a jövő elé, mint most, amikor erőink, a béke erői, nap mint nap egyre erősödnek és tért nyernek az egész világon“ — mondotta Hegedűs András elvtárs a prágai tanácskozáson. A tízéves évforduló alkal­mával büszkeség és öröm tölt el minden hazafit. Nagy és dicső munkát végeztünk, az elkövetkezendő években állhatatosan haladunk azon az úton tovább, melyet nagy és dicső pártunk vezetésé­vel megk­ezd­tünk. India tegnap és ma Az Országos Béketanács „Út van a nagyvilágban“ című külpolitikai füzetsorozatában megjelent Szilágyi Éva: India tegnap és ma című írása. A füzet a szovjet vezetők indiai fogadtatásával kap­csolatban bemutatja India fejlődését. Az egykori elnyomott angol gyár a­mat gyors fejlődése, békés célkitűzései világos választ adnak arra a kérdésre: miért fordul India népe egyre kö­vetkezetesebben szembe a gyarmatosítókkal. Tizenkét új taggal erősödött a bárándi Rákóczi Tsz A bárándi Rákóczi Termelő­szövetkezet a napokban tar­totta havi taggyűlését, ahol 12 új tagot vettek fel A gyű­lés lelkes hangulatban vette­­fel tagnak Cizner Jánost, Ko­vács Imrét, Nagy Lászlót, Nagy Sándornét és fiát, vala­mint a többi jelentkezőt. A taggyűlés hírét hallva S. Papp Albert, Báránd, Rákosi Má­tyás úti lakos, 13 holdas kö­zépparaszt is elment a tag­gyűlésre, hogy ott visszavéte­lét kérte. S Papp két évvel ezelőtt kilépett a szövetke­zetből. A termelőszövetkezet tagsága szívesen fogadta visz­­a és bizakodva tekint mun­kája elé. Az új tagok fel­vétele után az elnök javaslatára a tsz taggyűlése kizárta a csoport­ból Papp János kulákot. Ap­­jának a múltban Bák­ándom korcsmája, mozija, valamint 20 hold földje volt. A kulák kizárásával , az új tagok felvételével erősödött a bárám­­di Rákóczi Termelőszövetke­zet. Gaál Zsigmond tudósító, Bárón­y Leltár utáni kiárusítás A Debreceni Ruházati Bolt leltár utáni kiárusítása OLCSÓBB Áron február 1-től 25-ig több százcikk 9-es sz. áradat Kossuth utcai szám. Régi ár: Kiárusítás! ár: Női kabát szövet 320,— teo — Kötött blúzok 82,— 50,— Pamut kardigán 85,— 65,— Férfi puplin pizsama 250,— 200,— Férfi puplin­ing 112,— 80,— Férfi gyapjú zokni 32,90 22,80 14-eSsz. áruda, Vörös Hadsereg útja 26 szám, Gambrinus sarok, Régi ár: Kiárusítási ár: Női twied kabátok Női velour kosztüm, 610,— 480,­több színben Női ballon kabát, sötét­790,— 550,— kék, barna 483,-299,20 ?-essz. árudában, Csapó utca 6 szám alatt. Régi ár: Klérusi­ási ár: Kamgárn öltöny 890,—­­ 780,­Férfi spo­t öltöny 800,— 585,— Férfi felöltő Férfi ballon, sötétkék és 940,— 800,— barna 483,— 315,— 13-as sz. áruda, Vörös Hadsereg útja 28 szám, Gambrinus sarok. Régi ár: Kiárusítás! ár: Női félcipő, présert, 160,-98,­bőrtalp Női antilop félcipő, 176,— 110,­bőrtalp Férfi félcipő, gumitalp 131,-90,— A fenti cikkeken kívü­l még több száz cikk áll a vásár­lók rendelkezésére a fent jelzett boltokban, ugyancsak leszállított áron. VÁSÁROL­JON A KIÁRUSÍTÁS IDEJE ALATT A DEB­RECENI RUHÁZATI BOLT KIJELÖLT ÜZLETEIBEN! DEBRECENI RUHÁZATI BOLT

Next