Hajdú-Bihari Napló, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-20 / 248. szám

H­ÉJBWf-BlHABI Világ: WiAl­toAtai, egy&nUehkl JF xvm. évf. 248. szám jEgl jEK Ero ÁRA : 50 FILLÉR gBfBKl «Sgil Sill « B­i"bewentek- JkmJm Folyik az őszi munka a földeken Száraz a föld, eső kellene. Még a lánctalpas traktornak is elég megbirkózni a kőkeményre száradt földdel. Az ekeva­sakat szinte óránként érezni kell, mert másképpen nem is lehet dolgozni. Nehéz most a traktorosok munkája, hiszen olyan körülmények között dolgoznak, mint még soha. A por­­felleg, amely a traktort és eket elkíséri, néha alig engedi ki­látni a traktorost a vezetőfülke ablakán. Minden nehézség ellenére a munka a gépállomásokon kielégítően, dicséretesen halad. Kiss József, a Hajdúszoboszlói Gépállomás dolgozója is — aki jelenleg a Köztársaság Termelőszövetkezetben dol­gozik Sz—100-as gépével, ebben az évben már több mint 3000 normálholdnyi munkát végzett es Kiürült a tartály, önteni kell bele. Veress Sándor traktoros és kisegítője, Rácz Sándor — mindketten a berettyóújfalui Bocskai Tsz tagjai — két forduló között megtöltik a vetőgép kiürült tartályát a berosztaja kiváló minőségű vetőmagjá­val. Néhány pillanat és újra indul a gép, veti a magot a szé­pen elmunkált földbe. A Szovjetunió Kommunista Pártjának programja a legnagyobb erőt sugárzó okmány Az SZKP XXII. kongresszusa folytatja tanácskozásait Megkezdődött a vita Moszkva (MTI) A Kremlben csütörtökön délelőtt foly­tatódtak az SZKP XXII. kongresszusának tanácskozásai. A kongresszusi palota nagytermét már jóval az ülés kezdete előtt megtöltötték a hatalmas ország kommunistái tízmilliós hadseregének küldöttei: a termelés újítói, a munka hősei, a tudomány, technika, kultúra és a hadsereg kiemelkedő kép­viselői, a párt- és az államapparátus dolgozói, a testvéri kommunista és munkáspártok delegációi. A küldöttek és vendégek Nyikita Szergejevics Hruscsov előadói beszédeinek nagy hatása alatt állnak. A beszámolók és a revíziós bizottság jelentése felett kezdődött meg csütör­tökön délelőtt az általános vita. A tanácskozás részvevői pontban 10.00 órakor viharos tapssal köszöntötték a kongresszus elnökségének tagjait, s a testvérpártok vezetőit. Megkezdődött a lenini párt vezető fórumának harmadik munkanapja. A moszkvaiak javaslata országos kommunista versenyre Az ülést az elnöklő Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Szovjetunió Legfelső Taná­csa Elnökségének elnöke nyitot­ta meg s az előadói beszédek vitájában elsőként Gyemicsev­­nek, a moszkvai pártbizottság elsőtitkárának adta meg a szót. Pjotr Gyemicsev, az SZKP moszkvai városi bizottságának első titkára kijelentette: Az SZKP új programja az alkotó marxizmus—le­­ninizmus összesített böl­csessége. Az új program tudományos­­ mélységével, a kommunista­­ építés útjainak konkrét meg­határozásával tűnik ki. Az SZKP XX. kongresszusa után a Szovjetunió nehéz, de dicsőséges utat tett meg — mondotta a szónok. — Tekin­télye a nemzetközi porondon megnövekedett. A Szovjetunió­val vállvetve halad a szocia­lista országok nagy családja. A moszkvai ipar technikai haladását érintve Gyemicsev közölte, hogy a hétéves terv végéig, 1965-ig a fővárosban 75 üzemet és gyárat, több mint 700 műhelyt teljesen automati­zálnak. Az idén a moszkvai ipar az össztermelésben a mun­katermelékenységben eléri a hétéves terv negyedik eszten­dejére megállapított szintet. Moszkvában a legutóbbi év­tizedben a lakásépítkezés hét­szeresére emelkedett. Az idén Moszkvában több mint három­millió négyzetméter alapterü­letű lakást építenek. „A lakás­­építkezés