Hajdú-Bihari Napló, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-04 / 2. szám
Két üzemben az év első munkanapján Megkezdődött az új év Hajdú-Bihar megye üzemeiben, gyáraiban is. Az 1966. évi tervek többnyire már ismertek a dől* gőzök előtt, s bizony az elvégzendő feladatok nem kisebbek sehol sem, mint az előző évben. Hogy milyen eredmények születnek az új évben a termelésben, milyen nehézségek támadnak év közben - ennek megjósolására még most senki sem vállalkozik, De mór az első munkanap is sokat mutat. Egymilliárddal több cigaretta A Debreceni Dohánygyár azok közé az üzemek közé tartozik, ahol nyugodtan kezdhetik az új évet. 1965. évi tervüket teljesítették és megteremtették az alapokat az 1966. évi terv teljesítéséhez. A gyárat kibővítették, és sok gépet kapott az üzem, mivel a debreceni gyár lesz a tömegei garetta-gyártás központja már ebben az évben. A múlt évihez képest egy- milliárd cigarettával kell többet gyártaniuk a Terv, a Kossuth és Munkás cigarettákból. A tervtöbblethez szükséges gépi és műszaki berendezések készen állnak, még néhány műszaki intézkedés szükséges ahhoz, hogy a tervteljesítés biztos alapját megvessék. Az első napon mindenütt megkezdték a gyárban a műszaki fejlesztési tervek végrehajtását, hozzáfogtak a minőségjavító műszaki tervek megvalósításához. Az első negyedévben tervezik bevezetni az új eljárást: a dohánypáco- lást, mely főleg a dohány kiszóródását akadályozza meg, s így hozzájárul a cigaretták minőségének javulásához. Az egyes osztályokon az osztályok vezetői megbeszélték az első negyedévi terv feladatait, a tennivalókat. S ezalatt már zúgtak a gépek, készültek a Kossuth és Terv cigaretták, a Tisza, a Vegyes és a Magyar pipadohány félék, valamint a Club-dohány _a Debreceni Dohánygyár hagyományos termékei. (Munkás cigarettát — a tervek szerint — csak később kezdenek gyártani.) Űj gyártmánya nincs a Debreceni Dohánygyárnak. S az első munkanapon az üzem dolgozói közül bizonyára sokan gondoltak már arra az eseményre is, mely körülbelül két hét múlva okoz nagy örömöt: az új szociális létesítmények, a fürdő-vetkőző épület és az új ebédlő átadására. Ez lesz a magyar dohányipar nagyszerű újévi ajándéka — a gyár dolgozói részére. » Uj gyógyszerek a BIOGAL-ban A Debreceni BIOGAL, Gyógyszergyárban szilveszter éjszakáján sem szünetelt a termelés. A fermentáló, a kémia I, kémia II, a kazánház több mint 200 dolgozója dolgozott az új esztendő hajnalán, ugyanis ezeken a helyeken folyamatos a termelés. A többi üzemekben hétfőn reggel hat órakor kezdték meg az 1966-os esztendő első munkanapját. Az idei esztendőben újabb feladattok állnak a gyár dolgozói előtt. Több mint 300 millió termelési érték a terv. Ez több' mint 20 százalékkal magasabb mint a múlt esztendőben. Az idén mintegy 200 féle gyógyszert és mintegy 400 féle egyéb vegyszert készítenek a gyár dolgozói. Űj gyártmány is szerepel az idei tervben. Szovjet megrendelésre A-vi'aminos gyógyszert készítenek. Az év első felében befejeződik a három évvel ezelőtt megkezdett 250 milliós beruházás. Ennek eredményeként átadják rendeltetésének többek között az új kazánházat, amely megoldja a gyár gőzellátási problémáit. Az idei esztendőben a kutatók a penicillin hatékonyabb termelésének lehetőségeit kutatják. Ugyancsak az 1966-os tervekben szerepel azinjekciós és tablettás készítmények csomagolásának javítása, valamint a többi készítmények tárolási határidejének növélése. Az idén létrehozzák az orvosi propaganda osztályt, amelynek többek között feladata a gyógyszerek klinikai kipróbálása, s a tapasztalatok üzemi hasznosítása. Mint ahogy Patkovszky Imre igazgató elmondotta, a folyamatos termeléshez az alapanyagok rendelkezésre állnak, csupán jobb minőségű ampullákat várnak az üveggyáraktól. i; MA: ij i naptár- i; íj oldal '»A/VA/WWWWWWVv Az ország első újszülötte Sajószentpéteren Az Állami Biztosító 20 000— 20 000 forintos életbiztosítási kötvényéért, az ország és a főváros első újszülötte címért többen „versenyeztek”, végül leány lett mindkét ÁB-bébi. Az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint 1966 hajnalán éjféltől 4 óráig 18 gyerek született, az ország első újszülötte és az egyik biztosítási kötvény tulajdonosa Sip>eki Istvánná és Erzsébet nevű leánya volt, aki nulla óra nulla perckor jött a világra a saj őszen tpétéri szülőotthonban. Sietett a fővárosi AB-bébi is. Német