Hajdú-Bihari Napló, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-01 / 153. szám

Kállai Gyula beszéde a budapesti ünnepségen (Folytatás az 1. oldalról) most—leninizmust. Az októ­beri forradalom segített az egész világ és Kína haladó szellemű elemeinek abban, hogy a proletariátus világné­­±­itét alkalmazhassák orszá­guk sorsána­k meghatározásá­ra ... Menjünk az orosz úton — ez volt a következtetés." — A mai napon a hatal­mas, csaknem 13 millió tagot számláló Kínai Kommunista Pártot ünnepeljük. Azt a pár­tot, amely három forradalmi polgárháború és a japánelle­­nes nemzeti felszabadító harc tüzében edződött és vált né­pe vezető erejévé, amely oly sok áldozatos küzdelem és ön­­feláldozás árán kivívta orszá­ga szabadságát, függetlensé­gét, s amely a 650 milliós kí­nai népet a szocializmus út­jára vezette, s ezen az úton alakítja ki egyre gazdagodó életét. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága, pártunk minden tagja forró elvtársi szeretettel köszönti a Kínai Kommunista Pártot, a párt vezetőit és tagjait. Kö­szöntjük a nagy kínai népet és az évforduló alkalmából őszinte nagyrabecsülésünket és legjobb kívánságainkat fe­jezzük ki. Kállai Gyula ezután han­goztatta,­­hogy a nagy kínai népet évszázadokon át gyötör­ték, sanyargatták, gyilkolták, koldusszegénnyé tették, gazdag országát kirabolták a belső és külső reakciós erők. Kí­nát az imperializmus gyar­mati sorba taszította, az or­szágban konzerválta a feuda­lizmust. A sok szenvedés nyo­mán nőtt az országban az el­keseredés és gyűlölet. A hős kínai nép 1840-től, az első, úgynevezett ópiumháborútól kezdve 1949-ig, a Kínai Nép­­köztársaság megalakulásáig, több mint egy évszázadon át folytatta elszánt forradalmi harcát a gyarmatosítás és a feudalizmus ellen.­­ A Kínai Kommunista Párt megalakulása gyökeres fordulatot eredményezett a nép forradalmi harcában. A kommunisták vezetésével, for­radalmi egységfront alakult ki, amelyben­­a munkásosztá­lyon és parasztságon kívül a kispolgárság és a nemzeti bur­zsoázia különböző rétegei is tömörültek, vagyis mindazok az erők, amelyek szembenál­­lottak az imperializmussal és a belső feudális reakcióval.­­ A párt létrehozta a for­radalom fegyveres erejét, a vörös hadsereget. Megszervez­te a forradalom vidéki bá­zisait és a felszabadított terü­leteken végrehajtotta a­­ föld­reformot. 1927-től — a máso­dik forradalmi polgárháború kezdetétől — Kína középső ré­szein óriási területek szaba­dultak fel, amelyeken közel 60 millió ember élt. Itt alakult meg 1931 végén a kínai mun­kás-paraszt köztársaság köz­ponti kormánya, amelynek el­nöke Mao Ce-tung elvtárs lett. Ezután beszélt a feudális­militarista kínai tábornokok, az áruló Csang Kai-sek, va­lamint a külföldi imperialis­ták seregeinek terrorakciói­ról, amellyel el akarták fojta­ni a kommunisták a haladó elemek küzdelmeit, majd hangsúlyozta, hogy amikor a japán imperializmus megkezd­te egész Kína leigázására irá­nyuló régi tervének végrehaj­tását, a Kínai Kommunista Párt volt az egyetlen erő az országban, amely azt