Hajdú-Bihari Napló, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-07 / 183. szám

Tito elnök díszebédet adott Ho Si Mink tiszteletére Belgrád (Tanjug) Joszip Broz-Tito jugoszláv köztársa­sági elnök hétfőn díszebédet adott Ho Si Mink vietnami köztársasági elnök tiszteletére. Az ebéd során pohárköszön­tők hangzottak el. Tito elnök pohárköszöntőjében a többi között a közvetkezőket mon­dotta: Különös elégedettséggel tölt el, hogy körünkben üdvözöl­hetem Ho Si Minh elvtársat, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökét. A jugoszláv népek nagyra­­becsülik azt az erőfeszítést, amelyet a vietnami nép nehéz és bonyolult feltételek köze­pette országának építésére ki­fejt, s amely egyidejűleg az ország teljes egyesítésének és függetlensége megszilárdításá­nak megvalósítására irányul. A Vietnami Demokratikus Köztársaságnak az az igyeke­zete, hogy a genfi egyemények következetes alkalmazásával békés úton valósítsa meg az ország egyesítését, országunk­ban színén őszinte megértésre és széleskörű támogatásra ta­lált, ugyanúgy, mint más né­peknél, amelyeknek érdekük a béke megszilárdítása. Véle­ményünk szerint nagy felelősség hárul mindazokra a politikai té­nyezőkre, akik megnehe­zítik a genfi egyezmények végrehajtását, s így önző érdekek miatt le­hetetlenné teszik egy nép szer­ves egységének megvalósítását és nyugtalanságot, és újabb nehézséget idéznek elő a vi­lágnak abban a részében. Ami bennünket illet, mindenkor hangoztattuk és hangoztatjuk, hogy a genfi egyezmények tel­jes végrehajtása a vietnami nép körében, a távolkeleti bé­ke ügye és a nemzetközi vi­szonyokban még meglevő fe­szültség csökkentését szolgál­ja. Országaink külpolitiká­jukban az összes orszá­gok békés együttélésének politikáját képviselik, te­kintet nélkül az országok­­ társadalmi rendszerének különbségeire. Hisszük, hogy minden nép, és ország egyesült erőfeszítésével és cselekvő részvételével foko­zatosan meg lehet oldani azo­kat a problémákat, amelyek még veszélyezetetik a békés fejlődést ily módon át lehet hidalni a világ kettéosz­­tottságát. E cél megvalósítása végett kölcsönös megértés erő­sítésére van szükség. Különös szerepet kell ebben játszaniuk a szocialista országoknak és a haladó mozgalmaknak. Ezt csak akkor lehet elérni, ha kölcsönös együttműködésüket és nemzetközi tevékenységü­ket a teljesen egyenrangú vi­szony alapján fejlesztik, s alkotó módon kezelik és old­ják meg az emberiségre vá­ró mai társadalmi és nemzet­közi problémákat. Ho Si Minh elnök a pohár­köszöntőre a többi között ezekkel a szavaikkal válaszolt: Az utolsó világháború leg­sötétebb óráiban népünk a gyarmati uralom ellenére mindenkor elragadtatással kí­sérte figyelemmel a jugoszláv népnek a fasizmus ellen vívott hősi harcát. Ezért a vietnami nép a legnagyobb örömmel üdvözölte a Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság dicsőséges megszületését. Nagy öröm számomra, hogy az egész ju­goszláv népnek ezennel átad­hatom a vietnami nép testvéri üdvözletét. Ho Si Minh köztársasági el­nök ezután a Vietnami De­mokratikus Köztársaság meg­teremtésének jelentőségéről és nehéz küzdelmeiről szólt és hangoztatta: A szocializmus nagy csa­ládjához tartozó országok és a