Hajdú-Bihari Napló, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
KOMMUNISTA VOLT... A Népszabadság április 27-i száma pár soros hírben közölte, hogy Kiss Lajosról, az ellenforradalom során mártírhalált halt kommunistáról nevezik el Veszprémben az egyetem körül épülő új lakótelepet. E hír elolvasása után eszembe jutott egy néhány nappal ezelőtti beszélgetés a hosszúpályi tanácsházán. A tanácselnök, a tanácstitkár és még néhányan arról beszélgettek, hogy októberben egy-két embert ugyanitt is leváltottak. Az is igaz, hogy az öreg Kiss Mihályra ráverték az ablakot, dehát itt, végeredményben nemigen történt semmi — ezt mondják itt is, ott is a faluban.sem lenne szükség Hosszúpályiban sem, hogy a község határán kívül menjünk annak bizonyítására, hogy októberben itt sem volt más, mint ellenforradalom és terror. De ha már így történt, először „menjünk” Veszprémbe bizonyságtételre. Mert az a Kiss Lajos, akiről fentebb szó volt, az Kiss Mihály elvtársnak a fia. Kiss elvtárs és családja mélységes fájdalmában nemigen beszél szeretett fia tragikus haláláról, így még a községben is kevesen tudják, hogy Kiss Lajost , Kiss Mihály fiát november 5-én Veszprémben aljas módon meggyilkolta az ellenforradalom. IS i is volt Kiss Lajos és kik gyilkolták**• meg ? Kiss Lajos elvtárs a földtelen, részesarató hosszúpályi szervezett munkás gyermeke 1944- ben 14 társával fegyverrel harcolt a fasiszták ellen. Később megszervezte a faluban a MADISZ-t, majd Várpalota környékére került és bányász lett. Mint kiváló munkást jogi akadémiára küldték és mint bíró őrködött a népi hatalom felett. A tomboló ellenforradalomra mért első csapások után november 5 én már a párt újjászervezésén dolgozott. A párt és a munkásosztály ügyéért tevékenykedő Kiss Lajost munka közben orvul lőtték le. November 5-én a megyei pártházzal szemben levő ház tetejéről ellenforradalmi banditák, szökött fegyencek, prostituáltak gyilkos golyózáport zúdítottak a pártházra. Az első géppuskasorozat Kiss Lajos elvtárs életét oltotta ki. Hasonlóképpen ott lelte halálát egy szovjet orvos is, aki többedmagával vöröskeresztes kocsin a Sebesültekhez sietett. Sziss elvtársat hiába várta haza felesége, hiába várták gyermekei. A rendkívüli szerény, becsületes, a dolgozó néphez hű és áldozatkész ember, az igaz kommunista nincs többé.. Meggyilkolták... Kiss Mihály elvtárs szenvedte Hosszúpátyiban az ellenforradalom első csapásait. Megtámadták a házát és beverték az ablakát. Őt csak azért nem bántották, mert nem volt otthon. De elvették a kenyerét. A földművesszövetkezet tüzelőanyag telepének a vezetője ma. A „forradalmi bizottmány” legfőbb gondja elsősorban a kommunisták üldözése volt, s elsőnek Kiss elvtárs kapta meg a felmondólevelet. Kiss Mihály elvtárs a falu egyik legrégibb kommunista harcosa. Véletlen-e tehát, hogy elsőnek neki támadtak ? Jó nem véletlen ha azt tekintjük, hogy kik voltak itt a „fővezérek” ebben a „dicsőséges forradalomban”. A felmondó levelet Szegedi Imre írta alá, aki nyilas vezér volt és fasiszta tevékenységéért annak idején internálták is. Így érthető csak, hogy „uralkodása” idején a kulákok azt csináltak, amit akartak, házakat, épületeket foglaltak el. Félni csak a kommunistáknak kellett. Vajon