ilyen ütemével a vi­lág egyetlen városa sem büsz­kélkedhet.” Pjotr Gyemicsev kijelentet­te, hogy a moszkvai vállalatok kollektívái országos kommu­nista verseny megkezdését indítványozzák. A kongresszu­si küldöttek tapssal üdvözölték a moszkvaiak javaslatát, hogy a pártellenes csoport , részvevői kegyetlenül elszámí­­­ tották magukat. Szembekerül­ ' tek a személyi kultusz követ­­kezményei ellen vívott harc­ban politikailag megnőtt és eszmeileg megedződött köz­ponti bizottsággal, amely esz­meileg leplezte le és szerveze­tileg szétzúzta a pártellenes csoportot. A leningrádi terület dolgo­zói — mondotta a szónok — eredményesen megvalósítják a hétéves terv feladatait. Az ipari fejlődés üteme biztosít­ja, hogy 1963-ra elérik a hét­éves terv végére kitűzött ter­melési színvonalat. Belorusszija kommunistái maradéktalanul helyeslik a Szovjetunió Kommunista Pártjának kül- és belpolitiká­ját, jelentette ki a kongresz­­szuson Kirill Mazurov, Be­lorusszija Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának el­ső titkára. Mazurov a párt új program­jának tervezetét az alkotó marxizmus nagyszerű okmá­nyának nevezte, amely meg­jelöli a kommunizmus építésé­nek konkrét útjait. A szónok kiemelte, milyen óriási jelentőségű a párt és a nép szempontjából a sze­mélyi kultusz következmé­nyeinek megszüntetése és a pártélet lenini normáinak visz­­szaállítása. A pártellenes cso­port határozott szétzúzása és a személyi kultusz következ­ményeinek leküzdése jótéte­mény volt a Szovjetunió Kom­munista Pártja számára — mondotta. Kirill Mazurov hangsúlyoz­ta, milyen kimagasló szerepet töltött be Nyikita Hruscsov a pártellenes csoport szétzúzá­sában. Elmondta, hogy e csoport bűnös tevékenységének sok részlete a központi bizottság azon plénuma után (1957 jú­niusában) vált ismeretessé, amely a frakciózókat leleplez­te. Mazurov tényeket sorakoz­tatott fel annak bizonyításá­ra, hogy Malenkov közvetle­nül részt vett Belorusszija ve­zető pártmunkásainak és ér­telmiségének üldözésében. Mazurov bejelentette: Be­lorusszija ipara öt év alatt teljesíti az összes termelésre előirányzott hétéves tervét. Az idén a köztársaság ipara negyven százalékkal termel többet, mint 1958-ban. Korábban teljesíti a hétéves terv célkitűzéseit Ukrajna, B­elorusszija és Leningrád népe Nyikolaj Podgornij, Ukraj-­ na Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának első titká-­­­ra kijelentette, hogy az SZKP XXII. kongresszusa mint a kommunizmus építőinek kong­resszusa, kiemelkedő helyre kerül az egész kommunista mozgalom történetében. Az egész ukrán nép lelke­sen helyesli azt a tevékenysé­get, amelyet az SZKP Központi Bizottsága, élén Nyikita Hrus­­csovval, e kiváló pártmunkás­sal és államférfival kifejt. Az ukrán nép minden erejét lat­­ba veti a Párt nagy terveinek megvalósításához. Podgornij közölte, hogy Uk­rajna Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa egyhan­gúlag jóváhagyta az SZKP programtervezett. Az ukrán nép a hétéves terv előirányzatait egy évvel, egyes ágazatokban pedig két évvel előbb tel­jesíteni fogja — jelentette ki Podgornij. A köztársaságban a beruházási munkálatok volumene 1956-tól kezdve csaknem kétszeresére emelkedett. Több mint ezer ipari vállalat és objektum épült. A városi és falusi építke­zés terjedelme megháromszo­rozódott. Nyikolaj Podgornij hangsú­lyozta, hogy az idő teljesen igazolta a párt azon irányvo­nalának helyességét, hogy a gabonagazdaságot minden erő­vel fejleszteni kell. 1956-tól 1960-ig a szemestermények át­lagos évi termelése Ukrajná­ban a megelőző ötéves tervhez képest 211 millió paddal