hirdette, hogy Kína minden hazafias rétegét és pártját magában foglaló széles nemzeti egység­frontot kell kialakítani a ja­pán imperializmus ellen. Hosszú harcok, nehéz meg­próbáltatások és súlyos vér­áldozatok után egész Kína fö­lött diadalmasan lengett a kommunista párt vörös zász­laja, s 1949. október 1-én e zászló alatt megalakult a ha­talmas kínai nép független és szabad állama, A Kínai Nép­­köztársaság. Megalakulása vi­lágtörténelmi jelentőségű volt. Erősítette és lelkesítette a füg­getlenségért és demokráciáért harcoló erőket a föld minden részén. A nemzetközi imperia­lizmus éppen Kína gyarmati sorban tartásával igyekezett gátat vetni annak, hogy a szo­cializmus eszméje és társadal­mi rendszere tovább terjedjen Ázsiában. Ezért a Kínai Nép­­köztársaság megalakulásának döntő jelentősége volt a szo­cialista világrendszer kiala­kulásában is. A továbbiakban elmondot­ta, hogy a nemzeti független­ség kivívása, a feudalizmus felszámolása után a Kínai Kommunista Párt a szocialis­ta forradalom célkitűzését ál­lította a nép elé. A súlyos harcokban edzett Kínai Kom­munista Párt a marxizmus- leninizmus segítségével sike­resen oldja meg a szocializmus építésének nehéz feladatait. Mindannyian tanúi vagyunk annak a nagyszerű munkának, amelynek során kibontakozik Kínában a szocializmus anya­gi, technikai bázisának építé­se. Gyors ütemben fejlődnek a termelőerők, gyorsan fellen­dül az ipar és a mezőgazda­ság. 10 ezer új ipari és bá­nyászati objektumot építet­tek — sokat közülük a Szov­jetunió és a népi demokráciák segítségével. A Kínai Kommu­nista Párt a parasztok sok százmilliós tömegeivel együtt hozzálátott a mezőgazdaság szocialista átalakításához és a szocialista forradalom győzel­met aratott a mezőgazdaság­ban is. Az ipari termelés az utolsó három évben évi 40 százalék­kal növekedett és ma már a kínai ipar tizenháromszor any­­nyit termel, mint 1949-ben. Bár 1959-ben és 1960-ban pá­ratlan méretű elemi csapáso­kat — árvizet, aszályt —szen­vedtek el, a mezőgazdasági termelés is fejlődött, s ma 2 és félszer annyit termel, mint 1949-ben. A hős kínai nép ma az 1958—62-es évekre szóló második ötéves tervének meg­valósításán dolgozik. Biztosak vagyunk benne, hogy nagysze­rű céljaikat meg fogják való­sítani. Ez a két világrendszer gazdasági vetélkedésében a szocializmus nemzetközi jelen­tőségű győzelme lesz. — Kína nemzetközi tekin­télye napról napra nő — foly­tatta —, a Kínai Népköztár­saságnak fontos szerepe volt a bandungi értekezleten, amely elősegítette az együttműködés megteremtését az ázsiai és af­rikai országok között. A kí­nai kormány ezzel is kifeje­zésre juttatta, hogy a külön­böző társadalmi rendszerű or­szágok békés egymás mellett élés politikáját kívánja foly­tatni. A kínai kormány már 1955-ben javasolta, hogy "kös­senek békeegyezményt az ázsiai és csendes-óceáni orszá­gok, beleértve az Egyesült Államokat is. A Kínai Nép­­köztársaság az egész szocia­lista táborral együtt harcol a háborús veszély megszünteté­séért, a tömegpusztító fegy­­verek eltiltásáért, a leszerelé­sért és a nemzetközi helyzet megoldásra érett kérdéseinek tárgyalások útján történő ren­dezéséért.