Hajdú-Bihari Napló, 1963. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-01 / 126. szám
Ismét kudarccal járt az Európai Gazdasági Közösség tanácskozása Brüsszel (MTI) Az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának csütörtökön megnyílt értekezlete pénteken a kora délutáni órákban kudarcba fulladt, mert a „hatok” nem tudtak megegyezni az Anglia irányában folytatandó politika kérdésében. A délelőtti ülés megnyitása előtt Couve de Murville francia külügymaniszter háromnegyedórás eredménytelen megbeszélést folytatott erről a kérdésről Erhard nyugatnémet alkancellárral. A délelőtti ülés napirendjén két kérdés szerepelt: 1. Az Angliával való kapcsolatok a januári kudarc után. 2. A „hatok” közös mezőgazdasági politikájának kialakítása. Az Ülésen kitűnt, hogy Fran’ciaország álláspontja homlokegyenest ellenkezik öt közös piaci partnerének nézeteivel az Angliával való kapcsolatok kérdésében. A franciák ugyanis csak olyan megoldáshoz hajlandók hozzájárulni, amely semmi vagy nagyon csekély lehetőséget biztosítana Angliának arra, hogy kivegye részét a „hatok” politikájának kialakításából. Az öt másik tagállam ezzel szemben olyan rendszert szorgalmaz, amelynek segítségével Anglia és a Közös Piac már most összehangolhatná gazdasági politikáját, és ezzel egyengethetné az utat Anglia későbbi csatlakozásához. Amikor az ülésen , nyilvánvalóvá vált, hogy nem képesek a szembenálló nézeteket összeegyeztetni, Colombo olasz ipar- és kereskedelemügyi miniszter kompromisszumos javaslatot terjesztett elő. Ennek az lenne a lényege, hogy a „hatok” és Anglia állandó brüsszeli képviselői tartsanak rendszeres időközökben értekezleteket, s ezeken az Európai Gazdasági Közösség bzottságának képviselője ismertesse a „hatok” álláspontját minden egyes gyakorlati kérdésben. A kora délutáni órákban kiderült azonban, hogy a franciák magatartása lehetetlenné tesz mitteden megegyezést a napirenden szereplő első kérdésben. Csupán annyit határoztak el, hogy a miniszterek meg nem határozott későbbi időpontban újból megvizsgálják az Angliával való kapcsolatok kérdését. Erhard nyugatnémet alkalmrabár már el is utazott Brüsszelből. Mint az AFP tudósítója jelenti, az értekezlet egyik részvevője így jellemezte a francia álláspontot: „A franciák a törvényes házasság előtt nem kívánnak agyasi viszonyt Angliával”. Megtalálták a Thresher roncsait Norfolk (AFP) Elton Grenfell altengernagy, az atlanti-óceáni amerikai tengeralattjáró flotta parancsnoka csütörtökön közölte, hogy megtalálták a Thresher atommeghajtású tengeralattjáró roncsait, amely április 10-én, 129 utasával egy merülési kísérlet alkalmával elsüllyedt. A Columbia egyetem egyik laboratóriumának óceánosi állat kutató hajója Boston környékén — ahol a hajó elsüllyedt — részt vett a kutatási munkálatokban, s víz alatti fényképfelvételeket készített, amelyekből megállapítható, hogy a mintegy 2500 méter mélységben megtalált roncsok valóban a Thresher maradványai. A képeket most Portsmouthba szállítják és átadják annak ahaditengerészeti bíróságnak, amely a hajó ügyében vizsgálatot folytat. Az amerikai haditengerészet bejelentette továbbá, hogy a Triests, Piccard professzor mélytengeri kutató gömbje a hajótörés színhelyén lemerül, hogy fényképfelvételeket készítsen az elpusztult atomtengeralattjáróról. (MTI) Általános sztrájk Argentínában Buenos Aires (MTI) Argentínában pénteken az üzleti és gazdasági élet szinte teljesen megbénult annak a sztrájknak a következtében, amelyet válaszképpen tartanak az argentin dolgozók a reakciónak a nép demokratikus jogai ellen intézett támadására. