Hajdú-Bihari Napló, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-01 / 51. szám
Hazaérkezett a magyar küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) fenség táborába átment iratokat nem agitálni, hanem ütni kell az ellenségge együtt. Azt tapasztaltuk, hogy jobb, ha a gyakran ingadozók nincsenek a pártban. A párt számszerűleg most kisebb, mint volt, de egységesebb, harcosabb és így nagyobb a tekintélye is, ereje is, mint az ellenforradalmi támadás előtt volt. A múlt hibái nyomán levont egyik legfőbb tanulságunk, hogy a párt és a dolgozók széles tömegei között élő kapcsolat, kölcsönös bizalom a párt, a népi rendszer legfőbb nélkülözhetetlen ereje. Gondolnunk kell arra — folytatta —, hogy még nem haltak ki azok az emberek, akik a burasoá-nacionalizmus mérgezett nyilával készen állnak mindig arra, hogy megkíséreljék népeink viszonyát megzavarni. De ezeknek mi nem engedünk teret, és zavart keltő kísérleteiket az igazság erejével és világos hirdetésével lehetetlenné tesszük — mondotta Kádár elvtárs. Ebben a szellemben mondtuk, hogy a Magyar Népköztársaságnak nincs egy országgal szemben sem területi, sem más igénye. Aki ilyet felvet, nemcsak a velünk testvéri barátságban élő szomszéd népköztársaságok ellensége, hanem halálos ellensége elsősorban a Magyar Népköztársaságnak, és az urak miatt oly sokat szenvedett magyar dolgozó népnek. Ma népeink vállvetve harcolnak a béke megszilárdításáért és biztosításáért, a szocializmus felépítéséért, egész táborunk egységének további erősítéséért. Kormányaink támogatják azt a politikát, amely e célok megvalósítását szolgálja. Helyeseljük a nemzetközi tárgyalásokat és megegyezések módszerét és hisszük, hogy a kormányfők találkozója, amit a Szovjetunió kormánya javasolt, létrejön és minden nép érdekében szükséges és fontos eredményeket tud elérni. Támogatjuk azt a követelést, amely a tömegpusztító fegyverekkel való kísérletek megtiltását kívánja. Támogatást nyújtunk minden javaslatnak, amely a leszerelést, a külföldi csapatok kivonását, általában a békés együttélést, a békés gazdasági versengést szolgálja. Kádár elvtárs végezetül egész népünk nevében további sok sikert kívánt a Román Munkáspártnak, Románia népének, minden dolgozójának a szocializmus építésében és a béke védelmében. A hatalmas éljenzéssel fogadott beszédek után Kádár János és Gheorghiu-Dej a nagygyűlés több tízezer részvevőjének viharos tapsa közepette megölelte egymást. Az elutazás Csütörtökön 24 órakor elutazott Bukarestből a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány küldöttsége. A késő éjszakai óra ellenére a bukaresti dolgozók nagy tömege gyűlt össze a Baneasai pályaudvaron, hogy búcsút vegyen a vendégektől. A magyar párt- és kormányküldöttség tagjainak búcsúztatására Gheorghiu-Dej és Chivu Stoica vezetésével a román párt- és állami élet számos vezetője megjelent a pályaudvaron. Ott voltak a Bukarestben akkreditált egyes diplomáciai képviseletek vezetői, a Magyar Népköztársaság nagykövetségének tagjai, a román és a külföldi sajtó képviselői. A román és a magyar himnusz hangjai közepette Kádár János Gheorghiu-Dej-zsel együtt ellépett a díszszázad előtt. Egy fiatalokból álló csoport virágot nyújtott át a magyar küldöttség tagjainak. A vendégek búcsút vettek a diplomáciai testület tagjaitól és a megjelent hivatalos személyiségektől. A magyar és a román állami és pártvezetők baráti kézszorítással búcsúztak egymástól, Kádár János és Gheorghiu-Dej melegen összeölelkeztek. A pályaudvaron összegyűlt lelkes tömeg hosszasan éltette a magyar és a román nép örök barátságát. A magyar párt- és kormányküldöttséget Mariuseamu külügyminiszterhelyettes és Caius Francescu, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője elkísérte a magyarro(Kiküldött munkatársunk jelenti.) A biharikeresztesi állomáson román és magyar zászlókat lenget a februári szél. Az