­­ Tarthatatlan helyzet, hogy a nagy kínai népnek nincsenek képviselői az ENSZ- ben, amely arra hivatott, hogy a legszélesebb képviseletű nemzetközi fórum legyen. A közgyűlés 15. ülésszakénak vitája megmutatta: egyre több ország jut arra a következte­tésre,­­hogy az ENSZ nem fe­lel meg hivatásának, amíg hiányzik onnan a Kínai Nép­köztársaság képviselője. — A magyar nép határo­zott állásfoglalása, hogy az ENSZ nem oldhatja meg a nagy nemzetközi problémákat a Kínai Népköztársaság rész­vétele nélkül. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a­­népi Kína elfoglalhassa az ENSZ-ben az őt megillető helyet. Hazánk, a Magyar Népköz­­társaság és a testvéri Kínai Népköztársaság között a leg­szorosabb baráti kapcsolatok alakultak ki. Ez a barátság nem mai keletű. A magyar munkásmozgalom legjobbjai a Horthy-fasizmus sötét év­tizedei alatt erőt és bátorí­tást merítettek a hatalmas Szovjetunió létéből és fejlő­déséből, de erőt és bátorít­ást nyertek a kínai kommunis­ták hősi ha­tcáiból is. Ma mindkét országban győzött a szocializmus rendszere. Közös az a világszemlélet, amelynek alapján­ kommunista pártjaink működnek, országaink fejlőd­nek. Közösek külpolitikai cél­jaink: pártjaink és kormá­nyé­ink a nagy nemzetközi kérdések meg­élésében az 19 37-es és az 1960-as moszk­vai nyilatkozatok alapján te­vékenykednek. A két ország kormánya között sokoldalú együttműködés van, poltikai, gazdasági és kulturális téren. Ezt a sokoldalú együttműkö­dést­ a jövőben fokozni, nö­velni kívánjuk. Kínai testvérpártunk meg­alakulásának 40. évfordulóján hősi küzdelmekről, nagy sike­rekről emlékezünk. A Kínai Kommunista Párt történelmi küldetésének megfelelve, ma egy szabaddá lett hatalmas ország, egy szorgalmas és te­hetséges nép pártja, amely a forradalom harcaiban meged­ződve vezeti új eredmények, új magaslatom felé a Kínai Népköztársaságit. Mi magyar kommunisták, szívünk minden melegével, fonó szeretettel köszöntjük kínai elvtársain­­ka­t nagy évfordulón és to­vábbi nagy eredményeket kí­vánunk nekik a népük és va­lamennyi nép javára, e világ­­béke védelmében végzett munkáj­ukhoz ­ Todor Zsivkov és Anton Jugov elvtárs baráti látogatása Magyarországon A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány vendé­geként Todor Zsivkov elvtárs a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első­titkára és Anton Jugov elv­társ, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke június 23 és 30-a között ba­ráti látogatást tett Magyar­­országon. Zsivkov és Jugov elvtársak magyarországi tartózkodásuk idején megbeszélést folytat­tak Kádár János elvtárssal, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága első titkárával, valamint a Politikai Bizottság több tag­jával, dr. Münnich Ferenc elv­társsal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány el­nökével és a kormány több tagjával. A vendégek megnéz­ték Budapest nevezetességeit, nagyobb építkezéseit, látoga­tást tettek az