Hajdú-Bihari Napló, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-31 / 205. szám

HIHEK '"''iiiiiiiiiiiiiiiriiiiiiiiiiiilliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiil •— Várható időjárás szerda estig: Felhőátvonulások, több helyen záporeső, zivatar. Északnyugatira forduló, meg­élénkülő szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let általában 23—26, a Du­nántúl nyugati felében 20—24 fok között. Távolabbi kilátások: A hét második felében nyugati szél­lel hűvösebb idő. (MTI) Kedden Debrecenben a hőmér­séklet maximuma 26,0, minimuma 12,5 fok volt. Talaj mentén 9,3 fo­kot mértek. Csapadék nem volt, a Nap 9 óra 12 percein át sütött.­­ Az Eötvös utcai iskola tanévnyitó ünnepélyét szep­tember 1-én, délelőtt 9 órakor tartja. — Balettiskolába beiratkozás szeptember 1-, 2­, 3-án délelőtt 9— 12-ig és délután 3—­7-ig postás kul­­túrház, Bethlen u. 3. Tanít: Mol­­ftámné, Maresch Lilly. (x) 115827 — A Bethlen Gábor Köz­­gazdasági Technikum esti és levelező tagozatára ma dél­után, 3 órától 7 óráig lehet beiratkozni. — A debreceni Kodály-kó­rus felvételt hirdet. Jelent­kezhetnek jó hanggal rendel­kezők, kottaolvasók előnyben részesülnek a felvételnél. Je­lentkezés szeptember 1-én és 6-án, 18 órakor a Zeneművé­szeti Szakiskola próbatermé­ben.­­ Nixont, az USA köztár­sasági pártjának elnökjelölt­jét súlyos térdsérüléssel kór­házba szállították. Két hétig marad a kórházban. (MTI) SZERKESZTŐI UXEMICU Ignáth Katalin iskolai tanuló, Debrecen. Kérjük, hogy panasza ügyében személyesen szívesked­jék szerkesztőségünkbe feljönni. Nagy Dániel termelőszövetkezeti tag. Rokkantsági nyugdíja ügyé­ben közöljük, hogy amennyiben állapotában felülvizsgálata óta rosszabbodás állott be, ismételten kérheti nyugdíjának megállapí­tását. Egyébként az I. fokú orvosi bizottság véleményét meg kellett volna fellebbeznie a II. fokú or­vosi bizottságnál. Siketnéma Intézet dolgozója. Ügyének alaposabb megismerése, valamint nevének közlése végett szíveskedjék szerkesztőségünket felkeresni. — A Kodály Zoltán Zene­­művészeti Szakiskolában a pótló- és javítóvizsgák szep­tember 5-én, 9 órakor, a pót­­beiratás 6-án, 9-től 12-ig, az évnyitó ünnepély 7-én, 11 óra­kor lesz. — Beiratkozás a zeneiskolába. A Simonffy Emil AVI. Zeneiskola (Vár u. 1., földszint) szeptember 1-, 2­, 3-án tartja felvétel és pót­vizsgáit délelőtt 9-12 és délután 3- 9 órák között. Jelentkezni lehet zeneóvoda, előképző, hegedű, zon­gora, gordonka, gordon, ének, fu­vola, klarinét, trombita és ütő tanszakokra. Fenti időpontban történik a régi növendékek beirat­kozása is. (x) 115810 — A Hunyadi János általá­nos iskola tanévnyitó ünnepé­lyét szeptember 1-én, csütör­tökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja. — Gépíróiskolába a beiratkozás augusztus 20—31-ig tart. Beiratkozni lehet Vörös Hadsereg Útja 8. szám alatt.