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az általános sztrájk az argentin gazdasági életnek úgyszólván az egészére kiterjed. Kikötők, gyárak, vonatok, húsfeldolgozó üzemek és olajmezők néptelenedtek el. Csupán a kórházak, a legfontosabb közművek dolgozói folytatják munkájukat, hogy a lakosság mindennapi életében komolyabb zavarok ne keletkezzenek. Az argentin fővárosban olyan hírek keringenek, hogy magasrangú katonatisztek a sztrájkot ürügyül használják fel Guido elnök eltávolítására és a július 7-i választások meghiúsítására. (AP, Reuter) StJDU-SIHAin «ft. .M&AA. ff NAPLÓ PBMHWMaw«cnawh,«igTminB [ 2. oldal — 1963. június 1. Hruscsov és Castro látogatása egy rakétatámaszponton Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Fidel Castro kubai miniszterelnök ellátogatott a stratégiai rakéta csapatok egy támaszpontjára, ahol megismerkedtek a korszerű rakétatechnika legújabb példányaival. Hruscsov és Castro ezenkívül megtekintette a szárazföldi csapatok hadgyakorlatát az egyik katonai körzetben. A miniszterelnököket elkísérte Malínovszkij marsall szovjet honvédelmi miniszter és Krilov marsall, a rakétacsapatok főparancsnoka. (MTI) Megnemtámadási szerződést sürget a Szovjetunió A leszerelési értekezlet 139. ülése Barrington burmai küldött elnökletével tartotta pénteken Genfben 139. plenáris ülését a tizennyolc hatalmi leszerelési bizottság. Az ülésen folytatták a vitát a nemzetközi légkör enyhülésére és a leszerelés előmozdítására szolgáló részintézkedésekről. Carapkin nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője sürgette, hogy az értekezlet lásson hozzá a Varsói Szerződés és a NATO tagállamai közti megnemtámadási egyezmény szovjet javaslatának megvitatásához. Rámutatott, hogy a nyugati hatalmak az NSZK iránti „szolidaritásból” akadályozták ennek a javaslatnak megvitatását. Bonn pedig az atomfegyverkezés érdekében mindenáron meg akarja akadályozni egy ilyen egyezmény megkötését. A szovjet küldött végül figyelmeztetett: ha a nyugati hatalmak továbbra is elutasítják a megnemtámadási egyezmény fontolóra vételét, ez negatív kihatással lesz az értekezlet munkájára és általában a nemzetközihelyzetre. A szovjet álláspontot támogatta felszólalásában Lengyelország és Csehszlovákia képviselője. A nyugati hatalmak képviselői újra olyasmiket ismételgettek, mint például, hogy az értekezlet „nem illetékes” a megnemtámadási egyezmény kérdésének megvitatására. Stelle amerikai fődelegátus azt állította, hogy a szocialista országok „a leszerelés ürügyén alá akarják aknázni a NATO-t”. Az értekezlet hétfőn tartja következő ülését. Átadták Kennedy és Macmillan válaszát Hruscsov levelére Moszkva (MTI). Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint pénteken délután Moszkvában a szovjet külügyminisztériumban átadták Kennedy amerikai elnök és Macmillan brit miniszterelnök válaszát Hruscsov szovjet miniszterelnöknek az atomfegyver-kísérletek betiltását sürgető legutóbbi levelére. A nyugati államférfiak válaszának szövegét ez idő szerint még nem hozták nyilvánosságra. Rendkívül súlyos a pápa állapota Vatikánváros (MTI) Pénteken délben váratlanul rosszabbodott a pápa egészségi állapota. A betegnek feladták az utolsó kenetet. Állapota roszszabbodását a Vatikán szóvivője megerősítette. A vatikáni rádió jelentése szerint a nap során XXIII. János pápa állapota tovább súlyosbodott. Az orvosok lényegében már feladtak minden reményt. A római Szent Péter téren, a pápa betegszobájának ablaka alatt nagy sokaság várja a Vatikánból érkező híreket. A nap során a világ minden részéről érkeztek üzenetek a pápa betegágyához. Hruscsov szovjet miniszterelnök ugyancsak táviratban kívánt javulást. A pápa betegségének rosszabbodásáról szóló hír „komolyan aggaszt bennünket — hangsúlyozza a távirat. Hruscsov gyógyulást kíván XXIII. János pápának, hogy a jövőben is sikeresen folytathassa „gyümölcsöző tevékenységét a béke megszilárdításáért és a népek közötti együttműködésért”. Alekszij moszkvai pátriárka telefonbeszélgetést folytatott a Vatikánnal. Érdeklődött XXIII. János állapotáról, és gyógyulást kívánt neki. XXIII. János pápa 20 óra 25 perckor elvesztette eszméletét, és a vatikáni rádió 21 órás adása szerint beállt az agónia (coma). Az apostoli palotába megérkeztek Milánóból a pápa testvérei, családjának más tagjai és Montini kardinális, milánói érsek. A nap folyamán többször elterjedt már a hír Rómában a pápa haláláról. Ért a Vatikánban több ízben megcáfolták. A 19 órakor kiadott orvosi közlemény állapotának ismételt súlyosbodásáról és a bélátfúródés következtében