Hajdú-Bihari Napló, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-01 / 283. szám

Kádár János felszólalása a vasas szakszervezet kongresszusán (Folytatás az 1. oldalról) munkatempót. Ez teljesen egybehangolt vélemény. Most Kádár János ezután a béke­­harc problémáiról beszélt, majd így folytatta: Korábban a szakszervezet­nek különlegesen nagy szere­pe politikailag nem volt. Em­lékezzünk csak, hogy közvet­lenül az egyesülés után a pártnak 1 200 000 tagja is volt és ilyen körülmények között a szakszervezetnek nem lehe­tett nagy politikai szerepe. De most ,egészen más a helyzet. Mi a pártban azt a vo­nalat visszük, hogy In­kább egy kicsit kevesebb­­ tag legyen, de olyan el­att van ezeknek az üzemi tanácsoknak a kérdése. Gon­dolkoztunk,a­mit csináljunk. A munkástanácsok megszűn­te­k. De úgy gondoltuk, valamire szükség van, hogy a dolgozók közvetle­nül beleszólhassanak az üzem dolgaiba. De hogyan csináljuk? A ju­goszláv tapasztalat van előt­tünk és saját tapasztalataink. Azt javasoltuk, hogy üzemi tanácsokat kell alakítani. Szükség van arra, hogy a szakszervezetek vezetése alatt helyes irányban dolgozzanak az üzemi tanácsok, de azért kell egy kicsit alulról is zak­latni és ösztönözni a szakszer­vezeteket. Ez úgy látszik, hasznos. Szükség van rá, mert ha nem ösztönözzük az embereket se alulról, se fe­lülről, hiba származik belőle, elszakadnak a harc igazi cél­jaitól. Itt van a pártszervezetek és a szakszervezetek kérdése. A pártszervezeteknek kö­telességük a szakszerveze­tek munkáját segíteni, nem úgy, mint azelőtt csinál­tuk. Itt mi máris változtat­tunk és kell is hogy változ­­tassunk.­Azelőtt­ úgy,­ volt, hogy a pártbizottság ülést tart, elhatározza, hogy a szak­­szervezet ezt és ezt csinálja, s rendben van. A szakszerve­zet pedig vagy csinálta, vagy nem, de a dolog el volt in­tézve. Most azután másképp kell csinálni. A pártbizottság foglalkozzék a legfontosabb kérdésekkel, amelyek a szak­szervezetekkel kapcsolatosak, hozzon is határozatokat és kö­telezze a szakszervezetben dolgozó kommunistákat, hogy bizonyos álláspontért harcol­janak, mégpedig érvekkel! Lehet, hogy így egy órával tovább kell vitatkozni, de akkor meggyőzés alapján fog érvényesülni a párt vezető­­szerepe. Erre feltétlenül szük­ség van a szakszervezetek ér­desében is. Novemberben és december­ben mi vitatkoztunk a szak­nem nagyon keresik ott eze­ket a magyar munkásokat, azok nem szoktak hozzá ah­hoz a tempóhoz. kerek, akik egységesek és harcolni készek a kommunizmusért. Hiszen a párton kívül is vannak rendes munkások százezrével, egy-kétmillió em­ber, akit nevelni kell. És a szakszervezetnek kell őket nevelni politikailag is, hogy a népi állam igen fontos vala­mi, amely nélkül a munkás nem boldogulhat és nem lé­tezhet. Ez is a szakszervezet feladata. A termelésben is van persze feladata a szakszerve­zetnek, szervezeti funkcionáriusokkal. Egyes szakszervezeti elvtár­­sak azt hitték, hogy a szak­­szervezet tekintélyét úgy lehet visszaállítani, ha úsznak az árral és engednek a demagó­goknak. Akkor aztán ezt meg­beszéltük és egyet is értet­tünk abban, hogy a párt és a szakszervezet kocsija össze van kapcsolva. Ha az egyik visszaszerzi tekintélyét — a másik is. Ha az egyik nem szerzi vissza — a másik sem, is vagy lesz