­­ (x) MH. 118 — Az élelmezési, dohány- és vendéglátóipari dolgozók harmadik nemzetközi konfe­renciájának negyedik napján, kedden plenáris ülést tartot­tak. (MTI) Anyakönyvi hírek Születések: Kukli György Nád­udvar: György; Molnár Sándor Jó­­zsa: Róza; Urbán István Balmaz­újváros: Katalin; Varga Gábor Kis­­macs: Gábor; Juhász Sándor Bal­mazújváros: László; Pető Gergely Hajdúhadház: Erzsébet; Monoki Sándor, Széchenyi utca 63.: Ilona; Hutoczky Mihály Fülöp: Irén; Gercsák József Balmazújváros: Katalin; Rácz József Fülöp: Mag­dolna; Nemes Sándor Nagyiéta: Sándor; Baranyai József, Bajcsy- Zsilinszky u. 63.: Katalin; Csató Pál, Dalmi Tibor utca 20.: Judit; Pongor Gyula Nagyiéta: Gyula; Szabó László Vértes; László; Sza­bó József, Vörös Hadsereg útja 58.: Adrienn; Varga László Ebes, Róza; Bényei Ferenc, Táncsics Mihály u. 3.: Juliánna, Házasságok: Tabák Sándor, Kosztolányi Dezső utca 4. és Szon­di Eszter, Szotyori utca 37.; Ki­rály Sándor Nyírbátor és Buláné Róza, Balthazár u. 4.; Szatmáry János, Torockó és Gulyás Ilona, Kossuth u. 18.; Búzás Sándor, Pal­­lag 10. és Nagy Éva, Pallag 10. Halálozások: Hegedűs Kataln Zsóka; Bődi Sarolta, Bánk 43.; Bő­­di Lajos, Bánk 43.; Farkas János, Bellegelő 235.; Pozsa Judit Polgár; Aranyi János Nyíradony; Rátho­­nyi Józsefné Darabos Juliánna, Vi­rág utca 19.; Bődi Piroska, Bánk 43.; plébán Sándor, Dombos-tanya 31.; Maksa József, Faiskola utca 25.; Nagy János, Vasöntő utca 5.; Nagy Edit, Bellegelő 253. NAPLÓ , 1960. AUG. 31., SZERDA Színházi hír . A Csokonai Színház igazgatósá­ga értesíti a közönséget, hogy az 1960 61. színházi évad bérletezése az utcai plakátokon közzétett hirdeté­sektől eltérően az alábbiak szerint alakul: 1. Bérletek válthatók: I. Bat­thyány u. 2., földszint, lépcsőház­ban jobbra (színház klubhelyisé­ge). 2. Bérletváltás ideje: a) régi bér­lőknek 1960. augusztus 26-án, pén­teken 13 órától augusztus 31-ig, szerdán este 19 óráig. b) Új bérlőknek 1960. szeptem­ber hó 1-től szeptember 20-ig. Bérletiroda telefonszáma: 32-52. Hivatalos órák: hétköznap 13 órától 19 óráig. — Dakartól egy mérföld­­nyire a tengerbe zuhant az Air France francia légifor­galmi társaság egyik repülő­gépe. A repülőgép 55 utasa és 8 főnyi személyzete életét vesztette. (MTI) — A Füvészkert utcai álta­lános iskola szeptember 1-én, délelőtt 9 órakor az iskola udvarán tartja tanévnyitó ün­nepélyét. A tanulók fél 9 óra­kor gyülekezzenek a Déri tér előtt. MOZISI m­űsora VÍG : fél 4, 6 és negyed 9 óra­kor: Ordító egér. Színes, széles­vásznú angol film. APOLLO: de. negyed 10, negyed 12 és fél 2 óra­kor : Tűz a Dunán. Du. háromne­gyed 4, 6 és negyed 9 órakor : Hü­velyk Matyi. METEOR: 3. fél 6 és fél 8 órakor : Egy kislány keresi az édesapját. METEOR KERT: es­te 7 órakor : Ma utoljára. IFJÚSÁ­GI : de: fél 10, fél 12 és háromne­gyed 2, du. 4, 6 és negyed 9 óra­kor : Két fiú, egy kislány. KLINI­KA: du. 5 és 7 órakor : Számíthatsz rám. PETŐFI KERT: este 7 óra­kor : Gyalog a mennyországba. STADION KERT: este 8 órakor : Hüvelyk Matyi. BOCSKAI (Csa­pókert, Sámsoni út) 7 órakor : Rendkívüli történet I—II. OLYM­PIA (Vámospércsi út) fél 6 és fél 8 órakor : Körhinta. MÓRICZ ZSIG­­MOND (Nagy Sándor-telep) 8 óra­kor : Egy nap a bíróságon. Csak 18 éven felülieknek ! Városi moziszolgálat: Szülészeti klinika 5 órakor : Vidéki lány. Fűtőház 6 órakor : Szomjú­ság. Állami kórház 6 órakor : Li- Ziomfi. Béke kertmozi este 7 óra­kor : őfelsége kapitánya. ELEP MŰVELŐDNI AKAR Elepen jártunk, a Nagyhe­gyes és Hajdúszoboszló kö­zötti tanyavilág egyik szék­helyén. A vétkes múlt örök­sége, hagyománya ez a tájék, ahol szeptember második fe­létől kezdve járhatatlanok az utak, maguknak élnek az em­berek, kinnreked az ajtók előtt a kultúra, így volt ed­dig, de mostanában változás készül. Az elepi 2-es számú iskola — Nagy József peda­gógus és felesége, na meg a lelkes gyereksereg — hadat üzent az évtizedes „szokás­jognak”. Mire is készülnek itt? — kérdeztük Nagy József­­nét, akit éppen háziasszonyi kötelességének teljesítése közben találtunk. —■ 1958-ban készült ez az iskola — mondotta Nagy Jó­­zsefné. — Hogy felvetődött férjemben és bennem is egy tanyai kultúrközpont gondo­lata, az elsősorban az idejáró gyermekeknek köszönhető. Az I—IV. osztályos tanulók dol­gozataikban, beszélgetések fo­lyamán számtalanszor­ leírták, elmondták, hogyan érnek oda­­----------------­haza. Amíg nyár van, min­denkit elfoglal a munka, té­len pedig egyszerűen meg­szűnik az élet. Szomorú do­log feltenni a kérdést, mi lesz az olyan gyermekekkel, akik az élettől teljesen elzár­kózva nőnek fel, s mi lesz a felnőttekkel, akik hónapokon keresztül nem látnak mozit, színházat, nem jut el hozzá­juk az újság, nem értesülnek a politikai eseményekről. S ■mindez 1960-ban. Igaz ugyan, hogy 1952-ben a tanyavilág lakóinak egy része a község­be költözött, de ez csak egy kis ha­yad. A nagyobb rész ma is szétszórt tanyákban él, egymástól elszakadva, mint ötven esztendővel ezelőtt. Nőbizotts­ág, olvasókör, előadások Ezen az áldatlan helyze­ten akarunk — ha csekély mértékben is —­ segíteni. Elő­ször is a régóta halogatott gondolatot valósítjuk meg: megalakítjuk a környék asz­­szonyaiból az elepi nőbizott­ságot. Szeptember 4-én lesz az alakuló gyűlés, melyre a falusi óvoda és tanulóink kis kultúrműsorral, tánccal, ének­kel képelnek. . Tervet dolgoztunk ki a téli hónapokra is. Az iskola könyvtárának segítségével ta­nyai olvasókört szervezünk az iskolaépületben, ahol a kör­nyék lakosai, összejöhetnek esténként. Felállítjuk a kézi­munka-szakkört, egy kis rá­diózás, napilapok olvasása, néhány ismeretterjesztő elő­adás szerepelnek Indulási programunkban. A tanyasiakban megvan a jószándék, az érdeklődés és a vágy a szebb, kulturáltabb élet iránt. Persze, ha nincs számukra biztosítva a lehe­tőség minderre, mit tegye­nek. Élnek, mint ahogyan őseik éltek, megmaradtak ré­gieknek egy új világban. Egy kicsit mintha világ­vé­ge lenne Elep, kicsúszott a felügyeleti szervek hatásköre alól. Jó néhány feladat várna a tanács intézkedésére. A fiatalok Itt van mindjárt a fiatalok helyzete. A serdültebb ifjú­ságra gondolok, akiknek már létigénye a szórakozás. Vélet­len talán, hogy az idevaló fiatalok 15—16 éves koruk­ban szinte menekülnek a városba? A Hunyadi Terme­lőszövetkezet egy időben KISZ- szervezetébe