Hajdú-Bihari Napló, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-07 / 107. szám

Ma érkezik Debrecenbe a Steinmetz-emlékverseny mezőnye Az MTK Steinmetz kapi­tány emlékversenyt rendez Budapest — Debrecen — Bu­dapest útvonalon, melyen az ország legjobb országúti ke­rékpáros versenyzői rajthoz állnak, köztük több debreceni sportoló. Az első napi ver­seny célbaérkezését ma dél­után 3—4 óra közt várják Debrecenben, a Széchenyi utca 70. szám előtt. A ver­senyzők az éjszakát Debre­cenben töltik, majd vasárnap délelőtt az Aranybikával szemközti szovjet hősi em­lékműtől lassú rajttal a Vö­rös Hadsereg útja — Dimit­rov utca — Szoboszlai út menetvonalon vágnak neki a versenyzők a második napi távnak, a budapesti célig. Sorsdöntő lehet a vasárnapi mérkőzés Miskolcon Hétről hétre közelebb ke­rülünk az 1959—60-as bajnoki idény végéhez, s hat forduló­val a befejezés előtt még mindig nyílt a bajnoki cím kérdése. Vasárnap délután igen nehéznek látszó mérkő­zést vív Miskolcon a jelenleg két ponttal vezető DVSC a Miskolci VSC-vel. Sorsdöntő lehet a találkozó eredményé­nek kialakulása a DVSC számára, hiszen győzelem esetén ig­en nagy lépést ten­ne előre a debreceni együt­tes, még attól is függetlenül, hogy hogyan végez Budapes­ten a Kecskeméti Dózsa a Pénzügyőrök ellen. Hiszen a két pont előny, az mégiscsak előny lenne. A DVSC lelkiismeretesen készült e héten a miskolci mérkőzésre, a játékosok tu­datában vannak e találkozó fontosságának, és ma délután győzelmi reményekkel utaz­nak Miskolcra, ahol vasárnap délután 5 órakor kerül sor a találkozóra. A miskolciak elleni csapa­tot Teleki Gyula edző csak a mérkőzés előtt állítja össze az alábbi keretből: Jakab, Papp, Molnár, Downán, Ko­vács, Simányi, Pál, Farkas, Némethi, Zilahi, Takács, Beck, Komlóssy, Csekő. A Miskolci VSC—DVSC találkozót Szaffián vezeti. Heti sportműsor ASZTALITENISZ Május 7-én. Széchenyi utca 33., 14 óra: DMTE-HSC. Női NB I-es bajnoki mérkőzés. KÉZILABDA Május 7-én. Spartacus pálya, 9 órától: Általános leányiskolások bajnoksága. — 15.45 óra: Szabolcs I.-Borsod H., - 16.45 óra: Bu­dapest II.—Pest megye II. ITSK- bajnokság. - 17.45 óra: D. Spar­tacus II.—D. Vörös Meteor (me­gyei férfi).­­ Előre pálya, 17 óra: D. Előre—D. Gördülőcsapágy-gyári Vasas (megyei férfi). labdarúgás —* -----­ Május 7-én. Megyei bajnokság. Építők pálya, 15 óra: D. Építők— D. Vasöntő (Vincze, Bradács, Fü­­lep). — 17 óra: D­ VM Vendég­látó-Hajdúnánási Spartacus (Fü­­lep, Zeke, Kékes). — Kinizsi pá­lya, 17 óra: DVSC II.-Hajdúbö­­szörmény (Horváth K., Báthori, Karsai). — Városi bajnokság. Ki­nizsi pálya, 15 óra: D. Húsos-D. Kinizsi III. (Gaál, Gulyás, Borsos). — Szakszervezeti baj­nokság. Előre pálya, 15.43 óra: 52. AKÖV-MESZÖV (Agárdi, Hon­­ti). — DVSC salakpálya, 16.30 óra: Talajjavító—Orvosi műszer­gyár (Farkas, Varga). — Ifjúsági bajnokság. DVSC pálya, 7.5 óra: DVSC—Hajdúböszörmény (Géder, Sohajda). Május 8-án. NB III. Kinizsi pá­lya, 10 óra:*­0. Kinizsi—Nyíregy­házi Spartacus (Szegedi, Gaal, Hornyák). — Nagyerdei stadion, 14.45 óra: D. GÖCS Vasas—Tisza­­löki Vörös Meteor (Ugrai, Hontis. — 16.30 óra: D. Honvéd—Miskolci MTE­ (Szum, Faggyas, Farkas). — DEAC pálya, 16.30 óra: DEAC— Egri Vasas (Gutfreund, Kiss F.). — Megyei bajnokság. Előre pálya, 11 óra: D. Postás—Polgár (He­gedűs, Erdei, Nagy S.). — Városi pálya, 9 óra: DKSE—Kaba (Orosz, Sárszegi, Mocsári). — Városi baj­nokság. Előre pálya, 9.15 óra: D. Előre—DKSE (Nagy S., Makai, Báthori). — GÖCS-pálya, 9.30 óra: D. GÖCS Vasas II.—Bútorgyár (P. Horváth, B. Kiss, Leányvári). — Városi pálya, 14 óra: Ruha­gyár—D. Vasas II. (Czabán, Bor­sos, Bagi). — Ifjúsági bajnokság. Előre pálya, 13 óra: D. Postás- Polgár (Karsai, Szakács). — Épí­tők pálya, 16 óra: D. Építők—D. Vasöntő (Pálfi, Sárszegi). - GÖCS-pálya, 14 óra: D. VM Ven­déglátó—Hajdúnánás (Nagy, So­mogyi). — Városi pálya, 11 óra: DKSE—Kaba (Ugrai, Cservenyák). — Úttörők­. Előre pálya, 8 óra: D. Előre-D. Vasöntő (Báthori, Donka). - DVSC pálya, 10.30 óra: DVSC-D. Építők (Faggyas). — GÖCS­ pálya, 8 óra: D. GÖCS Vasas—DVSC II. (Sohajda, Kúti). Vidéken. NB III. Püspökladányi VSK—Egercsehi Bányász (Hűvös­völgyi, Ákos). — Megyei bajno­­ság: Hajdúszoboszlói Spartacus— DMTK (szolnoki jv., Maláj, He­rényi), Derecske—D. Dózsa (nyír­egyházi jv., B. Kiss, Vida). - összevont járási bajnokság: Dar­­vas­ Sáránd (Marsi, Ortutati). Bi­li amagyba­jóm—Báránd (Orosházi, Kovács L.), Nagyrábé—Nagyléta (Regényi, Varga), Kismarja-Föl­des (Vámos, Zsákai), Dobai­­puszta—Biharkeresztes (Lázár, Szabó P.). Berettyóújfalui Tej­porgyár—Hajdúszovát (Elekes, Szabó L.), Vámospércs—Balmaz­újváros (Bradács, Gellén), Nyír­­adony-Hajdúdorog (Zágoni, Becs), Tiszacsege—Téglás (Kopjári, Bán­ki, Géder). - Úttörők: Téglás-D. Kinizsi (Birkner). Május 9-én. Szakszervezeti baj­nokság. Előre pálya, 17.30 óra: Fűtőház-Finommechanika. - Vá­rosi pálya, 17.30 óra: Tanácsok- Állatforgalmi (Bers, Orosházi).­­ DVSC pálya, 17.30 óra: Erdő­gazdaság-Vendéglátó (Erdei, Szá­­va). GÖCS-pálya, 17.30 óra: Vil­­lany­gyár—Járműjavító (Faggyas, p. Horváth). ÖKÖLVÍVÁS Május 8-án. MSZBT Vörös Had­sereg úti nagyterme, 10.30 óra: DVSC-Diósgyőri VTK. NB II-es csapatbajnoki mérkőzés. TEKE Május 7-én. összevont megyei. Előre pálya, 15 óra: D. Postás— D. Vörös Meteor. — Városi. DVSC pálya, 15 óra: D. Húsos—DKSE n. — DEAC pálya, 15 óra: DEAC n.-DVSC II. Május 8-án. összevont megyei. DEAC pálya, 8 óra: DEAC-Nyír­­egyházi Postás. - DVSC pálya, 8 óra: D. Kinizsi—Nyíregyházi VSC. — Előre pálya, 8 óra: D. Előre—DKSE. - DVSC pálya, 14 óra: DVSC-Szolnoki MÁV (ba­rátságos). — Városi. Előre pálya, 14 óra: D. Előre II.