Hajdú-Bihari Napló, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-01 / 256. szám

Nem szabad tovább várni a leszereléssel Befejeződött az ENSZ-ben a vita az atomfegyver-kísérletekről New York (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés politikai bi­zottsága kedden este befejez­te az atomfegyver-kísérletek t­iltásáról folytatott általános­at. A vitában 60 ország kép­­z­­elője fejtette ki kormányu­­k álláspontját az atom­­gyer-kísérletek betiltásá­­k megoldásáról. Ezután a ttság áttért a két határo­­n­ javaslat-tervezet megvita­­t­ására. A politikai bizottság kedd­e­ti ülésén az általános vita létében felszólalt Morozov,a Szovjetunió képviselője. H­angsúlyozta, hogy a most át­ír­­t válság olyan értelemben adott emlékezetes leckét, hogy nem szabad tovább várni a leszerelés és az atom­fegyver-kísérletek kérdé­sének megoldásával. Nagy jelentősége van annak, hogy mielőbb meghatározzuk azt az időpontot, amely után többé nem lehet semmiféle kí­sérleti atomrobbantást végre­hajtani — mondotta. A Szovjetunió küldöttsége már korábban is megállapítot­ta, hogy a szovjet kormány kedvezően fogadta azt a mexi­kói javaslatot, amely az atom­fegyver-kísérletek megszünte­tésének határidejét 1963. ja­nuár elsejére tűzi ki, s ame­lyet több mint harminc or­szág küldöttsége támogat. Kénytelenek vagyunk megje­gyezni — folytatta Morozov —, hogy nem meggyőzőek azok az érvek, amelyeket az Egyesült Államok és Anglia vonultatott fel e határidő el­len. Morozov hangsúlyozta, hogy az amerikai—angol ha­tározat-tervezet nem kielégítő. A Szovjetunió képviselője a továbbiakban bebizonyította, hogy tarthatatlan a nyugati hatalmaknak az az álláspont­ja, mely szerint egyes orszá­gok saját észlelő eszközeinek segítségével nem lehet föld­­ alatti atomfegyver-kísérlete­ket megbízhatóan ellenőrizni.­­ A legutóbbi események —­ mondotta végezetül Morozovt — meggyőzően bizonyítják, mennyire szükséges az általá­nos és teljes leszerelésről, va­lamint az atomfegyver-kísér­letek megszüntetéséről szóló egyezmények mielőbbi megkö­tése. Most létrejöttek­­ azok a körülmények, amelyek között az ENSZ sikeresen megoldhat­ja ezt a feladatot. (MTI) hogy Dél-Afrikát ki kell zárni a világszervezetből, ha a fajül­dözési politika megszüntetését célzó bojkott-intézkedések nem vezetnek eredményre. Anglia képviselője a vitában, azt hangoztatta, hogy a Dél- Afrika ellen irányuló bojkott megfosztaná az ENSZ-t a to­vábbi közbenjárás lehetőségé­től. Togo képviselője követel­te, hogy léptessenek életbe Dél-Afrika ellen büntető in­tézkedéseket az ENSZ határo­zatainak ismételt be nem tar­tása miatt. (MTI) Vita Dél-Afrikáról és Dél-Rhodesiáról Az ENSZ-közgyűlés külön­leges politikai bizottsága ked­den befejezte az általános vi­tát Dél-Afrika fajüldöző poli­tikájáról, és hozzákezdett a Dél-afrikai Köztársaság ellen irányuló bojkott-intézkedések megvitatásához. Mint ismere­­tes, 32 ország küldöttsége ha­tározati javaslatot terjesztett elő, amely azt is előirányozza. Nem szűnnek a Kuba elleni provokációk New York (TASZSZ) Mint a hírügynökségek jelentéseiből kitűnik, az Egyesült Államok­ban és a nyugati félteke né­hány más országában tanyázó kubai ellenforradalmárok to­vábbra is terveket szőnek egy kubai betörésre. Cardona, a kubai emigrán­sok vezetője — mint az UPI hírügynökség rámutat — ked­den a sajtó képviselői előtt ki­jelentette, hogy az általa ve­zetett­­ „forradalmi tanács” „fenntartja magának a jogot, hogy erőszakot alkalmazzon Fidel Castro kubai miniszter­­elnök megbuktatására, tekin­tet nélkül arra, milyen formá­ban rendezik a jelenlegi