világ minden béke­szerető népe segítségével kitartóan harcolunk ha­zánk békés egyesítéséért! Népünk, akárcsak a jugo­szláv népek, óriási áldozatokat hozott felszabadulásáért, kész csatlakozni az Önök népéhez, valamint a világ összes béke­, szerető népeihez, a béke meg­védéséért vívott harcban. Akárcsak Önöknek, nekünk is meggyőződé­sünk, hogy fokozatosan meg lehet oldani azokat a problémákat, amelyek a békés fejlődést fenyege­tik. Köszönetet mondok Önök­nek, kedves elnök elvtárs azért a fenntartás nélküli tá­mogatásért, amellyel a genfi egyezmények teljes végrehaj­tásáért vívott harcunkat segí­ti. Nagy vigasz számunkra, ha látjuk, hogy a testvéri jugo­szláv nép a mi ügyünket sa­ját ügyeként hajlandó védel­mezni. A moszkvai VIT eseményeiről Moszkva (MTI) A moszkvai VIT küldötteinek hétfőn este igen sok változatos, szép él­ményben volt részük. A város felett ezen az estén is fény­szórók világították meg az eget, éjfélkor tűzijáték láng­jai kúsztak fel az égre, a Kreml falai mögött. A sokszí­nű lámpákkal megvilágított fő útvonalakon a késő éjsza­káig hullámzott az emberára­dat. A VIT részvevői és a szovjet főváros lakossága vi­dáman barátkozott egymással. Kimagasló eseménye volt a hétfői estnek a Kremlben rendezett fogadás. Sok küldött vett részt a lányok és fiatal­­asszonyok napjának ünnepsé­gein. A szovjet hadsereg szín­házában este ünnepi gyűlést tartottak, amelyen öt világrész fiatal leány- és asszonyküldöt­­tei vettek részt. A szovjet had­sereg központi házában szín­pompás bált, a hadsereg háza hatalmas parkjában pedig öt­letes felvonulást rendeztek a fiatal lányok és asszonyok napja tiszteletére. a magyar küldöttség díszelőadása Hétfőn este a Moszkvai­­ Nagyszínház kamaraszínházá­ban tartotta meg díszelőadását a magyar küldöttség. A néző­teret zsúfolásig megtöltötte a közönség, az előadásról hely­színi közvetítést adott a moszkvai televízió is. A nagy sikerű műsorban szól­ó­listáink közül Szőnyi Ferenc,­­ Jasper Bella és Hadics László énekművészek, Simor András hegedűművész, Fülöp Viktor, Kun Zsuzsa, Orosz Adél és Sipeki Levente, az Állami Operaház táncosai, a KISZ énekkara és harmonika zene­kara, az OKISZ és az Építők szakszervezetének tánccso­portja, továbá a moszkvai VIT-en rendkívül népszerű rajkó-zenekar, a recski népi zenekar és a Lehár Ferenc ze­nekar lépett fel. A közönség igen melegen fogadta a ma­gyar művészek előadását, sok számot ■ megismételtetett, sok művésztől kért ráadást. Külö­nösen szépen sikerült az elő­adás záróképe,­­amelyben va­lamennyi szereplő részt vett. A színpadról, az erkélyekről küldöttségünk tagjai virág­csokrokat szórtak a közönség soraiba, sok nézőt pedig a KISZ jelvényével ajándékoz­tak meg. Szereplők és nézők együtt énekelték a'jDIVSZ-in­dulót, azután még hosszú per­cekig zúgott a taps, ünnepelve a magyar művészet ifjú kép­viselőit. Vane Muradek­, az ismert szovjet zeneszerző az előadás­ról a következőket mondotta: „Az estén a magyar nép életörömöt sugárzó művészeté­vel ismerkedtünk meg. Min­denkinek az a véleménye, hogy a magyar ifjúság tele van ki­váló tehetségekkel.” Fogadónapot tart Debrecenben a vasas szakszervezet főtitkára Szőnyi Miklós elvtárs, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szabad