kell-e még több bizonyítékot hozni a hosszúpályi kétkedők meggyőzésére ? Kinek kelletnek még érvek, tények, adatok, hogy meggyőződjenek, mi volt októberben ? Az ellenforradalom ugyan Hosszúpályiban is igyekezett az első napokban vagy órákban „szocializmusról”, meg „nemzeti forradalomról” fecsegni. Az első órákban még a népfront volt elnöke szónokolt, de csakhamar elsodorták. Erdei Gábor és még jónéhány kulák az első napokban még nem csináltak semmit. Egy-két napig még „tisztelték” a népi tulajdont, csak pár nap múlva tettek bírókba házakat és egyéb állami tulajdont. A tízezer holdas Lichstein örökösök meg ugyan nem jelentkeztek, elvégre Amerika messze van, de a szállás már meg volt nekik csinálva Mindszenty kardinális jóvoltából. S ha tervük sikerül, akkor ma újra sokszár földtelen család és ki tudja hány száz cseléd van az egykori uradalomban... Se Kiss Lajos elvtárs ártatlanul, a nép szolgálatában kiöntött vére a tanú rá, hogy Magyarországon 1956. októberében a népi hatalom ellen fenekedő, a tőkések és földbirtokosok hatalmát visszaállítani akaró ellenforradalom tombolt. Kiss Lajos elvtárs emlékét egy bányászlakótelep neve fogja hirdetni. Őrizzük meg mi is emlékét egy harcos kommunistának, aki innen, a mi földünkről indult el a nép szolgálatára, és e szolgálat teljesítése közben érte a halál. Kommunista volt, a nép ügyét szolgálta ! Pallós Imre TALÁLKOZÁS A ház olyan volt, mint bármilyen más külvárosi épület. Ajtó, ajtó mellett.. S minden ajtó mögött egy-egy család gondja rejtőzött. Néhanéha kiröppent a rejtett gond az ajtók mögül, s ott szállt éles szavakban, sírásban, káromkodásban a poros udvar felett. Az utcák szélessége pár lépés csupán, bele lehetett látni a szemben levő ház egész életébe. A munkanélküliség, a filléres gondok errefelé ismerősök voltak, a gond és a nélkülözés ott tanyáztak a lakásokban, szinte kiüzhetetlenül. Az udvarok nagy részében nem volt víz, az utca sarkáról hordták, mint falun. S az utcák végén a régi temetőben a szürke csonka fejfák, földig hajló szomorúfűzek és akácok bólongattak. Ott játszadoztak a környék gyerekei. A házon belül azonban nem minden lakás volt egyforma. Volt egy, amely külsőségekben sokban különbözött a többitől. Az ablakokon csipkefüggöny libegett, a kilincsek ragyogtak. Az ajtó mindig zárva volt, nem engedtek be idegent, nehgy bepiszkolja a lakást, csak a „kuncsaftok“ jöhettek mehettek, mert a lakás asszonya, Kelemennél varrt. Ők is egyszerű emberek voltak, mint mindenki az udvarban, a férj lakatossegéd. Az asszony azonban tele volt felfelé törő polgárosodó hajlamokkal. Rengeteget adott a külsőségekre és a gyomrán spórolt. — Nem látják, mit eszik az ember, senki sem lát bele a másik hasába, de azt látják, hogy milyen a ruhája és milyen a lakása, — ezt mondogatta — ez után ítélik meg úgyis az embert. Rengeteget dolgozott, végtelen szorgalommal akart kiemelkedni a maga társadalmi osztályából. , — Ha én nem lehettem úriasszony, majd az lesz a lányom és úriember lesz a fiam. Kelemenné nem egyenlőséget akart. Szó sincs róla. Gyerekeit fel akarta emelni az urak közé. Ezért dolgozott végtelen szorgalommal. Két gyerekét, Tildát és Zolit taníttatni akarta. Már kicsi korukban zeneiskolába jártak, ami bizony