vál­ságot”. Az AFP Miamiból származó jelentése szerint a múlt heti súlyos nemzetközi válság ide­jén az „Alfa—66” kubai emigráns csoport több hajója elindult Kuba partjai felé, hogy „megtámadja a sziget katonai objek­t­­ait”. A­­vál­lalkozás azonban kudarccal végződött. (MTI) Lemondott a nyugatnémet igazságügyminiszter Bonn (MTI) A Spiegel-ügy szerdán délután váratlan for­dulatot vett. Mint nyugati hír­­ügynökségek jelentik, egy bon­ni szóvivő közölte: dr. Wolf­gang Stammberger nyugatné­met igazságügyminiszter be­nyújtotta lemondását. Úgy tudják, az igazságügyminisz­ter nehezményezte, hogy Wal­ter Strauss igazságügy-minisz­tériumi államtitkár nem tá­jékoztatta őt megfelelően a Spiegel-ügy­ben megindított eljárásról. Az AP megjegyzi, hogy a le­­mmondás bajba sodorhatja a nyugatnémet kormánykoalí­ciót. Amerikai és szovjet közéleti személyiségek hasznos véleménycseréje New York (TASZSZ) Ok­tóber 21 és 28 között Andover amerikai városban megrendez­ték amerikai és szovjet köz­életi személyiségek találkozó­ját, hogy azon megvitassák a legfontosabb nemzetközi kér­déseket. A mostani találkozó már a harmadik, az elsőt 1960 őszén tartották az Egyesült Ál­lamok területén, a másodikat 1961 májusában a Krím-félszi­­geten. A mostani találkozón hu­szonöten vettek részt. A talál­kozó társelnöki tisztét E. K. Fjodorov szovjet akadémikus, J. A. Zsukov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának képvise­lője, a Pravda munkatársa, valamint Norman Cousins, a Saturday Review amerikai lap szerkesztője és Philip Mosley, a nemzetközi kapcso­latok tanácsának igazgatója látta el. A találkozókról kiadott kö­zös közlemény hangoztatja, hogy a részvevők őszinte véle­ménycserét folytattak a legkü­lönbözőbb nemzetközi kérdé­sekről, megtárgyalták a Szov­jetunió és az Egyesült Államok közötti feszültség okait. A Kubával kapcsolatban kiala­kult válság megvitatása so­rán a találkozó részvevői azon véleményüknek adtak kifeje­zést, hogy ezt a konfliktust békés úton lehet és kell ren­dezni. A találkozó részvevői meg­tárgyalták a megbízható ellen­őrzés mellett történő általános és teljes leszerelés, kérdését is, foglalkoztak az atomfegyver­­kísérletek megtiltásával, és azon reményüknek adtak kife­jezést, hogy a közeljövőben e téren megegyezés jön létre. Az andoveri találkozó részvevői remélik, hogy az amerikai és a szovjet közéleti személyiségek találkozói folytatódnak majd aJ°n célból, hogy tanulmányoz­zák a kölcsönösen aggodalomra okot adó legfontosabb kérdése­ket. (MTI) A Habsburgok helyett Stan és Pan A bécsi televízió botrányos körülmények között az utolsó pillanatban levette kedd esti műsoráról a Habsburgok cí­mű folytatólagos dokumen­tum-sorozat első részét. A hír­­i télen műsorváltozást a tele­vízió bemondójának szemmel­­láthatóan zavart tükröző, rö­vid és homályos­­mentegetőzé­se jelentette be. A bécsi tele­vízió ezután a Habsburg-doku­mentáció helyett egy régi Stan és Pan burleszket sugár­zott. Kiszivárgott hírek szerint sokkal kevésbé burleszkszerű összecsapás előzte meg a kedd esti műsor hirtelen cenzúrá­ját. A televízió felügyelő bi­zottságnak néppárti tagjai vé­tót emeltek a Habsburg-do­­kumentáció ellen, és bár a szocialista felügyelő bizottsági tagok ragaszkodtak az adás­hoz, a néppárti képviselők ki­erőszakolták a műsorválto­zást Szafial a Jem­eni Arab Köztársaság ideiglenes elnöke Szanna (MTI) A Reuter-iroda a kairói rádióra hivatkozva közli: Szalai miniszterelnököt ideiglenesen a Jemeni Arab Köztársaság elnökévé nevez­ték ki. A Szanaa és Maarib között élő 12 jemeni törzs hűségnyi­latkozatot tett