Egyesült Izzó­ban, a Balatonnagybereki Ál­lami Gazdaságban, a Balaton­­boglári Állami Gazdaságban, a balatonkiliti Dózsa Terme­lőszövetkezetben és a Bada­csonyi Szőlészeti Gazdaság­ban. A magyar és a bolgár párt és kormány vezetői megbeszé­léseket folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről és a két testvérpárt és ország kap­csolatairól. A tárgyalások so­rán megállapították, hogy a két fél teljes nézetei vala­mennyi megtárgyalt kérdésben teljesen azonosak. Az időszerű nemzetközi kér­désekről folytatott eszmecse­rén a tárgyaló felek leszögez­ték, hogy a vitás kérdések tárgyalások útján való rende­zésének hívei. Megállapítot­ták, hogy ma a béke védel­me, mindenekelőtt az általá­nos leszerelésért és a német kérdés rendezéséért folytatott állhatatos harcot követeli meg a népektől, a népek ügyeit felelősen intéző ténye­zőktől. Mindkét fél szükséges­nek tartja a német békeszer­ződés mielőbbi megkötését és támogatja a Szovjetunió kor­mányának a német kérdésben előterjesztett pozitív javasla­tait. A vendégek június 30-án repülőgéppel visszautaztak Bulgáriába. Gyorslista a III. Békekölcsön és a IV. Békekölcsön sorsolásáról Az első félév utolsó állam­­kölcsön-sorsolásait pénteken Újpesten folytatták. Ezen a napon két óra alatt sorsolták ki a III. és a IV. békekölcsön nyereményeit. A Harmadik Békekölcsönből 249 900 kötvényre 45 038 800 forintot sorsoltak. A IV. Békekölcsönből 152 500 kötvényre 27 579 800 forint ju­tott nyeremény és törlesztés formájában. Ezzel befejeződtek az idei első félévi államkölcsön-húzá­­sok. A kétnapos sorsoláson a II., III. és IV. békekölcsön­ből összesen 486 700 kötvény­re 98 691 900 forintot fizetett vissza államunk nyeremény és törlesztés formájában. Mind­három kölcsön nyereményei­nek kifizetését július 6-án kez­dik meg az Országos Takarék­­pénztár fiókjaiban és a posta­­hivatalokban. III. Békekölcsön A százezer forintos főnyereményt a tizenhatodik osztály 16161 sorozat 11. számú kötvény nyerte. 17165 01-50 200 IV. Békekölcsön A százezer forintos főnyereményt a IX. osztály 38590 sorozat 17 számú kötvénye nyerte. 25317 25335 25348 25360 25364 25373 25426 25433 25538 25541 25611 25673 25714 25716 25719 25753 25762 25759 25923 26231 26460 26771 26792 26846 26858 26892 27039 27040 27112 27141 27180 27237 27296 27348 27446 27479 27553 27553 27663 27764 27768 27771 27907 28016 28085 28278 28332 28377 28472 28499 28502 28569 28596 28636 28784 28794 28857 28861 28891 28898 28920 28939 28971 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 04 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 200 200 200 200 200 100 100 200 100 200 100 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 100 100 100 200 200 100 200 200 200 100 200 100 5000 200 100 200 200 200 100 200 500 100 200 200 200 100 100 200 200 100 200 200 100 100 100 100 100 200 100 28996 01-50 200 29054 01-50 100 29228 01-50 200 29234 01-50 200 29275 01-50 100 29378 01-50 100 29463 01-50 200 29579 01-50 100 29660 01-50 200 29663 01-50 100 29674 01-50 200 29722 01-50 200 