tekintélye a párt­nak, s ezzel a szakszervezet is vissza­kapja tekintélyét, vagy pedig, ha a pártnak nem lesz tekintélye, a szakszerve­zetnek sem lesz. Most már el lehet mondani, a pártnak is van tekintélye és a szakszervetnek is van tekintélye. Soha ne felelőtlen demagó­gok felé orientálódjék egyet­len egy szakszervezeti mun­kás sem, hanem mindig a szo­lid, a rendes munkásokra, azokra, akik az összkomfortos sztrájk idején jelentkeztek, ezekre a rendes munkásokra, munkásemberekre, mondva, hogy valahogyan nem lesz az jó, hogy nem dolgozunk és mégis fizetést kapunk. Hiszen jó-jó, de munka nélkül nem lehet élni. Ezekre a dolgozók­ra kell tehát orientálódni, s ilyen a dolgozó emberek több­­■ ■ .......... sége. Mert a népet nem lehet úgy szortírozni, hogy az za­varos fejű, ingyenélő embe­rekből áll. Ez aljas rágalma­zása a munkásoknak és a népnek. A munkások és a nép túlnyomó többsége igenis be­csületes, tisztességes ember, akikre lehet építeni, s a za­varos, az ingyenélő embereket el kell szigetelni, azokkal szembe kell szállni. A szakszervezeti munka ösz­­szefügg a nép harcával. Min­den bajjal kell foglalkoznunk. Nem kell a panaszokat vissza­utasítani, hogy az demagógia, hanem válaszolni kell reájuk és ebben a szakszervezetnek is ott kell lennie, mert az emberek a kérdésekre választ követelnek. Azzal szeretném befejezni, hogy pártunk Központi Bi­zottsága és nem hivatalosan, hanem elvtársi értelemben A forradalmi munkás-paraszt kormány nevében kívánom, hogy a kongresszus és a meg­választandó központi vezető­ség sikerrel dolgozzék, sok eredményt érjen el. A mi rendszerünkben nem boldogulhatnak külön az egyes munkás-kategó­riák, ha a nép ügye közben csúszik lefelé. Ha a nép emelkedik, akkor benne emelkedik a munkások, köztük a vasmun­kások életszínvonala is. Ké­rem, hogy ilyen értelemben dolgozzanak és harcoljanak. A perspektívától félni nem kell. A perspektíva mi mellettünk van, mert a tavalyi események éppen azt bizonyították be, hogy az ellenség mennyire gyenge és a mi eredményeink azt bizonyítják, hogy a szo­cializmus ügye milyen erős, és hogy igenis, ő nem frézis­­szerűen, hanem a szó igazi értelmében. A magyar nép óriási több­sége a szocializmus mel­lett van. Én kívánom, hogy a vas­­munkásság általában járjon az ipari munkásság élén, aho­gyan ezt már egy jónéhány év­tizeden keresztül a saját di­csőségére meg is tette! Kádár János nagy tetszés­sel, hosszantartó tapssal foga­dott beszédével a kongresszus szombati munkája befejező­dött. A tanácskozást vasárnap folytatják. A b­akiszervezet politikai, termelési szerepe A párt, a szakszervezetek, az üzemi tanácsok kérdése 1914. FEBRUÁR 27-ÉN mutatták be Jacobi Viktor új operettjét, a Sybill-t. A fiatal komponista mögött, aki alig egy évtizede végezte a buda­pesti Zeneakadémiát,­ akkor már jelentős sikerek voltak, többek között a Jánoska és a Leányvásár. Állandó szö­vegkönyvírója, a szakmában méltán megbecsült Martos Ferenc most Bródy Miksával társult, s újból egzotikus té­mához fordult A cár! Orosz­országot is annak tekintették. Az átlátszóan egyszerű mesét szatirikus vonásokkal csak helyenként élezi ki kritikus karikatúrává a korrupció, a szolgalelkűség és a félelmetes cári titkosrendőrség rovásá­ra, mindezek azonban akkor inkább soviniszta