Hajdú-Bihari Napló, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-10 / 291. szám

y&CDGXKB? Ma délután utazik a DVSC Budapestre A DVSC NB I-es labdarú­gó-együttese vasárnap játssza utolsó bajnoki mérkőzését az őszi­ idényben. Ezúttal a deb­receni csapat Budapesten, a Népstadionban a Ferencváros ellen szerepel. A DVSC ösz­­szeállításában nincs változás, a Diósgyőri VTK ellen győ­zelmet szerzett együttes lép pályára. Tartalékként Papp és Beck utazik a csapattal, amely a ma délutáni gyorssal megy a fővárosba. A debreceniek igen nehéz ellenfélnek tekintik a Fe­rencvárost, amely ellen alig­ha szerepelhet a DVSC teljes sikerrel. A papírforma fe­rencvárosi győzelmet mutat, a derűlátók „megelégedné­nek” egy ponttal. A Ferenc­város—DVSC találkozón, me­lyet 13 órai kezdettel bonyo­lítanak le, a Pósfai, Mike, Szabó I. S. játékvezetői hár­mas működik közre. A labdarúgó NB I-ben ma délután kerül lejátszásra az Újpesti Dózsa—Szegedi EAC találkozó (játékvezető: Doro­gi), míg vasárnap a követke­ző mérkőzések lesznek: Va­sas—Pécsi Dózsa (Hernádi), Diósgyőr—Dorog (Balla Gy.), Győr—Csepel (Páldi), Tata­bánya—MTK (Gere), Salgó­tarján—Bp. Honvéd (Pósa). Utolsó forduló a kosarasoknál A debreceni kosárlabda-csa­patok az utolsó előtti for­duló mérkőzéseit játszották le az elmúlt héten, s a kö­vetkező napokban már az utolsó fordulóra kerül sor, s befejeződnek a küzdelmek. Az elmúlt fordulóban az aláb­bi eredmények születtek. NB II. férfi: DASE— Cse­pel Autó 76:56 (31:36). A deb­receni Mezőgazdasági Akadé­mia együttese csak a máso­dik félidőben talált magára, akkor biztosan nyert. Ld.: Králik 33 és Turzai 18. Megyei női: DEAC—Beth­len Gábor technikum 56:35, DEAC—Közgazdasági techni­kum kereskedelmi tagozata 2:0 (játék nélkül). DVSC— DASE 42:37 (17:22). Megyei férfi: DASE II— DVSC 154:27 DASE III— DEAC II. 81:58. Megyei férfi ifjúsági: Tóth Árpád gimnázium—Fazekas gimnázium 44:38. Közgazda­­sági technikum kereskedelmi tagozata— Kossuth gimná­zium 43:16, Bethlen Gábor technikum—DISK 70:31. Négy sportágban találkoznak a debreceni és miskolci általános és középiskolák válogatottjai Évek óta különböző sportágak­ban vetélkednek a debreceni és a miskolci általános és középiskolák válogatottjai. Hol­ Miskolcon, hol Debrecenben kerülnek sorra a viadalok. Ezúttal Debrecenben lesznek a versenyek, ma és va­sárnap­­ négy sportágban, aszta­litenisz, kézilabda, kosárlabda és torna sportágban mérik össze tu­dásukat a két város legjobbjai. Ma délután 4 órakor a Csokonai gimnázium tornatermében talál­kozik a miskolci és a debreceni fiú és leány általános és közép­iskolai válogatott, az általános is­kolás tornász-válogatottak ugyan­csak 4 órai kezdettel küzdenek a Kossuth-gimnázium tornatermé­ben. A két város középiskolai ko­sárlabda válogatottja a DVSC tor­nacsarnokában találkozik, 4 órakor a férfiak, egynegyed 6 órakor pe­dig a női mérkőzésre kerül sor. Vasárnap Debrecen és Miskolc általános és középiskolai kézilab­da-válogatottjai fedett pályán, a DVSC tornacsarnokában játsszák le mérkőzéseiket. Délelőtt 9 óra­kor az általános iskolás fiúk, utá­na az általános iskolás lány-válo­gatottak találkozóit bonyolítják le, majd a középiskolás lányok és fiúk válogatottjának mérkőzései­re kerül sor. S­­­AIKI­K Debrecen 1960. évi egyéni sakkbajnokságában a hetedik forduló mérkőzéseit játszották már le. Ebben a fordu­lóban meglepetésre Máté sötét bá­bokkal legyőzte Kántor dr.