Szakszervezetének fő­titkára ma 1 órától 4 óráig fogadónapot tart a szakszerve­zet területi bizottságának Vö­rös Hadsereg útja 49. II. e. 17. szám alatti helyiségében. Az üzemek dolgozói bármi­lyen irányú kéréssel, vagy pa­nasszal felkeresttetik a főtit­kárt, aki minden harmadik héten ugyanitt tart fogadó­napot és az azonnal el nem intézhető kérelmekre, vagy panaszokra is választ ad. Örességén­ek figaml­ik a puti szü­ksége A perzsa sah és csinos fe­lesége a közelmúltban Zürich­be látogatott, majd a királyi udvartartás az útitervek értel­mében öt autójával tovább­utazott Montreuxba. Itt érte őket az a hír, hogy Perzsiá­ban borzalmas földrengés volt, amely több ezer ember életét követelte áldozatul, s emel­lett rengetegen megsérültek, vagy hajléktalanná váltak. Ennek a természeti csapásnak­­- amelyen csak az 1923-as to­kiói földrengés tett túl — a kereteit tulajdonképpen még most sem lehet áttekinteni. Teheránban rendkívüli m­inisz­­ertanács ült össze és az érin­­tett vidéken szükségállapotot hírdettek ki. A miniszterta­nács után azonnal telefonösz­­szeköttetést kerestek Mont­­reux-vel, kérték a sahot, hogy­­vakítsa félbe körutazását, s a lehető legrövidebb úton tér­jen vissza szenvedő országába. Az uralkodónak azonban más elképzelései volta­k. Az volt a terve, hogy autóútját tovább folytatja a francia Ri­viérára, felszáll­ott horgonyzó luxusjachtjára és négyheti kéjutazást tesz. Ezen az elha­tározáson minisztereinek ké­rése sem változtatott. Kijelen­tette, hogy nagy szüksége van a pihenésre és legalább 14 na­pig a francia tengerparton marad, aztán talán majd ha­zajön. Néhány órával később saját felséges kezeivel kormá­nyozta égkék Mercedesét a francia határ és a tengerpart felé. Most a lapok jelentése szerint vidám vízisportot űz, mintha mi sem történt volna, őfelségének nyaralásra van ■szükségei Zágráb (Tanjug) Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke kíséretével együtt kedden reggel Zágráb­ba érkezett. A zágrábi pálya­udvaron ágyúlövések üdvözöl­ték és a legmagasabb rangú horvát állami és politikai ve­zetők fogadták. Uj Delhi (MTI). A Reuter jelentése szerint Uj Delhiben a parlament épülete előtt mint­egy 2000 közigazgatási alkal­mazott tüntetett hétfőn ugyan­akkor, amikor az épüleben a képviselőház tagjai 224 szava­zattal 54 ellenében és 15 tar­tózkodással első olvasásban jóváhagyta a sztrájkellenes törvén­y­j­avas­latot. A tüntetők fekete zászlókkal vonultak fel. Plakátjukon bí­rálták a kongresszuspárt egyes tagjait és azt kiáltozták: „Le Nehru önkényuralmával." Mikor az épület kapuján kommunista képviselők léptek ki, a tüntetők megéljenezték őket. Ez volt az első alkalom, hogy a tüntetők Nehrut név­­szerint bírálták. Tegnap a két óra hosszat tartó tüntetés alatt­­a parlament épületét több száz rendőr őrizte. Első díjat nyert a magyar balettkettős Kulturális küldöttségünknek nagy örömöt hozott a keddi nap. A VI. VIT művészeti ver­senyein megszületett az első komoly magyar siker: Orosz Adél és Sipaki Levente, az Ál­lami Operaház fiatal művészei balettszámukkal első helye­zést értek el. A fiatal művé­szek a versenyben a Cappélia egyik balettkettősével szere­peltek. Tekintettel