idő hűvös, esős, szeles, de ki törődik most ezzel! A romániai útjáról hazatérő magyar pártos kormányküldöttség fogadására megjelent közel háromezernyi ember dacol a széllel, a csepegő esővel és türelmesen várja a különvonatot. Teherautón, lovasszekérrel, kerékpáron a járás szinte minden községéből özönlött ide a nép, hogy üdvözölhesse a párt és a kormány vezetőit. Fél öt óra tájban feltűnik a küldöttség különvonata. Még jóformán csak a mozdony füstje látszik, de az izgalom már a tetőfokán van. Éljenzés, taps köszönti az állomásra begördülő különvonatot. A küldöttség tagjai a mozgó vonat ablakából kalaplengetve üdvözlik az egybegyűlteket Megáll a vonat és a küldöttség tagjai a többezres tömeg éljenzése közepette leszállnak a vonatról. A küldöttség tagjait — Kádár János elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának első titikárát, Apró Antal elvtársat, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettesét, Kállai Gyula elvtársat, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Hazafias Népfront elnökét, Szirmai István elvtársat, az MSZMP KB tagját, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetőjét, Németh Károly elvtársat, az MSZMP KB tagját, a Csongrád megyei pártbizottság elsőtitkárát, Sebes István elvtárs külügyminiszterhelyettest . Biszku Béla elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, belügyminiszter és Sándor József elvtárs, az MSZMP KB tagja fogadják. Itt van a küldöttség fogadásán Gódor Ferenc elvtárs, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei bizottsága első titkárának vezetésével a megyei és járási párt- és tanácsszervek számos vezetője. A Román Népköztársaságból hazatérő párt- és kormányküldöttséggel érkezett vissza Ion Popescu elvtárs, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete is, aki a küldöttséget romániai útjára elkísérte. Kádár János elvtárs ellépett a csapatzászlóval felsorakozott díszőrség aőtt, majd Gódor Ferenc elvtárs köszöntötte meleg szavakkal Hajdú-Bihar megye dolgozói nevében a romániai útjáról magyar földre érkezett párt- és kormányküldöttség tagjait. Az üdvözlő szavakért a jelenlevők viharos tapsától kísérve Kádár János elvtárs mondott köszönetet. A Román Munkáspárt Központi Bizottságának és a Román Népköztársaság kormányának meghívására tettünk baráti látogatást a Román Népköztársaságban, hogy még jobban elmélyítsük az együttműködést a két testvérnép között. Találkoztunk a román nép legszélesebb rétegeivel, munkásokkal, a falvak dolgozóival és egyetemek professzoraival magyarokkal, szászokkal és délszlávokkal, fiatalokkal és öregekkel egyaránt. A román elvtársakkal sokoldalú, nagy jelentőségű megállapodásokat kötöttünk, amelyek fejlesztik két szomszédos ország külötti együttműködést mindkét nép javára, mán határig. A magyar küldöttséggel utazott Ion Popescu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete is. Bármenre jártunk, mindenütt igen nagy szeretettel fogadtak bennünket, és ez a szeretet nemcsak a magyar küldöttség tagjainak szólt, hanem elsősorban Önöknek, a dolgozó magyar népnek. Kádár elvtárs beszédét így fejezte be: Tizenöt hónap alatt a nehezén túljutottunk. Tapasztalhatták, és meggyőződhettek arról, hogy mi a dolgozó tömegek nélkül semmit sem csinálunk, mi a tömegekkel akarunk politikát csinálni. Bízzanak bennünk, hogy még egységesebben haladjunk előre és még nagyobb eredményeket érjünk el. A nagy tapssal fogadott beszéd után Kádár János és a küldöttség tagjai a vonat indulásáig elbeszélgettek a fogadásukra összegyűlt dolgozókkal. Körülbelül fél óráig tartózkodik a keresztesi állomáson a küldöttség különvonata, de ez a fél óra most olyan rövid, hogy csak perceknek tűnik. A küldöttség tagjait az egybegyűlt tömeg elhalmozza virágokkal, de elhalmozza kérdésekkel, sőt kérésekkel is. A komédiák Kállai Gyula elvtársat arra kérik, a nyár folyamán, a