Hajdú-Bihari Napló, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-26 / 253. szám
k jSSt Mi mmíl | W T T 11'1 I A: MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-filHAl^MEGYE^IZOnSÁGÁNll^^Pjí^il cs avizaadott életek háza. A mikepércsi gondozóban Ősz van. Elcsendesedtek a messzeségek és a szomorú Tarjak sikongó csapatokban köröznek a kihűlt földek felett Ennek a borzongató elmúlás-hangulatnak a kellős közepében, mindennek furcsa ellentéteként, a színes gépkocsikat repítő betonút mentén magasodik egy egyszerű, fehér épület, a visszaadott életek háza. Ezt a nevet magam adtam neki, miután megismer,tem, sbár jól tudom, hogy fellengősnek tetszik, de ne bíráljanak ellhamarkodottan, mert önök még nem jártak ebben a házban, a mikepércsi tbc. gondozóban. Magam sem tudom mi meghatóbb, a ház, a lakái, vagy az az ezernyi látható, vagy érezhető bizonyítéka a gondoskodásnak. Miről is van szó tulajdonképpen ? Egy nagyon szép humanista elgondolásra. Arról, hogy a gyógyult tbc-s betegek szakmát tanulnak, könynyű mesterséget, mely nem viseli meg a nagy betegségtől megszabadult szervezetet. A tanulási idő három év. Ezalatt a gondozottak a legjobb ellátást kapják és minden módon igyekeznek velük elfeledtetni a kiállott szenvedéseket. Ezenkívül a még gyógyuló betegek otthona is lesz a visszaadott életeit háza, korszerű, ragyogóan felszerelt orvosi rendelővel. Százhuszan jönnek ide tanulni, gyógyulni és feledni. Most még csak negyvenketten vannak, még jórészt üresek a hálótermek, melyeket színes ágytakarókkal függönyökkel díszítettek, mint a gyermekszobákat. Van ebben is valami jelkép, hogy a gyógyult betegek úgy mennek majd innen ki a külső világba, ahogy a gyermekek a gyermekszobákból indulnak az élet felé, telve örömmel várakozással Kék szobák, zöld szobák, bordó termek... A színes társalgó, az ebédlő... A színek harmóniáját az ebédlőben az ízek harmóniájának öröme tetőzi. Az étrend Szüle Zoltánnak, a főszakácsnak hőskölteménye. Reggel tejeskávé, abból annyit ihat mindenki, amennyi belefér, melléje parizer, vaj vagy dzsem. Ebédre három tál étel, majdnem mindig hús, vacsorára is húsétel. Íme: Szüle bácsi néhány alkotásának címe az eheti étlapról : Stefánia-sült, egybensült sertéshús, raguleves, rakott kel és tejfeles natúrszelet. A műhelyben hat óra a munkaidő, de ha bárkinél baj van a közérzettel, nem kell dolgozni. Senkit nem siettetnek és senki nem él vissza a gondoskodással. A munkában és mindenütt kölcsönös segítőkészség és szeretet... Nincs intrika, veszekedés. Egy hatalmas, félelmes és mégis gyönyörűen közös érzés olvasztja őket egyetlen hatalmas családdá : az életet kapták visz-! A hatórás munkaidő leteltével a pihentető szórakozás óráit a társalgóban töltik. Javarészt fiatalok. Úgy tudnak örülni az életnek, a visszakapott életnek... Egyre csak tervezgetnek. Halkszavúak és kedvesek. Beszéltem egy fiúval, aki finommechanikát tanul. Fájt a keze, aznap nem dolgozott, a társalgóban ült és írt. Verset írt. Tizenhét éves, Kiss Lajosnak hívják. Boldog. Balogh Lászlóné 28 éves Van egy kislánya, érte gyógyult meg, érte akar élni. A szabóságot tanulja most, szép ruhákról álmodozik, magának is varr majd, a kislányának is Elfelejtenek mindent, ami nehéz volt, ami szomorú. Balogh Lászlóné egy kilót hízik hetenként. Vörösmarty Károly határőrnek a Szamuelly, majd a József Attila Szanatóriumban adták vissza egészségét. Ő is mechanikus lesz, gépekről álmodozik, asszonyról, családról, hosszú egészségről. Utoljára külön kis világos munkaterembe lépünk. Sokszínű anyagok, műbőrök között ül Horváth Lajos, akit le- döntött a betegség. Járókép- télen. Tarka bőrdíszmű áruikát készít, amihez nem kell erő, csak az ujjak halk, finom" játéka. Nemcsak az életét? kapta vissza, a munkakedvét' is. A többiek simogató ked-vességgel veszik körül, min-den este ölben