ezen a munkás fertályon elég szokatlan volt. Kelemen, a férje szótlan, komoly ember volt. Otthon sokat olvasott szabad idejében a munkásotthonba járt. Sétálgatott a kisfiával, Zolival. Sok értékes könyve volt. Kelemenné félt ezektől a könyvektől, elzárta, eldugdosta, elégette őket, ha tehette. Ebből aztán mindig nagy veszekedés lett. Egyszer meglátott a fia kezében egy „olyan“ könyvet, s akkor olyan lett, mint a fúria, kikapta kezéből, földhözvágta és férjét szidta, aki nincs tekintettel gyermekei jövőjére. Egy napon Kelemen Zoltánt elvitték a detektívek. Nagy volt a rémület a családban, főleg a szégyen miatt. Kelemenné olyan volt, mint az őrült. Mi lesz a gyerekekkel? Ez volt minden gondolata. Nem a megélhetésük okozott gondot neki, hiszen többet keresett iránt az ura , hanem mi lesz, ha megtudják az iskolában? Mi lesz az olyan gyerekek sorsa, akikről tudják, hogy az apjuk kommunista és lezárták? Várt egy pár hetet, aztán összepakolt, felmondta a lakást, elköltözött, másfelé és beadta a válópert is. Évek teltek el. A gyerekek nőttek, felsőbb iskolákba jártak már. S egy napon kiszabadult Kelemen Zoltán. Egy koratavaszi délután érkezett meg a régi házhoz. Már alkonyodott. A gyerekek ott zsibongtak a nagy poros udvaron. Benyitott a kapun és szétnézett az udvarban. Szótlanul állott, ugyanabban a ruhában, amiben elvitték, csak gyűrött Pár percig még állt, aztán a csapat után rohant.. Apja észrevette. Egy pár pillanatig egymás szemébe nézett a két Kelemen. Valahonnan hirtelen lovasrendőrök tűntek fel, s a tömeg közé vágtattak. Kardlapok villantak, kiáltások hangzottak... A rendőrök öszszeszedték azokat, akiket már úgyis ismertek, s akiket el akartak fogni. Közte volt az öreg Kelemen is. — Hát ez a fiú — kérdezte velt az és poros. Ott állt, csendesen magára hagyatva, a lakásuk ajtaját nézte, de idegen kéz húzta szét azon a függönyt. Ekkor tudta meg biztosan, hogy nem várja őt senki. Fekete, a munkanélküli kőműves hívta be magukhoz. Ő meg nem szólt egy szót sem a családjáról, hallgatott, s Kelemen elindult munkát keresni. Dolgozott, amikor volt munka, szabad idejében meg olvasott, járt ki a munkásotthonba. MájUS elseje közeledett, s olyankor a régi ház mindig valahogy csak kivirult. Nemcsak azért, mert felvirágzott az udvar végében a satnya kis orgonabokor hanem valahogy a szívekbe is vidámság költözött. Legtöbb lakásban szervezett munkások laktak, s készülődtek az ünnepre. — Mi lesz Fekte szaktárs? — kérdezgették. — Mi lenne? — válaszolta a kissé mogorva Fekete. Május 1 lesz, munkásünnep, találkozás a munkásotthonban. Május 1-én a pirosszektás zengte a dalt: csapat vidáman „Hej te bunkócska, te drága, hej te eleven fa giccsesgörcsös ága, te drága segíts most!“ Aztán felmentek a főtérre. Végigvonultak az egyszerű ünneplőbe öltözött emberek a város főutcáján a bámészkodó emberek sorfala között. S a tömegben ott állt egy fiatal egyensapkás fiú, Kelemettoek a fia. Ott állt és nézte a felvonulókat és azok közt egyszer csak ott látta édesapját. Nézte őszülő fejét, besüpedt vállát. Különös fojtogató érzés szorongatta a mellét. S mintha az éneklők is neki dalolnának: egy detektív, amikor meglátta a diáksapkás Zolit. — Ez mit keres itt? — Csak véletlenül került