fellépett hashártyagyulladásról beszél. A közlemény ugyanakkor megjegyzi, hogy a pápa pszichikai állapota jó, szellemi képességeinek birtokában van. A pápa a délelőtt folyamán több közeli munkatársát fogadta, köztük Cicognani bíboros államtitkárt. A betegágy körül állóikhoz intézve szavait XXIII. János az Osservatore Romano péntek esti kiadásának kifejezése szerint „világos és erős szavakkal újította meg fogadalmát, amelyben életét a zsinat sikeres befejezésének és az emberek közötti békének ajánlotta.” Különösen hangsúlyozta jókívánságait a zsinat részvevőinek és azt mondotta, meg van győződve, hogy e nagy művet teljes siker koronázza majd. Ezután áldását küldte családjának és szülőfaluja, a Bengamo környéki Sotto il Monte lakóinak. De Gaulle egyelőre nem megy Washingtonba Párizs (MTI) A De Gaulle-Kennedy találkozó híre csak 24 órát foglalkoztatta a francia sajtót. Bush amerikai külügyminiszter szerdai nyilatkozata után párizsi félhivatalos körökben megerősítették, hogy a francia elnök washingtoni utazása egyelőre nem időszerű. Nincs szó arról sem, hogy Kennedy európai útján Párizsba látogasson. Francia részről utalnak arra, hogy De Gaulle nem híve az olyan csúcstalálkozónak, amelynek eredményességét nem látja biztosítva. De Gaulle mit sem változtatott külpolitikai céljain, csupán módszerein enyhített, hogy feloldja Franciaország elszigeteltségét. A „barátságos arc” diplomáciával kedvező légkört akar teremteni, hogy újból felvethesse a „kis Európa” politikai egységének kérdését. Az Anglia csatlakozása ellen emelt francia vétó és a francia—nyugatnémet együttműködési szerződés megkötése után a „hetek” között támadt feszültség teljesen háttérbe szorította De Gaulle eredeti tervét. E héten azonban Peyrefitte tájékoztatásügyi miniszter külföldi újságírók előtt ismét kiemelte, hogy a francia kül-politika alapvető célja a nyugat-európai országok államszövetségének létrehozása. Az „európai atomhaderő” csak úgy képzelhető el — hangoztatta —, ha a „hatok” politikai és katonai egységet alkotnak, amelynek közös végrehajtó szerve dönt az atomfegyverek esetleges felhasználásáról. ffTFffT.KOW, .IF* F.NTtK. A 23.30 perckor elhangzott orvosi jeletés szerint a pápa állapota végzetesen súlyossá vált. Testének hőmérséklete szakadatlanul csökken. Betegágya körül az orvosokon kívül több bíboros és az Észak- Olaszországiból Rómába érkezett rokonok tartózkodnak. MEGJEGYZÉSEK - RÖVIDEN A megbízhatóságról A párizsi katonai és politiikai vezetők a francia niyugatnémet katonai szövetség legmegbízhatóbb alapjának Franciaország nukleáris erőit tekintik. A világ viszont a nyugatnémetek megbízhatóságát illetően nagymértékben kétkedő. Joggal. Az aggodalomról Az angol külügyminisztérium szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a kormányt aggodalommal tölti el az a fordulat, amely az indonéz kormány és a Shell olajvállalat között a legutóbbi időben bekövetkezett. Azt viszont nem mondta el, hogy az indonéz kormányt aggodalommal töltötte el a Shell magatartása Indonéziában. Pedig így érthetőbb lett volna sajnálkozása. A könnyekről Csütörtökön a floridai Tallhasseeben az amerikai négerek békésen, némán tüntető tömegére a rendőrség könynyeztető gázzal támadt, mert a faji megkülönböztetés ellen tiltakoztak. Siralmas állapotok. Az egységről A közel-keleti események ismét bonyolult képet mutatnak. Az iraki és szíriai belpolitikai tisztogatások azt jelzik, hogy a Baath párt a nasszerista politikusokat ki akarja kapcsolni az eseményekből, s eltávolodik a mármár kibontakozott egységtörekvésektől. Röviden összefoglalva: az arab egység kérdése újra kétségessé lett. A dohányról A francia kormány egyremásra emeli az árakat. Először a vasúti díjszabásokat szabták meg magasabb öszszegben, majd a villanyáram díja következett. Tegnaptól a különböző cigarettafajtákat és dohányokat átlagban 10—20 százalékkal emelik. Dohányra ezentúl még több ,,dohányt” kell áldozni a francia polgárnak. Egy egyezményről McNamara amerikai hadügyminiszter és Panitzky nyugatnémet tábornok egyezményt írt alá, amely szerint Texasban nyugatnémet