az igen ma­gas művészi színvonalra, a zsűri több első díjat adott ki. Első helyre került a magyar művészeken kívül egy szov­jet és egy NDK-beli kettős is. Fiatal művészeink egyéb­ként igen eredményese­n sze­repeltek a kulturális versenye­ken és a különböző művészeti ágakban többen bejutottak a most folyó döntőkbe. A szovjet párt- és kormányüldöttség­ szerdán délben érkezik Berlinbe Berlin (MTI). Szerdán dél­ben (helyi idő szerint) 11 óra 55 perckor érkezik Berlinbe hivatalos látogatásra Hruscsov és Mikojan vezette szovjet párt- és kormányküldöttség. A hivatalos fogadtatás után az Ostbanhof előtti téren tömeg­gyűlést rendeznek, amelyen Walter Ulbricht Németország Szoc­ialista Egységpártja Köz­­pon­t Bizottságának első­ titká­ra mond beszédet. Berlin dolgozói nagy érdek­lődéssel és örömmel készülnek a szovjet párt- és kormánykül­döttség fogadtatására. MTI. Megnyílt Tokióban az atom­bomba-ellenes világkongresszus Tokió (MTI). Hétfőn Tokió­ban megnyílt az atom- és hid­­rogénbomba-ellenes világkong­resszus. A kongresszuson 5000 japán küldöttön kívül mintegy 100 külföldi vesz részt. Az ér­tekezleten képviselteti magát a Kínai Népköztársaság, vala­mint Ázsia és Afrika több or­­szág­a is. A kongresszus aug. 16-i­g tart. Frederic J­o­­­i­o­t - Curie, a francia békemoz­­galom kimagasló alakja, üze­netet intézett a tokiói atom­­os hidrogénbomba-ellenes vi­lágk­­ongresszushoz. Az Egyiptomi Köztársaság nagykövete átadta Dobi István, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke kedden, augusztus 6-án fogadta Abd-El Ha­mid Nafeh Zadé rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követet, az Egyiptomi Köztár­saság első­, magyarországi nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. Abd-El Hamid Nafeh Zadé megbízólevele átadásakor be­szédet mondott, amire Dobi I­st­v­á­n , az Elnöki Tanács elnöke válaszolt. A megbízólevél átadása után a n­agykövet bemutatta a kí­sér­etében megjelent Abd-El Mo nemes Shinnawi nagykövet­ség­ első titkárt. Chériff Lotfy Mo­hamed nagykövetségi hár­ma­s titkárt és Mohamed Aly Mo­hamed irattári titkárt, az Elnöki Tanács elnökének, aki ezután szívélyes beszélgetést folytatott a nagykövettel. MTI első magyarországi megbízólevelét Mázsánként 20 forint felárat kapnak a termelőszövetkezeti tagok a nagy tételben eladott gabonáért A Földművelésügyi Minisz­térium tájékoztatási osztálya felhívja a termelőszövetkeze­tek figyelmét, hogyha a ter­melőszövetkezeti tagok a munkaegységekre kiosztott ga­bonát nagy tételben és egy­öntetű minőségben adják el, ezért a felvásárló szervek az országos felvásárlási operatív bizottság határozata értelmé­ben mázsánként 20 forint mennyiségi felárat fizetnek. Az így átadott gabona ellenér­tékét — ha a termelőszövetke­zetek a természetbeni földadót kiegyenlítették — a tagság a szövetkezet egyszámlájáról minden megkötés nélkül fel­veheti. BALATONSZEPE 1957 (Tudósítónktól.) Valaki így beszélt az egyik­­ asztalnál: „Az egész szépség­verseny, mint minden ilyen, kegyetlenség. Csak egy ver­senyzőnek jó, — a győztes­nek — a többiek ájuldoznak az irigységtől, ugyanakkor a győztes sem dolgozik meg a dicsőségért.” Ami az utóbbi megállapítást illeti, vitába lehet szállni