-t, a többi játszmában általában a várt eredmények születtek. Filep—Cso­mós 1:0, Gara—Tóth 1:0, Kántor dr.—Máté 0:1, Nagy B.—Nagy L. 1:0, Viszokay dr.—Kovács Z. 0,5:0,5, Bereznai—Sipos L. 0:1. A Pat­­kovszky—Daróczi L. játszmát ké­sőbbi időpontra halasztották. A hetedik forduló után a ver­seny állása: Filep, 6,5 pont, Nagy B. 5,5 pont, Daróczi L. 4,5 (1) pont, Sipos L. 4 (1) pont, Kovács Z. 4 pont, Kántor dr., Máté 3,5—3,5 pont, Viszokay dr. 3 (2) pont, Tóth, Ga­ra 2,5—2,5 (1—1) pont, Nagy L. 1,5 (1) pont, Csomós 1 pont, Patkovsz­­ky 0,5 (3) pont, Bereznai 0,5 (1) pont. A következő, nyolcadik forduló mérkőzéseit december 12-én, hét­főn este fél 6 órai kezdettel játsz­­szák le az SZMT székházának kis­termében.. A D. Vörös Meteor NB I-es sakk­csapata vasárnap délelőtt Buda­pesten játszik bajnoki mérkőzést a Gyapjúfonó együttesével. A Me­teor Filep, Daróczi L., Kovács Z., Réthy, Szarvas dr., Pákozdy dr., Fejér dr., Nagy dr., Sipos L., Vi­szokay dr., Halász, Buzi összeál­lításban ül majd táblához. T Keresse fel g 1 Preiszné s moder, minden igényt ki­elégítő KOZMETIKAI SZA- 5»­LONJÁT. Arckezelések, & szőrtelenítés, vitaminos pa- r kolások, szempillafestés.­­ Ingyenes tanácsadás. 1 Telefon: 10-60. Q «SOSOtCSOSCt-CSC'''-- - ri* -i«CS 1960. DEC. 10., SZOMBAT 5 Poroszlai út 15 sz. '■< •5958 & Ma lesz a kézilabda szövetség évzáró gyűlése A Hajdú-Bihar megyei és a deb­receni kézilabda szövetség ma délután 5 órakor az Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat Hajdúsági Ét­termében (pénzügyi palota) tart­ja évi beszámoló értekezletét. Az összejövetel napirendjén Szolnoki Győző városi szövetségi elnök megnyitója, Jégh Lajos főtitkári beszámolója és hozzászólások sze­repelnek, majd a bajnoki díjakat osztják ki. SPORTHÍREK A KISZ-kongresszus tiszteletére a debreceni Orvostudományi Egye­tem KISZ-bizottsága atlétikában, labdarúgásban, kézilabdában és kosárlabdában évfolyamok közti versenyt rendez. A versenyek már befejezés előtt állnak, némely sportágban már be is fejeződtek. A jó szervező munkát dicséri, hogy például atlétikában 386 fő volt az indulók száma. Vámospércs—Hajdúnánási Spar­tacus megyei bajnoki labdarúgó­mérkőzést rendeznek vasárnap délután 1 órai kezdettel Hajdú­­böszörményben. A DVSC versenyzői is szőnyeg­re lépnek Budapest I. és I. osz­tályú kötöttfogású birkózó-baj­nokságán. Debrecenből Hódos, Is­pán, Kovács, Nagy A., Szabó és Vászin utazik a versenyre. A ka­zincbarcikai országos vidéki ifjú­sági bajnokságon 5 birkózó kép­viseli a DVSC színeit. Elkészült a D. Spartacus ter­mészetjáróinak 1961. évi túra­­programja. Eszerint felkeresik Budapestet, Szegedet, Sopront, Pécset, Egert, Tokajt, Gyöngyöst, gyalogtúrát szerveznek a