gyermekotthon fennállásának huszadik évfordulóján feltétlenül látogassa meg őket. Kállai elvtárs ezt meg is ígéri. Az úttörők Apró elvtárs Romániából hozott jelvényeit „könyörgik" el. Apró elvtárs nem tud ellenállni a gyerekek kérésének és kiosztja közöttük a jelvényeket. Zsíros Sándor elvtárs, egy idős bedől dolgozó paraszt, a pártszervezet titkára Kádár János elvtárssal beszélget a bedőiek problémáiról. E rövid idő alatt meleg, baráti kapcsolat alakul ki a párt- és kormányvezetők és az egybegyűltek között. De sajnos, itt az indulás ideje. A tömeg éljenzéssel, tapssal búcsúztatja a Rákóczi-induló hangjai mellett lassan kigördülő különvonaton a fővárosba utazó küldöttséget. Püspökladányban Biharkeresztesen felszállt a különvonatra Gódor Ferenc elvtárs, a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság első titkára, dr. Tatár Kiss Lajos elvtárs, a megyei tanács v. b. elnöke és a küldöttséget elkísérték Püspökladányig. Út közben — ha ez rövid ideig tartott is — szívélyes beszélgetés alakult ki a párt- és kormányküldöttség tagjai, valamint a megye vezetői között. A püspökladányi állomásra este 6 óra körül futott be a különvonat. A küldöttséget nagy lelkesedéssel fogadta a kedves vendéget váró ezernyi ember. Amikor megállt a vonat, s Kádár elvtárs kilépett, asszonyok, lányok, gyermekek futottak köré s virággal halmozták el. Az átvonuló küldöttséget Köti Gábor elvtárs, a püspökladányi járási pártbizottság titkára üdvözölte. A párt- és kormányküldöttség nevében Kádár János elvtárs köszönte meg az igen meleg és kedves fogadtatást, majd néhány közvetlen szóval beszámolt a megjelenteknek az utazás eredményéről s tolmácsolta a romániai dolgozó nép üdvözletét. Sajnos, csupán néhány perc jutott a találkozásra, majd meleg búcsúzás után a küldöttség tagjai felszálltak a vonatra és lassan elindultak a főváros felé az ezernyi ember lelke üdvözlése mellett. Budapesten Tegnap este Budapestre érkezett a párt- és kormányküldöttség vonata. A magyar és román zászlókkal ünnepien feldíszített Nyugati-pályaudvarra a Rákóczi-induló hangjai mellett 9 óra előtt gördült be a különvonat. Dr. Münnich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke üdvözlő beszédet mondott. Szavaira Kádár János válaszolt. Megérkezés Biharkeresztesre Kádár elvtárs Zsíros Sándor bedői dolgozó paraszttal beszélget. Felépül-e a Faipari Vállalat új üzeme ? Mind gyakrabban és gyakrabban teszik fel ezt a kérdést az üzem vezetői és dolgozói, akik most az áldatlan helyzet következtében a város táján szétszórt, korszerűtlen, a munkavédelem követelményeinek nem megfelelő műhelyben végzik munkájukat. A Faipari Vállalatnak jelenleg hat különböző helyen van telepe. Nem csoda, ha ilyen körülmények között nagy nehézségekkel küszködik a vállalat, örömmel fogadta mindenki a hírt: a városi tanácsnak hosszas harc után sikerült kiverekednie, hogy az elkövetkező két évben 3 millió forintot biztosítanak az új üzem építésére. Hárommillió forintot, pedig — szerény számítások szerint is — 4,5—5,5 millió forintra volna szükség egy korszerű, a munkások egészségvédelmét is figyelembe vevő üzem megteremtéséhez. Kellene, de sajnos nincs. Az ország jelenlegi gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy ilyen jelentős összeget ruházzunk be a Faipari Vállalat fejlesztésére. A városi tanács v. b. ipari és tervosztálya, valamint a vállalati vezetői most azon gondolkodnak, hogy mit tegyenek. Érdemes-e a jelenleg rendelkezésre álló 3 millió forinttal hozzákezdeni az új üzem felépítéséhez? Hasznos-e a népgazdaságunknak, hogy egy olyan új beruházáshoz kezdjünk, amelynek gyümölcsét csak 1í5 év múlva élvezhetjük? Most, amikor a kormány nagy erőfeszítéseket tesz a már korábban megkezdett beruházások befejezésére, valóban elgondolkoztató, hogy célszerű-e a több millió forintos új üzem építéséhez hozzákezdeni. Még csak fokozza a nehézségeket, hogy