-D. GÖCS Vasas. TORNA Május 7-én. Petőfi általános is­kola és Csokonai gimnázium tor­naterme, 15 óra: Fiú- és leány­középiskolások területi versenye. Május 8-án. Csokonai gimná­zium tornaterme, 9 óra: A fiú- és leányközépiskolások területi bajnoksága. Kettős labdarúgó-mérkőzést rendeznek ma az Építők-pályán Ma délután kettős megyei baj­noki labdarúgó-mérkőzést bonyo­lítanak le Debrecenben, az Épí­tők sporttelepén. Délután 3 órai kezdettel játsszák le a D. Épí­­tők-D. Vasöntök találkozót, me­lyen a bajnokságra törő Építők győzelmét várjuk. Ezt követően kerül majd sor a D­­VM Vendéglátó—Hajdúnánási Sparta­cus mérkőzésre. A jó képességű nánásiak ellen a döntetlen ered­mény is szép teljesítmény lenne a Vendéglátóktól. SZÜLÉSZETI KLINIKA— I. SZ. BELKLINIKA 4:0 (0:0) A második félideji jobb játé­kával megérdemelten nyert a Szülészeti Klinika csapata. Góllövő: dr. Dzvonyár 2, dr. Fekete és Illyés. Schrankó kiválóan vezette a nehéz mérkőzést. ■ » Figyelem! ! | Újság I­­­makulatúra \ m •' \ * A ' i ■ . 5 ■ a MÉH telepeken leszállt- á | tott áron kapható. MH. 32 ■ ! ■ (!■■■■■■■■ IBI ■■■■■■!■■ ■■■■■■■■ ! SPORTHÍR­EK Teke­eredmények. Városi baj­nokság: DKSE II.—DEAC II. 5:3, D. Postás II.—D. Előre II. 6:2, DVSC II.—D. Kinizsi H. 6:2. Területi kosárlabda-bajnok­ság: DEAC-DVSC 56:54 (27:25). Férfi. Hatalmas küzdelemben győzött a DEAC. I.d. : Torma 25,­­ Kromek 19, illetve Katona 19, Vass 14 és Turzai 12.­­DVSC—DEAC 47:42 (18:21). Női. Ld. : Ignith 16, Hajdú 14, illet­ve Rácz 17, Torma 12 és Vas 8. ,,Pótversenyt” rendeznek ma délután az egyetemi sporttele­pen azon egyetemisták részére, akik az olimpiai jelvényszerző versenyen atlétikából még nem próbáztak. HÍREK »■«■■■■»■■■■»■ ■■■■· WWW, Pl — Várható időjárás szom­bat estig. Erősen felhős idő, sok helyen esővel, mérsékelt, helyenként élénkebb keleti szél. A nappali felmelegedés fokozódik. Várható lemaga­­sabb nappali hőmérséklet szombaton 14—18 fok között. Távolabbi kilátások: Vasár­nap és hétfőn melegebb idő, záporokkal. Debrecenben péteken a hőmér­séklet maximuma 13,8, minimuma 9,6 Celsius-fok volt. A talaj men­tén 8,7 fokot mértek, 0,4 mm csapadék hullott. Napsütés nem volt.­­ A népfront debreceni já­­rási bizottsága küldött­ érte­kezletet 8-án, vasárnap dél­előtt 9 órakor tartja a Déri Múzeum­­sisztemében. A já­rási népfront-elnökség beszá­molóját Soós Imre, az elnök­ség tagja mondja el, azután kerül sor a járási népfront­­bizottság újjáválasztására és a megyei küldöttek megvá­lasztására. — Tanácstagi fogadóórák: Fa­ragó Sándor 4 órától 6 óráig a Simonyi úti általános iskolában, Torma Tiborné 4 órától 6 óráig a Tanácsköztársaság útja 29. szám alatt, dr. Lengyel Imre 4 órától 6 óráig a Komlóssy út 17. szám alatt tart ma fogadóórát.­­ A debreceni Kodály Kó­rus a közeli napokban hang­­versenykörútra indul. Az együttes május 10-én Buda­pesten, a Bartók-teremben ad hangversenyt, 1- án Pécsre, majd Komlóra utazik és 23-án érkezik vissza Debrecenibe. A május 19-i budapesti hang­versenyre az érdeklődők a Zeneművészeti Szakiskolában jelenthetik be jegyigényüket.