toborozta a szö­vetkezeten kívüli fiatalokat is. Megalakult a kultúrcso­­port, sportkör, úgy látszott, rendben megy a fiatalok ne­velése. Ma az a helyzet, hogy KISZ-szervezet van, csak fia­talok nincsenek. Nem kaptak semmilyen támogatást, nem volt kultúrterem, felszerelés — felbomlott a szépen ala­kuló egység. A tanulók 5—8 kilométerről járnak be, hat­tízéves gyermekek ősszel tér­­dig érő sárban, télen hóban. Legalább a főutakat rend­be kellene hozni, hogy ne ma­­szatos, elfáradt gyerekek ér­kezzenek az iskolába. Van baj az iskolával is. 1958-ban elkészült, de a mai napig sincs átadva. Az épület körül nincs járda, a kémé­nyeket magunk csináltattuk meg, mert minden befűtéskor füst öntötte el a termeket. Az ablakkeretek alatt minden esőzésnél befolyik a víz — az építő vállalat mégsem tesz semmit. Melletünk tíz méter­nyire főútvonal, állandó autó­forgalommal. A szünetekben életük kockáztatásával ját­szanak a gyermekek, hiszen kerítés nincs, egy figyelmet­len mozdulat végzetes lehet. Kukoricatörés után a környe­ző tanyákról kieresztik a disz­nókat, ott hemperegnek az iskolaudvaron, még a terem­be is belopakodnak. Nem tudunk néhány virágot ül­tetni, egy kis parkot létesíte­ni. A tanács a harmadik ne­gyedévre ígérte a kerítést, de ez már a sokadik ígéret, s egy hónap múlva a negyed­évnek is vége... A szülők társadalmi munkával vállal­ták a felállítást, csak anyag kellene. Kis dolgok ezek, de sokat jelentenek a kultúrára vágyó tanyasiaknak. N. L. Kultúrműsor készül az elepi kettes számú iskolában. Csige Julika, Pincés Erzsike és Gubics Julika — a tánccsoport ifjú tagjai a délutáni próbára várakoznak Nagyszabású művészeti szemle az úttörőszövetség fennállásának 15. évfordulójára A Magyar Úttörők Szövet­ségének országos tanácsa a szervezet fennállásának 15. évfordulójára­­ nagyszabású országos művészeti szemlét rendez, amelyben minden pajtás részt vehet, aki meg­felel az előírt követelmények­nek. A szemlén részt vevők több művészeti ágban indul­hatnak. A pajtások november 7-ig írásban a városi, járási és kerületi úttörő elnökségeknél jelentkezhetnek. A járási, vá­rosi bemutatókat 1961. már­cius közepétől május elejéig rendezik meg. A megyei szemlék bemutatóira június 19-én kerül sor. A megyék­ben legjobb eredményt elért pajtásokat és úttörőcsapato­kat meghívják majd a csille­bérci központi úttörőtáborba, ahol a jubileumi találkozóval egy időben megrendezik az országos döntőket. A művészeti szemle része­ként megrendezik az orszá­gos úttörő képzőművészeti és díszítőművészeti, valamint a fotóművészeti kiállítást is. A pályázók ceruza-, szén-, toll­­vagy vízfestékkel készült raj­zokat küldhetnek be. Ezen­kívül agyagmunkákkal, kis­plasztikákkal, , fafaragásokkal, hímzésekkel, népviseletbe öl­töztetett babákkal is pályáz­hatnak. A részvevők no­vember 7-ig ugyancsak a vá­rosi, járási és kerületi úttö­rőelnökségeknél jelentkez­hetnek. Az országos kiállítást meg­előzően 1961. április 4-én va­lamennyi megyében megren­dezik a megyei úttörő képző­­művészeti kiállítást és az ott díjat nyert