ízű szúrá­sok voltak a fenyegetően felrémlő jövendő ellenségnek irányítva. A lényeg mégis csak a rokonszenvesen daliás és elbűvölően szép kettős pár hangsúlyozottan szexuális já- Újkocskája, nagyvilági fölé­­nyességgel — a többi csak kö­ltés, amiről a négy évtizedes fajt az átdolgozó Kecskeméti J­á­nos itt-ott sikeresen igye­­kezett letörölgetni. Mi indokolta hát a Sybill fölújítását? Nyilvánvalóan Jacobi Viktor időálló érté­­kekben gazdag zenéje. A FELÚJÍTÁSBAN Blum tamás fölényes stílusbizton­sággal érvényesítette a Ja­­cobi-muzsika értékeit. A dal­lamvonalakat bensőségesen mintázta meg, az ötleteket színesen, elevenen sziporkáz­­tatja, s­őt dicséri az is, hogy a magánénekesek egyöntetűen belehelyezkedtek a stílusba, a nagyegyüttesek lendületesen bontakoznak ki, és teljes a kontaktus a színpad s a jól hangzó zenekar között. A si­kerben igen jelentős része van, éppen úgy, mint a ven­dégrendező Orosz Györgynek. A librettó maga olyan, hogy túlzásokra csábít; egyrészt ar­ra, hogy az intimebb jelene­tek szentimentalizmusba ful­ladjanak, másfelől a karika­túrák vaskos komikumba ágyazódjanak. A rendezés si­keresen elkerülte ezeket. Az előadás frissen, vidáman, tempósan pereg. (Nem a ren­dezőn múlik, hogy a szöveg egyes részei az átdolgozás el­lenére is menthetetlenül avultnak hatnak.) A KITŰNŐEN összehangolt együttesben számos egyénileg is igen jó alakítás szolgálja a sikert. A címszereplő Kő­rössy Anni kulturált, szép színű szopránja, finom frazí­rozása, bensőséges előadási modora nagyon jól érvénye­sül, nagyvilági stílusú éne­kesnője élvezetes egységben felépített figura. Férfipartne­rei közül Angyal Sándor egyenértékű vele, akinek fö­lényes, gúnyoros, férfias nagy­hercege illúziót keltő abban is, hogy tud leereszkedően közvetlen lenni, és most hang­ját is mértéktartó ízléssel ke­zeli. Balogh Éva nagyherceg­­nőjének is sok helyes színe van, énekben is megfelel, csak éppen azt a belenevelt méltó­ságot nem tudja érzékeltetni, mely a játékosság mögött is súlyt adna az alaknak. A nagy négyes fontos tagja, a testőrhadnagy Kiss Tibor be­mutatkozásakor érezhető el­fogultsággal küszködött, s nyilván ez okozta, hogy bár hangbeli értékeket hozott ma­gával, s játékban is egyszerű eszközökkel törekszik kifejező lenni, Petrovjában kevés a lendület. Csáki Magdában an­nál több a temperamentum: habzóan jókedvű, friss, ked­vesen humoros, ügyes táncos Sarahja minden jelenetében hangulatot teremt maga kö­rül. Ugyanez áll Oláh György­re, aki Poiret vonalban és színben, beszédkészségben egyaránt, pompás karikírozó ösztönnel, bolondos mozgé­konysággal eleveníti meg. Ab­ban, hogy a cselekmény vi­dám vonala töretlenül lük­te­ végig, fontos része van ennek a kitűnő párnak. Ledneczi Mihály kormányzója most i° egyik fő támasza az együttes­nek: üresen kongó szájasko­dása, nyers kedélyeskedése ravaszdisága és hajlongó alá­zatossága, a kiélt gavallér ne­vetséges nőcsábászkodása egy­ érett művész biztos eszköze­ által állnak össze mulatságo­­figurává. A titkosrendőr Zelenay József erős és hatá­sos tourleszkkomikummal ál­lítja színpadra, s egy-egy sikerült színfoltot ad az együt­tesbe Novák István és Lati­novits Zoltán. A Hegedős Györgyi álta tervezett táncok mutatósak , a korra jellemzőek, Pirók Jó­zsef díszletei