a Faipari Vállalat új üzemét nem lehet a Kishegyes úton felépíteni az ottani telep szűknek bizonyult. Az elgondolások szerint az új üzem létesítéséhez leginkább a Diószegi út és a Rigó utca sarkán fekvő telek volna a legalkalmasabb. Az új telephely azonban új gondokat és ezzel párhuzamosan egyre több forintot követel. Az új, korszerű követelményeknek megfelelő üzem felépítéséhez jelentős közművesítésre is szükség lenne. Ez pedig pénzbe, mégpedig sok pénzbe kerül. A vállalat új üzemének felépítéséről folyó vita során olyan elgondolás is napvilágot látott, amely szerint helyes lenne, ha a városi tanács ipari osztálya megvizsgálná: nem volna-e célszerű, ha egyesítenék a Faipari Vállalatot a Bútorgyárral. A Hajlítottbútorgyár Salétrom utcai telepén ugyanis elegendő hely állna rendelkezésre, itt kisebb összegekből is fel lehetne építeni az új üzemet. Ez a javaslat már csak azért is megfontolandó, mert városunkban az egyesülés után igen jelentős faipari üzem születne, amely a Tiszántúl bútorszükségletének kielégítésében számottevő lenne. A két vállalat egyesítése mellett ezenkívül még számos más tény is szól, amelyre most nem térünk ki, de úgy gondoljuk helyes lenne, ha a városi tanács v. b. ipari és tervosztálya, valamint a Faipari Vállalat és a Hajlítottbútorgyár képviselői megbeszélnék ezt az elgondolást. Felépül-e a Faipari Vállalat új üzeme? — kérdeztük a cikk elején. Pontos, határozott választ még nem tudunk adni, a legilletékesebbek sem tudják, hogy mi lesz a sorsa az új üzemnek- Az idő sürget. A pénz — 3 millió forint — már rendelkezésre áll, a nyáron hozzá lehetne kezdeni az építkezéshez. A tervek azonban még nem készültek el, sőt még a megbízatást sem juttatták el a tervező irodához. Éppen ezért szükséges, hogy az illetékesek gyorsan határozzanak. A döntést nemcsak a vállalat munkásai, hanem a város fejlődéséért felelősséget érző dolgozók is kíváncsian várják. Kovács Béla Calanciákt KM QttO almi IMMoMali Nerc York (AFP) Monzsi Szlim, Tunézia ENSZ küldötte csütörtökön levelet intézett Hammarskjöldhöz. Ebben felhívta az ENSZ főtitkárának és a nemzetközi közvéleménynek a figyelmét arra, hogy a franciák erőszakkal kilakoltatnak otthonaikból 250 000 algériait! Intézkedésüket azzal indokolják — írja Szlim —, hogy „senki földjét" létesítenek az algériai—tunéziai határon. tag. MARCius k ' * íselyesem elírni... A vezetőségi ülés végén agjelöltek felvételéről volt még szó. A párttitkár feltette a szemüvegét és ismertette a felvételre kerülő személyi adatait. Kovács János 35 éves, 1945 óta párttag ... Az egyik vezetőségi tag megcsóválta a fejét. — 1945-ös párttag és csak most jön ide térni a felvételét... nem tetszik ez nekem semmikép- ' pen... — Sok problémája volt, azt írja — válaszolt a titkár. — Egyébként milyen ember ez a Kovács János? — kérdezte egy öregedő, tiszta ősz hajú férfi. Én nem nagyon ismerem. — Rendes ember ez — vont vállat a vezetőség egyetlen nőtagja — csak nem valami harcos, inkább olyan csendes, békés ember... Az ellenforradalom alatt is nagyon csendesen viselkedett, nemigen szólt ez bele semmibe, hazament, aztán otthon ült. — Szóval nem hőbörgött? — Ezt ismét az az ősz hajú vezetőségi tag kérdezte. A párttitkár megsimította a homlokát, és úgy próbált viszszaemlékezni, hogy ez a Kovács János hogy is néz ki. Valahogy nincsen ennek semmiféle különös ismertető jele, egyszerű szürke ember, ha valamit mondanak neki megcsinálja, most például a szakszervezetben dolgozik, azok ajánlották, talán két szót sem váltott vele az utóbbi időben. — Elég baj — gondolta magában — az, hogy nem tudok megfelelően foglalkozni az emberekkel, persze elég nagy ez a pártszervezet, ráférne a decentralizálás, így nem megy a munka. — Különös dolgot nemigen írnak erről az emberről, csak annyit hogy becsületes, elég jól dolgozik, aztán meg azt, hogy sok problémája volt, családi