munkát mutatják majd be a budapesti kiállí­táson. (MTI) Munkásokat keresnek Általános iskola VIII. osztályát végzett fiúkat tanulónak felvesz a Hajdú megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. Deb­recen, Vörös Hadsereg útja 68. sz. MH. 193 Debreceni Víz- és Csatornaművek Vállalat gépészi szakvizsgával vagy lakatos szakvizsgával ren­delkező munkavállalót keres segéd­gépésznek. Egyidejűleg villany­­szerelői vizsgával rendelkező vil-lanyszerelőt keres külső hálózati munkára. MH. 199 A pallagi tangazdaság legalább 5 éves gyakorlattal Diesel-motorszere­lőt keres azonnali belépéssel, fize­tés megegyezés szerint, egyéb já­randóság kollektív szerint. Útikölt­séget csak felvétel esetén térítünk. MH. 195 Debrecen környéki iparvállalat azonnali felvételre keres gyakor­lattal rendelkező bérelszámolót, SZTK ügyintézőt. Jelentkezés rész­letes önéletrajzzal Debrecen 1., pf.: 126. MH. 201 Laboránst növénytermesztési gyakorlattal, 5 forintos órabérrel december 31-ig alkalmaz az akadé­mia tangazdaság hibridüzeme. Deb­recen, Kismacs. Telefon: 15-58. MH. 200 Fizikust vagy matematika-fizi­ka szakos tanárt alkalmaz októ­ber 1-től tudományos segédmunka­társnak a Magyar Tudományos Akadémia debreceni napfizikai obszervatóriuma. Bővebb informá­ciókat: 11-12 óra között a 23-93 te­lefonon. 175826 önállóan dolgozó idősebb kárpi­tost keresünk. Jelentkezés a Csoko­nai Színház portáján: 416 Tanácstagok fogadóórái Ma 5 órától 6 óráig Szűcs Lajos és Papp József a Nagy Sándor-telepi kultúrotthon­­ban, Kulcsár Dezső 5 órától 7 óráig a Kossuth utca 75. szám alatt. Lánczi József és Márton Sándor a Béke útja 17. szám alatt.. Pető László a Mikepér­­csi út 9. szám alatt tart fo­gadóórát. -------------­ Alriásirdetések Jó állapotban levő használt sezlon eladó. Csapó u. 13. Haris­­nyaszemfelszedő. _______10091 Párórás munkára egy rendes nőt fel­veszek. Bem tér 19. Kórház, Fiákné. 10092 Két rendes dolgo­zó nőnek vagy 2 diáklánynak albérle­tet adok. Cserepes u. 16._______________10093 Bejárónőt egész napra felveszünk. Ér­deklődni 4 után. Kos­suth u. 16. Kereszt­épület. _____________10094 Bontásból kikerült ajtók, ablakok, fa­anyag, deszka, léc, kátszárnyú ajtólap eladó. Ajtó u. 35. sz. Eladó 2 szép szobás komfortos házrész, beköltözhető. Kölcsey u. 10._______________10099 Rádió, lemezjátszó és kombinált szek­rény eladó. Érdek­lődni este 6—8 óra kö­zött. Honvéd u. 1., ajtó 15. Papp, 10097 Idős magánost el­tartanék házáért vagy házrészéért. Levele­ket Bug­yó Gyula, Al­­mosd, Baros Géza u. 2. 10098 Eladó 2 ágy, kony­haszekrény, egyes szekrény, asztal, szék. Meszena u. 8. 10100 Két diákfiút, kiseb­bet felveszek szep­temberre. Tímár u. 25., második ajtó. _____________________10192 Két darab fotel el­adó. Pacsirta u. 62., harmadik ajtó. 10031 Miskolci fő utcai szoba, konyhás laká­somat elcserélem deb­recenire. Érdeklődni Kút utca 98. 