29819 01-50 200 29832 01-50 100 29897 01-50 100 29898 01-50 100 29972 01-50 100 30004 01-50 100 30017 01-50 100 30018 01-50 200 30354 01-50 500 30469 40 5000 30469 01-50 200 30504 01-50 200 30523 23 50 000 30523 01-50 200 30706 01-50 100 30843 01-50 200 30884 01-50 100 30905 01-50 200 30916 01-50 200 31054 06 25 000 31054 01-50 200 31071 01-50 100 31109 01-50 100 31182 01-50 200 31236 01-50 100 31302 01-50 200 31336 01-50 100 31367 01-50 200 31437 01-50 100 31519 01-50 200 31540 01-50 200 31673 01-50 100 31699 01-50 100 31828 01-50 200 31888 01-50 100 31923 01-50 200 32036 01—50 1­00 32140 01—50 100 32125 42 5000 32125 01—50 200 32148 01-50 100 32170 01-50 200 32223 01—50 100 32321 01-50 200 32420 01—50 500 32415 01—50 200 32416 01—50 200 32532 01—50 200 32649 01-50 100 32860 01—50 200 32932 01-50 200 37740 01-50 100 37747 01-50 100 31885 01-50 ’no 38077 M-50 200 38198 01-50 200 38252 01-50 100 38266 01—50 200 38393 01-50 100 38834 M-50 100 38577 01-50 200 3?590 01-50 200 38651 01-50 100 38701 01-50 200 388*3 01-50 200 38880 M-50 100 38915 M-50 100 38916 01-50 100 39953 M-50 200 39099 M-50 100 39093 01-50 100 3%110 01—50 500 39195 01—50 9110 39917 01-50 100 3Q9?3 01—50 200 3°?11. 01-50 100 39?95 01-50 200 3*495 01—50 200 39530 01-50 100 39602 01-50 100 39678 25 10 000 39678 01—50 200 39779­­-50 200 39893 01-50 200 39501 01-50 100 39876 01-50 200 39893 01-50 200 39916 01-50 100 39951 01-50 2AA * a. Nem húzás után készült, így az gyedik Békekölcsönből kileo- esetleges számhibákért felelős-­ csatort mind a 10 azonosan véget nem vállalunk. A kisors­számozott osztályra érvényes, sóti kötvények beváltását 1961 így a kisorsolt nyeremények július 6-án kezdik meg az Or. összege 28 millió forint. szágos Takarékpénztár fiókjai A gyomslista közvetlenül a és a postahivatalok. (MTI) Nyere-­­ Nyere-Sorozat Szám meny Sorozat Szám meny 00065 01-50 100 0659 01-50 200 00105 01-50 100 06599 01-50 100 00279 01-50 200 06641 01-50 200 00379 01-50 200 06708 01-50 200 00384 01-50 100 06805 01-50 200 00417 01-50 100 06845 01-50 200 00420 01-50 100 06848 01-50 100 00593 01-50 1000 06942 01-50 100 00642 01-50 100 07019 01-50 100 00718 01-50 200 07036 01-50 100 00721 01-50 100 07125 01-50 100 00744 01-50 100 07135 29 5000 00770 01-50 200 0­ 07135 01-50 200 00798 01-50 100 07190 01-50 100 00836 01-05 100 07194 01-50 200 00929 01-50 100 07339 01-50 100 00954 01-50 200 07492 01-50 100 01036 01-50 200 07548 01-50 100 01044 01-50 200 07754 01-50 200 01205 01-50 200 07918 01-50 200 01362 01-50 200 07935 01-50 200 01414 01-50 500 07943 01-50 100 01564 01-50 100 07954 40 5000 01612 01-50 200 07954 01-50 200 01617 01-50 200 08003 01-50 100 01645 01-50 200 08139 01-50 100 01721 01-50 100 08242 01-50 100 01745 01-50 200 08251 01-50 100 01780 01-50 100 08414 01-50 200 01794 01-50 100 08417 43 5000 01812 01-50 100 08417 01-50 200 °??07 °,1-50 200 08672 01-50 200 ?1941 01-50 200 08714 01-50 100 02010 01-50 100 08718 01-50 100 02023 01-50 1°0 08815 01-50 200 02033 01-50 100 08807 01-50 200 ***** 01-50 20° 08838 12 5000 02233 25 5000 08838 01-50 200 04«n !