ve­le. De mi is történt a balaton­­földvári szépségversenyen? Az egész a budapesti Renais­sance Étteremben kezdődött, melyet megrohamoztak a bu­dapesti szépek a versenyren­dezőség, a Hungária Balaton Vállalat felhívására. Kétszáz csinos teremtés abban a sze­rencsés helyzetbe került, hogy jegyzékbe vették. Közülük vá­logattak ki hetvenet, szomba­ton délelőtt beültették őket hatalmas Ikarus autóbuszokba, irány: Balatonföldvár. Eközben megkezdődött Ba­latonföldvár megszállása.­­ A polóinges zarándokok az or­szág legkülönbözőbb területei­ről inváziót indítottak a festői fürdőhelyre, ahol ezek után még egy gombostű elhelyezése is komoly problé­mákba ütközött, vendéglőről, strandról, vagy akár eszpresz­­szóról legyen is szó. A rendezőség délelőtt 10-re hirdette az elődöntőket. Mi sem természetesebb hát, hogy féltizenegyre a versenyzők már meg is érkeztek Balaton­­földvárra, így már háromne­gyed tizenkettőkor dobogóra is léphettek. A hetvenes lét­szám az élosszámú zsűri ítéle­te szerint harmincra zsugoro­dott, később tizenketten, majd csak hatan maradtak­. A ver­senybíróság élén ott volt Kis­­faludi Stróbl Zsigmond Kos­­suth-díjas szobrászművész, Déri Imre, a Hungária Bala­ton vezérigazgatója, nem is említve Rotschild Klárát, a pesti női divat Váci utcai dik­tátornőjét. Este kilenckor a csodálatosan szép Strand Szálló kerthelyiségében kigyúltak a lampionok, fel­villantak a filmesek vakító erősségű reflektorai. Hangula­tos, rövid műsor következett, némi divatbemutatóval tarkít­va. Ezután bejelentette az egyik rendező, hogy a döntő kezdetét veszi. Röviden arra is időt szakított magának, hogy a nyakánál fogva hajít­son ki egy túlságosan élelmes fotoriportert, aztán túlkibálva a hátulütők elégedetlen lármá­ját, bejelentette a döntő első részvevőjét, a 4-es rajtszámú versenyzőt. Kifogástalan alak, kissé dundi arc, vegyes és nem túl hangos siker. A harmadik esélyesként do­bogóra lépő Gerber Éva a 15-ös rajtszámot szorongatta. Amikor meghallotta az elis­merés moraját, a félénk kis­lány hirtelen tehénmosolyú dé­monná változott, csókokat hin­tett, forgott, a zenekar lélek­tani érzékkel a Rock-and- Roll-ba kezdett. Hozzá hason­ló sikere talán csak a 40-es rajtszámú versenyzőnek volt. Férfi olvasóink kedvéért: tündéri babaarc, barna haj, gödröcskék az ál­lón, mintha csak egy francia filmből vágtá­k volna ki. Ér­dekes, hogy Patz Dóri egyéb­ként az egyik zsűritagnak, a már említett Rotschild Klárá­nak próbakisasszonya a Vö­rösmarty téri áruházban. Tom­bolva fogadták. Mosolyán lát­szott, hogy esélyesnek tartja magát. A 23-as rajtszámú szőke versenyző 17 éves pesti diáklány, Rónay Margitnak hívják. Magas, klasszikus alakja, jellegzetesen szép arca van — furcsa módon jóval ki­sebb sikert arat, mint a 70-es, vagy a 15-ös. Pontosan negyed egy­szor hir­detik az eredményt. Az első díjat — nylon estélyiruhát 4000 fo­rint értékben — Rónay Margit nyerte. Második, óriási meg­lepetésre a 4-es rajtszámú, dundiarcú Bányai Lívia. A démoni Gerber Éva fehér mo­solyával a harmadik helyre került. A nagy esélyes, a 40-es számú kis manöken csak ötö­dik lett. El is pityeredett rög­tön. Kisfaludy Stróbl Zsigmond az első díjat csók kíséretében adta át, általános