pilisi, börzsönyi, zempléni, Mátra- és Bükk-hegységekbe. Ellátogatnak a Balatonra is­­ a nyáron. A Hajdú-Bihar megyei labdarúgó játékvezetők december 17-én, a Bethlen utca 3. szám alatti Pos­tás kultúrotthonban társasvacso­rával zárják a sportidényt. A DEAC NB I-es férfi röplab­da-csapata vasárnap Budapesten, a Sportcsarnokban az Újpesti Dózsa ellen játszik bajnoki mér­kőzést. Székesfehérvárra utazik a DASE NB II-es férfi kosárlabda-csapata, amely vasárnap bajnoki mérkő­zésen szerepel a dunántúli város­ban. hírek — Várható időjárás szombat estig: Felhős idő, sok helyen esővel, mérsékelt, időnként élénk keleti, északkeleti szél. Néhány szélvédett helyen reg­geli és délelőtti köd. A hőmér­séklet keleten alig változik, nyugaton kissé csökken. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmaga­sabb nappali hőmérséklet szombaton keleten 8—12, nyu­gaton 5—9 fok között. Távo­labbi kilátások: Vasárnap és hétfőn a hőmérséklet lassú csökkenése. Pénteken Debrecenben a hő­mérséklet maximuma 14,7, mini­muma 8,0 fok volt. Talaj mentén 7,8 fokot mértek. Csapadék 3­1 milliméter hullott, a Nap 1 óra 12 percen át sütött.­­ A Japánban nemrég meg­tartott népszámlálás adatai azt mutatják, hogy október 1-én Nagasakiban 87 866 ember — a város lakosságának egynegye­de — szenvedett az atombom­bázás következtében fellépő különféle betegségekben. 1950- től 1960-ig körülbelül kilenc­ezer ember halt meg a város­ban sugárbetegségben vagy más, ezzel kapcsolatos beteg­ségekben.­­ A közalkalmazottak ze­nekara 10-én, este fél 7 órai kezdettel Olasz est címmel hangversenyt rendez a városi tanács dísztermében. A mű­sorban fellépnek: Hankiss Ilo­na, Szigeti László, Tessényi János és Tóth József, a Csoko­nai Színház művészei. Vezé­nyel Tóth László. Jegyek a helyszínen még válthatók. — Tánctanfolyam kezdődik a téli szünidőben — kezdő és haladó —, beiratkozás 14-én, délután 5—7-ig és 18-án, vasárnap délelőtt 11— 12-ig. Péterfia utca 30. Tanfolyam­vezető: Dr. Konczné. MH. 59 — Meglopta ismerősét, Tóth Gyuláné nagylétai. Rákóczi ut­ca 3. sz. alatti lakás Debrecen­be jött és felkereste a Pesti utca 57. sz. alatt egyik isme­rősét. A lakást zárva találta, de megtalálta a kulcsot, be­ment a lakásba és ruhákat lo­pott. A rendőrség a tolvaj asz­­szonyt elfogta. — Méhésztársak! Mézszál­lítási szerződés köthető az 1961. évre december 12-én és 19-én, a szokott összejöveteli helyen. Vezetőség. A lottó nyerőszámai: 40, 51,60, 66, 71. — A szakszervezetek me­gyei tanácsa értesíti a közön­ségszervezőket, hogy a pos­tán megküldött januári mű­sornaptár alapján a mozibér­letekre a szervezést kezdjék meg. — Zsebtolvajt fogtak az ital­boltban. Debrecenben, a Ma­­róthy György utcai italboltban Kálmán Ferenc debreceni, Bercsényi utca 37. sz. alatti la­kosnak a zsebéből Tóth Sándor debreceni, Széchenyi utca 5. sz. alatti lakos 900 forintot ki­lopott. A zsebtolvaj ellen a rendőrség megindította az el­járást. — TIT-hír: Az atomenergia békés felhasználásának jelen­tősége címmel ma 10-én, szom­baton este 6 órai kezdettel Félszerfalvy János tart elő­adást