­­ A Béke út,ja 19. szám alatti dolgozók általános­­ is­kolájában a beiratkozás és felvilágosítás szombaton dél­után 5 órától 7 óráig, vasár­nap 9 órától 12 óráig. Bagamérban kiraboltak egy embert Nem mindennapi esemény történt a közelmúltban Ba­­gamérban. Király Dánielné már régebben különvált fér­jétől és összeköltözött id. Baráth Lajos bagaméri la­kossal — velük lakott Baráth fia, ifjú Baráth Lajos. Egyik alkalommal, amikor Király Dániel hazafelé tartott, fele­sége vezetésével idős és if­jabb Baráth megtámadták, összeverték, majd leütötték, és zsebéből erőszakkal elvet­ték 800 forintját. Letartóztatták őket, és ügyükkel együtt átadták az ügyészségnek. Munkásokat keresnek Vasipari kisiparosokat szövet­kezeti tagnak felvesz Fémfeldol­gozó, Vígkedvű Mihály utca 50. 061157 16-18 éves fiatalkorúakat hat órai munkára keres Fémfeldol­gozó, Vígkedvű Mihály u. 50. 061157 Vasipari gyakorlattal, anyagis­merettel információképes anyag­­beszerzőt alkalmaz Fémfeldolgozó, Vígkedvű Mihály utca 50. 161157 Mérnököket, útépítési szakmá­ban gyakorlattal rendelkezőket vezető állásba és munkavezető­ket azonnali belépésre felvesz a Debreceni Közúti Üzemi Válla­lat Debrecen, Vörös Hadsereg út­ja 54. sz. Jelentkezni írásban vagy személyesen ugyanott. Úti­költséget csak felvétel esetén té­rítünk. MH. 26 Nagylétai Vegyes Ktsz főköny­velőt keres, erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Telefon: 44.061150 Anyagkönyvelésben jártas utó­­kalkulátort felveszünk, írásbeli ajánlatot kérünk az eddigi gya­korlat részletes feltüntetésével. Kísérleti Gazdaság, Hosszúhát.227 kerékpározni tudó férfi pénz­­beszedőt­ felveszünk. Köztisztasá­gi hivatal. Vörös Hadsereg útja 43. MH. 50­­ MÁV Debreceni Járműjavító Üzemi Vállalat alkalmaz helybeli villanyhegesztő szakmunkásokat. MH. 41 VIII. általános iskolát legalább jó eredménnyel végzett fiúkat cipész ipari tanulónak felveszünk. Minőségi Cipő- és Szőrmeipari Vál­lalat, Béke útja 3. 061151 Mindazoknak, akik szere­tett édesanyánk, nagyma­mánk Bzv. DOBRUCZKY EMILNE temetésén részt vettek, vi­rágot küldtek, ezúton mon­dunk hálás köszönetet. Dobruczky- és Lovas-család Lakás, Fonatos u. 10. sz. Nagyzenekari est­­ az egyetem aulájában Május 8-án, vasárnap este fél nyolc órai kezdettel kerül sor a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem aulájában a VIII. bérleti nagyzenekari estre, az Országos Filharmó-­ nia rendezésében. Az Állami Hangversenyzenekart Fe­­­rencsik János Kossuth-díjas, kiváló művész vezényli. Köz­­­reműködik Hernádi Lajos­ zongoraművész. A műsoron­ Beethoven Egsmond nyitánya,­­­C-moll zongoraversenye és VII. szimfóniája szerepel. SZÍNHÁZ• Ma fél 3-kor Érdekházasság, 7-­ kor Macbeth, Odry-bérlet 6. Va-­­sárnap fél 11-kor Macbeth, 7-kor­ Érdekházasság, Szerdahelyi-bérlet­ 6. Kedden 7-kor Odysseus, Thúró­ó­czy-bérlet 8. Szerdán 7-kor Kor-5 mos ég, Szentpétery-bérlet 6. Csü-­­­örtökön 7-kor Kormos ég. Pénte­r­ken 7-kor Odysseus, Odry-bér­­­let 7. Kamaraelőadások: az Ady Endre művelődési ott­­­honban ma fél 8-kor Bernarda­ háza. Vasárnap 8-kor A fekete ventillátor. Csütörtökön fél 8-kor A fekete ventillátor. Pénteken fél. 8-kor Az alkalmi férj. - d­jj Moziműsor­­ VÍG fél 4, 6 és negyed 9 óra-5 kor: Montparnasse 19, szélesvász­­­nú francia-olasz film. Csak 18!