jól kifejezik az akkori pöffeszkedő stílust Greguss Ildikó pedig gazdag 3 színes, pompás jelmezeket­­ tervezett. A maszkmester Za­c­kar István elemében volt: 3 nemcsak karakterisztikus, de 3 ötletes is tudott lenni. ^ BÉBER LÁSZLÓ * SYBILL Jacobi operettjének felújítása a Csokonai Színházban lami mennyiségül minután érkezik még az idén Mulató János külkereske­delmi miniszterhelyettes tá­jékoztatót adott az MTI munkatársának a gyarmat­áruk behozataláról. Még az év végéig 1770 tonna citrom, 50 tonna bors, 130 tonna tea, 1200 tonna na­rancs, öt tonna kókuszdió, 25 tonna datolya, 20 tonna ba­nán, 25 tonna mogyoró, 153 tonna kakaópor és 200 tonna füge érkezik. Az első na­rancsszállítmányok már a jö­vő héten ideérnek. Az ünne­pi kalácsba lesz mazsola is, amelyből 150 tonnát vásárol­tunk és fahéj is, amelyből 50 tonnát hozunk forgalomba. Teából, kávéból és kakakó­­babból a következő negyed­évre szükséges mennyiséget is lekötöttük. Ebben az év­ben kétszer annyi citromot hozunk be, mint amennyit 1935—1938. átlagában Ma­gyarországra érkezett. Meghalt Benjamino Gigli Róma (Reuter). Mint az Italia olasz hírügynökség je­lenti, Benjamino Gigli, a hí­res olasz operaénekes szom­baton reggel 67 éves korában meghalt. Tanácstagi beszámolók Tóth Mi­klósné I. kerületi tanácstag december 2-án, hétfőn du. 5-től 6 óráig a vargakerti pártszervezetben. Szabó József, a városi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak tagja 2-án délelőtt 9-től 12 óráig fogadóórát tart a városi tanács i. e. 47. sz. he­lyiségében. Labancz András városi és Nagy Lajos III. kerületi tanácstag tanácsta­gi beszámolóját december 6-án 17 órakor tartja a Csonka utcai általános isko­lában. Romániában emlékket emeltek a bábolnai parasztfelkelés 520. évfordulóján Bukarest (MTI) Pénteken este Kolozsvárra utazott a Ro­mán Munkáspárt Központi Bi­zottságának és a Román Nép­­köztársaság kormányának küldöttsége, hogy részt ve­gyen a bábolnai felkelés em­lékére emelt emlékmű ünne­pélyes leleplezésén. Mint ismeretes, magyar és román jobbágyok Budai Nagy Antal vezénylete alatt 1437 tavaszán fellázadtak a főurak és a főpapok ellen. A felkelés július első napjaiban győze­lemre vezetett és a megkötött egyezség szerint a parasztok­nak joguk volt évente egyszer összegyűlni a Bábolna-he­­gyen, hogy ellenőrizzék: meg­tartják-e a földesurak a meg­állapodást. A mozgalmat ké­sőbb a főurak vérbe fojtották. Régv állá­latra- 400000 forint Négy találatot öt szelvé­nyen értek el, nyeremény­összeg egyenkint 401410, a háromtalálatos szelvények száma 1102, nyereményössze­ge egyenkint 911,25 forint. Két találatot 40 183 szelvé­nyen értek el, egy-egy két­­találatos szelvényre 25 forint nyeremény jut. ..................■»»*- -------------­ tsz HSZ-szottas szavazása a nyugat-iriáni kérdésről New York (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentései sze­rint az ENSZ-közgyűlés pén­tek délutáni ülésén elutasí­totta azt a határozati javas­latot, amely felszólítja Hol­landia és Indonézia kormá­nyát, hogy az ENSZ főtitká­rának támogatásával folytas­son tárgyalásokat Nyugat­iban helyzetéről. Erre az indonéziai kezde­ményezésre előterjesztett ha­tározati javaslatra — amelyet a politikai bizottság egyszerű többséggel fogadott el — csak 41 ország