a köztársasági kormánynak — jelenti a kö­zépkeleti hírügynökség Sza­­naa-ba kiküldött tudósítója. E törzsek sejkjei kötelezték magukat, hogy teljes erővel együttműködnek az államhata­lommal. Közölték még, hogy készek harcba szállni az obejdi törzs ellen, amely „támogatja a jemeni forradalom ellensé­geit”, és szoros kapcsolatot tart fenn Bejhani angol protektorá­tus emírjével, „a köztársasági rendszer esküdt ellenségével”. Ugyancsak a TASZSZ tudó­sít arról, hogy az angolok to­vább folytatják fegyveres erőik összpontosítását a Vörös-ten­ger és az Indiai-óceán térségé­ben. Mint az Al Ahbar című lap Port Said-i levelezője je­lenti, kedden a Szuezi-csator­­nán keresztül két angol cirká­ló érkezett a Földközi-tenger­ről a Vörös-tengerre. A Reuter adeni tudósítása szerint az elűzött imám az úgynevezett „szabad jemeni rádió” hullámhosszán kedden este „szózatot intézett népé­hez”. A trónjától megfosztott uralkodó azt állította, hogy Je­men területén tartózkodik, és „győzedelmes katonái kitar­tóan menetelnek Szanaa felé”. Szanaa-ban szerdán hivata­losan bejelentették, hogy át­alakították a jemeni kormányt. A közép-keleti hírügynök­ség tudósítása szerint Szalai miniszterelnök átvette a köz­társaság elnökének és fegyve­res erők főparancsnokának tisztét is. A m­iniszterelnök­­elyettes és a külügyminiszter Abdel Rahman el Bajdani lett Abdullah Jezeljani honvédei- I mi, Latif Dejfallahot pedig bel-­­­ügyminiszterré nevezték ki.­­ Az átalakított kormányban 21­­ miniszter foglal helyet. Azt is bejelentették, hogy megalakult a forradalmi kato­natanács. Szalai elnök szerdán meghir­dette Jemen ideiglenes alkot­mányát. Az alkotmány öt évig lesz érvényben. Egy évvel ezelőtt fogadták el az SZKP új programját Egy évvel ezelőtt fogadta el az SZKP XXII. kongresszusa az új pártprogramot. A Pravda szerdai számá­nak vezércikke az évforduló alkalmából a következőket emeli ki: Az évfordulóról megemlé­kezve a szovjet dolgozók első­sorban a harcokban kipróbált és edzett kommunista pártunk felé fordítják tekintetüket... A lenini párt példátlan törté­nelmi hőstettet vitt véghez a nép boldogságáért és jólétéért, ragyogó jövőjéért. A kommunisták úgy kerültek be a történelembe, mint a for­radalmi újítók hadserege, a vi­lág átalakítói, a nép boldogsá­gának kovácsai. Minden győzelmünk össze­függ a párt t­táni munkássá­gával, bölcs lenini politikájá­val — hangsúlyozza a továb­biakban a Pravda, majd meg­állapítja: Mindaz, amit a párt tesz, a nép érdekében teszi. Minden, erejét, törhetetlen for­radalmi energiáját a dolgozók boldogságáért vívott harcnak szenteli, mert tevékenységé­nek legfőbb célja: a nép szolgá­lata. A vezércikk a továbbiakban kifejti, hogy az SZKP új programja a kommunista társa­dalom építésének nagyszer­ű, tudományosan megalapozott programja, az új, a kommunis­ta társadalom kiáltványa, amely a dolgozók alapvető ér­dekeit és legfőbb törekvéseit juttatja kifejezésre. Az új program elfogadása óta eltelt év alatt az egész szovjet nép sikeresen küzdött a XXII. pártkongresszus határozatai­nak, a párt új programjának megvalósításéért. Ebben az évben egyre jobban növeke­dett korunk kommunista kiált­ványának, a benne foglalt eszméknek nemzetközi hatá­sa és befolyása. A világ kommunistái, összes dolgozói az SZKP program­jának életet teremtő eszméi­ből merítik meggyőződésüket, harcos szellemüket. Ma az emberek jobban, mint valaha, látják, hogy a kommu­nizmus és a béke elválaszha­­tatlan. A párt programja egyúttal a béke fenntartásá­nak és megszilárdításának, a háború megakadályozásának programja is. Nehéz hetet élt át a