­ éven felülieknek! APOLLO de.­ negyed 10, negyed 12 és fél 20 órakor: Montparnasse 19, széles-)! vásznú francia—olasz film. Csak­ 18 éven felülieknek! Du. három-; negyed 4, 6 és negyed 9 órakor:) Ingovány, szélesvásznú zsebszlo­g vak film. METEOR 3, fél 6 és fél 11 8 órakor: Az út vége. IFJUSÁ­S GI­de. fél 10, fél 12 és háromne-1­­gyed- 2, du. 4, 6 és negyed 9­ órakor: Sabella nagymama. STA­­ DIÓN KERT este fél 8 órakor:.! Montparnasse 19. Csak 18 éven­ felülieknek! ÁRPÁD (Csapókért,­ Jánosi u.) 7 órakor: Virrad.­ BOCSKAI (Csapókért, Sámsoni­ út) 5 és 7 órakor: Különös is-is­mertetőjel. MÓRICZ ZSIGMONDI (Nagy S.-telep) fél 8 órakor: A­ megjavultban bízni kell. Ol.YM­'­ PIA (Vámospércsi út) 5 órakor:!! Hegyen, völgyön cimborák II., 70 órakor: Per a város ellen. Vasárnapi matinéműsorok:­­ VÍG de. 11 órakor: Többé nemi? balkezes — Elfelejtett baba. , APOLLO de. 9 és 11 órakor: A­ világ teremtése — Elveszett Kis-­, malac. METEOR de. 10 órakor:(­ Anyák napja alkalmából — Anyáig szív. IFJÚSÁGI de. 9 és 11 óra­g kor : Anyai szív - Fazekacskag főz. [­ Városi moziszolgálat: Szotyori-telep 7 órakor( A béke)^ első napja. Fütő­ház 7 órakor:^ Déryné. Állami Kórház; Májusit emlék. Homokkert 7 órakor: Ká.-(­­vária. g Filmklub közlemény: g Déri (KISZ) Filmklub 5 órakor:g Gázláng, amerikai film. (ff ------------------- “5 [ /lim­recesten­k­­ p A tizenegy esztendős Kati a napokban titokzatos kér­­­­déssel fordult hozzám. n — Mondjál arra egy rímet,­­hogy „nyukám”. jj — hogy, hogy nyukám — csodálkoztam, miféle szó ez? — Ne törődj vele, csak mond- Ijál egy rímet, ha egyáltalán­­ tUdSZ. . . S Töredelmesen bevallottam,­­ hogy nem tudok, bár gondol­­­koztam rajta. Kati megvetően­­legyintett és nem szólt töb­­­­­bet. Visszafordult a köny­­­­veihez és titokzatosan elta­kart papírokra elgondolkozva írt. Mi van ezzel a gyerekkel ?— gondoltam magamban,­­de nem tudtam megfejteni viselkedését.­­ — Nem jó, nem jó — !)mondta magában halkan, nem megy a dolog. ( Szent Habakuk — hiszen­­ez a gyerek verset ír — döbbentem meg. ] — Mond csak még egy­­­szer a szót — érdeklődtem. ! — Ah, úgy se tudod. Mi­lyen újságíró vagy te, semmi rád nem ragad.­­ — Szóval „nyukám” mi le­het erre a rím? ! —■ Vulkán... te Kati nem­­lesz ez jó rím?­­ Kati elgondolkozott egy ki­csit.­­ — Halálos rossz — szólt­­meggyőzéssel. Aztán megint­­belebámult a levegőbe és tü­­m­ődött tovább. ) Hiába itt nincsen mese, ez a gyerek verset ír és ríme­det keres. . ! Talán mondd el az egészet, hátha lehet rímet, találni — nógattam a kislányt.­­ Töprengve nézett rám. — De becsszóra nem szólsz egy szót sem? — Becsszóra! Arra kellene rím, hogy anyukám — anyák napjára verset írok anyunak! Szóval nem tévedtem, a Kati gyerek versírásra adta fejét, napok óta gondolkozik, töri a fejét, és nem megy, nem megy. Már csak azért is nehéz, mert Katit inkább a reális tárgyak érdeklik, pl. a számtan. — Nyukám, nyukám. . . hol van erre rím — nézett kétségbeesve maga elé. — Na olvasd az egészet el, hátha ketten kitaláljuk... 