pilótákat képeznek ki különböző sugárhajtású gépek vezetésére. Jobb lenne, ha megmaradnának a hagyományos cowboyképzés mellett Texasban. Az üvegetek sztrájkjáról A nyugatnémet üvegiparban terjed a sztrájk. Már 13 gyár több mint hétezer munkása hagyta abba a munkát. A nyugatnémet üvegesek sztrájkjának okán nem nehéz átlátni: magasabb béreket követelnek. Alkotmány? Az angol hatóságok és a swaziföldi néger politikai vezetők hosszú idő óta tárgyaltak egy elfogadható alkotmánytervezetről. Végül is a megbeszélések nem vezettek eredményre, s nem fogalmaztak meg közös alkotmányt. Most az angolok, minden előzetes tárgyalás nélkül „alkotmányt” kényszerítettek Swazfföld lakosságára. Az ottani vezetők szerint ez nem is annyira alkotmány, mint inkább tákolmány. A forró drótról A „félre”értések elkerülése érdekében a Moszkva és Washington között létesítendő közvetlen telefonösszeköttetés mellett közvetlen géptávíró berendezést is terveznek. Mert a politikában is áll a mondás: A szavak elszállnak, az írás megmarad. Reméljük a béke is. A rabszolgaságról Kuwait törvényt hozott, mely megtiltja a rabszolgakereskedelmiet „a szárazföldön, tengeren és az űrben”. Biztos azért vártak eddig, hogy ilyen korszerűen fogalmazhassák meg ezt a törvényt. Egy qatari eseményről Qatar brit védnökség alatt álló sejkségben a kőolajmunkások három álló hétig sztrájkoltak, hogy emberségesebb munkakörülmények között dolgozhassanak. Ahmed sejk hiába szólította fel erélyesen a munkásokat, azok addig nem folytatták a munkát, míg követeléseiket nem teljesítették. A munkások megérezték: egy sejkkel nem lehet egyezkedni! ■ | «1 -SK.V17.m.H .: •„ Egy háborúról ők A Közös Fiak földművelésügyi miniszterei határozottan állást foglaltak az ellen, hogy az amerikai baromfiak vámtételeit mérsékeljék. Mint mondják, hosszú „szárnyas” csatára lehet számítani az Egyesült Államok és az európai „hatok” között. Úgy látszik, a tyúkperek a nyugati politikába is bevonultak. Kotkodácsi Bürger Lajos Magyar pártküldöttség Kujbisevboen Kujbisev (TASZSZ). A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Nyers Rezsőnek, a párt Politikai Bizottsága póttagjának és Központi Bizottsága titkárának vezetésével a Szovjetunióban tartózkodik, Kujbisevbe érkezett. A küldöttség a területi pártszervezetnek a népgazdaság irányításával kapcsolatos tapasztalatait tanulmányozza. (MTI) A görög kormány felelős Lambrakisz meggyilkolásáért Athén (TASZSZ). Az EDA (Egységes Demokratikus Baloldali Párt) végrehajtó bizottsága a sajtónak nyilatkozatot adott, amelyben azzal vádolja a kormányt, hogy felelős a Szalonikiben lezajlott véres eseményekért és Lambrakisz meggyilkolásáért, de e felelősséget titokban akarja tartani. A végrehajtó bizottság hangsúlyozza, hogy bár az események óta nyolc nap telt el, a rendőrség még egyetlen terroristát sem tartóztatott le azok közül, akik Caruhaszt, az EDA képviselőjét és a görög békemozgalom egyik vezetőjét súlyosan megsebesítették. Lapjelentések szerint Lambrakisz gyilkosát nem a rendőrök, hanem a járókelők tartóztatták fel, csak ezért nem sikerült elmenekülnie. A Lambrakisz ellenibanditatámadásban részt vett bizonyos Firokoszt például Caruhasz felismerte, az mégis szabadon kereskedik, a rendőrség pedig kijelenti, hogy nem sikerült a gyilkosok nyomára bukkania. Ilyen körülmények között a közvélemény képviselői maguk foglalkoznak a nyomozással. Újságírók és mások felismertek néhány gyilkost, , S most követelik azok letartóztatását. Mint a lapok megírják, a rendőrhatóságok nyomást gyakorolnak a Lambrakisz elleni támadás koronatanújára, hogy az vonja vissza vallomását. Ugyancsak a lapok írják, hogy a hatóságok mindenáron meg akarják akadályozni az ő jóváhagyásukkal alakult újfasiszta terrorszervezetek feloszlatását, amelyek éppen a népi mozgalom elnyomásában segítenek nekik. Az országban egyébként mintegy 30 000 neofasiszta van. Az Avgi szerint például Szalonikiban egy olyan újfasiszta szervezet működik, amelynek csak azok lehetnek tagjai, akik együttműködtek a hitlerista megszállókkal az ellenállási mozgalom kiirtásában. (MTI)