emel­kedett. A népeik barátságának, a párt nemzeti politikája diada­lának közepette felvirágoztak az ukrán nép anyagi és szelle­mi erői. Ukrajna sok kapitalis­ta országot megelőzött a fejlő­désben, s kiemelkedő helyet foglal el a Szovjetunió és a vi­lág gazdaságában. A köztársa­ság 61 országba exportálja ter­mékeit. Miután Podgornij megálla­pította, hogy az SZKP Köz­ponti Bizottsága nagy munkát végzett a személyi kultusz és káros következményeinek le­küzdésére, a pártélet lenini szabályainak visszaállítására, kijelentette, hogy mindez fel­szabadította a tömegek alkotó kezdeményező készségét. Hangsúlyozta a pártellenes csoport leleplezésének és szét­zúzásának rendkívüli jelentő­ségét. Ezzel kapcsolatban a szónok tényeket sorolt fel ar­ról a pártellenes tevékenység­ről, amelyet Kaganovics uk­rajnai tartózkodása idején fejtett ki. Úgy vélem — mondotta Podgornij —, hogy Kagano­vics igen sokat ártott a párt­nak és a népnek. Olyan elfa­jult ember ő, akiben már rég­óta semmi nincs, ami kommu­nistának nevezhető. Nyikolaj Podgornij befeje­zésül kijelentette, hogy Ukraj­na Kommunista Pártja szün­telenül erősíteni fogja az uk­rán nép barátságát a Szovjet­unió valamennyi népével. „Ezt a drága barátságot szentül megóvjuk.” Az SZKP XXII. kongresz­­szusa igen jelentős helyre ke­rül a párt történetében és a szovjet nép életében, jelentet­te ki Ivan Szpiridonov, a le­ningrádi területi pártbizottság titkára. Hangsúlyozta, hogy a kommunizmus álomból valósággá válik. A leningrádiak jóváhagyják és teljes szívvel támogatják az SZKP új programjának tervezetét, korunk e kimagas­ló elméleti és politikai okmá­nyát. Ma már mindenki előtt na­gyon világos — állapította meg Szpiridonov —, hogy Sztálin személyi kultuszának elítélése és a személyi kul­tusszal kapcsolatos torzítások megszüntetése helyes volt. Napjainkban minden párttag új erőt merít a párt lenini ál­talános irányvonalának meg­valósításáért vívott harchoz. Ivan Szpiridonov emlékez­tetett Malenkov bűnös szere­pére az ún. „leningrádi ügy­ben”. A leningrádi pártszer­vezet vezetője hangsúlyozta. A nemzeti kérdés megoldása a kommunista párt történelmi érdeme Sarai Rasidov, Üzbekisztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára a nemzeti kérdés helyes megol­dását a kommunista párt tör­ténelmi érdemének nevezte és hangsúlyozta, hogy ez példa­­mutatás minden államnak, minden pártnak. Kijelentette: Üzbekisztán egy emberöltő során gigantikus ugrást haj­tott végre a feudalizmusból a szocializmusba. Rasidov ismertette azokat a gyökeres változásokat, ame­lyek a köztársaságnak, mint a Szovjetunió legnagyobb gya­potbázisának gyapottermelé­sében végbementek. A hétéves terv végére (1965-re) évi négy­millió tonna gyapot termelését tervezik, a húszéves időszak­ban pedig az évi gyapotter­mést hétmillió tonnára növe­lik. Rasidov kijelentette, hogy a köztársaságban a gyapot megművelésével kapcsolatos összes fő mun­kálatokat gépesítették, íme valóra válik a leninn­el­(Folytatás a 3. oldalon) ­ Az ebesi Vörös Csillag Termelőszövetkezet az elmúlt évben­­ kapta a kukoricatermesztés mesterei címet. Megérdemelten,­­ hiszen ebben az aszályos esztendőben is kitűnő termésered­­­­ményt értek el, a 800 hold kukorica holdanként­ átlagtenné­­­­se mintegy negyven mázsa. Sőt... van egy 220 holdas ve-­­ tőmagnak termesztett kukoricatáblájuk, amely holdanként­­ több mint 45 mázsa termést adott. A kukorica nagy részét­­ már letörték a szövetkezet tagjai és górékba rakták. Bizo­­­­nyos, hogy a s­árez időjárás ellenére sem lesz abraktakará­s Hiány-hiány az ebesi Vörös Csillagban.

Next