Editke éjfél után egy másodperccel született (MTI) Nagygyűlés volt Budapesten a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága hétfőn a Csepeli Sportcsarnokban nagygyűlést rendezett a Kubai Köztársaság nemzeti ünnepe, a kubai forradalom győzelmének hetedik évfordulója alkalmából. Megjelent és az elnökségben foglalt helyet Nemes Dezső és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Lé- várdi Ferenc, nehézipari "▼▼▼▼▼TYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYs A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői január 1-én, az újév alkalmából jókívánságaikat fejezték ki Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Elnöki Tanács fogadásán részt vettek Gáspár Sándor és Kisházi Ödön. az Elnöki Tanács helyettes elnökei, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokollosztályának vezetője. Jan Kil- janczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete üdvözli Dobi Istvánt (MTI Foto — Vigovszky Ferenc felvételei miniszter, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes. Szépvölgyi Zoltán, a budapesti pártbizottság titkára, továbbá társadalmi életünk számos más képviselője, részt vett a nagygyűlésen a hazánkban tartózkodó Herrn i n i o Garda Lazo kubai külkereskedelmi miniszter- helyettes is. A himnuszok után Borbély Sándor, a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottságának titkára üdvözölte a nagygyűlés részvevőit, majd Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. — Nagy öröm számunkra, hogy Kuba hős népével, a földrajzilag hazánktól ugyan távoli, de szívünkhöz oly közeli ország népével együtt ünnepelhetjük szabadsága születésének hetedik évfordulóját — kezdte beszédét Méhes Lajos, majd rámutatott, hogy a Kubai Köztársaság, Latin- Amerika első szabad szocialista állama hosszú és küzdelmes utat tett meg a forradalom győzelméig, s bár azóta hét esztendő tel el, a harc — ha más formában is — szinte egyetlen napig sem szünetelt A legerősebb imperialista hatalom, az Egyesült Államok szomszédságában, a szocializmust építő kubai népnek szinte naponta kell szembenézni az ugrásra kész agresz- szorral. A Kubai Köztársaság fejlődésében része van annak a segítségnek is, amelyet a szocialista országok és a haladó erők nyújtottak és nyújtanak Kubának. A Szovjetunió például az elmúlt években harminc gyár és egyéb objektumok — köztük a bányászati és a cukoripari létesítmények, autójavító üzemek, elektromos hőerőművek — építéséhez nyújtott segítséget Ezenkívül az utóbbi években háromezer kubai szakember kiképzéséhez adott támogatást. Méhes Lajos beszéde után a nagygyűlés részvevőinek meleg ünneplése közben Rafael Farinas Lumpuy, a budapesti kubai nagykövetség ideiglenes ügyvivője lépett a mikrofonhoz. — Az elmúlt hét évben — mondotta — népünk áldozatos munkával jelentős sikereket ért el új társadalmunk építésében, s megteremtette emberhez méltó életének alapjait. Felszámolta a sokéves gyarmati uralom, az imperializmus átkos örökségeit, s a bitorlóktól, a monopóliumok uraitól visszavette hazánk természeti kincseit, gazdasági függetlenségének alapját, s a testvéri népek, a nemzetközi szolidaritás segítségével rendre valóra váltja céljait. A barátainktól kapott támogatás a proletár nemzetköziség és szolidaritás egyik legszebb megnyilatkozása. — Forradalmi kormányunk megteremtette hazánkban a haladó erők egységét — hangsúlyozta a továbbiakban az ügyvivő, majd arról beszélt, hogy a nemzeti összefogás vezetője, a Kubai Kommunista Párt, s annak Központi Bizottsága, Politikai Bizottsága, valamint titkársága forradalmi tapasztalatait szervező erejét arra használja fel, hogy jólétet teremtsen a kubai nép számára. Ezután a három kontinens, Afrika, Ázsia és Latin-Ameri- ka havannai szolidaritási konferenciájának jelentőségével foglalkozott. Majd a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője a népek testvéri szolidaritásának, a marxizmus—leninizmus. a proletár nemzetköziség eszméjének, s népeink barátságának éltetésével zárta nagy tapssal fogadott beszédét (MTI) Kairói tudós Debrecenben Dr. Nabil A. Issa, a kairól A1 Azhar egyetem tanára egy évig tartózkodik vendégkutatóként Magyarországon. Ebből nyolc hónapot a Debreceni Atommagkutató Intézetben, a magspektroszkópiai osztályon tölt el. A kairói tudós és az osztály munkatársai kutatásaiknak eredményeit közösen publikálják. Az arab tudós Nagyné