}-5! 200 08873 01-50 100 °:25° 01-50 100 09009 01-50 200 02371 01-50 100 09142 01-50 200 01-50 200 09169 01-50 200 01031 XJ-50 100 0222 01-50 100 nS °i-50 200 00177 01-50 200 DIÓM ?, 50 200 09310 01-50 200 SulS XÍ~!X 200 M27« 01-50 100 oii« Xí~?° 100 09592 01 50 000 01251 XÍ~X 100 09592 M-50 200 !5!51 01-50 200 09711 01-50 200 032«? „,21 25 000 09730 01-50 200 01-50 200 09722 01-50 200 03479 SÍ“TM 100 09746 01-50 200 035« XÍ~ÍX 200 09752 01-50 100 037M XÍ"1X 200 09859 01-50 500 0378? #1750 100 09889 °l-50 100 03786 ni3« 10 000 10019 01-50 200 03804 XÍ~?X 200 10071 °1-50 100 X-5" 200 10081 01-50 200 01M? Xí-5? 200 10165 01-50 100 042M XJ“?° 100 10256 °1-50 500 04288 XÍ~?X 100 10286 01-50 100 0490a !í-50 200 10303 01-50 200 M308 5:5 5xx 10613 01-50 200 10° 1065g 01-50 100 0*317 01-50 mo 10697 01-50 200 04345 01-50 200 10809 01-50 200 °?9'’5 01-50 500 11104 01-50 200 04370 01-50 100 11901 01-50 200 ®*5*8 01-50 200 11212 01-50 100 046« 01750 100 11234 01-50 100 04638 oi495» 5000 11323 01-50 200 04?« °1-5X 200 11431 01-50 200 Xí~XX 200 11460 01-50 100 0«OT X, XX 200 11495 01-50 200 osmI XÍ~?X 100 11634 01-50 100 XXXiX Xí-50 200 11674 01—50 100 K 5“?í 200 11727 01-50 200 X«« X~° 100 11871 01-50 200 A«.?? 01~Í2 100 11952 01-50 200 X5337 Xí"XX 2X° 12003 01-50 100 05300 2“K 100 12°17 °1-50 200 X539X Xí~?X 200 12018 01-50 i°° 05396 01-50 100 12119 01-50 200 05406 01-50 200 12208 01-50 100 05480 01-50 100 12349 01-50 200 05527 01-50 200 12364 01-50 !00 05537 01-50 100 12393 01-50 100 05541 01-50 100 12445 01-50 100 05555 01-50 200 12489 01-50 100 05557 01-50 100 13502 01-50 200 05821 01-50 200 12658 01-50 200 SÍÍS SÍ"’80 200 18914 01—50 100 06007 01-50 100 12964 01—50 200 06158 01-50 100 12986 01-50 200 06176 01-50 200 13009 01-50 300 06218 01-50 200 13042 01-50 100 06324 01-50 100 13086 01-50 200 06405 01-50 100 13096 01-50 500 06462 01-50 200 13107 01—50 200 Nyere-Sorozat Szám mény 13395 01-50 100 13407 01-50 100 13456 01-50 100 13497 01-50 100 13563 01-50 200 13573 01-50 200 13633 01-50 200 h­?3 01-50 100 13751 01-50 100 13346 01-50 200 ,1?«TM 01-50 100 13965 01-50 100 14004 01-50 200 14013 01-50 200 14119 01-50 200 14145 01-50 100 14254 01-50 100 14339 01-50 100 14368 01-50 200 14466 01-50 100 14631 01-50 100 20122 20227 20248 20264 20264 20316 20378 20535 20614 20784 20785 20791 20829 20980 21060 21061 21225 21313 21337 21367 21383 21530 21535 21571 21895 21921 21938 21938 21952 22175 22329 22339 22448 22455 22513 22554 22592 22692 22713 22716 22818 22818 22887 22905 22958 23016 23027 23084 23110 23411 23676 23698 23713 23823 23837 23883 23960 24142 24219 24302 24324 24383 23326 24524 24637 24849 25014 25131 25178 25295 25279 01-50 01-50 01-50 07 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 15 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-50 01-450 100 200 100 5000 200 100 100 500 200 200 100 100 100 200 100 500 100 200 200 200 100 100 100 200 100 100 5000 200 200 100 500 100 200 200 200 200 200 200 200 