ide, semmi közünk hozzá — mondta nagyon csendesen, de határozottan az öreg — diák De igen! — kiáltotta a fiú. — De igen, én ide tartozom. . — Én idetartozom, ezekhez ... s megfogta az apja kezét. A rendőrök nagyot taszítottak rajtuk, és a két Kelemen, az öreg és a fiatal elindult a rendőrség felé ... K. E. „.. .a burzsuj a munkást ma éhenhalasztja nem tűrjük mi ezt tovább, már nem alkuszunk, Lássa fiunk, hogyan hal meg az apja, Éljen bosszújában tovább haragunk..." A RÉGI MUNKÁSOTTHON (Kalmár felvétele) Moszkvában 1926- ban szokatlanul kezdődött a május elsejei ünnep: már kora reggel a város minden részén hosszú sorokban meneteltek a munkások és alkalmazottak.• Munkaruhában vattakabátban, lapáttal csákánnyal a kezükben vonultak és forradalmi dalokat énekeltek. Ragyogó arcok, ujjongás — minden nagy-nagy lelkesedésről tanúskodott- Katonásan, ütemes léptekkel mentek a komszomolisták osztagai is. Ezen a reggelen rendenütt egy szót lehetett hallani. Ez a szó: szubbotnyik, vagyis kommunista szombat. Vlagyimir Iljics Lenin nagyon szerette a proletárok boldog ünnepét, május elsejét. Mindig részt is vett az ünnepségen. De ebben az évben, amikor a tömegek kollektív munkával akartak ünnepelni, Iljics különösen boldog volt. A vöröskatonák a Kremlben, a téren sorakoztak fel. Elhatározták, hogy ők is csatlakoznak, hiszen munka volt bőven. A RONCS-BRUJEVICS: Hláfus parancsnokok elosztották az embereket, meg a szerszámokat. Körülbelül kilenc óra lehetett, amikor Lenin kilépett lakásából. Arcán különös meghatottság tükröződött. Elindult a térre, ahol a vöröskatonák álltak- odalépett a parancsnokhoz és katonásan üdvözölte. — Engedje meg, parancsnok elvtárs, hogy önökkel együtt részt vehessek a munkában-A parancsnok zavarba jött. Az első pillanatban nem is tudta, hogy mit válaszoljon. De aztán magához tért s így felelt: — Tessék, Vlagyimir Iljics. Lenin a jobbszárnyra ment és beállt a sorba. Vezényszó hallatszott. Az oszlop vigyázzba menekedett, aztán zeneszóval elindult a munkahelyre. Lenin szürke sapkában, könnyű kabátban együtt menetelt a vöröskatonákkal — egyszerű volt és nagy, közvetlen és szeretetreméltó. Aztán szaporán munkához láttak. Deszkát, gerendát, rönköt válogattak és hordtak lakásba. A parancsnok és a katonák rá akarták beszélni Iljicset, hogy ne erőltesse meg magát, s csak a könynyebbjét fogja meg. Mindenki tudta, hogy sebesüléséből még nem gyógyult fel teljesen. De mindhiába. Iljics erről hallani sem akart. Ellenkezőleg, odament, ahol legnehezebb volt a munka, bátran vállára vett akármilyen terhet, lelkesen énekelte a forradalmi dalokat és szívből örült a munkalendületnek, amely mindenkit magával ragadott. Amikor a parancsnok szünetet rendelt el, a katonák szoros gyűrűben vették körül . Lenin tréfálkozott, kérdezgetett, s maga is sokat mesélt. Mindannyian családias hangulatban voltak, szerettek volna valami nagyot tenni, hogy Iljics megdicsérje őket. S amikor újra munkához láttak, újult erővel dolgoztak. Lenin példamutatása mindenkit felvillanyozott. Makmaim : ott azÁgnifjeihet Sok más világ között a Fölé ma is, mint rég, száguld, léveit Minden mikront és atomot egységes törvény alkotott : föld, tenger és tér e szerint egyetlen nagy körben kering. Világot