szavazott, ellene szavazott 29 és 11 tartózko­dott a szavazástól, így tehát a javaslat nem tudta meg­szerezni a közgyűlésen az el­fogadásához szükséges két­harmados többségét. A szocialista országok ENSZ-küldöttségei támogat­ták a határozati javaslatot, ellene szavazott a többi kö­zött Franciaország és Anglia is. Az Egyesült Államok tar­tózkodott a szavazástól. Ifi­dit Djakarta (MTI) Indonézia függetlenségi forradalmának t­artizánharcosai pénteken délután vérükkel aláírt fel­hívásban szólítottak fegyver­be Nyugat-Irián visszacsatolá­­sa érdekében. A volt partizá­­nok szóvivője követelte Szu­­amno elnöktől, hogy „mozgó­­ítson erőket a gyarmatosítók tag támadására". A parla­­mentben a kormány be­jelen­ette, „szilárd elhatározása", egy ha az ENSZ-ben kifejtett -­feszítései sikertelenek ma­ranak, akkor más eszközhöz ju. Előkészületek történtek ..más útra lépéshez“. ----------..... ■ H­ÍREK wifmiiwiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiintmriiiniiniiiiiiiiiBiiiniiiiiiiiiiiiiinniiiiiiiiiBiniiiiiniiiaiiiimWüi Európaszerte beköszöntött a tél Finnországon át újabb hi­deg sarkvidéki eredetű lég­hullámok nyomulnak déli irányba. Hatásukra ma reg­gel Németországban mínusz 3—mínusz 8, Lengyel­­országban mínusz 8—mínusz 10 fokig hűlt le a levegő. Az utolsó huszonnégy óra alatt Közép-Európában általában tíz—tizennégy fokkal csök­kent a hőmérséklet. Enyhébb időjárás csak Norvégiában, a Brit-szigeteken és Francia­országban találunk, ahol óceáni légtömegek vannak uralmon. Ugyancsak enyhe az időjárás még a Földközi­­tenger vidékén. 2. Várható időjárás vasár­nap estig. Hideg idő, felhőát­­vonulások, néhány helyen, elsősorban keleten, havazás, időnként még élénk északi, északkeleti szél. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet va­sárnap: mínusz 2—mínusz 5 fok között. — Ciprus valamennyi na­gyobb városában éjszaka röplapokat terjesztettek. A röplapok bejelentik, hogy „új török ellenállási szervezet alakult a török közösség vé­delmére bármilyen támadás­sal szembeni’. A „TMT” el­nevezésű új szervezet a „Vo­­kan" nevű kisebb földalatti török szervezet helyébe lép. _ December 15-től heten­ként kétszer este 5—7 óráig esti balettoktatást indít a postás kultúrotthon. Beirat­kozás naponta este 5-től 7 óráig. (Bethlen u. 3.) Balett­oktat: Molnárné Mares Lili. Hat hónapi b­örtön lottó csalási kiséletért F. Gy. kiskőrösi lakos a 11. és 13. lottó sorsolás után óvást adott be a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra. Ezekben ötös illetve né­gyes találatra jelentette be igényét. Az igaz­gatóság ellenőrzése megállapí­totta, hogy a „telitalálatos“ szelvény nem érkezett meg és így nem vett részt a játékban. A másik esetben az általa be­jelentett — a 164.282 számú szelvény — bár annak tulaj­donjogát büntetőjogi felelős­sége tudatában is erősítette — nem volt az övé. A kérdéses szelvény jogos tulajdonosa a nyereményért időben jelentkezző F. Gy. bíróság elé került. A budapesti V. kerületi bíróság mindkét próbálkozást társa­dalmi tulajdon sérelmére elkö­vetett csalási kísérletnek mi­nősítette. Ezért —, s mivel károsan befolyásolta a lottójá­tékok hírnevét — F. Gy.