irigykedés­­től övezve. A helyezkedő fotó­­riportereket a hátulülők mo­raja és hatalmas kavicszápor fogadta, míg az újságírók iz­gatottan szaladgáltak verseny­zőtől versenyzőig, ők tudják miért. A kerthelyiségen hideg szél söpört át, a tervezett bál elmaradt, az étterem és a bár zsúfolásig megtelt. Balatonföldvár újra elcsen­desedett. Talán csak az itt-ott felhangzó kislány-szipogások árulkodtak, hogy augusztus 3-án megválasztották Balaton szépét Patak Károly Heves összecs­apások Algírban I Párizs (MTI): Párizsba, érke­zet­t­­hírek szerint vasárnap este Algír városától 150 kilo­méternyire Bou Zegza mellett he­­ves összecsapásokra került sor francia lovasság és algé­­riai felkelők között. A franciák körülvették az algériai egysé­get, amelyet a légierő egysé­geivel is támadtak. Az algé­­riaiak 16 halottat vesztettek, francia részről 21 halott volt a veszteség. A francia sebesültek számáról nem érkezett hír. A későbbiek­ folyamán­­­a francia áldozatok nagy szr­­mé­t azzal indokolták, hogy­ a fel­kél­ők a­­francia hadsereg egyenruháját viselték, s ez té­vesztette meg a francia csa­pa­tkát. A TANYAI ISKOLÁK ka­pu­nak a bezárása gondot ok­oz a hajdúszoboszlói határ­ban, mert nem kapnak megfe­­lelő zárat. Bánszegi László pe­dagógus szerint az igen he­lye­s, hogy a város a tanyai is­­ko­la kerítéseit most rendbe­tét­ezi, de az már nem helyes, hogy a kapukra nem kapnak me­gfelelő zárakat. A gyártól ak­artak rendelni, de nem kap­ták­­, azt a választ kapták,­­hogy minden két évben vál­tók,látják a gyártási folyama­té , az egyik két évben .balos­szárak, a másik két évben a jobbos zárak készülnek. —■ M­ost éppen olyan zárakat ke­lsz­tenek, amelyek nem vasal­­,hitek fel a megépült kapukra. Anyakönyvi hírek Születések: Ajtai Miklós Hajdúba­­tts,­ János Hajdúszoboszló, Sarló üt­eg 22, Anikó; Nagy János Balkány, N­agymaros 3, László; Urbán Imre B­almazújváros, Szásztelek, Erzsé­­bet; Fekete István Debrecen, Kardos utca 27 Tamás; Elek Gyula Kaba,­­G­épállomás, Erzsébet, Bungó And­­­rás Esztár, Széchényi utca 46, And­­és: Házasság: Csonka László Debre-* cen, Magyar utca 10 és Ba­lla Juli-M­ária Debrecen, Széchényi utca 13, B­alogh Zoltán Debrecen, Hámán Kita utca 78, Kónya Ilona Debre-­ cen, Hámán­ Kató utca 78, dr. Csül­­lo­gh Ferenc Debrecen Sztáli­n krt 71, és Illés Margit Debrecen, Sztá­­li­n krt. 74; Kulcsár József Debrecen, Béke útja 35, és Szentandrási Szilvia Debrecen, Bercsényi utca 103; Pap Lajos Debrecen, Torockó utca­­6, és Rácsai Katalin Debrecen Kishegye­si úti kislakás: Ila Károly Tassi Agrasztó utca 15: és Helmeczy Gi-t z illa Alacska, Kcssuth utca 48; Tur­­n i Ferenc Debrecen Csap utca 38; é i Szabó Gizella Debrecen Csap ut­­ci 38; Halálozások: Csontos István Deb­recen Pacsirta utca 53; Szabó­­Jó­­­z­sef Hajdúböszörmény, Varga Lász­ló utca 11. Munkásokat keresnek A HAJDÚ-BIHAR megyei Ta­­r­ács Építőipari Vállalata felvess­­­őműves, tetőfedő, szigetelő, fest­tő, bádogos szakmunkásokat, vala­­­amint rakodó és segédmunkáso­­kat. Jelentkezés Széchenyi u. 33. sz. alatt. ÁH KŐMŰVES, asztalos szakmun­kásokat, erős férfi segédmunka­­£­okat debreceni munkahelyekre­­ elvesz Debreceni Építőipari Vál­­lalati Irinyi utca 6. Al

Next