Hajdú-Bihari Napló, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-12 / 293. szám
KERESZTREJTVÉNY Tíz év az ENSZ-ben Tíz évvel ezelőtt, 1955. december 11-én vették fel ,a Magyar Nép-köztásaságot az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjainak sorába. Az elmúlt tíz év alatt játszódott le az a nagy, nemzetközi jelentőségű folyamat, amely vízsz. 1. sz. fő sorunkban szerepel. A függ. 1.: világméretű küzdelem az ENSZ-en belül és kívül. VÍZSZINTES 13. Falevelek összessége. 11. Az ENSZ főtitkára (II.) 15. Torony németül. 16. Hoffmann személynevének kezdőbetűi. 13. AGV. 20. Költői műfaj. 21. Szent röv. (az 1. kockába kétjegyű betű). 22. Energia. 24. Budapest környéki vasút. 26. Több A. 28. Egyesült Államok ang. röv. 29. Francia kisváros, három német háború csatáinak színhelye. 32. Kötőszó. 33. Rag. 35. Egyes családnevekben a c betűt helyettesíti. 37. Fogait működteti. 38. Minisztertanács. 39. Névelő. 40. A máj váladéka. 42. A csodák csodája. . 44. Feltételes kötőszó. 45. Utóvizsga (betűszó). 46. Pincébe vezet. 47. Vasárnap fejeződött be. 48. Dísze. 49. Régi fegyver. 51. Sporteszköz. 52. UTH. 53. A függ. 23. fordítottja. 54. A vízsz. 33. Német fordítása lehet. 55. Francia hírügynökség. 57. Idegen betű (fon.). 59. Francia a hang betűjele. 60. Egész. 61. Eláraszt. 63. Görög betű. 64. Sír — tájnyelven. 66. Erős kártyalap. 68. Határozószó és igekötő. 70. Megkülönböztetés rendfokozatokban. 71. Pénzintézet betűt keverve. 73. Főzeléknövény. 75. ..Közepes tudása. 76. Idegen helyőrség. 78. Magyar diplomata. 80. Rágós hús. 81. Névutó. FÜGGŐLEGES 2. Német isten. 3. ... Sumac. 4. Német viszonyszó. 5. Ua., mint a vízsz. 38. 6. Indulatszó. 7. Állítás ellentéte. 8. Budapesti Nemzetközi Vásár. 9. Gyakori igeképző. 10. Országos Tervhivatal. 11. Művészi kettős. 12. Bolgár folyó és cigaretta. 17. Poszton áll. 19. Asszonynév-képző. 22. Napszak. 23. Előd. 24 HN. 25. Világifjúsági és diáktalálkozó. 30. Német ő. 31. Német rt. 34. Az epehólyag megbetegedése. 36. Szovjet diplomata. 38. Még egy szovjet diplomata. 39.Névelővel: a Biztonsági Tanács állandó tagjainak cselekvési egységét fejezi ki ez a jog. 41. EJE. 43. A fül érzékeli. 44. Élelmiszer. 45. Bagolyfajta. 50. Annál magasabban. 54. Szülő. 55. L. vízsz. 70. 56. PN. 58. Szabolcs-szatmári község. 61. Kétjegyű magánhangzó több indo-európai nyelvben. 62. Állóvíz. 65. Határfolyó. (Az utolsó kockában kétjegyű betű kerül.) 67. Szolmizációs hang. 69. Ellentétes kötőszó. 70. Nyersanyag a statisztikus kezében. 72. Német helység. 73. Szerencsejátékra szánt összeg. 74. Állatbetegség. 75. Az ENSZ angol rövidítése. 77. TA. 78. Olasz folyó. 79. A 33. vízsz. párja. 80. Római szám (99). Megfejtésül beküldendő december 22-ig a két fősor, továbbá a vízsz. 14., 78., függ. 36., 38., 39., 75. Beküldési határidő 10 nap. A Napló 1965. november 28-i számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „ . .. csak akkor győződhet meg, hogy igazi tűz ég benne, ha az a tűz gyújt is.” Könyvet nyertek: Alföldi András Debrecen, Bujdosó utca 28.; Kovács Sándor Derecske, Arany János utca 3.; Balogh Lászlóné Debrecen, Kun Béla utca 6. II/1.; Kiss Jenőné Biharkeresztes, Árpád u. 2.; Kiss József Debrecen, Töhötöm u. 6. A könyveket postán küldjük el. A Napló 1965. november 27-i számában megjelent ,,Szép az ami...” című keresztrejtvény helyes megfejtése: — Ovenall -Csillag — Pótolható — Moshat — A Caola fogalom — Legjobb barát a ... csillagos. Egy-egy kozmetikai cikket nyertek: Ince Magdolna Bakonszeg, Hunyadi u. 35.; Csurpek Erzsébet Debrecen, Bem tér 19.; Solymosi Sándor Hajdúsámson, Bezerédi u. 8.; Löki Imréné Debrecen, Rákóczi u. 17.; Freckó Mihály Debrecen, Bellegelő 463.; Fülöp Emilné Hajdúnánás, Hunyadi u. 28.; Bujdosó Mária Esztár, Rákóczi 72.; Heimann Sándorné Debrecen, Bajcsy-Zsilinszky u. 31.; Dénes Lászlóné Balmazújváros, Dózsa György u. 37.; Vass Mária Debrecen, Thomas Mann u. 23. Vidékre postán küldjük el, a helybeliek átvehetik hétfőn reggel 8 órától a Tóthfalusi tér 10. szám alatt .) KERESZTKÉRDÉS — Ha a feleségem leszel, a tenyeremen hordalak.— Tehát nincs autod VI ÉTTEREMBEN T-2 — Na, elégedettek ma a vendégek a fűzfőmmel? Egy barátom mesélte: — Lajoska megértő lélek. Amikor elkértem tőle a lakását — Elzát akartam felvinni oda —, szó nélkül beleegyezett. Mondtam neki, hogy menjen moziba, de ő inkább osztályértekezletet szervezett a vállalatnál. Tehette, ő volt az osztályvezető. Mulatságos arra gondolni, hogy a szegény kartársak most azért értekeznek, mert én és Elza... Mondom, Lajoska rendes gyerek, máskülönben megrögzött agglegény. Sajnos, prózai lélek. Nincs fantáziája. Abszolúte semmi fantáziája nincsen. De azért jó fiú. Aznap délelőtt megtelefonozta nekem, hogy minden rendben, vett egy üveg likőrt, huszonkét deka teasüteményt, és a kulcs a lábtörlő alatt lesz. Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A kulcsot megtaláltam a lábtörlő alatt. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Elza besurrant a lakásba. Én utána, és bezártam az ajtót. — Agglegény a barátja? — kérdezte Elza, miközben körülnézett a szobában. — Ugyanis meglepő rend van itt! Az asztalon cédula feküdt,ajoska írta. El akartam olvasni, de Elza egy vad mozdulattal egy Lakitépte a kezemből. A cédulán ez állt: „Dugóhúzót találsz a konyhakredencben. A hangulatlámpa nem működik. Lajoska.” — Megható! — mondta Elza. — Megható — bólintottam kissé idegesen, és egy szenvedélyes mozdulattal magamhoz szorítot Mikes György: tam Elzát. — Most képzeljük el — rebegtem —, hogy egy szigeten vagyunk. Ketten. Te meg én. Körülöttünk a tajtékos, zöld tenger, fejünk felett albatroszok. Mit nézel? — Ott, ott a széken van egy cédula — felelte Elza mosolyogva. — Aztán a székhez szaladt, és szótagolva felolvasta nekem Lajoska újabb üzenetét: „Az asztalon van egy cédula. Olvasd ell Lajoska.” — Gondos barátod van! — állapította meg Elza kissé gúnyosan. — Olyan boldog vagyok, hogy eljöttél! — dadogtam. — Te nem is tudod, hogy milyen boldog vagyok, napsugaram, galambom, harmatom, mindenem... — Nini, itt is van egy levél! — kiáltott fel Elza. — Itt találtam a zeneszekrényen. — Azt írja Lajoska, hogy a lemezekre vigyázz, a fürdőszobában ne csináljunk locspocsot, és ha megéheztünk, a sütőben találunk palacsintát. A Lajoska sütötte... Lajoska kezdett az idegeimre menni. — Ne törődjünk most Lajoskával! — lihegtem. — Elz a szívem, milyen kár, hogy most nem tudom megállítani az időt, hogy mindig együtt lehessünk, így ketten, egyedül... Te meg én... — Tovább akartam folytatni, de nem tudtam, mert tekintetem egy újabb cédulkára esett. A kisasztalon hevert, az ablak előtt. Szép lassan odasétáltam és zsebre gyűrtem. Elza szerencsére nem vett észre semmit, mert éppen Lajoska