Hajdúszováton, a mű­velődési otthonban az ezüst­­kalászos tanfolyam keretében. Tanácstagok beszámolói Ma Lakatos Ferenc, Gulyás Mihály és Kovács Józsefné 6 órától a Sámsoni úti iskolá­ban , holnap Kiss András, Varga Ferencné és Fekete Zsi­gmond 3 órától a Kádár­­dűlői ált. iskolában, Jászberé­nyi Józsefné és Szilágyi Imre délelőtt 11 órától a Benczúr utcai diákotthonban, Andorkó László, Kovács János és Szi­lágyi János délelőtt 10 órától a Kismacs III. sz. iskolában tar­tanak tanácstagi beszámolót. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna! Amint a képünk is mutat­ja, sokkal szomorúbb követ­kezményekkel is végződhe­tett volna a gépkocsivezető felelőtlensége, illetve gyors­hajtása. Péntek délben vala­mivel 12 óra előtt történt Berettyóújfalu szélén, majd­nem a biharkeresztesi—püs­pökladányi főút kereszteződé­sénél. Az FB 86—65 rendszá­mú teherautó, amely a mis­kolci ÉPFU tulajdona, a fa­luból kifelé jövet Debrecen felé haladva az árokba ro­hant s kettétörte az előtte levő telefonvezetéket tartó oszlopot Mi okozta a szabálytalan­ságot és majdnem súlyossá vált árokbahajtást? File László fiatal gépkocsivezető gondatlansága, lelkiismeret­lensége, saját maga és a dol­gozó társai testi épségét sem­mibe vevő magatartása. Az esős, sáros őszi hónapok so­rán újságokban, rádiókban naponként hangzik el a gép­kocsivezetőkhöz a figyelmez­tetés: A síkos úttesten las­san vezessék gépjárműveiket, óvatosan közlekedjenek! Az úttestre a dűlőkről jövő sze­kerek sok sarat felhordtak, a ■kevés esőre az csúszóssá vált. File László gépkocsijával, amit a megengedettnél jóval gyorsabban vezetett a síkos úton , egy kerékpárost akart megelőzni, amikor észrevette, hogy szembe egy másik te­herautó jön vele. Nem volt mit tenni, nem mehetett ne­ki, hiszen akkor még na­gyobb következményekkel járt volna a felelőtlenség, a pillanatnyi döntés hozta a határozatot: bele az árokba. A ragadós sárban nem tudott fékezni, nem tudta a nagy sebességgel rohanó kocsit megállítani és pontosan de­rékba kapta a telefonvezeté­keket tartó oszlopot. Hiteles képet és bizonyságot ad er­ről a néhány perccel utána készült felvételünk. Ember­életben nem esett kár. Az anyagi károsodás is viszony­lag jelentéktelen — elszakad­tak a telefonhuzalok, ketté­tört a tartóoszlop, lehorzsolta a kocsi elejét az ütődés. De sokkal rosszabbul is végződ­hetett volna akár, ha ember­életre gondolunk, akár az anyagiakat vesszük figyelem­be. Ez a mostani írás és hoz­zá felvételünk ismét figyel­meztetés: lassan, óvatosan, körültekintően, az előírt rend­szabályoknak megfelelően ve­zessék a járműveket a gép­kocsivezetők. Munkásokat keresnek Eladósegédet felveszünk. Jelent­kezés önéletrajzzal AUTOKER vállalat. Hatvan utca 35. 168788 A Sárándi Fesz újonnan meg­nyíló textil szaküzletébe szak­képzett vezetőt keres december 15-re. önéletrajz, erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Útiköltséget nem térítünk. Jelentkezés fész­­irodában. MH. 29 SZTK-ügyintézőt azonnali belé­pésre felvesz a Debreceni Hajlí­­tottbútor-gyár. 168781 A Darvasi Állami Gazdaság azonnali felvételre keres képesí­tett villanyszerelőt. Útiköltséget felvétel esetén térítjük. 