világ — folytatja a Pravda vezér­cikke —, mert a termonukleá­ris háborúval együtt járó ka­tasztrófa szélére került. Ha most az emberiség fellélegez­het, ezt a szovjet kormány békeszerető, az agresszorok terveit meghiúsító intézkedé­seinek köszönheti. Hazánk dolgozói, a világ becsületes em­berei — a Kremlbe érkező le­velek és táviratok áradata bi­zonyítja : forrón üdvözlik és helyeslik a szovjet kormány bölcs lépéseit, amelyek elő­mozdítják a népek fölött megje­lent háborús veszély megszűn­A szerdai Pravda terjedel­mének nagy részét az SZKP programja első évfordulójá­nak szenteli. A lap egyebek között közli Nemes Dezső­nek, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a Közpon­ti Bizottság titkárának cikkét. Tapasztalatok és ismeretek kincsestára című cikkében Nemes Dezső megállapítja, hogy a XXII. kongresszus óta eltelt évben a kommunizmus eszméi tovább terjedtek, be­folyásuk tovább erősödött. Ebben állandóan növekvő szerepet töltött be és tölt be továbbra is a kommunizmus programja. Nemes Dezső cikkének vé­gén megállapítja, hogy a ma­gyar nép vezető ereje, a kom­munisták pártja VIII. kong­resszusára készül. Pártunk, amikor a kongresszust készí­ti elő, felhasználja a XXII. tetését, a Kuba ellen irányuló agresszió elhárítását, a béke fenntartását és megszilárdítá­sát. A történelem menete feltar­tóztathatatlan. Bárhogyan dü­höngjenek az imperialisták, a kapitalizmus gazdaságilag, er­kölcsileg és politikailag túlél­te magát, egyre gyűlöleteseb­bé vélik a népek előtt. A ka­pitalizmus az emberiség teg­napja, a jövő az új világé, a kommunizmusé, kongresszus tanulságait, va­lamint az SZKP új program­ját, amely hozzásegít minket újabb sikerek eléréséhez. To­vábbra is meríteni fogunk ezekből a forrásokból felada­taink megoldásakor, a szo­cializmus építésének betető­zéséhez és a kommunizmus felé vezető úton. A Pravda ugyancsak cikket közöl Maurice Thorez, a Fran­cia Kommunista Párt főtit­kára, Njoto, az indiai Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának elnökhelyettese, Larbi Bu­xali, az Algériai KP Központi Bizottságának első titkára, Mitko Grigorov, a Bolgár KP Központi Bizottsá­gának titkára, valamint Musztafa, a Szudáni KP Köz­ponti Bizottságának tagja tol­lából. Nemes Dezső cikke a Pravdában KÜLPOLITIKAI JEGYZETEK Két menet között A politikai hatalomért folytatott kétmenetes nagy ökölvívóharc első meneté­ből De Gaulle pontozásos győzelemmel került ki. Sike­re kétségtelenül kétes, hi­szen a számokban jártasok előtt azonnal világos, hogy az elnök-tábornok ellenzéke tekintélyesen megnöveke­dett. A lemondásával fenye­getőző „Kosszú Károly“ az összes szavazásra jogosultak szavazatainak 46 százalékát kapta. Szerencséjére nem ezt az arányt, hanem csak az urnához járulók voksait számítják, így az elnök nyugtázhatja a 62 százalékos győzelmet, s teljes erővel ké­szülhet a parlamenti válasz­tásokra. Vajon­ milyen kilá­tásokkal? Kétségtelen, De Gaulle győzelme és alkotmányre­­formja a múltban gyökerező személyi varázsának ered­ménye. Pártja már kevés ilyesmivel dicsekedhet. A francia polgár rokonszenve­zik talán az elnökkel, de po­litikai elvbarátai már ke­vésbé vonzóak. A­ mostani referendum során bizonyá­ra De Gaulle-ra adták sza­vazatukat az ő híve, meg olyanok is, akik nem az ő pártját támogat­ják. Ezek a parlamenti választásoknál egyből leesnek. Nincs kizár­va, hogy az elnöknek hatal­mi székében olyan parla­menttel kel majd szembe­néznie, ahol nen­ rendelke­zik abszolút többséggel és támogatással. Törheti hát a fejét az el­nök, és készülhet a követke­ző menetre. Ebben a küzde­lemben