1 fel fi 1 fel fe­l fiil fel fel fim fiíl 1711 feil­­lel fil féll fTI föl r*1 férj! — Te ne írj bele egy sort sem — tiltakozott — csak egy rímet találj ki, a többit majd én... — Hogy van a vers, olvasd fel... — Hát, még csak egy sort írtam, a többit ezután gon­dolom ki. Olvasd azt az egy sort... — Nagyon szeretlek téged anyukám... — ez az első sor, erre kellene a rím. — Egész­­nap gondolok te­rád ? — jó ez így.. .? — kér­dezte — vagy ha a te ríme­det veszem számításba, akkor meg így: Nagyon szeretlek téged anyukám. Szívem olyan mint egy vulkán. Tele van tűzzel, szeretettel... kicsit furcsán hangzik. Ugye? Na kezdjük elölről. Nagyon szeretlek téged anyukám. Így küldöm neked szeretetem, hálám... — Egy jobb és szebb is, azt hiszem — tűnődött fennhan­gon Kati, nem találod? — Azt hiszem mindegyik kínrím — vetettem ellen — nagyon erőszakolt dolog. De hát akkor hogy’ írjam — nézett rám nagyon elkese­redetten. — Azt írd meg, ami a szí­vedben van... amit érzel... — De hát én azt érzem, hogy szeretem anyukámat, csak nem találok rá rímet — sírta el magát... — Nézd Katikám, — simo­gattam meg a haját — nem fontos neked verset írni, egyáltalán nem fontos, nem is értem, hogy miért írsz eg­­yen te verset, másként is megmutathatod, hogy szere­ted. .. — Megmondjam — nézett tiszta kék szemével. Azért írok verset, mert nekem ez a legnehezebb feladat, minden­nél nehezebb, mert még soha sem csináltam és nem is tu­dok. — Na és akkor miért gyötö­röd magad? — Tudod azért írok, mert meg akarom mutatni anyu­nak mennyire szeretem, olyat csinálok, amit nem is tu­dok ... (Re) ISSUSSSESSSESStíHslBEEEaHI Gyorslista a lottó tárgynyeremény kiazásáról A lottó nyerőszámai: 29, 30, 39, 55, 60 A sorsoláson a 15. játékhét szelvényei vettek részt. LA jelű szelvények: 202 660 tűzhely, 208 249 kar­óra, 210 824 éléskamrautal­vány, 217 310 ajándékkosár, 220 632 Berva motorkerékpár, 221 692 éléskamrautalvány, 226 760 rádió, 226 769 karóra, 238 858 Pannónia motorkerék­pár, 240 605 evőeszköz készlet, 240 924 rádió, 248 443 Berva motorkerékpár, 248 457 rádió, 252 982 rádió, 254 831 teljes szobaberendezés, 255 425 fény­képezőgép, 256 528 Pannónia motorkerékpár, 261 933 vil­lanytűzhely, 265 606 éléskam­rautalvány, 269 283 ötezer fo­rintos vásárlási utalvány, 273 188 tízezer forintos vá­sárlási utalvány, 274 222 tíze­zer forintos vásárlási utal­vány, 275 357 sátor, 277 048 három szoba hállos öröklakás, 278 594 szobabútor, 284 663 tízezer forintos vásárlási utal­vány. EL jelű szelvények: 400 764 tízezer forintos vá­sárlási utalvány, 401 031 he­rendi lámpa, 410 018 utalvány könyvekre, 418 029 televízió, 421 661 tízezer forintos vásár­lási utalvány, 423 310 Berva motorkerékpár, 427 280 kerék­pár, 431 396 rádió, 436 904 bőr­kabát, 438 867 fényképezőgép, 431 929 Panni robogó, 458 302 éléskamra utalvány, 463 651 Panni robogó, 472 738 kerék­pár, 473 205 