fényképeit nézegette a falon. Lajoska mint pucér kisded, Lajoska mint érettségiző diák, Lajoska mint evezős... — Szerelmem, te nem is figyelsz rám! — dohogtam sértődötten. — Jóképű fiú ez a Lajoska — válaszolta Elza. — Miért nem mutattad be nekem? — Látom, már nem szeretsz! — sóhajtottam, és duzzogva leültem a dívány szélére. Azt vártam, hogy Elza leül mellém, és vigasztalni kezd, de nem ez történt, mert egy újabb levelet talált. Nevetve olvasta fel nekem: „A szerelmeslevelek antológiáját megtalálod a könyvespolc harmadik sorában, balról a negyedik. Lajoska.” Elza megtalálta a könyvet a jelzett helyen. A könyvből egy cetli állt ki. „Ne vidd el! Könyvet elvből nem adok kölcsön! Lajoska.” Most már komolyan dühös voltam. Felugrottama díványról, és Elzához rohantam. — Istenem, milyen kegyetlen tudsz lenni! — sziszegtem, és megragadtam a karjánál fogva. — S keressél ! Éreztem, hogy elérkezett a döntő pillanat. Karomba vettem, Elza átölelte a nyakamat, és egy szót sem szólt. Amikor gyengéden letettem a díványra, így sikoltott fel: — Te, megint egy levél! — S kacagva olvasta fel, szinte alig lehetett érteni, mit mond. — „A függönyt húzd be, mert szemközt lakik egy öreg ügyvéd, az állandóan kukucskál. Lajoska.” Lajós—ka! — nevetett Elza fuldokolva, könnyes szemmel, aztán ellökött magától, és hahotázva ki- , robogott a szobából. — Elza! — kiáltottam utána. — Elzácska! — De akkor már messze járt. — Mindennek vége! — keseregtem, és amikor lógó orral kifelé ballagtam, az előszobában megtaláltam Lajoska utolsó üzenetét: „A kulcsot ne felejtsd a lábtörlő alá tenni.” Ott, abban a pillanatban ütött meg a guta. poo-nnn [fa rsw □mii d duculLut. Akad-e ember, aki nem hallotta hírét Fin M’Coul-nak, az óriásnak, Írország herkulesének? Hatalmas és erős volt, de egy valakitől mégis tartott. Cucullin volt az, az óriások óriása, ki sétapálcául egy szép szál fenyőt rántott ki tövestül, s egyetlen kézmozdulattal a sistergő mennykövet is zsebre gyűrte. Fin M’Coul — valljuk meg úgy ahogy volt — nemcsak tartót Cucullintól, de rettegett is tőle, amikor neszét vette, hogy az óriások óriása megharagudott rá, hazaszaladt. Holtravált arccal mondta feleségének, Donagh-nak: — Rejts el valahol asszony, mert Cucullin bizonyára végez velem. De Donagh megnyugtatta: — Ne félj, amíg engem látsz. Bújj a pólyába, feküdj a bölcsőbe, ha jön Cucullin, majd azt mondom, hogy fiam ringatom, s te pedig elmentél hazulról. Csöppet se félj, elbánok én akármilyen óriással. Valóban, nemsokára megjelent Cucullin. Donagh szíves szóval fogadta, s mindjárt ajánlkozott, hogy körülvezeti kis birodalmukban. A ház mögött vaskemény szikla állt. Az óriás nézte, jobb középső ujjával kilencet pattintott, aztán kapta magát és kiszakított egy jókora darabot a sziklából. Négyszáz láb mély, negyed mérföld hosszúságú lyuk támadt a helyén, amelyet azóta Lumford szurdoknak neveznek. Ez a mutatvány Oonaghot is elképesztette, de az aszszonyi furfang és lélektelen- IR NEPMESE lét hamar felülkerekedett az ijedtségen. — No most már térj be hozzánk — mondta Oonagh — és egyél a mi szerény ételünkből. Igaz ugyan, hogy Fin és te ellenségek vagytok, de megszólhatnál, ha nem vendégelnélek meg illően a férjem házában. Oonagh annak rendje és módja szerint bevezette Cucullint a házba és elébe rakott hat kalácsot, egy-két bödön vajat, egy nagy tábla főtt szalonnát, káposztából