zúgató e szél, élet s halál bírókra kel. Ti meg, kiket minden riaszt, a völgyben éltek. Lágy tavaszt éreztek, mely rügyet fakaszt, s napfényt kék nyári ég felett és ősszel dérhozó szelet majd tisztító, kemény telet. És pázsitot, mely lágy-kövér s olyan, mint vérünkből a vér. A Földnek kínok közt szült fiát úgy vonzza az élő világ, sarló és tarló, harc, harag, húrokkal zengő fadarab, boldog leány és ifjú hős, szerelmük, mely mindent legyőz, a drága otthon tűzhelye, ma nőtt palánták szűz feje, égen madár, erdőn a vad s a hallal telt folyók, tavak... S kinek jót mond, mit ád e Föld, mit megszerez a te erőd, a te erőd, véred, veled ? Igen! Ki ő ? Csak nem maga a csillagfényes völgy fia, ki mindent, ami él, kering, vésszel, halállal telehint, ki szétdúl kertet, nyílt utat és megmérgez minden kutat, fertőz minden lehelletet és vészt arat, mert bajt vetett ? Ki szikkasztott ki földeket s rabolt folyókat, völgyeket, nem hagyva semmiből neked ? Ki az, ki verset, dalt meg észt kígyóként fon be és emészt ? És áldott verejtékedet, szabad munkádat, életed, lelked tüzet, szíved szavát silány garasra váltja át, mert gyomra telhetetlen és öröme szennyes fényűzés ? Anya szívét ki törte szét elvéve tőle gyermekét és meggyalázva álmait és elhamvasztva lángjait ? Ki ad, vesz embert piacon mert ez zsebének dús haszon ? A kereszttel ki kérkedik, hogy így álcázza vétkeit ? A Föld színén ki ontja szét a háborúnak kénkövét ? S szegény paraszt, ki az, aki nyálát arcodba fröcsköli ? Kovács, ki köp le teaié'i ! Ki hajtanásn/uéárefeot? Kiért vernek testért agyon ? Kinek bálványa a vagyon s a háború... ? Hát kell-e még tűrnünk-e sok bárgyú terhét ? Ekék még meddig izzanak, hogy fegyverré vétózzanak s az undok férgek hízzanak ? Bár minden nyelven értenének ! Bár meghallgatna mind a nép ! Felnyitná mindnyájunk szemét: csak egy igazság létezik, s az itt virul, nézzetek itt, hol nincs már úr és nincs kalács, a címer : sarló-kalapács, baráti nép, testvéri nép együtt ápol dús venyigét. ( Radó György fordítása) Várnai Zseni: Vörös Május Égzengés szavakkal, hogy mindenki hallja Lángoló betűkkel, hogy mindenki értse, A szivem vérével, hogy szívekbe szálljon, Hogy zengjen, lángoljon, sikoltson, kiáltson, úgy hirdetem mostan : Eljött a nagy Május ! Minden égtájnak és mindenik népnek, Párizsnak úgy, mint a londoni ködnek, Nagy-Romániának és minden hadaknak, Akik a tavasznak barikádot raknak, Tűzszóval kiáltom : Eljött a nagy Május! És a gáncsolóknak és a reszketőknek, Akik a múlt rongyát vágyva visszasírják És nem merik hinni, hogy szebb lesz a holnap Az én szavaimban milliók dalolnak És zúgva üzenik: Eljött a nagy Május ! A nagy Május eljött, világrengés szülte, Föld megindulása, égnek szakadása, Dübörögve jött el, félelmetes fénnyel, Poklokkal csatázva, pörölve az éggel, A megváltást hozva : Eljött a nagy Május ! S mind a letiportak, a bilincses népek, A vérzők, a sírók, az Ínséggel vertek, Évezredek óta, most először bátran, Titáni erővel, zúgva, harsonásan, A szívükből tépik: Eljött a nagy Május ! Világrengés hozta, világrengés hajtja, A vörös Keletről a sápadt Nyugatra És nincsen megállás és jaj a hadaknak, Akik a tűzvésznek barikádot raknak, Fölperzseli őket A nagy vörös Mirmi