viszik fel a' hálóterembe. Mert Horváth Lajos nem tud járni. Búcsú-' záskor vele fogok kezet utol-? jára. Óvatosan fogom a kedzét, érzem ujjainak vibrálását, ? Úgy remegnek az ujjai, ahogy? a föld rezdül meg néha a ráz? kódtató földrengések nyomán. Nem mérhető fel az olyan embernek, aki mindig egész ? séges volt, jómagamnak sem , hogy mit jelent ezeknek az embereknek mindaz, amit itt? kapnak. S úgy érzem, ezer emlék- í művel, elmondott szavak, le-í írt könyvek, vagy kőbevésett szobrok rengetegével nend ál-í láthattunk volna olyan emlé-i két az emberszeretetnek, mints ezzel a házzal, a visszaadott* életek házával. | FÜLÖP GYÖRGYi Pihentető sakkparti a társalgóban A visszaadott életek háza a mikepércsi tbc-gondozé Horváth Lajos, aki dolgozni akar és sokáig élni Megvolt Uaviad Beattd! Bolíviai fenticsatankások felkelése a Madre de Diós folyó mentén ! A Madre de Diós partján, s valahol a bolíviai őserdők mélyén, egy fából épített házsötét szobájában az asztalróla földre esett a király. A s sakkozók egyike, Brad, az 5 United Rubber Company fel-ügyelője imbolyogva, whisky- mámoros tekintettel hajolt 5 utána, fogai között egy vas- okos, káromkodást mormolva.Még szédelegve matatott a padlón a király után, amikor kintről zaj hallatszott, sa hirtelen kitáruló ajtón 6— 18 rongyos ruhájú, borostás arcú, villogó szemű paraszt lépett be. Kezükben a szoba í gyér világítása ellenére jól láthatóan villogtak az éles csapolókések. í — Takarodjatok dolgozni, brühös kutyák — harsogott arészeg Brad hangja —, vagy I istenemre mondom, megkorbácsollak titeket! ” A parasztok nem mozdultak. I Egyszerre előlépett a csoportból egy magas, szikár ,idősebb férfi. Brad ránézett. I Felismerte Jósét, a szorgal-m más, fáradhatatlan munkást. ? Azonban még részegen is láttta, hogy ez az ember mostmás. S Jósé megszólalt: •— — Emlékezhet arra, Brad fűr, hogy Igazuában, az én szülőfalumban egykor 300 szorgalmas paraszt élt Férfiak, asszonyok, gyerekek. Békében termeltük a kukoricát, a cukornádat S ekkor jött maga! Maga és társai mindent ígértek akkor. Szép ruhát, sok bolivánot Míg maguk itatták a falu népét, jöttek fegyveresek, s azt parancsolták, hogy mindenki a faluban 14 évtől 40 éves korigköteles a kormányzó ültetvélnyén dolgozni. Csak 4 hét, s azt mondták. S elhurcoltak ide minket. Elhurcoltak rabi szolgának, engem is, s a többieket is. Hiába sírtak az anyák, a feleségek. Maga akikor is csak korbácsát suhogítatta és nevetett . — 14 hétből 12 év lett — Maga és a magához hasonló urak, Brad — mondta José hangját felemelve — a folyó partjáról 50 ezer embert hurcoltak el! Az americanusok ígértek és fenyegettek, s behajtották társainkat az őserdőbe. Tudja hányan élnek ma az 50 ezerből ? Nyolcezren, Brad úr ! A többieket maga és urai megölték ! Agyonverték őket, éhenhaltak, nem bírva a szükséget és a munkát, végeztek magukkal 42 ezer ember halt így meg! Ezekért is maga felel, Brad úr! A szürke embergomolyag mely egyre áramlott a ház elé, úgy zúgta, mint a távoli folyó: Haljon meg. — A kezekben megmozdultak a kések. Brad agyában valami derengeni kezdett Szeszmámora tisztulni látszott, s megértette, itt életről és halálról van szó. Kimondhatatlan félelem szállta meg. Az emberek tömege előre mozdult. Fenyegetően indultak Brad felé. — Várjunk még emberek — szólt most egy mezítlábas sovány ember, Benito —, még nekem is számolnom kell vele. — Hangja halk volt, s minduntalan köhögés szakította félbe mondanivalóját — Brad úr, megismer engem ? Igen, megöregedtem közben, összetörtem. Nem sok időm van már hátra. De mielőtt én meghalok, magának kell bűnhődnie, hogy lelkem megnyugodjon. Mert a gyűlölet, maga iránt... — s itt Benito köhögni kezdett és vért köpött a felügyelő elé a földre. — Abban a hónapban történt, amit maga szeptembernek nevez. Naponta 16 órákat dolgoztunk. Éppúgy, mint