-t jogerősen hat hónapi börtönre ítélték. A büntetés végrehaj­tását három évi próbaidőre felfügg­sztették. Szombaton értesítették a debreceni tűzoltókat, hogy Nagyfülöp községben tűz ütött ki. Bilanics István föld­műves, Szél utca 996. szám alatti szalmatetős házának ké­ményéből szikra csapott ki. A szikrától a szalmatető azonnal tüzet fogott. A ház közelében dohánnyal teli pajta is volt és a nagy szélben ezt is veszély fenyegette. Sőt az egész utca lakóházai, gazdasági épületei is veszélyben voltak, mert a nagy sebességgel száguldó szél gyorsan széthorda a tüzes per­nyét. A nagyobb , katasztófától a helybeli, községi tűzoltóság ál­dozatkész, bátor és fáradtságot nem ismerő munkája mentette meg a községet. A fülöpi tűz­oltók derekasan helytálltak és sikerült megfékezni a „vörös kakast“. Megmentették a paj­tát és a környező házakat is. Mire a debreceni tűzoltók, megérkeztek, a tüzet eloltot­ták. A kár így is jelentős. Ti­zenöt mázsa rozs, kisebb mennyiségű napraforgó és más termény a tűz martaléka lett. -------------­ Tűz pusztított KagylalapSn —­ Tűz volt szombaton a Bajcsy­ Zs. utca 58. szám alatt. A ház udvarán az egyik félreeső deszkaépület­ben tárolt fűrészport a ját­szadozó gyermekek felgyúj­tották. A tűzoltók a tüzet gyorsan megfékezték. A kár jelentéktelen.­­­ A kubai hadsereg főpa­rancsnoksága pénteken kö­zölte, hogy a kubai katona­ság Bayamo közelében össze­csapott a felkelőkkel.­­­ Az algíri hadbíróság Bualem Khalfa oráni tanítót, az Alger Republicain­ című kommunista lap volt főszer­kesztőjét húsz évi kényszer­munkára ítélte. Bualem Khalfa ellen az volt a vád, hogy részt vett­ az algériai felkelésiben. — Árverés! Az Akadémia Tógazdasága a Böszörményi út 104. szám alatti majorjá­ban december 2-án 9 órakor vetőgépeket, ekéket és több más mezőgazdasági gépet ad el árverésen. Az árverésen mindenki résztvehet, ÁH. — Értesítjük kedves meg­rendelőinket, hogy szövetke­zetünk irodahelyiségét Szé­chenyi u. 24. szám alá he­lyezte. Telefon: 13-95. Telep telefon: 40-11. Mindennemű víz, gáz, cserépkályhás, kő­műves, asztalos és lakatos munkák készítését és javítá­sát vállaljuk. Vas-, Gép és Építőipari Vegyes Ktsz. — Dr. Szabó Pál ideg­­elmeszakorvos v. klinikai ta­nársegéd új rendelési órája reggel 8—10. délután 5—6-ig és délben kedden, csütörtö­­köm, szombaton 1—2-ig. Al­koholelvonó kúrák.. járóbete­geknél. — a Mosonmagyaróvári Hanság Múzeum régészei a lébényi vasútállomás mel­letti Akasztódombon korai­­bronzkori település nyomait, az észak-pannon kultúra egyik értékes maradványát tárták fel. Rengeteg patics­­darab került felszínre, amelyekről a kutatók meg­állapították, hogy azok a teleplakók vesszőből font és sárral betömött kunyhó­­falainak részecskéi. A lele­teket a Hanság Múzeumba szállították.­­ A dr. Tar Imre és dr. Szabó Sándor körzet, orvo­sok körzetébe tartozó betege­ket értesítjük, hogy a Bajcsy- Zsilinszky utcai központi rendelő, közbejött technikai akadályok miatt, későbbi időpontban lesz megnyitható. A megnyitás időpontjáról az érdekelteket sajtó útján tá­jékoztatjuk. II. kerületi Ta­nács v. b. titkársága. * — A francia nemzetgyűlés a szombatra virradó éjszaka kétszer is bizalmat szavazott a kormánynak. Elfogadta az algériai kerettörvény javas­latát 269 szavazattal 200 el­lenében, 267 szavazattal 200 ellenében pedig magáévá tette az algériai választójogi reformról szóló törvényja­vaslatot.

Next