593 Gépállomási gyakorlattal ren­delkező raktárost felveszünk. Gép­állomás, Kismacs. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a gépállomás igazgatójánál a fenti címen. 595 Gőzgépkezelő vizsgával rendelke­ző személyt, aki stabil motor keze­léséhez is ért, azonnal felveszünk. Jelentkezés 12-én Állami Gazdaság, Lencz-telep. 168787 Központi fűtéshez vizsgázott fű­tőt azonnal felveszünk. Debrece­ni Köztisztasági Hivatal, Vörös Hadsereg útja 43. MH. 58 Talajjavító Vállalat központi gép­javítóüzeme Debrecen, Szoboszlai út 50. keres azonnali felvételre gépkocsi- és erőgéphűtő javító szakmunkást és betanított segéd­munkást. MH. 55 A Hajdú-Bihar megyei Vágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat, Debre­cen, azonnali belépésre üzemfenn­tartás vezetésére gépészmérnököt keres. Fizetés megegyezés sze­rint. MH. 53 Nagy gyakorlattal képesített könyvelői vizsgával rendelkező anyagkönyvelőt, valamint mérleg­képes vállalati belső ellenőrt kere­sünk. » Könnyűipari vállalat” jel­igére a hirdetőbe. MH 40 Szalagfűrészes gépmunkást fel­vesz az Erdeitermék Vállalat. Deb­recen, Keresszegi u. 1. MH. 65 Moziműsor VÍG : fél 4, 6 és negyed 9 óra­­kor : Oz, a csodák csodája. APOLLO : de. negyed 10, negyed 12 és fél 2 órakor : Oz, a csodák csodája. Du. háromnegyed 4, 6 és negyed 9 órakor : Az elvarázsolt herceg. METEOR : 3 fél 6 és fél 8 órakor : Az elvarázsolt herceg. IFJÚSÁGI : de. fél 10, fél 12 és há­romnegyed 2, du. 4, 6 és negyed 9 órakor: Hajnalodik. BOCSKAI (Csapókert, Sámsoni út) 4 és 6 órakor: Csónak a tengeren. MÓ­RICZ ZSIGMOND (Nagy S.-telep) 7 órakor: A barlang titka. OLYM­PIA (Vámospércsi­­ út) 5 és 7 óra­kor: A sztyeppék csendjében. Vasárnapi matiné műsorok: VÍG de. 11 órakor: Amit nem le­het elfelejteni. APOLLO de. 9 és 11 órakor : Calaburg. METEOR de. 10 órakor: A béke völgye. IFJÚSÁ­GI de. 9 és 11 órakor: Csodálatos malom. Városi moziszolgálat: Szotyori-telep 6 órakor: Az Eiffel­­torony árnyékában. Fűtőház fél 6 órakor: Kutyás hölgy. Állami Kór­ház 5 órakor: Szerelem, ahogy az asszony akarja. Homokkert 6 óra­kor: Fekete-tenger lánya. SZÍNHÁZ Előadások a kamaraszínházban: Ma 7-kor A miniszterelnök, bér­letszünet. Vasárnap de. 11-kor Kü­lönleges világnap, bérletszünet, es­te 8-kor Különleges világnap, bér­letszünet. Kedden 7-kor Különle­ges világnap, Kántorné-kamarabér­­let 3. Szerdán 7-kor Különleges világnap, Szentpétery-kamarabér­­let 3. Csütörtökön 7-kor A minisz­terelnök, Megyery-kamarabérlet 3. — Elfogtak két betörőt. Miskolcról került erre a vi­dékre Nyitrai Sándor és Feke­te Miklós, akik már többszö­rösen büntetett emberek. Haj­dúböszörmény határában több lopást, betörést követtek el. A két betörőt letartóztatták. Díszelőadás Debrecenben a KISZ-kongresszus tiszteletére A KISZ Hajdú-Bihar me­gyei bizottsága, valamint debreceni városi bizottsága, a Szakszervezetek Hajdú-Bi­har megyei Tanácsa, a Haj­dú-Bihar megyei Tanács v. b. és a Debrecen Városi Ta­nács v. b. művelődésügyi