10023 Bútorozott szoba egyetemi hallgatónak kiadó. Thali Kálmán u. 11/A., Kiszelyné. _____________________10025 Gyermek mellé főzni tudó asszonyt keresek fél vagy egész napra. Érdek­lődni Kishegyesi u. 33. ____________________10060 Elcserélem szoba, konyhás lakásomat nagyobbra költségté­rítéssel. Nyír u. 86. ____________________10122 Eladó Honvéd u. 69. számú ház fele része is 2 szobás be­k­öltö­zés­sel.________10126 Jó állapotban levő gáztűzhely, használt sezlon, asztal, szek­rények sürgősen el­adók. Tanácsköztár­saság u. Hámán Ka­tó saroképület, C- lépcső II. em. 10­­A. Nagy Imre. 10123 Eladó ház Kerekes­­telepi-fürdőnél. Ház­­felügyelőivel cseré­­lek. Tátra u. 5. 10128 Eladó valódi, jó kar­ban levő keményfa hálószobabútor, vés­és faablakok. Csapó u. 85. 10139 A berettyószentmár­­toni Hajnal Tsz-nek 230 db anyajuh és 120 db vegyes ivarú bá­ró­nyi eladó.________417 Tócóskertben 1300 négyszögöl gyümöl­csös felébe kiadó. Ér­deklődni Csap u. 13., fűszerüzlet. 9869 Értelmiségi fiatal párnak tiszta szoba kiadó. Boldogkert, Tutaj u. 4._______10131 Külön bejáratú szo­ba 2 értelmiségi fér­fi részére kiadó. Sza­­badság útja 99. 10133 Beköltözhető csalá­di ház sürgősen ■ el­adó. Érdeklődni dél­utáni órákban. Had­­házi u. 83. 10135 Modern háló­, konyhabútor részlet­re is kapható. Csapó u. 41. 10096 Hajdúböszörményi 1 szoba összkomfortos lakásom hasonló debreceniért elcseré­lem. Cím: Debrecen, mezőgépgyár, Híd u. 4. Porta, 9959 Férfi felveszek. 60. lakótársat Honvéd u. 10071 2 kisebb diákfiút ágybérlőnek felve­szek. Hatvan u. 56., negyedik ajtó, 10130 Központban utcai lakásnak átalakítha­tó helyiség öröklakás­nak eladó. Érdeklőd­ni Csap u. 13., fű­szerig­zlet. 9868 Bentlakó segítőt 2 tagú családhoz Nyír­eg­yhá­zára felve­szünk. Debrecen, Hadházi u. 59., dél­után.________________ifffiSs Egy szoba, kom­fortot és egy szoba, rr^^é^helyi­séget cse­rélünk két szoba összkomfortosra az I. kerületben. Ugyan­ott egy lottón nyert mosó­gén olcsón el­adó. Tímár u. flélután 5—6-ig. Müké­nénél. 10080 Eladó rekamlé széle­kéi, fotel dupla­rekamié. Arany Já­­nos u. 7. 10148 Magános férfi sür­gősen keres külön bejáratú albérleti szo­bát, esetleg lakótárs­nak elmegy. „Értel­miségi” jeligére váci hirdetőirodába. _____________MH. 14385 Gépíróiskolába a beiratkozás augusz­tus 20—31-ig tar. Be­iratkozni lehet Vörös Hadsereg útja 8. sz. alatt.__________MH. 119 Bejárónőt azonnali belépéssel felveszek. Varga u. 6., harmadik ajtó.____________MH. 202 Fiatal házaspár kü­lön bejáratú bútoro­zott szobát keres, lakbért előre fizetek. Ajánlatokat kérem Vörös Hadsereg útja 75., Józsa János. ____________________10073 Agytolltisztítás gép­pel szakszerűen, gyorsan (megvárha­tó) Bajcsyi-Zsilinsz­­ky u. 19. alatt. _______________MH. 204 Feleségemtől Glük­­lick Lászlónétól sz. Mandula Máriától kü­lön élek, érte semmi­féle felelősséget nem vállalok. Glüklick László, Széchenyi u.­llL___________________10137 Eladó egyszemélyes ágy, ruhaszekrény, vaságy, kerek asztal, matrac, kis konyha­­szekrény, asztal, ho­kedli, kis és nagy asztal, rádió, székek. Pacsirta u. 19. 10062 Elvesztettem vasár­­nap délután a villa­moson a Nagyerdő felé menet aktatás­kámat kisgyermek kék kötött kabátka és egyéb gyermek­­holmival. A becsüle­tes megtalálót t­a­r­talmazom. Hatvan­i 74. 