nem sokat segít ne­ki a hosszú karja, amellyel horogütést mért az ötödik köztársaság alkotmányának állára. Nézz a Tükörbe Nyugat-Németország egyik legnépszerűbb és legolva­sottabb hetilapja a Der Spiegel — A Tükör — volt. Múlt időben, hiszen a bonni hatóságok brutálisan betil­tották, vezetőit, szerkesztőit letartóztatták. Hogy miért? A vád szerint azért, mert hadititkokat fecsegtek ki egy hadgyakorlatról. A való­di ok azonban nem ez. Min­denki tudja ezt a szövetségi köztársaságban. Az újság eddig is ellenzéki volt. Csí­pősen mart bele a nyugat­német közélet ferdeségeibe, politikai anomáliáiba, a kül­politikai élet abszurdumai­ba. Többek között leleplez­te a bonni hadügyminiszter Franz Josef Strauss úr pa­namáit, üzelmeit, sötét pénz­ügyi machinációit. Odatar­totta a tükröt a nyugatné­met lakosság elé, mondván, nézzétek, itt van a ti Straus­­sotok. Strauss, aki találva érezte magát, felröffent, és hadjáratot indított az újság ellen. Bonn a Tükör karikatú­ráiban és cikkeiben magá­ra ismert. S nem tudta el­viselni a csúf látványt. Mit kell ilyenkor csinálni? El-­­­dugni a Tükröt, összetörni! Németül a strucc Strauss. Ez pedig az igazi Strauss­­politika. Haladékot kapott Narstad amerikai tábor­nok, a NATO haderő euró­pai parancsnoka alig két he­te repülőgépre ült, hogy visszatérjen az USA-ba. Mandátuma lejárt, személye az amerikai hadfiak pa­noptikumába való bevonu­lásra ítéltetett. Amikor be­szállt gépébe, egy nyugatné­met kórus így zengett a repülőtéren egy rég is is­mert német dalt: „Auf Wiedersehn, auf Wieder­sehn ...” — a viszontlátás­ ra, a visacaí látásra. Se gondolta, hogy ez a dalba font jóslat beteljesedik? Talán még a szívküldit el­rendelő bonniak se. Mégis, beteljesedett. A kubai vál­ságra való tekintettel Nor­­stad megbízatását január­ig meghosszabbították, s ő visszatért. " Remélhető ezek után, hogy legközelebbi távozá­sakor gondosabban választ­ják meg a búcsúdalt? Hasznos tevékenység A tanganyikai Mombasa városában különleges fel­adattal bíztak meg egy an­gol hadihajót: vegyen részt a dzsungelben elefántok felderítésében, fessen há­tukra jelet kék festékkel. A rövid haditanács után készen állt a terv. Helikop­terekkel repülnek az őser­dők és pagonyok fölé, ott a tudósoktól kapott békés injekcióstűt belövik az ele­fánt bőre alá, majd a ten­gerészek leereszkednek a szárazföldre, és elvégzik a pingálást A művelet, mint kiderült, fontos tudományos munka része, mert csak így tudják az elefántok vándorlását nyomon kö­vetni. Az angol tengerészek a megbízatást sikerrel végre­hajtották. Minden a tervek szerint ment. A hadihajó legénysége és tisztikara a békés feladattal is jól meg­birkózott. Érdemes volna elgondolkozni, nem lenne-e jobb így lassan átszervezni az egész hadsereget? Ilyen békés feladatokra? B. L. Jelmezbemutató est Debrecenben Az Állami Jelmezkölcsönző Vállalat debreceni fiókjának megnyitása alkalmából az Ady Endre művelődési ház és a vállalat együttes rende-­­zésében műsorral egybekötött jelmezbemutató est lesz no­vember 10-én a Bartók-terem­­ben. A háromrészes műsorban Csáky Magda, Marsay Magda, Hajdú Péter, Hofi Géza, Ko­vács Gyula, Rudas László, Tessényi János, Tréfás György, Szellő Lajos és Virá­gos Mihály, a Csokonai Szín­ház művészei lépnek fel. A jelmez bemutatóra a műsor második részében kerül sor, amikoris a bemutatott jel­mezekről kortörténeti ismer­tetést Greguss Ildikó, a szín­ház jelmeztervezője tart. A közel 300 bemutatásra kerülő jelmez jóformán minden kor jellegzetes ruházatát felöleli. utptó^auai ............ 9 NAPLÓ 2. oldal — 1962. november h

Next