már sok év óta. De ekkor este okosabbak lettünk. José elmesélte, hogy maguk évek óta becsapnak minket , egy gauchótól hallotta, aki írni és számolni is tud. Vigyázzatok a mérlegre barátaim, mondta, mert az americanusok csalnak. Naponta nektek 4 arrobát kell beszállítani, 75 kilót. Ennyit és nem többet. Ennyit kellett volna, s maga mr. Brad, ennek mindig a kétszeresét követelte. Mutatott egy edényt, s azt mondta, ez egy arroba. Hazudott! Mi nem tudtuk, s maga becsapott Egy napon beszállítottam 8 ilyen edénynyel. Tudtam, hogy ez sok. Reméltem, hogy a 16 órás munka után nemcsak babot és lisztet kapok, hanem ad legalább egy doboz szardíniát Éhes voltam, és kimerült Alig vonszoltam magam. Reméltem, az adósságaimból is elenged valamit. — Takarodj ! Mit ascarsz tőlem ? — Mit uram ? Bosszút! Az életemért. Mert már csak a bosszú él bennem! Én már halott vagyok! José villogó szemmel nézte Bradot. Hátraszólt a többieknek : — Mit érdemel ez az ember ? S az emberek, mint a távoli folyó, zúgták : — Haljon meg ! — Még ne! — kiáltott ekkor egy női hang. — Várjatok ! Még itt vagyok én, egy anya ! Utat tört a férfiakon át, s fenyegető arcába hulló hajjal állt meg Brad előtt egy fáradtarcú asszony. Brad ránézett. Nézte, s szemei egyre tágabbra nyíltak. Az United Rubber Company főfelügyelője összerezzent és csak suttogva hallatszott egy szó: Rosita. Feje az asztalra hanyatlott. — Igen, Rosita — kezdte az asszony —, az én egyetlen boldogságom, örömöm. Szívem egyetlen boldogsága volt, de te elvetted, americano! Légy átkozott örökre érte! Mit tett neked az én Rositám ? Szép volt S te nem tudsz elviselni semmi szépet, ami nem a tied! S ha már teher, akkor túladsz rajta. Először csábítgattad kor mindez kevés volt, megerőszakoltad ! Pedig még gyermek volt! Mindössze 12 éves! Nem vagy te ember americano, te egy állat americano, te egy állat vagy! — Emberek, mondjátok meg ti, mit érdemel Rosita gyilkosa ? S a szobában levők, harmadszor is úgy zúgták, mint a távoli folyó ! — Halált! Brad beszélni sem tudott. Emberek ragadták meg és vitték a ház elé, egy nagy fához. Csak szűkölt, mint egy kutya. Egy fiatal férfi nyakára tette a hurkot. Felüvöltött a főfelügyelő. Már késő volt. Lábai a föld felett kalimpáltak. Szemében utoljára felvillant az olthatatlan gyűlölet lángja. Brad testét mozgatta a csendes esti szellő. Az emberek a Rubber Comp. épületei elé vonultak, fáklyát tartottak a tetőhöz, lángba borították a telepet, életük megkeserítőjét, szenvedéseik okát ... És éjszaka, hosszú menetben elindultak elhagyott falvaik felé. Hosszú sorban kegyesével mentek a végtelen őserdőn át szívükben keserűséggel, a bosszú teljesedett szándékával, és sok-sok reménnyel. Tettük híre terjedt mint a tűz. Az őserdők hírnökei vitték bátor cselekedetük hírét, hogy máshol is fellobbantsák a bosszú tüzét az idegenek ellen, akik rabszolgasorban tartják Dél-Amerika népeit. Gyilkosok ellen szólt a bosszú szava, s lassan beteljesedik a sorsa azoknak, akik nem átallanak fegyverrel és erőszakkal, saját hasznuk érdekében gúzsba kötni milliókat szabad embereket Irta: Pere Oliva Fordította: Bürger Lajos A történet igaz. Így és ez zajlott le a Bolíviában levő őserdők mélyén. B. L. A DOLGOZÓ NÉP JELÖLTJEI a Mikepércsi Növényvédő Állomás igazgatója. 1930-ban született. Apja cselédember volt, ő maga gyermekkorában napszámba járt. Községi tanácstagnak jelölték Mikepércsen. járási főorvos. 1945 óta derecskei járási főorvos. 56 éves. Az 5 főorvosi tevékenysége alatt valósították meg az új szülőotthont és még több intézményt. Járási tanácstagnak jelölték, egyéni gazda, ötvennégy esztendős. Gazdatársai előtt nagy tekintélye van. Két gyermek apja, négy unokája van. Berettyóújfaluban született, itt élte egész életét, először jelölték községi tanácstagnak. Berecz Péter Dr. Tar János Daróczi Mihály