osz­tályai díszelőadást rendeznek a KISZ-kongresszus tisztele­tére december 10-én, ma este 7 órai kezdettel a deb­receni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem aulájában. Az ünnepi előadást meg­nyitja Vajó Péter aspiráns, a KISZ Központi Bizottságá­nak tagja. A műsorban sze­repelnek: a debreceni GÖCS munkáskórus, a vámospércsi pedagógus színjátszó együttes, a hajdúböszörményi művelő­dési otthon tánccsoportja, a sárrétudvari földművesszö­vetkezet kórusa, a debreceni színjátszó klub, a debreceni Kodály-kórus, a Debreceni Népi Együttes és mások. Vita a fegyveres erők képzőművészeti kiállításáról Rendkívül nagy érdeklődés fogadta a Déri Múzeumban december 11-én megnyílt, a néphadseregünk életével fog­lalkozó olajfestmények, gra­fikák, szoborművek és érmek kiállítását. A tárlaton sok Kossuth- és Munkácsy-díjas művészünk is szerepel, s ez a tény örvendetesen igazolja alkotóinknak a nemes ér­telmű tematikus ábrázolás fe­lé való fordulását, a tarta­lom és forma helyes értel­mezését. A tárlat sokrétűségével azonban igen sok problémát is jelent, melynek megvitatá­sára a fegyveres erők kultu­rális bizottsága vasárnap dél 11 órakor vitát rendez. Az an­kéten képviselteti magát a Honvédelmi Minisztérium s a Képzőművészeti Alap is. A vitát a Déri Múzeum elő­adótermében dr. Tóth Ervin műtörténész vezeti. JUBILEUMI ESTRE KÉSZÜL a Debreceni Népitánc-együttes A magyar népművészet ápo­lásán immár 10 esztendeje munkálkodó Debreceni Népi­­tánc-együttes december 12-én, este 7 órai kezdettel a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat székházában (Vörös Had­sereg útja 45—47., volt MSZBT helyiségében) ünnepi est kere­tében emlékezik sikerekben gazdag 10 esztendejére. A megyén és Magyarország több helységén kívül Lengyel­­országban, Franciaországban, Csehszlovákiában és Kínában szerepelt együttes műsorára a Filharmóniánál, az Ady Endre művelődési otthonban és az együttes székházában korláto­zott számban még kaphatók jegyek. A Csokonai Könyvesbolt hanglemezsorsolásának eredményei Mint ismeretes, a debreceni Csokonai Könyvesbolt novem­ber 16 és december 6 között szovjet hanglemez bemutatót s vásárt rendezett. Az ez idő alatt megvásárolt lemezek számlaszámai díjtalanul vettek részt abban a sorsolásban, amit csütörtökön délután, a nyilvánosság előtt, az üzlet he­lyiségében bonyolítottak le és amelynek során a szerencsés nyerők — ezúttal ingyen — újabb hanglemezekhez jutot­tak. A tombola főnyereményt — 100 forint értékű, tetszés sze­rint választható hanglemeze­ket — a 10—7437 számú szám­la tulajdonosa nyerte. A máso­dik díj — 50 forint értékű hanglemez — birtokosa a 23— 0185 számú számla tulajdono­sa lett. A két harmadik díjat — 35—35 forint értékű hang­lemezt — a 32—0185 és a 43—0167 számok nyerték. A továbbiakban a kisorsolt 10 darab 8 forint értékű hang­lemezt az alábbi számok tu­lajdonosai nyerték: 8—0185, 15—0185, 19—0185, 21—0185, 29—0185, 40—0185, 41—0185, 1—7437, 3—7437 és 6—7437. A nyeremények a Csokonai Könyvesbolt helyiségében ve­hetők át a hét bármely nap­ján.

Next