evőeszköz kész­let, 503 709 perzsaszőnyeg, 604 668 karóra, 621 351 rádió, 626 777 írógép, 632 790 kerék­pár, 639 064 rádió, 641 218 Panni robogó, 651 154 mosó­gép, 687 879 tízezer forintos vásárlási utalvány, 690 817 nyolcezer forintos vásárlási utalvány, 701 792 fényképező­gép, 716 228 hűtőszekrény, 718 696 kerékpár, 737 668 tan­­góharmónika, 738 835 Panni robogó, 748 242 Berva motor­­kerékpár, 760 327 perzsasző­nyeg, 764 109 éléskamra utal­vány, 770 255 varrógép. D előjelű szelvények: 4 003 948 zenegép, 4 008 253 kerékpár, 4 013 701 Moszkvics személygépkocsi, 4 014 123 Pannónia motorkerékpár, 4 014 448 hűtőszekrény, 4 032 663 villanytűzhely, 4 060 088 kerékpár, 4 060 547 bőrkabát, 4 061 696 ötezer fo­rintos vásárlási utalvány, 4 067 491 Panni robogó, $ A LUDAS MATYI 2 I Vidámpark j­ó szerdán és csütörtökön vj (5‘ 4—7-ig, szombaton és va- 4 5 sárnap reggel 9-től este 7-ig X ^ nyitva: jjj , 4 067 603 tízezer forintos vá- I sárlási utalvány, 4 074 572 I utalvány ágyneműre, 4 100 643 nyolcezer forintos vásárlási utalvány, 4 108 178 rádió, 4 111 818 kerékpár, 4 121 075 varrógép, 4 121 169 tízezer forintos vásárlási utalvány, 4 129 083 Berva motorkerék­pár, 4 132 831 utalvány ágy­neműre, 4 136 814 tízezer fo­rintos vásárlási utalvány, 4 140 504 tízezer forintos vá­sárlási utalvány, 4 156 013 éléskamra utalvány, 4 162 836 tízezer forintos vásárlási utal­vány, 4 168 558 rádió, 4 171 665 éléskamra utalvány, 4 177 855 hatezer forintos vásárlási utalvány, 4 192 258 rádió, 4 197 898 kerékpár, 4 198 126 sátor, 4 210 130 rádió, 4 211 267 ajándékkosár, 4 214 881 KÉTSZOBÁS PROKLAKÁS, 4 238 351 utal­vány könyvekre, 4 266 035 fényképezőgép, 4 276 501 rá­dió, 4 305 624 perzsaszőnyeg­, 4 305 651 Berva motorkerék­pár, 4 317 270 fényképezőgép, 4 320 231 tízezer forintos vá­sárlási utalvány, 4 324 717 rá­dió, 4 341 774 rádió, 4 357 471 éléskamrautalvány, 4 357 538 kerékpár, 4 364 453 herendi lámpa, 4 364 696 lemezjátszó, 4 373 504 mosógép, 4 380 097 szobabútor, 4 383 773 hűtő­­szekrény, 4 412 059 bőrkabát, 4 441 052 Berva motorkerék­pár,4 443 148 utalvány köny­vekre, 4 443 989 lemezjátszó, 4 459 640 padlókefélőgép, 4 464 780 hűtőszekrény, 4 465 758 rádió, 4 469 162 tíz­ezer forintos vásárlási utal­vány, 4 474 138 KÉTSZOBÁS ÖRÖKLAKÁS, 4 480 426 élés­kamrautalvány, 4 497 224 élés­­kamrautalvány. A gyorslista közvetlenül a­ húzás után készült, így az esetleges számhibákért felelősséget nem vál­lalunk. A nyertes szelvényeket május 20-ig kell benyújtani a sportfoga­dási és lottó igazgatóságra (V., Nádor u. 15.) vagy bármely OTP- fiókba. fVVVTTTVTTTVVTTTTTVTVTVVVVVTTV ► ^ £ Ludas Matyi Bábszínház­­ ► 3 ► május 8-án. vasárnap 2 £ délelőtt 10 órakor 3 f JANCSI ÉS JULISKA 3 f délután 2 és 4 órakor 3 f MACKÓ MUKIK KOCSIKÁZNAK 1 f MACKÓ MUKIK TOLVAJT FOGNAK 3 f FURFANGOS CIGÁNYOK < ► Jegyek a helyszínen . » válthatók. -t MH. 39 41,AáAáAáááAáááAááááAáAAA*áa*áá Paszta kapható, Izraelita hitközség, Bajcsy- Zsilinszky u. 26. 061138

Next