egy egész dombot és azt mondta, hogy lásson neki bátran. Cucullin roppant falánk óriás volt, elvett egy kalácsot, beleharapott és akkorát ordított, hogy Donagh és a bölcsőben rejtőzködő Fin majd beleszédült. „Morgomadta! — kiáltott az óriás. — Kitörött két fogam. Milyen kenyeret adtál te nekem?” — Valami baj van? — kérdezte Donagh titkos örömmel, mert mikor hírét vette Cucullin érkezésének, telegyúrt néhány kalácsot öklömnyi kavicsokkal. — Még hogy baj! — ordított Cucullin ismét. — Kiesett a két legerősebb fogam! Itt van ni! — Na hiszen — mondta az asszony. — Pedig ez Fia mindennapi kenyere, mindig ezt eszi. Rajta kívül senki emberfia nem tudja megrágni, csak még ez a gyerek, itt a bölcsőben. Rólad úgy hírlik, erős fickó vagy, azt gondoltam, meg tudsz birkózni vele. Nem akartam megsérteni olyan embert, aki azt hiszi magáról, hogy kiállhat Finnél. Nesze, itt egy másik kalács, talán ez nem olyan kemény. Cucullinnak kopogott a szeme az éhségtől, így hát gyorsan nekilátott a másik kalácsnak, ám nyomban szörnyű nagyot bődült: „Mennyköves istennyila ” üvöltötte. — Vidd innen a kenyeret, különben nem marad egyetlen fogam sem. Idenézz! Megint kettő kitörött.” — Jól van, tisztelt férfiú — felelte Oonagh, ha nem tudod megenni a kenyeret, halkan mondd meg, ne ébreszd fel a gyereket. A bölcsőben fekvő Fin felordított, s ez megijesztette az óriást. Hát még amikor Fin beszélni kezdett! „Anyám — mondta — éhes vagyok. Hozz nekem ennivalót.” Donagh kezébe nyomott egy kalácsot, persze olyat, amelyben nem volt kavics. Fin hamar eltűntette az ételt. Cucullin ezt látva megrémült és hálát adott a jó csillagzatának, hogy eddig elkerülte a találkozást Finnel. Mondta is magában: „Nem szeretnék ujjat húzni azzal, aki ilyen kenyeret eszik, s akinek még pendelyes fia is megrágja ezt.” — Szeretném megnézni a legénykét — mondta aztán hangosan Donagh-nak — mert mondhatom neked, ritkán láttam pályát, aki már a bölcsőben kemény kenyeret eszik. — Kelj fel hát fiókám — bíztatta erre Donagh — és mutass valami apádhoz méltót ennek a kedves látogatónak. A pólyásnak öltöztetett Fin felkelt és Cucullinhoz lépett. „Erős vagy?” — kérdezte tőle. — Tudsz fehér kőből vizet facsarni?” — szólt s beletett egy követ Cucullin markába. Az óriás nyomta, nyomkodta — mindhiába. Fel tudta hasítani a Lumford szurdok szikláját, zsebre tudta gyűrni a villámot, mennykövestől, de arra nem futott az erejéből, hogy a kőből vizet facsarjon. Fin megvetéssel nézte, majd így szólt: — Te, szegény pára, hát óriás vagy te? Add ide azt a követ, majd én megmutatom, hogy Fin fia mire képes, s erről megítélheted az apját is . Azzal átvette a fehér követ, melyet Donagh gyorsan észrevétlenül kicserélt egy nagy darab túróra. Fin összenyomta a túrót és a savó mint egy patak tiszta vize, csörgött az ujja közül — Most visszafekszem a bölcsőmbe — szólt Fin fitymálóan. Jobban teszed, ha odébb állsz, mert ha apám itt talál, percen belül szilánkokra hasít téged. Cucullin térde remegett a félelemtől. Nagy gyorsan búcsút mondott Donaghnak. Soha többé nem merészkedik Finnel kiállni, s ezentúl úgy elkerüli, mint a pestist, s még csak nem is, mutatkozik ezen a vidéken. Az óriás ezzel eltakarodott, a bölcsőből kilépő Fin pedig az okos Donagh-gal együtt örvendezett azon, hogy az aszszonyfurfang a legerősebb ellenséget is legyőzi. (Fordította: Zilahi Judit)