meg egyéb, s így nem is kérte az átigazolását. Végül is abban állapodtak meg, hogy alaposan utánanéznek, hogy dolgozik ez a Kovács, javasolhatják-e a taggyűlésnek felvételre. A vezetőségi ülés után a párttitkár még sokáig bent maradt az irodában. Amióta titkár lett, rengeteg dolga akadt. „Idő, idő, idő... jaj de kevés az idő..." — ezt sóhajtotta nemegyszer naponta. Jól is kell dolgozni itt is, meg a műhelyben is, nem könnyű feladat. És hozzá még olyan fiatal, kevés gyakorlata várt a pártmunkában. Vezetőséget összefogni, irányítani, megismerni a pártszervezet és az egész munkaterület problémáit, eléggé próbára teszi az erejét. Aztán meg a tanulás.. „Idő, idő, idő..." — sóhajtott fel újra. Az volt nála a jó egyébként, hogy a sok munka soha nem tudta letörni. Sőt Minél többet dolgozott, annál többet bírt, mintha az egyik munkából az erő átlendült volna a másikba. Ha meg kevés volt a dolga, valahogy azt a keveset halogatta, tologatta s nem végezte el megfelelően Most még egyszer a kezébe vette a tagjelölt felvételi kérelmet. Nem olyan egyszerű ez az eset, felvenni olyat, akit tulajdonképpen nem is nagyon ismer. Igaz, az ajánlóit ismeri... azok rendes emberek. Tovább böngészte a felvételi lapot. Szabónt: azt mondja, hogy csendes ember, s az ellenforradalom alatt is így viselkedett. No igen, egy ilyennel már megjárta, azt mondták, hogy teljesen paszszív volt az ellenforradalom alatt, nem csinált semmit, s a végén, mikor már felvették tagnak, hát disszidált. Felvette a telefont és leszólt, hogy Kovács Jánost nem tudnák-e hozzá beküldeni. Az ajtón halkan kopogtattak, s belépett Kovács János. Vékony ember volt, valóban semmiféle különös ismertetőjele nem volt. Ne, haragudjon Kovács elvtárs, hogy zavarom, de egykét dolgot a tagjelölt felvételéről szeretnék megbeszélni. Hát kérem először is. Ön 45-ös párttag és csak most jelentkezik. Milyen oka volt ennek? Kovács János kicsit elgondolkozott. — Még akkor nem volt itt a titkár elvtárs, amikor jelentkeztem, de a régi titkár elutasított, azt mondta: nagyon passzív vagyok, s nem erősítem a párt sorait... — Miért nem fellebbezte? — Nem vagyok fellebbezés természetű, titkár elvtárs, de azért csak nem éreztem magam jól úgy, a párt nélkül, aztán. .. most, csak kértem... — Mit csinált az ellenforradalom idején? — Semmit. — Ki tudja azt igazolni, hogy semmiféle ellenforradalmi megmozdulásban nem vett részt? — Kérdezze meg talán a titkár elvtárs Máté elvtársat meg a családját, — mondta csendesen Kovács János. A titkár felugrott. — Hát magánál voltak Máté elvtársik? Maga volt, aki megmentette? — Nálunk voltak. — És miért nem mondta ezt régen is? — Nem tudom, miért hivatkoztak mindig erre? Ez olyan természetes válaszolta egyszerűen. A titkár kezet szorított a felvételre javasolt Kovács Jánossal, az egyszerű, csendes emberrel. — Köszönöm Kovács elvtárs ! Aztán még sokáig gondolkozott utána a titkár. Nem könnyű dolog az emberismeret, nem könnyű megítélni az embereket. Itt van ez az ember, akiről azt mondták, hogy passzív, nem dolgozik, nem való a pártba. S ez az ember csendesen, nagy szavak nélkül mégis sokat tett. A szép szavakból és a hangos szavakból bő termelés van, sokkal többet termelnek belőle, mint amennyire szükség van, s a tettekből meg kevesebb, mint a szükséglet.. „Mennyi minden szükséges ahhoz, hogy alaposan megismerjünk egy embert — gondolta a titkár. — Bonyolult dolog, de szép, nagyon szép feladat. Körültekintés, meggondoltság, lelkiismeretesség és igen, emberszeretet szükséges — így lehet csak helyesen megítélni egy ember magatartását. Ez a csendes, szürke ember egyszerű hétköznapi tetteket visz véghez, nem tűnik fel, nem ismerik szinte, de ha szükség van, hőssé tud válni." A titkár, mielőtt hazament volna, noteszába felírta, mintegy mottóként. A legnagyobb tudomány: helyesen eljárni az emberek ügyes-bajos dolgában. K. E. NAPLÓD