100 5000 200 200 200 500 200 200 100 100 200 200 200 200 200 100 200 200 100 100 200 200 100 200 100 500 ICO 200 100 100 200 Ml Nyere-Sorozat Szám­mény 14731 01-50 200 14739 01-50 100 14758 01-50 100 14759 01-50 100 14759 01-50 200 14907 01-50 500 15109 01-50 100 15148 01-50 200 15163 01-50 200 15213 01-50 200 15232 01-50 200 15237 01-50 100 15233 01-50 200 15260 01-50 100 15380 01-50 200 15421 01-50 200 15448 01-50 100 15459 01-50 200 15491 01-50 200 15506 01-50 200 15529 01-50 200 15653 01-50 200 15666 01-50 100 15687 01-50 200 15708 01-50 200 1549 01-50 100 15952 01-50 100 15968 01-50 200 16124 01-50 200 16161 01-50 200 16205 01-50 100 16220 16 10 000 16220 01-50 200 16329 01-50 200 15405 01-50 100 16*64 01-50 100 16 4?8 01—50 1N) 168*»3 Cl-TM 200 165*74 M-50 0 16*21 01-50 200 16752 01-50 16Q 168*17 01-50 200 16858 01—50 2W) 17003 01—50 910­ 17099 01-50 200 11090 01-50 160 Nyere­­l Sorozat Szám mény 17227 01-50 100 17239 01-50 200 17313 01-50 200 17347 01-50 100 17377 01-50 200 17413 01-50 200 17576 01-50 200 17778 01-50 100 17841 01-50 200 17901 01-50 100 17915 01-50 200 17984 01-50 100 18066 01-50 100 18193 01-50 200 18263 01-50 500 18278 01-50 100 18285 01-50 200 18306 01-50 100 18349 01-50 200 18429 01-50 200 18536 01-50 200 18742 01-50 500 18769 01-50 500 18775 01-50 100 18825 01-50 200 18835 01-50 100 18967 01-50 200 18979 01-50 200 19069 01-50 200 19084 01-50 100 19119 01-50 100 19170 01-50 200 19232 01-50 100 19463 01-50 200 19495 01-50 200 19763 01-50 200 19826 01-50 200 19884 01-50 100 19979 01-50 300 A húzás eredménye a III. Békekölcsön m­ind a 17 azonosan számo­zott osztályára érvé­nyes, így a kisorsolt nyeremények összesre npii­vvenötmillió fo­rint. Nyerő-Sorozat Szám­mény 33106 01-50 100 33028 01-50 100 33135 01-50 200 33146 01-50 500 33268 01-50 200 33284 01-50 200 33290 01-50 200 33385 01-50 100 33428 01-50 200 33482 01-50 100 33511 01-50 200 33535 01-50 200 33708 01-50 200 33743 01-50 200 33837 01-50 200 33904 01-50 200 33945 01-50 100 34192 01-50 200 34216 01-50 100 34259 01-50 200 34371 01-50 100 34396 01-50 100 34434 01-50 100 34545 01-50 100 34579 01-50 200 34713 01-50 100 34757 01-50 100 34812 01-50 200 34848 01-50 100 34874 01-50 200 34961 01-50 200 35022 01-50 100 35093 01-50 200 35113 01-50 100 35137 01­-50 100 35253 01-50 100 35360 01-50 200­­ 35500 01-50 100 35559 01-50 200 35587 01-50 1000 a­B 35667 01-50 100 TM 35699 01-50 100 35758 01-50 100 35769 01-50 200 35770 01-50 100 35911 01-50 200 35888 01-50 100 35938 01-50 200 35947 01-50 200 36047 01-50 200 36069 01-50 200 36288­­ 01-50 200 36317 01-50 100 36329 01-50 100 36396 01-50 100 36419 01-50 100 36428 01-50 100 36471 01-50 100 36557 01-50 100 36594 01-50 100 36608 01-50 200­ 36696 01-50 100 36727 01-50 200 36855 01-50 100 36881 01-50 100 36900 01-50 200 37005 01-50 200 37037 01-50 100 37062 01-50 100 37269 01-50 200 37322 01-50 100 37338 01-50 100 37367 01-50 200 37376 01-50 200 37386 01-50 500 37437 01-50 100 37524 26 10 000 37524 01-50 200 37615 01-50 100 37652 01-50 100

Next