10072 Központi fűtésén bútorozott szobát keres tisztviselőnő fürdőszoba haszná­lattal. Félévi lakbért előre fizet. Ajánla­tot „Magános” jel­igére a hirdetőbe ké­rek______________MH. 203 Könnyű munkára fél napra fiatal lányt felveszek. Veszprémi u. 8.________________10070 Méhcsaládok NB kaptárral vagy anél­kül olcsón eladók. Karám u. 9. Szabad­ság-telep.__________10041 Eladó a Bocskai­­kertben 800 négy­szögöl gyümölcsös terméssel. Értekezni lehet Hajdúhadhoz. Kossuth u. 10. 10042 Tollat, bort, min­den fajtát állandóan veszek, házhoz me­gyek. Grünwald, Hat­­van u. 27. 10048 Bútorozott szoba albérletbe 1 vagy 2 személynek külön be­járattal kiadó. Lázár u. 1.________________10076 Eladó Bocskaik­ert 42. sz. alatt 2 szobás* lakóház 750 négy­szögöl szőlő és gyü­mölcsössel. Érdek­lődni ugyanott. Csi­szár Ferenc. 10077 Egy férfi albérlőt felveszek. Kurucz u. 8. sz._______________10078 250-es NSU sürgő­sen eladó. Jánosi u. 45.___________________10079 Bútorozott szoba két egyetemista lánynak kiadó. Ér­deklődni 49-57 telefo­non. 10075 Külön bejáratú bú­torozott szoba dol­gozó házaspárnak szeptember 1-je ki­adó. Bercsényi u. 8. ___________________10117 Egy dolgozó férfit •' "v bérlőnek felve­szek. Hadházi u. 23. Antik szekrény el­adó. Csapó u. 28. 10119 Kombinált szoba­bútor könyvszek­rény eladó. Rá­kóczi u. 8., kereszt­ épület.______________10120 Diáklánynak kü­lön bejáratú búto­rozott szoba azonnal kiadó. Burgundia u. 19___________________10103 Eladó jó állapot­ban levő rácsos re­­kamié, 2 db fotel, egy kis asztal. Vö­rös Hadsereg útja 58. II. emelet­­. Dr. Ke­mény.______________10104 Egy darab tehén tárlata elveszett. Megtalálója küldte Sőrös Gábor, Fan­­csika 44. alá. 10105 Eladó beköltözhető 1 szoba, konyha, speiz villamosmegál­lónál. Hétvezér u. 3. 10110 Középkorú nő ház­tartásba bentlá­­ás­­sal elmenne. Zöldfa u. 4.________________10109 Ballongumis hor­dá­rkocsi olcsón el­adó. Félegyházi Ta­más utca 21. szám. _____________________10112 Két diáklánynak lakást adok. Cím: Péter fia 16., Kelemen _____________________10138 Fényezett rádió f»1* való sz^krény be^ní­­tett lemezj átszóval 10oo forintért eladó Tv^fon reggel 8—íf Afói­,. iq_r»o. mnn­ Eladó Bocskaikert­­ben 700 négyszögöl gyümölcsös lakóház­zal a 6-os dűlőben, Csiszár Ferencnél. __________________■ 10084 Eladó sima fénye­zett háló, kerek asz­tal, sima ágy és ab­­lak. Csapó u. 86. Eladó 8 m­éteres deszka víkendház. Pacsirta u. 39. 10090 Ezúton mondunk köszöne­tet mindazoknak, akik fe­lejthetetlen férjem, édes­apánk, apósunk LISZTES DÁVID temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek és mély bánatunk­ban részvétükkel osztoztak. A gyászoló család Ezúton mondunk köszöne­tet mindazoknak, akik fe­lejthetetlen drága édes­anyánk ÖZV. SZILÁGYI JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, bánatunkat rész­vétükkel enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család nevé­ben: dr. Szilágyi László és Szilágyi Sándor

Next