Budai Irén diplomamunkás fizikussal az egyik laboratóriumban Dobi István r m r • 1 M •• a rr • it je Vi köszöntője Megint lezárult mögöttünk egy esztendő, s mikor átlépd jük az újnak a küszöbét és szembenézünk a jövő feladataival, mérlegre tesszük emlékeit és tapasztalatait, azt gondolom, nincs okunk szégyenkezni azon, amit 1965-ben elvégeztünk, és ebből önbizalmat meríthetünk ahhoz a munkához is, ami előttünk van. A természeti csapások — elsősorban a négyhónapos árvíz —, amelyek bennünket a múlt esztendőben értek, rendkívüliek voltak. Sok gondunk és nehézségünk főleg ezekből származott. Ahogy ezeken úrrá tudtunk lenni, abban tömérdek biztatás és megnyugtató ígéret van a jövőt illetőleg. Ha öntudatosan és lelkiismeretesen dolgozunk, népünk csodálatos teljesítményekre képes. Hogy a lelkiismeretesség ne csak rendkívüli felo,datok megoldásánál, hanem életünk hétköznapjai során is állandóan érvényesüljön, ez egyedül a mi dolgunk, a mi lehetőségünk senki más abba bele nem szól. Ha megvan, teljesítményünk gyümölcsét tőlünk senki el nem veheti, azzal a magunk egyéni és közösségi életét gazdagítjuk, a nemzet és az ország javát szolgáljuk. A sors 1965-ben nem volt túlságosan kegyes a világ népeihez. A nemzetközi ellentétek kiéleződtek. Alkalmunk volt egyik oldalon megcsodálni a tudományos kutatások újabb és újabb csillogó eredményeit, látni az eget ostromló, és a föld kincseit új technikával, gépekkel és módszerekkel hasznosító ember sikereit. E sikerekből a magunk szerényebb mértéke szerint mi is részesültünk, gondolok itt iparunk fejlődésére, mezőgazdasági technológiánk korszerűsítésére, kutatóink eredményeire. Másfelől azonban tapasztalnunk kellett, hogy öt világrész szenved a lelkiismeretlenség miatt, amivel az imperialista hatalmak, közöttük első helyen az Egyesült Államok, tűzzel és vassal belegázoltak békességre, nyugalomra és biztonságra vágyakozó százmilliók életébe, a harmadik világháború állandó fenyegetésével. Ez volt 1965 történetének sötét oldala, s bizony, ha nincs a Szovjetunió és a szocialista világ hatalma és e hatalom mögött nem állna annyi emberség, mértéktartás, határozottság és felelősségérzet, nehéz megmondani, hol tartana már a világ... Vietnam, Dominika, Indonézia, az indiai—pakisztáni viszály, a kongói, rhodesiai, közel-keleti események, államcsínyek és polgárháborúk zsúfolódtak össze egy esztendő történetébe; amely ismét bizonyságát adja az imperializmus kegyetlen és telhetetlen hataloméhségének, embertelenségének. A vietnami nép hősies harcának csodálattal adózunk, azt a magunk, szerény lehetőségei szerint mi is segítjük. Senkinek sem lehet kétsége aziránt — a washingtoni kormánynak sem —, hogy a történelem a vietnami háborút az Egyesült Államok történelmének legsötétebb lapjain fogja számontartani. Ez ma már a világközvélemény ítélete. A háborúk, államcsínyek, a faji gyűlölködés, a nyugatnémet revanstörekvések a nemzetközi politikában a nyers erőszak és a lelkiismeretlen intrikák elhatalmasodása szükségessé teszi a béke és haladás erőinek fokozott éberségét és összefogását. Hazánk nemzetközi tekintélye tovább növekedett. Ez annál örvendetesebb, mert tükrözi azt, hogyan ítéli meg a külföld belső helyzetünket és fejlődésünket. Az állam erős, társadalmi és gazdasági rendünk szilárd, a nép hazafias egyetértésben támogatja a pártot a szocializmus építésében. Gazdasági alapjaink egészségesek. Most a gazdaságfejlesztésben fontos teendők állnak előttünk. Az 1966-ik évi terv végrehajtásának sikeres megindítása az új esztendő első feladata. Az ország legjobb szakemberei dolgozták ki a határozatokat és kormányrendeleteket. A végrehajtásnak megvannak az érthető nehézségei, azonban ezeken úrrá kell lennünk, jóakarattal, szorgalommal, munkával, annak megértésével és figyelembevételével, hogy a nemzet, az ország érdekéről van szó. Néhány szót idegenbe szakadt magyar testvéreinkhez is kívánok szólni. Sokféle, változatos szelek, talán viharok sodorták el őket ebből a hazából. Az újév alkalmából mindannyiuknak boldogulást, jó egészséget kívánok. Miután gondjainkról, problémáinkról röviden szóltam, engedjék meg, hogy újév ünnepén mindannyiuknak sok örömet és sikert kívánjak. Boldog új esztendőt! HAJDÚ-BIHARI Uiláf. ftxaíetáxial, tqytÁŰljdtkl ff XXIIL ÉVFOLYAM, Z. SZÁM BSWBk. BBp JaB«» ÁRA: 60 FILLÉR Jjfgllll §|gggglp l§§| |H 1966. JANUÁR <„ KEDD riJÉtejiiik _